Magyar Fórum, 1991. július-december (3. évfolyam, 27-50. szám)

1991-07-25 / 30. szám

2 Magyar Fórum 1991. július 25. A­ HELY­SZÍ­NI KÖZVETÍTÉS HA VOLNA ILYEN NEVŰ csillagkép, bíz­vást el lehetne mondani, hogy a világ a múlt héten a Koldus jegyében állt. A Nagy Koldus elment Londonba hét úgynevezett gazdag emberhez, akik egy csillogó és látványos mű­sor keretében nem dobtak semmit a prémes szovjet kucsmájába és még rettentő nagy szeretetükről sem biztosították olyan heves­séggel, mint ezelőtt. A világ nagy politikai színpadán most egy abszurd drámát játszanak, amelynek az a cselekménye, hogy nem történik semmi, de ez a semmi minden főszereplő számára lázas tevékenységet és sikert jelent, mert ha tör­ténne valami, az csak rossz lehetne, végzetes. Nem lehet tudni, mi történik a Szovjet­unióban. Jöhet véres belháború, összeomlás, katonai diktatúra, de az is elképzelhető, hogy Gorbacsov tovább altatja az egész tár­sadalmat és végül az általános kábulatból parkettára állít egy új menyasszonyt balalaj­­kával, akivel tovább lehet táncolni. Most csak az a bizonyos, hogy várni kell. Nincs jó megoldás, meglehet egyáltalán nincs megol­dás, mert az abszurd drámának ez a lényege. A KÉPTELENSÉGET csak fokozza a hét gazdag felemás viszonya egymáshoz és a Koldushoz. A hét közül kettőnek van pénze és adhatna - az egyik már adott is - de ez a kettő a Koldus országa által legyőzött ország volt a második világháborúban, ám nem ez az akadálya az alamizsnálkodásnak, hanem az, hogy ezeknek a pénze kell a másik ötnek is. Az USA elképesztően nagy állam­­adósságot görget maga előtt, hengerít rá az európai gazdasági és pénzügyi rendszerre, no, meg Japánra, ámde eközben nem mond le, nem is mondhat le arról az egyedüli veze­tőszerepről, amit a szovjet végelgyengülés ruházott rá, ugyanakkor megkívánja, hogy ennek a vezérszerepnek a költségeit Német­ország és Japán állja. Sokkal kevesebbet hallottunk az egymás közötti egyezkedésről és a vitákról, mint Gorbacsov meghallgatásáról. Pedig ez talán lényegesebb mindannyiunk számára. MOST MINDEN HAJ okaként a szovjet összeomlás van megjelölve, holott ez talán csak az egyik bajforrás, amelyet nem is lehet egyedi kezeléssel meggyógyítani. Nyíltabban: lehet-e az eddig kétsarkú vi­lágból egysarkút csinálni? Nem kellene-e az egyedülmaradt világhatalomnak, az USA- nak egyedülmaradásából - győzelméből? - azt a következtetést levonnia, hogy a világ­nak a mai állapotában nincs szüksége szu­perhatalmi irányításra. Működhet-e ésszerűen és mindenki szá­mára elfogadhatóan az összefüggő és egy­másra utalt világgazdaság egy nagyon sebez­hető, éppen főhatalma következtében kiszol­gáltatott gazdasági, katonai és pénzügyi köz­pont irányítása alatt? És ha igen, meddig? Nem fogják-e éppen a főhatalom igényei ki­hívni maguk ellen a lázadást? S végezetül: nem lesz-e a világ újra kétpólusú, méghozzá úgy, hogy a mostani hűbéresekből, az ő összeállításukból alakul ki a másik pólus? És akkor nem kezdődik-e elölről minden ott, ahol az első világháború abbamaradt? NEM ÚGY KELLENE-E valóban véget­­vetni a jaltai rendszernek, amelynek az élet­képtelenségét, természetellenességét éppen a legnagyobb kedvezményezett összeomlása bizonyítja, hogy ezentúl a világot a történe­lemben kialakult térségek önkormányzására hagyják? Európa, amelyhez mi újra szervesen aka­runk tartozni, sokat vesztett a látványosan megnyert iraki háborúban, de veszít azon is, hogy a szovjet válság megoldásában sincs előrelépés, mert az ide fordítható összegek máshová kellenek. S ha az európai térség ve­szít, hogyne veszítenénk mi. Ugyanígy: nem az európai népek kívánsága, hogy a szerb­­horvát-szlovén ellentéteket nem lehet az ön­rendelkezési elv alapján megoldani, hanem a jaltai nagyhatalmi status quo fenntartásának az igénye ez. Nehogy a jugoszláv szétválás láncreakciót indítson el a Szovjetunióban. Egy hét összefüggései Vagyis mit látunk tehát? Van bizonyos rendszerváltozás a világrendszerben, a mű­ködésében, a csapatmozgásokban, de ez ko­rántsem teljes és az irányítás régi. Jalta szel­leme még nincs száműzve. EZÉRT NEM LEHET csodálkozni azon, hogy idehaza azok a politikai szabadcsapa­tok, helyesebben labanc társulatok, amelyek hatalmukat, az egykorit a jaltai rendszerből származtatták, most újraélednek és újabb és újabb rohamokat intéznek a magyar demok­rácia jelenlegi formája ellen. Lehetetlenné tenni a kárpótlási törvény végrehajtását, megakadályozni a pártállamiság utolsó bás­tyájának, a szakszervezetnek, voltaképpen a másodlagos pártgazdaságnak a szétosztását, átvizsgálását, továbbra is hátrányos helyzet­ben tartani az egyházakat és a hívő családo­kat, befurakodni a demokratikus pártokba és belülről szétbomlasztani őket, szembeállí­tani az egymásra utalt rétegeket és csoporto­kat és a lehető leggyorsabban kivonni, kilop­ni még mindazt a közös vagyonból, a szocia­lizmusnak csúfolt orgazda hitbizományból, amit csak lehet és végül a demokrácia eszkö­zeivel, a demokratikus mozgalmak által te­remtett jogállamisággal fejbeverni minden­kit, aki valóban változást akar. AZ IDEI UBORKASZEZONNAK van egy nagy szenzációja. Kilépett az álcázásból, a lombok közül, a volt kommunista, aki nem hajlandó lemászni az uborkafáról. Nem, mert már megvette. Legalábbis azt mondja, hogy vette, holott ugyanannak a kisajátítási eljárásnak a fordított alkalmazásával szerez­te meg, mint annak idején. Akkor berontot­tak a boltba és kizavarták a tulajdonost, most pedig magukra zárták a boltot egy nagy KFT-kulccsal és ravasz átalakulási törvé­nyükkel elbarikádozták magukat a közelgő volt tulajdonosok és a közben utcára tett se­gédek elől. A lényeg: a bolt az övék. SZÉPEN HALAD a magyar társadalom az érdekek mentén. Vannak, akik akarják a rendszer megváltozását és vannak, akik nem. Ezek között vannak olyanok is, akik minde­nestül visszahoznák a régit, ezeket azonban nemcsak a liberálisok és ál­ liberálisok szö­­vetségesi jelenléte hűti le, hanem az uborka­fások higgadtsága is. Ők onnan fentről job­ban látják, hogy a szétesett pártállamot nem lehet vissza talicskázni, mint azok a szeren­csétlen kismarxisták, akik ott sertepertélnek az uborkafa alatt. Ezek a hivatásos elmélet­gyártók, ezek a szocializmus megmentésére is számtalan ötlettel felkínálkozók most arra szeretnék rábírni a közönyös népet, hogy buktassa meg a kormányt, s helyezze őket a végrehajtó hatalomba - nem választás útján, hanem kényszeregyezségekkel - és aztán ők majd gondoskodnak róla, hogy az új rend­szert, amelyben ők egyszerre tulajdonosok és politikai hatalmasságok is, vagyis amely­ben ők újra magukat kormányozzák, tovább­ra is demokráciának nevezzék. A LÉNYEG AZ, hogy ami tavaly a válasz­tásokkal keletkezett és ami kétségtelenül sok fogyatékossággal bír, ami vékony, de új és ami nem az övék, szűnjön meg. Tűnjön el a magyar vezetésből az, aki ko­nokul magyarnak vallja magát, aki nem álli­berális, aki nem volt olyan eszme híve, ame­lyikből meg kellett térni, vagy legalább ki kellett ábrándulni. Tulajdonképpen ennek a mi korszakunk­nak az a legnagyobb képtelensége, hogy csak most kezdjük igazán megismerni és felismer­ni a Kádár- rendszer alaptermészetét és a „különös vágású emberek” (mi, kommunis­ták különös vágású emberek vagyunk - J. V. Sztálin) jellemét, most, hogy a rendszer elmúlt és a különös vágásúak elvegyültek köztünk. ELVEGYÜLTEK? Vagyis, hogy nem ve­gyültek el, hanem ragaszkodnak különös elő­jogaikhoz. Itt pedig csak olyan demokrácia lehet, amilyet mi kiterveltünk hagyományos tervutasításainkban - mondják. Hát, persze, mi is itt vagyunk azért. Csak rá kéne ébrednünk, hogy itthon vagyunk. Csurka István A Magyar Fórum e heti válasza ... a lelkiismeretről Azt kérdi kedves olvasónk, Tábori Zoltánná, hogy mikor szólal meg a lelkiismeret sza­va? És mikor aluszik? Válaszunk:­­ Néha megszólal, néha aluszik. A taxisdudák például nem ébresztik fel, az al­­elnökök viszont riadóztatják. ______________________________________________________________________________________ A költő kitüntetése Kedves Tollas Tibor! Te száz poklot megjárt poéta! Köszönt a Magyar Fórum azon ünnepi alka­lomból, hogy 1991. július 22-én a Parlament épüle­tében Hon­ru­­ Balázs tár­canélkü­li minisztertől át­vetted a kitüntetést. A Ma­gyar Köztársaság Babér­­koszorúval Ékesített Zász­lórendjét. A Magyar Köztársaság kitüntetéses alkotóművé­sze lett él­­e, a Borsod me­gyei Nagybarca szülötte, a második világháború honvédhadnagya, Rákosi Mátyás Vácott elzárt fog­lya, a tatabányai rab­bá­nya kényszermunkása, az 1956-os forradalomban a budapesti Nemzetőrség összekötőtisztje, aztán hű munkatársaiddal, dr. Makra Zoltánnal és Rad­­nóczy Antallal évtizedekig a müncheni Nemzetőr szerkesztője és kiadója. Méltó ember kitüntetése a Tiéd - Te magyar ma­radtál az űzött magyarság­ban, ember maradtál a sok évtizedes embertelenség­ben. Méltó költő kitüntetése a Tiéd, mert Te - ahogy Hor­­áth Balázs mondotta rólad a lakitelki falunapo­kon - remekműveket írtál a gyűlöletről, de soha egyetlen sort sem írtál gyű­löletből. Szenvedéses, küzdel­mes, munkálkodó életed ezért lelt mára példává. Kedves Tibor! „Ékes magyarnak soha szeb­­bet/Száz menny és pokol sem adhatott... ” K. Cs. Tolla­s Tibor KANYÓ FERENC FELVÉTELE Bush bátorító üzenete Népes, magas rangú ame­rikai küldöttség tanul­mányozta nemrég a magyar védelmi ipar helyzetét. A Donald J. Atwood miniszter­­helyettes által vezetett dele­gáció találkozott a haditer­meléssel is foglalkozó válla­latok vezetőivel, a kíséreté­ben lévő üzletemberek pe­dig több magyar gyárat meg­látogattak. Tárgyalásokat folytattak a Külügyminiszté­riumban a termeléssel és a kereskedelemmel foglalko­zó tárcák képviselőivel, szakértőivel, majd elutazá­suk előtt Budapesten tájé­koztatták az újságírókat a Magyar Honvédség Művelő­dési Házában. A sajtókonferencián Raf­­fay Ernő honvédelmi állam­titkár rámutatott arra, hogy egyre szorosabbá válnak a magyar-amerikai védelmi kapcsolatok, s mind élénkeb­­bek az érintkezések a védel­mi iparban érdekelt üzemek között is. Magyar oldalon egyszerre több problémát kell megoldani, hiszen a pri­vatizációval egyidőben gon­doskodni kell a haditerme­lés egy részének átállításáról a békeiparágakra A politikus vázlatos képet nyújtott a magyar védelmi iparról, amely - mint sokak meglepetésére kijelentette - nem létezik Magyarországon. Hazánknak egyetlen olyan üzeme sincs, amely kizárólag hadicélokra termelne. A tárgyalások folytatására egyébként magyar delegáció utazik szeptemberben az Egyesült Államokba, hogy ta­nulmányozzák a helyzetet és előkészítsék a konkrét meg­állapodást. Donald J. Atwood, az ame­rikai honvédelmi miniszter első helyettese Bush ameri­kai elnök bátorító üzenetét hozta, közölve azt a szándé­kot, hogy Washington érdemi segítséget kíván nyújtani a korszerűsítéshez, a privatizá­cióhoz, s biztatónak mondta, hogy megkezdődhet a konk­rét munkaterv, akció­­program kidolgozása. - Bátorítjuk Magyarorszá­got, hogy legyen erős hadi­ipara és honvédelme - mon­dotta, majd a legsürgősebb teendők között említette a korszerű technológia behoza­talát. Hiszen azt sem sikerült megállapítani, hogy a szovjet licencekre és technológiára épült termelés valódi elma­radottságot takar, vagy csu­pán azt jelzi, hogy a Szovjet­unió nem avatott be ben­nünket a modernebb gyártá­si folyamatokba. Mind a miniszterhelyet­tes, mind pedig a kíséreté­ben lévő amerikai szakértők és vezetők megállapították: a változásokhoz, változtatá­sokhoz jó alapot nyújt a ma­gyar munkaerő magas kép­zettségi szín­vonala. (zár) A lakitelki falunapokon az Oster I­­zing Kft léggömbje. KANYI­ FERENC I I I VI II I I Magyar FMDM Közéleti hetilap A szerkesztőbizottság elnöke: Csurka István Főszerkesztő: Kósa Csaba Főszerkesztő-helyettes: Kiss Dénes Vezető szerkesztő: Krajczár Imre Szerkesztő: Fábián Gyula Szerkesztőségi titkár: Székely Dezső Főmunkatársak: Ágh István Czegő Zoltán Szerkesztőség: 1135 Budapest, Frangepán u. 56. Levélcím: 1399 Bp. Pf.: 701/364 Telefon: 140-8966 131-0909/234 Telefax: 111-3480 Kiadóhivatal: 1074 Budapest, Csengery u. 1. Telefon: 121-7030 142-0333 Kiadja: Magyar Fórum Kiadói Kft. Felelős kiadó: Csurka István Szedés, tördelés, nyomdai előkészítés: PRINTSELF Kft. 1135 Budapest, Frangepán u. 56. Telefon: 129-7454 Nyomás: APOLLÓ Kft. 1165 Budapest, Zsemlékes út 25 Felelős vezető: Hupján József ügyv. igazgató HU ISSN 0865 - 3909 Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza!

Next