Magyar Fórum, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1991-05-30 / 22. szám
III. évfolyam 22. szám KÖZÉLETI HETILAP 1991. május 30. HELYSZÍNI KÖZVETÍTÉS CSURKA-JEGYZET 2. oldal A KÉK FÉNY VÖRÖS MARAD? 3. oldal AZ EGYHÁZI INGATLANOKRÓL 5. oldal IGEN AZ EXPO-RA 5. oldal GAZDAKÖRI ÉRTESÍTŐ 15. oldal ki-DERÍTŐ fel-DERÍTŐ 16. 1 Egy évünk a kormánnyal A napokban volt esztendeje, hogy a szabadon választott magyar kormány letette a hivatali esküt. Sokan sokféleképpen vonják meg az első év mérlegét, hol vannak már a kötelezően egységes boldog évfordulók... Pedig újabbkori történelmünk legfontosabb napja volt 1990. május 23. S ha tudjuk is perspektivikus jelentőségét, mostan még több a gondunk annál, semhogy ünnepet üljünk. De gondolkozzunk ezen az első éven. Ne is külön a kormányról, hanem az együtt tett utunkról. A cselekvés csak közös lehet, ezért nem pontozhatjuk a kívülálló pozíciójából Antall Józsefet és csapatát. Az eredményekből részt kérünk mindnyájan, csak a tévedéseket könyveljük be a kormánynak... Az egész nép érdeme, hogy Magyarország mint demokratikus berendezkedésű, a piacgazdaság felé biztatóan áttérő ország kapta meg a minősítését szerte a világban. Közöttünk válságok, összecsapások, nem egyszer vér folyik, nagyon megbecsülendő, hogy a térség legstabilabb állama hazánk. Noha itt is kifeszült a húr egyszer-kétszer, és mindig vannak, akik fújják a sztrájk, szabotázs, polgári engedetlenség tüzét, a nép döntő többsége és a kormány megőrizte nyugalmát. A törvényhozók küszködtek, hogy egy szigorúan meghatározott alkotmányos rendben törvényekkel és jogszabályokkal lépjünk át a diktatúrából parlamentáris demokráciába, a tervgazdaságból piacgazdaságba. Az eltelt egy év alatt a Parlament 94 új törvényt illetve módosítást fogadott el, a kormány 203 rendeletet és 125 határozatot hozott. Türelmetlenségünknek azonban még ez is kevés... A közös erőfeszítés menthette át az országot sokszor olyan helyzetben, amikor az a piac és együttműködési rendszer, amelyre gazdaságunk épült, összeomlott. Bekövetkezett a visszaesés a versenyképtelen ágazatokban és a foglalkoztatásban, de beindult a szerkezetváltás, példátlan gyorsasággal új vállalkozások lendültek előre, megkezdődött a monopóliumok felszámolása, és feltűnő sikert hozott a külgazdasági piacváltás. Az ország fizetési mérlege többlettel zárult, a tervezettnél jóval alacsonyabbra sikerült leszorítani a költségvetés hiányát. Fenn tudtuk tartani a bizalmat, a Nemzetközi Valutaalap nemrégiben elkészített hitelképességi sorrendjében a volt szocialista országok közül Magyarország az első helyen áll. A nagypolitikában pedig az új magyar kormány kezdeményező aktivitása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megszűnt a Varsói Szerződés katonai jellege és politikai szervezete is ebbe az irányba halad. Gondoljunk bele! Történelmi mértékkel mérve sem kevés, amit ezalatt az egy év alatt elértünk. Megértésünk és támogatásunk a kormányé, mert van eredmény és látszik az út előrefelé. És mert együtt növünk föl az új országépítés feladatához. Jász Marosvásárhelyen az RMDSZ-kongresszus színhelyén Kanyó FERENC felvétele RMDSZ-kongresszus Marosvásárhelyen, 1991. május 24-26 TŐKÉS LÁSZLÓ BEKÖSZÖNTŐ BESZÉDE Bátorság, egység, radikalizmus Tisztelt Kongresszus! Hölgyeim és Uraim! Ötvennégy éve annak, hogy Marosvásárhelyen összegyűlt „az a száznyolcvanhat ifjú kisebbségi magyar, kiknek hite győzedelmeskedett koruk hitetlensége felett”. (Kemény János.) „Ez a jelentkezése olyan volt, hogy az egységes honi magyar társadalom minden színét tükrözte. ” (A Vásárhelyi Találkozó záróhatározata.) Idézzük Tamási Áronnak a Vásárhelyi Találkozón elmondott elnöki megnyitóját: „Mint sziklára szállott hegyi madár, itt előttetek is egy ember áll, ki az egyedülvalóság és az alkotó álmodozás felhőiből leszállott erre a vásárhelyi sziklára, hogy onnét jelenthesse: mostoha idő jár az ő hegyi országában. Igen, mostoha idő jár reánk ebben az országban. ” A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Marosvásárhelyen összeült II. kongresszusa, több mint fél évszázad után, változatlan érvényességgel ismételheti meg Tamási Áron helyzetértékelő szavait: „Igen, mostoha idő jár reánk ebben az országban. ” Tamási Áron így folytatta: „ Testvérek! Európában ma negyvenmillió ember él kisebbségi sorsban... Ez a negyvenmillió ember nem hatalomért küzd és nem bőséges anyagi javakért, hanem egyszerűen olyan elemi, nemzeti és emberi jogokért, amelyek vita nélkül megilletik ennek a világnak minden lényét, akit bármilyen nyelven embernek neveznek ” Ötven esztendő múltán, mai magyarságunk itt összegyűlt képviselői nem fejezhetnék ki ennél jobban alapvető célkitűzésüket. Mi a kétmilliónyi romániai magyarságnak, „ennek a küszködő nagy tömegnek önkéntes követei vagyunk - folytathatjuk az egykori megnyitó szavaival. Felelősségünk tudatában jöttünk egybe az ország minden részéből. A tisztaszánndékú ember ősi hitével, a szellem bátorságával és egy szabadságát szerető nép nyíltságával meg akarjuk beszélni kétmillió ember ügyét. Meg akarjuk beszélni, rá akarunk mutatni a kivezető utakra, majd pedig a munka és a szolgálat példájával elöl akarunk járni a megmutatott kivezető utakon. ” A megnevezésében hivatalosan hangzó kongresszus csak a néhai vásárhelyi ifjak ezen elkötelezettségével végezheti el munkáját és teljesítheti azon küldetését, töltheti be azon szerepét, melyet romániai magyarságunk joggal vár el tőle. Tisztelt Kongresszus! Krisztusban szeretett Testvéreim! Mindenekelőtt három szempontot kívánok a figyelmetekbe ajánlani. Úgy ítélem, hogy ezek érvényesítése elengedhetetlenül fontos tanácskozásunk sikeréhez és általában erdélyi magyarságunk jövője szempontjából, nem utolsósorban pedig a romániai politikai életben való építő jellegű részvételünk tekintetében. 1. (Bátorság) Először is politikai bátorságra van szükségünk. Lesújtó történelmi- társadalmi tapasztalatainkkal tudjuk alátámasztani Bibó István közismert, pofonegyszerű állításának igazát, mely szerint „aki fél, fél, az válságban van”. Erre a félelemre épít minden diktatúra. A félelem állandósult, intézményesített, akut válságba taszította Kelet népeit a kommunizmus. Ezen belül a megkettőzött félelem sodorta egzisztenciális válságba romániai magyarságunkat. A zsigerekig ható félelem közelmúltunk örökségeként ma is tovább él az egész „keleti táborban”. Nem véletlen, hogy a demokráciával szemben utóvédharcait vívó, „maradék” kommunizmus, jelesen a romániai, bizánci-balkáni típusú totalitárius rendszer a megfélemlítés eszközeivel kísérli meg feltartóztatni nem csupán a nemzeti-kisebbségi emancipációt, de általában a polgári-demokratikus felszabadulás és demokratikus átalakulás folyamatát. Az utóbbi hetekben Eger kapcsán mesterségesen felfuttatott magyarellenes uszítókampány egyik célja minden bizonnyal éppen az volt, hogy a megfélemlítettség nyomasztó légköre telepedjen a Magyar Demokrata Szövetség kongresszusára, hogy bénító félelem kötözze nyelvünket, gátolja tanácskozásainkat. A Szentírásban nagy gyakorisággal fordul elő a bátorító biztatás: Ne féljetek! A félelem rossz tanácsadó, minden esetben torzító hatással van a gondolatra, magatartásra, emberi méltóságra. Ennek tudatában igyekezzünk félelmeinktől szabadulni, így szólni és dönteni. Természetesen nem virtuskodásraés hivalkodó merészségre buzdítok, hanem arra a tárgyias, férfias bátorságra, mely érzelemmentesen számol körülményekkel, helyzettel és következményekkel, de szívvel vállalja a szolgálatot, harcot, kockázatokat. Ebben az összefüggésben a bátorság szemlélet kérdése. Egészséges szemléletünk kialakításához segítsen hozzá az apostol ige, melynek értelmében „a szeretet elűzi a félelmet”. Krisztus megváltó szerelme, magyarságunk iránti forró szeretetünk tegyen bátrakká. Ez az érzés nem kizárólagos jellegű: beletartozik más népek, a románság iránt táplált szeretet is. 2. (Egység) Másik megszívlelendő jellemzőnk kellene legyen az egység. A közmondásos „magyar széthúzásról”, úgy gondolom, helyzetünkben, riogatásként és éppen Marosvásárhelyen nem kell szólanom. (Folytatás a 2. oldalon)