Magyar Fórum, 1992. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1992-07-02 / 27. szám

­ A Magyar Szabadság Napja alkalmából idén is nagysza­bású ünnepséget rendeztek Gödöllőn. A tavalyi, első ren­dezvény óta - amikor az utolsó idegen katona is elhagyta Magyarország területét - megszületett a Magyar Szabadság Napja Alapítvány, amely évente támogatja az ünnepet. 1993-tól más-más településen tartják majd az ünnepséget, s ötévenként térnek vissza az eredeti helyszínre, Gödöllőre. TALUM ATTILA FELVÉTELEI ________________________________________________________________________________________________________________________| AZ ATHENAEUM-TRÜKK CSURKA ISTVÁN ÍRÁSA 4. oldal AZ IDEIGLENESEK­ EMLÉKEI 5. oldal RÁDIÓS-SZAKSZERVEZET KONTRA RÁDIÓELNÖKSÉG 14. oldal PETŐFI SÁNDOR SAJTÓ-­­ SZABADSÁG DÍJAK 15. oldal Újra eredeti szépségében látható Budapesten, a Clark Ádám téren a Lotz Károly tervei alapján készült „angyalos középcímer", amely Dalmáciára, Erdélyre, Fiumére és Szlavóniára is utal. A címert 1947-ben falazták be, amikor Sztálin születésnapjára „rendbe tették" az Alagút és a Lánchíd környékét ligeti edina felvétele V /----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­ Hazajőve hosszabb útról, a sok küldemény között vár egy új hetilap. Meg egy tá­madás - immár a második a magát függetlennek ne­vező napilapban. Ez utóbbi - a jelek szerint - menet­rendszerűen érkezik majd, mindenkor bizonyos más támadásokhoz igazodva. Sebaj. Az új lap jobban érdekel. Címe: Nagyalföld. Heti magazin. Kik ezek a bátrak, akik ma kimerészkednek a csap­dákkal és aknákkal teli te­repre, ahol nemcsak szem­ből, az ellenség állásaiból lőnek, hanem hátulról, a saját táborból is? Új újsá­got indítani ma, és nem szennyesben turkáló plety­kamagazint, és nem szex­lapot, nem botránykróni­kát? Elvesztették ezek a fiúk a józan eszüket?­­ Új lapot indítani ma? És ráadásul vidéken, ahol két esztendeje már kiosztották a kártyát, ahol megannyi hirtelenjében „független" megyei napilap íróasztalá­nál terpeszkednek a tegna­pi MSZMP-s főszerkesz­tők, természetesen immár függetlenül, élvezvén mind­azon előnyöket, amelyek a bejáratott lapokkal járnak. Új lapot indítani ma? - kiszolgáltatva az egyetlen terjesztői hatalomnak, en­nek a százfejű hidrának, amelynek eleddig, az állító­lagos rendszerváltozás két esztendeje alatt még egyetlen fejét sem sikerült levágni. Új lapot indítani ma? - nem a privatizáció bűvsza­­vával behozott külföldi százmilliókon, hanem sze­génylegények kicsi pénzén és a kicsiny pénzű magyar olvasó áldozatkészségében reménykedve. Lehet itt és így nyerni? Kik ezek a bátrak? A szerkesztőség Szolnokon van, de ez a lap nem egy megye lapja. Nem Szolnok megyei újság. A főszerkesztő, Tiszai Lajos beköszöntője szerint „hetente megjelenő maga­zinunk, a Nagyalföld, ne­véhez igazodóan... tájlap­ként kívánja tájékoztatni az alföldi olvasókat. Kísér­let ez voltaképp, hiszen leg­jobb tudomásom szerint - kivétel néhány irodalmi fo­lyóirat - a Nagyalföldhöz hasonló tartalmú és ter­jesztésű lapot nem ismer a magyar sajtótörténet." Lapja született tehát egy nagyobb tájnak, nem te­kintve a megyehatárokra, lapja lesz ezentúl a Tisza­­tájnak, a Kiskunságnak, a Hortobágynak, a Partium­­nak - ünnepe ez a magyar sajtótörténetnek. Felde­reng a jövendő Vidék-Ma­­gyarország arca: hallatsza­nak első hangjai annak a nyolcmilliós Magyaror­szágnak, amely eldönti majd a jövőt. Ezt írja a főszerkesztő az új lap homlokára: „Min­den megbecsülésem a fővá­rosban megjelenő lapok többségének, de úgy vélem, a vidéki sorsközösség, a kézzelfoghatóság, a beleélés az eseményekbe, megannyi fontos tényező a felismerés, a megközelítés számára." Fellapozva az első szá­mot, ez a szó jut eszembe: nyugalom. Megtalálni eb­ben az újságban sok min­dent, ami újsággá teszi az újságot, vannak benne szí­nes riportok, portrék, van benne tévéjegyzet, orvosi rovat, ifjúsági és gyermek­oldal - és nincs benne sem­mi hisztéria. Nincsenek sanda célzások, orvul elhe­lyezett félmondatok, nin­csen benne történelmünk, múltunk gúnyolása, sáro­zása, nincsenek jóslatok az összeomlásról, előrejelzé­sek a kilencvennégyes győztesekről, csak jó, nyu­godalmas olvasmányok vannak benne. A vidéken élő magyarnak szóló olvas­mányok hazájáról, Ma­gyarországról. Teszem is félre a függet­len napilapot a támadás­sal, s nem kérdem a publi­cistát: honnan, milyen er­kölcsi magasságból a kiok­tató gőg, tán csak nem a Rózsa Ferenc-díj havasi csúcsáról? Nem kérdem, legfeljebb annyit jegyzek meg biztatásként: ha marsz, barátom, mindig csak akkor, amikor a kopó­had éppen reám zúdul. Ez a jó mulatság. A férfimunkát pedig hadd kívánjam a tárlap, a Nagyalföld szerkesztőinek. Kósa Csaba 24 FORINT IV. évfolyam 27. szám KÖZÉLETI HETILAP 1992. július 2.

Next