Magyar Fórum, 1991. július-december (3. évfolyam, 27-50. szám)
1991-11-21 / 47. szám
1991. november 21. Magyar Fórum Példátlan! Példátlan, ahogyan a román hadsereg számára pingálgatják az ellenségképet. Mert van ellenségkép. Méghozzá nem is határokon kívül van ez az ellenség, hanem bent, az országban, Erdélyben húzza meg magát. A befolyásos román lap, a Romania Libera munkatársa rábukkant egy hivatalos hadparancsra, amely szerint Erdélyben lebonyolították az esedékes hadgyakorlatot. A parancshoz mellékelt térképeken Kovászna megye települései láthatók: Bárót, Sepsiszentgyörgy, Sugásfürdő, Szemerja stb. Ugyanis - így a parancsba foglalt felvilágosítás - itt élnek az irredenta, románellenes magyarok. Érdekes a hadparancsban feltételezett szituáció is. Eszerint a meghúzódó ellenséget ejtőernyővel ledobott deszant-egységek követik nyomon, hogy megsemmisítsék. A hivatalos katonai szóvivő először cáfolgatással próbálkozott, majd mikor a lap közölte a parancs fotókópiáját is, mély hallgatásba burkolózott. A magyarság megtörheti a fejét: mi jön ezután ? Hiszen még Ceausescu is „csak” a buldózeres hadviseléshez jutott el, egy nyílt fegyveres hadjárat -még a feltételezések szintjén is - távol állhatott tőle. De a magyarok kénytelenek komolyan venni a legképtelenebb fenyegetéseket is, hiszen a dokumentum nyilvánosságra hozatala idején megnőtt a helikopterezés a székely megyékben, gyakoribbak a csapatmozgások - mintha máris folyna „az ellenség felkutatása és megsemmisítése”. Éppen akkor, amikor a román parlamentben magasra csapnak a magyarellenes indulatok. Éppen akkor, amikor az erdélyi magyarság és a magyarországi vezetés hinni szeretne a román szándéknyilatkozatoknak. Gyakran hisz is. Szeretnénk remélni, hogy nem alaptalanul. Mert a magyarromán katonai együttműködési egyezményt okkal értékelő hazai katonai vezetésnek, csakúgy mint az egész nemzetnek joga van tudni: mennyire veszi komolyan ígéreteit és önmagát a másik fél? Szívesen vennénk, ha a hazai honvédelmi vezetés, a kétoldalú tárgyalások esedékes ülésén felvetné ezt a problémát. És ugyancsak szívesen olvasnánk a román fél válaszát, magyarázatát. Krajczár Bölcs mondás, legyen is örökéletű. Nem azt kell nézni, hogy mit mondanak, hanem azt, hogy ki mondja. Sajnos, a bölcsesség nem érvényes jelen órában sem akkor, mikor a román kormány és kormánypárt szavait szembesítjük a tényekkel. És nem érvényes a bölcs mondás akkor, mikor tájékoztatnunk kell a tájékozatlanokat a romániai magyarság helyzetéről, tényszerűen. Hatalmas csinnadrattával harangozta be a román parlament a Hargita és Kovászna (Csík és Háromszék) megyékből 1989. december 22-e után „tömegesen elüldözött románok” helyzetének vizsgálatát. Akkor melegében készítettem riportsorozatot (1990 márciusában) Nagyváradon, Háromszék megyében és Székelyudvarhelyt. Mit tudtunk meg akkor, a megyei tanügyi osztály főinspektorától, Szász Árpádtól Sepsiszentgyörgyön? - Tucatjával kérték ki munkakönyvüket a román tanárok, tanítók, mondván, hogy őket kényszerítette a hatalom szülőföldjüktől, családjuktól sok száz kilométerre, Erdély magyarlakta területein katedrát, „missziót” vállalni. Most, hogy kitört a demokrácia és a szabadság, szeretnének hazamenni dolgozni Olténiába, Moldvába. Olyan is akadt nem egy, ki kézfogásra jelentkezett nálunk, búcsúzni, köszönettel elmenni Sepsiszentgyörgyről, ahol senki nem bántotta, lakással várták megérkezésekor. Nagyborosnyón például 1987-ben román nyelven tanították a fizikát, földrajzot, matematikát, történelmet olyan magyar diákoknak, színmagyar községben, ahol senki nem tudott románul. Elképzelhető a gyerekek tudásszintje, felvételi vizsgákon megmutatkozó versenyképessége a román környezetben... És elképzelhető azoknak a román anyanyelvű szaktanároknak is a sorsa, munkakedve, kik hiábavalónak látták a munkájukat az Olt, a Feketeügy mentén, vagy Erdővidéken. Hát indultak haza tanítani. Van egy másik elmenekülő réteg, az bizonyos: a Szekuritátéval közvetlen kapcsolatban élő románok (és magyarok), a szekus tisztek feleségei nyilván nem várták meg, míg a Vatta keretében ismét hatalomhoz jutnak a kommunisták, a szekusok, a nacionalisták. Elmenekültek, és most jelentkeznek, mint a nemzeti megkülönböztetés áldozatai. Lelkük rajta, s rajtuk a magyar lakosság emlékezetének figyelő tekintete. Elmenekültek a szinte teljes egészében román adminisztráció egyes emberei, a dölyfösek, a kiskirályok, és nem bújkálnak, lám, jó keresetben, magas állásokban ténykednek ma is. Elmenekült a milicista, ki kéjjel verte a magyar, és ígyen kényre-kedvre-kéjre kiszolgáltatott polgárt, elmenekült az a tanácsi tisztviselő, ki fájdalmasan-fáradtan mondta a szemébe a magyarnak: - Hát már sohasem tanultok meg ti egy tisztességes nyelvet, hogy értsenek is Európában? Akinek volt vaj a fején. Igen, elmenekült a „főnöknő”, ki aktivista volt, egyre fönnebb kapaszkodott, igazgatói székéből kibillentették akkoron, nem rendelkezvén több osztállyal, mint a vonatok, elment minden kergetés nélkül, és most kéredzkedik vissza hatalmi szóval és vezető állásba Sepsiszentgyörgyre, mert hogy őt elüldözték... Ki menekült el Székelyudvarhelyről? A milicisták, de először fölgyújtották a hivatali épületet. Menekültek a Szekuritáté jól táplált emberei. Most azok is jelentkeztek a román parlament vizsgálati bizottságánál, akik akkor is, most is az igazat vallják, és elmondják: Igen, elhagytam a magyar megyét, hazamentem, de senki el nem üldözött. .. Vajon ez utóbbiak vallomásai helyet kapnak-e a román parlamenti dörgedelmekben, melyek pótolni igyekeznek mind a nem létező demokráciát, mind a gyógyszert, kenyeret, meleg ruhaneműt, bár a gyermekek számára? Czegő Zoltán KIMENEKÜLT ROMÁNIÁBAN HAZA? AZ EMIGRÁCIÓ A MAGYARSÁGÉRT / Csernoborszky Vilmos - Tollas Tibor barátja és fegyvertársa - a müncheni Nemzetőr egyik munkatársa, részt vett Egerben az októberben rendezett „SMIKK konferencián”. A Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör immár másodszor rendezte itthon tanulmányi napjait, melynek témája: demokrácia és politikai erkölcs volt. Az emigráció esélyeiről és lehetőségeiről beszélgettünk Csernohorszky - Miben látja feladatát ma az emigráció? Van-e még a magyar politikai emigrációnak küldetése?A nyugati magyarság az elmúlt évtizedekben bebizonyította, hogy az országhatárokon túlról is lehet segíteni Ma, amikor az emigráció politikai célkitűzései megvalósultak. Magyarországon nincsenek idegen csapatok, szabad választások voltak; 56 emléke méltó helyet kapott a magyar történelemben, s a rendszerváltás történőben van; most mi a szerepe a magyar emigrációnak? Van-e még politikai küldetése? - Lehet emigrációról beszélni - az emigráció terminológiai kérdés -, reméljük azonban, hogy mindannyian, mi nyugati magyarok, már itthon lehetünk otthon. Van feladatunk - talán még több is, mint a múltban - ez a feladat pedig egyszerűen abból áll, hogy továbbra is véleményt kell nyilvánítanunk a hazai történésekkel kapcsolatban. Talán mi - a távolból - másként is látjuk a dolgokat. Úgy érzem, itthon nem merítenek abból a lehetőségből, amelyet a magyar emigráció kínál. Nagyon sok nemzetközi szinten ismert magyar szakember él a nyugati világban. Itt van például Molnár Tamás politológus az Egyesült Államokban, aki a spanyol király tanácsadója (is), de itthon még senkinek sem jutott eszébe hozzá fordulni, szakmai tanácsait igénybe venni... De így van ez számtalan területen, az egészségügy, pénzügy, oktatásügy terén is. Nyugaton kiváló magyar származású alkotmányszakértők dolgoznak... Hadd tegyem fel a szokványos kérdést: hogyan került Ön Nyugatra és hogyan lett a németországi magyar emigráció egyik kulcsszemélyisége? - 1953-ban végeztem el az orvosi egyetemet Budapesten. Sebész, majd aneszteziológus lettem. Ez utóbbi minőségben nem kis részem volt az új szaktudomány megszervezésében - már itthon kilencvenöt cikkem jelent meg. Ennek ellenére 1967 közepén el kellett hagynom az egyetemet és egy évig 1968 közepéig az esztergomi kórház sebészfőorvosa voltam. Itt Esztergomban, koncepciós alapon pert akartak ellenem indítani - mondván, hogy az osztályomon üldözöm a párttag kollégákat. Állásvesztésre akartak ítélni - és barátoktól kapott információk szerint szabadságvesztésre. Ekkor döntöttem úgy, hogy elhagyom az országot. 1968 óta élek Németországban. 1968-71-ben a saarbrückeni egyetem aneszteziológusa voltam, főorvosi beosztásban. 1971 óta élek Bajorországban Münchentől északra, az ottani Duna partján Neuburg-Donau-ban. Ez egy kis harmincezer lakosú városka. Itt vagyok aneszteziológus főorvos. Közel húsz éve foglalkozom politikai és történelmi publicisztikával és az ehhez szükséges tanulmányokkal. - Mikor jöhetett újból haza? - Tavaly október végén jártam itthon először. Esztergomban voltam az október 23-i megemlékezéseken. Mert 1953 és 56 között Esztergomban voltam segédorvos és ilyen minőségben 56-ban mentettük a sebesülteket és én voltam a kórház forradalmi munkástanácsának az elnöke. Csisztay Gizella Erdély, parasztudvar KOVÁCS LÁSZLÓ FELVÉTELE Feloszlott az Eötvös Isis Sárándy György „Széttöretett hetven éve” című Trianon-könyvét először az Eötvös Isis kiadó bocsátotta szárnyra. Aztán a kiadó megszűnt, így a a második kiadást már a Comprint Kft gondozta. A kiadóváltást tehát a feloszlás indokolta, nem pedig az - amit mi gondoltunk róla -, hogy az Eötvös nem vállalta volna a második kiadás szókimondóbb, nyíltabb érvelését, hangját. 7 Lapozó KÁRPÁTALJA (Ungvár) Tizenkilenc évig dolgoztam a területi magyar napilapnál. Volt elég alkalmam hát arra, hogy a vidékünk életét megnyomorító magyar elnyomókról, a magyar fasisztákról, a minden hájjal megkent magyar földesurak gaztetteiről hallgassak általánosító előadásokat. Mert a hatalom képviselői, akik mint az kiderült, ama bizonyos elnyomóktól is nagyobb bűnöket követtek el velünk szemben, egyetlen rendezvényt sem mulasztottak volna el. Legyen az május elsejei ünnepi beszéd, vagy éppen egy képzőművészeti tárlatnak a megnyitása, felszólalásuk első s nagyobb részét annak szentelték, hogy „lerántsák a leplet” a magyarok bűneiről. Egyetlen egyszer sem fűzték hozzá, hogy esetleg csak egy bizonyos csoportról beszélnek, hogy csak azokról van szó, akik tényleg fasiszták, vétkesek voltak. Nemzetiségünk meggyalázásában volt hát elég részünk ilyen és más formában is. S mi naivak most azt hittük, ennek már vége, hogy a rendszerváltás ebben a kérdésben is kedvező változást hoz számunkra. Ma azok kezdeményezik az autonómiát, akik 1939- ben ukránokat és ruszinokat gyilkoltak... A RUH területi szervezetének vezetője mondta ezt a területi tanács rendkívüli ülésszakán. Sejtem, hogy miért. S az is igaz, hogy később bocsánatot kért azoktól, akiket megsértett volna. Én és még nagyon sokan mások autonómiát akarunk. DE NEM GYILKOLTUNK SEM UKRÁNT, SEM RUSZINT. S nem tudok megbocsátani, mert Viktor Begy ismét elültette bennem a félelmet. Nem akarok bűnös magyar lenni. Soha többé. (Bornemissza Eszter) MAGYAR KÉPES ÚJSÁG (Eszék) Kedves Olvasóink! Tekintettel a Horvátországban beállt, általunk elítélt állapotokra, a Magyar Képes Újság a háborús viszonyoknak megfelelő feltételek mellett jelenik meg. Ezért az igen tisztelt Olvasó megértését, elnézését kérjük. Szerkesztőink, újságíróink, az MKA dolgozóinak nagy része elmenekült az áldatlan helyzet elől. Sajnos tudósítóink egy részét (Baranya és Vajdaság) megfélemlítették, megfenyegették, és ez is rányomja bélyegét a lap arculatára. A háborús viszonyokhoz alkalmazkodva, rögtönzött szerkesztőséggel, áldatlan, illegális feltételek mellett igyekszünk megjelentetni a Magyar Képes Újságot.