Magyar Fórum, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)

1991-05-30 / 22. szám

III. évfolyam 22. szám KÖZÉLETI HETILAP 1991. május 30. HELYSZÍNI KÖZVETÍTÉS CSURKA-JEGYZET 2. oldal A KÉK FÉNY VÖRÖS MARAD? 3. oldal AZ EGYHÁZI INGATLANOKRÓL 5. oldal IGEN AZ EXPO-RA 5. oldal GAZDAKÖRI ÉRTESÍTŐ 15. oldal ki-DERÍTŐ fel-DERÍTŐ 16. 1 Egy évünk a kormánnyal A napokban volt eszten­deje, hogy a szabadon vá­lasztott magyar kormány le­tette a hivatali esküt. Sokan sokféleképpen vonják meg az első év mérlegét, hol van­nak már a kötelezően egysé­ges boldog évfordulók... Pe­dig újabbkori történelmünk legfontosabb napja volt 1990. május 23. S ha tudjuk is pers­pektivikus jelentőségét, mostan még több a gondunk annál, semhogy ünnepet ül­jünk. De gondolkozzunk ezen az első éven. Ne is külön a kormányról, hanem az együtt tett utunkról. A cse­lekvés csak közös lehet, ezért nem pontozhatjuk a kí­vülálló pozíciójából Antall Józsefet és csapatát. Az ered­ményekből részt kérünk mindnyájan, csak a tévedé­seket könyveljük be a kor­mánynak... Az egész nép érdeme, hogy Magyarország mint de­mokratikus berendezkedé­sű, a piacgazdaság felé bizta­tóan áttérő ország kapta meg a minősítését szerte a világ­ban. Közöttünk válságok, összecsapások, nem egyszer vér folyik, nagyon megbe­csülendő, hogy a térség leg­stabilabb állama hazánk. No­ha itt is kifeszült a húr egy­­szer-kétszer, és mindig van­nak, akik fújják a sztrájk, szabotázs, polgári engedet­lenség tüzét, a nép döntő többsége és a kormány meg­őrizte nyugalmát. A törvényhozók küszköd­tek, hogy egy szigorúan meg­határozott alkotmányos rendben törvényekkel és jogszabályokkal lépjünk át a diktatúrából parlamentáris demokráciába, a tervgazda­ságból piacgazdaságba. Az eltelt egy év alatt a Parla­ment 94 új törvényt illetve módosítást fogadott el, a kormány 203 rendeletet és 125 határozatot hozott. Tü­relmetlenségünknek azon­ban még ez is kevés... A közös erőfeszítés ment­hette át az országot sokszor olyan helyzetben, amikor az a piac és együttműködési rendszer, amelyre gazdasá­gunk épült, összeomlott. Be­következett a visszaesés a versenyképtelen ágazatok­ban és a foglalkoztatásban, de beindult a szerkezetváltás, példátlan gyorsasággal új vál­lalkozások lendültek előre, megkezdődött a monopóli­umok felszámolása, és feltű­nő sikert hozott a külgazda­sági piacváltás. Az ország fizetési mérlege többlettel zárult, a terve­zettnél jóval alacsonyabbra sikerült leszorítani a költ­ségvetés hiányát. Fenn tud­tuk tartani a bizalmat, a Nemzetközi Valutaalap nem­régiben elkészített hitelképes­ségi sorrendjében a volt szo­cialista országok közül Ma­gyarország az első helyen áll. A nagypolitikában pedig az új magyar kormány kez­deményező aktivitása nagy­ban hozzájárult ahhoz, hogy megszűnt a Varsói Szerző­dés katonai jellege és politi­kai szervezete is ebbe az irányba halad. Gondoljunk bele! Történelmi mértékkel mérve sem kevés, amit eza­latt az egy év alatt elértünk. Megértésünk és támogatá­sunk a kormányé, mert van eredmény és látszik az út elő­refelé. És mert együtt nö­vünk föl az új országépítés feladatához. Jász Marosvásárhelyen az RMDSZ-kongresszus színhelyén Kanyó FERENC felvétele RMDSZ-kongresszus Marosvásárhelyen, 1991. május 24-26 TŐKÉS LÁSZLÓ BEKÖSZÖNTŐ BESZÉDE Bátorság, egység, radikalizmus Tisztelt Kongresszus! Hölgyeim és Uraim! Ötvennégy éve annak, hogy Marosvásár­helyen összegyűlt „az a száznyolcvanhat ifjú kisebbségi magyar, kiknek hite győzedelmeske­dett koruk hitetlensége felett”. (Kemény Já­nos.) „Ez a jelentkezése olyan volt, hogy az egy­séges­­ honi­­ magyar társadalom minden szí­nét tükrözte. ” (A Vásárhelyi Találkozó záró­határozata.) Idézzük Tamási Áronnak a Vásárhelyi Ta­lálkozón elmondott elnöki megnyitóját: „Mint sziklára szállott hegyi madár, itt előtte­tek is egy ember áll, ki az egyedülvalóság és az alkotó álmodozás felhőiből leszállott erre a vá­sárhelyi sziklára, hogy onnét jelenthesse: mos­toha idő jár az ő hegyi országában. Igen, mostoha idő jár reánk ebben az ország­ban. ” A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Marosvásárhelyen összeült II. kongresszusa, több mint fél évszázad után, változatlan ér­vényességgel ismételheti meg Tamási Áron helyzetértékelő szavait: „Igen, mostoha idő jár reánk ebben az országban. ” Tamási Áron így folytatta: „ Testvérek! Európában ma negyvenmillió ember él kisebbségi sorsban... Ez a negyvenmillió ember nem hatalomért küzd és nem bőséges anyagi javakért, hanem egyszerűen olyan elemi, nemzeti és emberi jo­gokért, amelyek vita nélkül megilletik ennek a világnak minden lényét, akit bármilyen nyelven embernek neveznek ” Ötven esztendő múltán, mai magyarsá­gunk itt összegyűlt képviselői nem fejezhet­nék ki ennél jobban alapvető célkitűzésüket. Mi a kétmilliónyi romániai magyarságnak, „ennek a küszködő nagy tömegnek önkéntes követei vagyunk - folytathatjuk az egykori megnyitó szavaival. Felelősségünk tudatában jöttünk egybe az ország minden részéből. A tisztaszánndékú ember ősi hitével, a szellem bátorságával és egy szabadságát szerető nép nyíltságával meg akarjuk beszélni kétmillió ember ügyét. Meg akarjuk beszélni, rá akarunk mutatni a kivezető utakra, majd pedig a mun­ka és a szolgálat példájával elöl akarunk járni a megmutatott kivezető utakon. ”­­ A megne­vezésében hivatalosan hangzó kongresszus csak a néhai vásárhelyi ifjak ezen elkötele­zettségével végezheti el munkáját és teljesít­heti azon küldetését, töltheti be azon szere­pét, melyet romániai magyarságunk joggal vár el tőle. Tisztelt Kongresszus! Krisztusban szeretett Testvéreim! Mindenekelőtt három szempontot kívá­nok a figyelmetekbe ajánlani. Úgy ítélem, hogy ezek érvényesítése elengedhetetlenül fontos tanácskozásunk sikeréhez és általá­ban erdélyi magyarságunk jövője szempont­jából, nem utolsósorban pedig a romániai politikai életben való építő jellegű részvéte­lünk tekintetében. 1. (Bátorság) Először is politikai bátorságra van szüksé­günk. Lesújtó történelmi- társadalmi tapasz­talatainkkal tudjuk alátámasztani Bibó Ist­ván közismert, pofonegyszerű állításának igazát, mely szerint „aki fél, fél, az válságban van”. Erre a félelemre épít minden diktatúra. A félelem állandósult, intézményesített, akut válságba taszította Kelet népeit a kommu­nizmus. Ezen belül a megkettőzött félelem sodorta egzisztenciális válságba romániai magyarságunkat. A zsigerekig ható félelem közelmúltunk örökségeként ma is tovább él az egész „kele­ti táborban”. Nem véletlen, hogy a demokrá­ciával szemben utóvédharcait vívó, „mara­dék” kommunizmus, jelesen a romániai, bi­zánci-balkáni típusú totalitárius rendszer a megfélemlítés eszközeivel kísérli meg feltar­tóztatni nem csupán a nemzeti-kisebbségi emancipációt, de általában a polgári-demok­ratikus felszabadulás és demokratikus átala­kulás folyamatát. Az utóbbi hetekben Eger kapcsán mester­ségesen felfuttatott magyarellenes uszító­kampány egyik célja minden bizonnyal ép­pen az volt, hogy a megfélemlítettség nyo­masztó légköre telepedjen a Magyar De­mokrata Szövetség kongresszusára, hogy bé­nító félelem kötözze nyelvünket, gátolja ta­nácskozásainkat. A Szentírásban nagy gyakorisággal fordul elő a bátorító biztatás: Ne féljetek! A félelem rossz tanácsadó, minden esetben torzító hatással van a gon­dolatra, magatartásra, emberi méltóságra. Ennek tudatában igyekezzünk félelmeink­től szabadulni, így szólni és dönteni. Természetesen nem virtuskodásra­­és hi­valkodó merészségre buzdítok, hanem arra a tárgyias, férfias bátorságra, mely érzelem­­mentesen számol körülményekkel, helyzet­tel és következményekkel, de szívvel vállalja a szolgálatot, harcot, kockázatokat. Ebben az összefüggésben a bátorság szemlélet kérdése. Egészséges szemléletünk kialakításához segítsen hozzá az apostol ige, melynek értelmében „a szeretet elűzi a félel­met”. Krisztus megváltó szerelme, magyar­ságunk iránti forró szeretetünk tegyen bát­rakká. Ez az érzés nem kizárólagos jellegű: beletartozik más népek, a románság iránt táplált szeretet is. 2. (Egység) Másik megszívlelendő jellemzőnk kellene legyen az egység. A közmondásos „magyar széthúzásról”, úgy gondolom, helyzetünk­ben, riogatásként és éppen Marosvásárhe­lyen nem kell szólanom. (Folytatás a 2. oldalon)

Next