Magyar Fórum, 1990. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1990-05-26 / 21. szám

! Nevezzük nevén a gyereket! 1948-ban s később, amikor az uralomra jutott kommunisták nagy kegyetlenséggel és gyorsa­sággal nekiláttak az államosítás­nak, műveletüket nem annak ne­vezték, hanem megszépítő kifeje­zéssel: köztulajdonba vételnek. Megjelentek a kis szatócsnál, meg a nagy gyárosnál, rendőrkí­sérettel, és a „nép nevében” köz­tulajdonba vették a magántulaj­dont, sokszor azonnal utcára téve a tulajt, aki m­ég örülhetett is, hogy nem egyenesen a tömlöcbe lökték. Ez volt az államosítás, amelyet köztulajdonba vételnek neveztek, de valójában kommu­nista eltulajdonítás volt. Ma privatizáció zajlik. Állító­lag a volt állami tulajdon magán­tőkévé, működő tőkévé vissza­váltását jelenti most ez a kifeje­zés. Csakhogy az esetek nagy több­ségében egyáltalán nem erről van szó. Ez most annak az egykorú kommunista kisajátításnak a visszaosztása. Azok a most pozí­cióban lévő volt elvtársak, vagy leszármazottaik, vagy hatalmuk kommunista ágon való örökösei kapják így meg az egykor köztu­lajdonba vett, közössé lett - mert hiszen negyven évig az egész nép, népnemzet dolgozott ben­ne, működtette - tulajdont. Ma­guknak. Tudjuk, persze, hogy ez így igencsak elnagyoltan leírt válto­zata mindannak, ami ma történik. Van itt most valódi privatizáció is. Tőkét is hoznak be, külföldről is. De az emberek elemi igazság­érzete mégis csak ezt a folyamatot látja, mert ez az, ami égbekiáltó. Az állampárt jóvoltából birtokon belül lévő emberek jutnak így hozzá most ahhoz, amihez negy­ven évvel ezelőtt mérhetetlen igazságtalanság és szovjet erő­szak folytán hozzájutottak. Azok, akik közben csak romboltak. Ne­vezzük nevén a gyereket: a priva­tizációnak ez a formája éppenúgy rablás, mint ahogy ’48-ban az ál­lamosítás is az volt. És milyen jogcím van minder­re? A válasz egyszerű: azok az átalakulási törvények, amelyeket a rendszer végső züllésének idő­szakában éppen e célból teremtet­tek meg. A magyar történelem egyik legnagyobb igazságtalansága zaj­lik, éppen akkor, amikor a politi­kai életben elkezdődött az igaz­ságtevés. Ez a milliókat feszítő ellentét ma minden kibontakozást kétségessé tesz. Nem egy olyan új és minden eddiginél romlottabb rendszer alapozódik meg így, amelyikből már szinte lehetetlen lesz a kibontakozás, mivel ezt már magunk választottuk? Ezt a társadalmat már sokszor becsapták a XX. században. A század most lassan a végére jár. A becsapássorozat megállítására semmilyen eszköz nem lehet in­dokolatlan. Az életünkről van szó. Csurka István II. évfolyam 21. szám ^ KÖZÉLETI v^Vn^ ^1989^ HETILAP 1990. május 26. A kormányprogram alapelvei Elhangzott a Parlamentben 1990. május 22-én Első alapelvként kimondjuk, hogy ez a kor­mány a SZABADSÁG KORMÁNYA kíván lenni. Törvényhozási és kormányzati munká­jában egyaránt arra fog törekedni, hogy min­den magyar állampolgár ugyanazokkal a jo­gokkal és kötelezettségekkel rendelkezzék a törvény előtt, a hivatalokban és egymás iránt is. A jogállamiság követelményének tartja, hogy a vélemény-, szólás-, gyülekezési-, moz­gás- és utazási szabadság terén a jogalkotás további korszerűsítését kezdeményezze. Az új kormány híve a sajtó és a kultúra teljeskörű szabadságának, s e jogok gyakorlását csak azokon a pontokon kívánja korlátozni, ahol az mások szabadságát vagy jogait sérti. A szabadság nélkülözhetetlen része a neve­lési és oktatási szabadság is. Korszakos feladat a vállalkozási, a gazdasá­gi szabadság helyreállítása. Magyarországnak csak akkor lesz jövője, ha végre törvényes teret és lehetőséget biztosítunk az ambíció, a tehet­ség, az egyéni és közösségi kezdeményezés tö­mérdek lefojtott, elnyomott, kényszerpályára szorított energiájának. Második alapelvként leszögezzük, hogy az új kormány a NÉP KORMÁNYA kíván lenni. Negyvenhárom év óta első ízben a magyar nép által szabadon választott Parlament iktat be most egy kormányt. Ezért a kormány, ha bi­zalmat kap az Országgyűléstől, tényleg a ma­gyar nép kormánya lesz. Tudjuk, hogy ez a gondolat az, amelyet az egypártrendszer kor­mányai a legjobban lejárattak. Ezt a fogalmat 1956 gyönyörű, de rövid közjátékától eltekint­ve, hazug jelszóvá sorvasztották. Az új kor­mány élettel, tartalommal akarja kitölteni a népfelség elvét. Ha az új kormány a nép kormánya, amely végleg leváltja az elnyomatás rendszerét és végrehajtja az áttérést a szabadság rend­szerére, akkor az államot és annak szerveit többé nem szabad azzal a bizalmatlansággal tekinteni, amely az elnyomatás eszközeinek járt ki. Ezért most és erről a helyről fordulok a magyar néphez, hogy vesse ki magából a bizalmatlanság évtizedes- évszázados beideg­ződéseit. Tekintse az intézményeket a magáé­nak, amelyek az ő érdekében, védelmében, szolgálatában működnek. Harmadik alapelvünk szellemében, ez a ___________________________ kormány a GAZDASÁGI FORDULAT KOR­MÁN­YA kíván lenni, és tisztában van azzal, hogy a legnehezebb feladatok ezen a téren várnak reá. A gazdaság nehéz helyzetéről be­szélni közhely, de a baj teljes felmérését csak ezután tudjuk elvégezni, s amit megtudunk, azt közölni fogjuk az ország nyilvánosságával. Annyi már bizonyos, hogy az az állítás, misze­rint működőképes gazdaságot öröklünk, sok tekintetben túlzásnak hangzik. Célunk a szociális piacgazdaság megvalósí­tása, vagyis olyan gazdaságé, amelyben a piac nyitottságát szociális, és tegyük hozzá, környe­zetvédelmi szempontok, a gondoskodó és hosszú távlatokban gondolkodó társadalom elvárásai egészítik ki. Látnunk kell azt is, hogy negyvenhárom év szocialistának nevezett tervgazdálkodása nem számolható fel hetek alatt, még akkor sem, ha az utóbbi időben már felbukkantak piacgaz­dasági elemek is. Itt nem csupán szabályokról és szabályozókról van szó, hanem beidegződé­sekről és gazdasági szerkezetről is. Súlyos gaz­dasági örökségünk egyszersmind szellemi és erkölcsi örökség. Meg kell tanulnunk mind­nyájunknak másképpen gondolkodni és dol­gozni. Negyedik alapelvként, az új kormány EU­RÓPAI KORMÁNY lesz a szónak nemcsak földrajzi értelmében. Ennek néhány gondola­ta már részeként hangzott el az eddigieknek. Ilyen maga a demokrácia, a pluralizmus, a nyitottság hagyománya. Az elmúlt negyven év törést jelentett nemzetünk történelmében. Most vissza akarunk térni az európai örökség­hez, de egyben mindazokhoz az újabb értékek­hez is, amelyeket Európa az elmúlt negyven év alatt, a második világháború szörnyű élményei és tapasztalatai nyomán alkotott meg. Az európaiság másik kérdése a visszatérés a kontinens történelmileg megbontott egységé­be. A kormány elkötelezi magát az európai integráció gondolatának. Az integráció első fejezete a szabad Magyarország felvétele lesz az Európa Tanácsba. Ennek kedvező kilátása­it éppen a múlt héten erősítették meg Budapes­ten a szervezet vezetői. A kormány végső célja a tagság elnyerése az Európai Közösségben az elkövetkező évtized során. Ára: 9,60 Ft Billeg még az iskolaszék (7. oldal)­ A romániai választásokról (10. oldal) Szemünk fényei A gyermek. Milyen izgatottan vártuk, hogy készüljünk fogadásá­ra! A terhesség kilenc hónapja csu­pa tervezgetés volt, tele boldog re­ménykedéssel. Biztosan kiváló em­ber lesz és fényes pályát fut majd be. Amit mi nem tehettünk meg, azt ő megteszi - álmainkat valóra vált­ja Aztán megszületett a gyermek. Ő lett a szemünk fénye. Óvtuk és fél­tettük, és milyen boldogok voltunk, amikor először megszólalt. Tudtuk, nagyon kell rá vigyázni, hiszen a kicsi emberkét a rideg, ellenséges világ ártalmai veszik körül. Olyan csöpp és ártatlan, és csak m­i védhet­­jük meg. Mi, szülők felelünk életé­ért, egészségéért és fejlődéséért. Erőseknek kell lennünk és bölcsek­nek; nekünk tudnunk kell, mi árt neki, és mi használ. Felnövekedésé­ig, erős és önálló emberré válásáig mi leszünk felelősek érette. A demokrácia. Őt vártuk izga­lommal és reménykedéssel. A mi harcainkban fogant és gyötrelmes terhességében viselte a magyar tár­sadalom. Ó, hányszor féltünk, hogy elvetél az ádáz külső ártalmak mi­att! Immár megszületett szemünk fé­nye, a magyar demokrácia. Mind­annyian felelősek vagyunk azért, hogy a zsenge palánta mihamarabb felcseperedjen, és megerősödve a magyar nemzet biztos támasza le­gyen. Sokan úgy hitték, elég világra segíteni a demokráciát, létrehozni a parlamentáris rendszert, megen­gedni a szólás, az egyesülés, a sajtó szabadságát, és már minden rend­ben. A nép szabadon választja kép­viselőit, azok bölcs törvényeket hoznak, a független bírák igazságo­san ítélkeznek. De vigyázzunk! Minden demok­ratikus rendszer veszedelmek kö­zött kezdi (köz)életét. Mint a cse­csemő, oly gyenge és védtelen ele­inte. Idő kell ahhoz, hogy a sok évtizedes megalázottságban törpé­vé nyomorított társadalmi rétegek szabad és nagykorú emberek társa­ságává váljanak. Mert az igaz, hogy a demokrácia mindennemű előfel­tételtől mentes - többségi elven ala­puló - önkormányzási jogot ad a közösségnek, de csak a szellemileg nagykorú - demokratikus elveken nevelt - emberek tudatossága vet­het gátat annak, hogy a gyakorlat­ban olykor a közakarattal és közjó­val ellentétes erők is érvényesül­hessenek. A demokráciában csak olyan egyének és pártok kaphatnak cse­lekvési lehetőséget, akik és ame­lyek végső célkitűzéseikben sem térnek el a demokrácia alapelveitől! Domonkos István

Next