Magyar Fórum, 1993. január-június (5. évfolyam, 1-24. szám)

1993-04-22 / 16. szám

12 Különtudósítónk jelenti Narancsrózsaszínű kongresszus Debrecenben Aki április tizenhatodik napjának reg­gelén Debrecenben ébredt, politikai és financiális (hova)tartozásától függetle­nül konstatálhatta: nem az az igazi na­rancsérlelő meleg várta a Fidesz V. Kongresszusát. (A gyümölcsre való utalást természe­tesen kéretik nem komolyan venni, hi­szen akárhány hosszan tartó kánikula volt is e tájon, déligyümölcsöt nem, leg­feljebb almát termettek a fák. Annál is inkább, mivel az alma az, ami őshonos­nak nevezhető a Kárpát-medence több­szörösen is hátrányos homokjain.) Az avatottabbak azonban fittyet hány­tak a hideg szélnek, a meg-megújuló esőnek, hiszen ők már csütörtök este óta tudták, hogy a Fidesz nem a narancsát érlelni jön a Hajdúság központjába. Eregetik a gyümölcs Orbán Viktor még mint egyetlen el­nökjelölt a televíziót nézők megnyugta­tására ugyanis bejelentette, hogy beérett a gyümölcs (esetünkben a narancs), azaz­ számot kell vetniük azzal, hogy kormányra kerülnek. Mielőtt azonban a politikától „vég­képp megcsömörlött” választópolgárok tömegesen kivonulnának az utcára, kö­vetelvén a narancs­cédulás választások azonnali kiírását, a pártelnöknek jelölt politikus — mintegy a másnapi eső meg­előlegezéseként — nyomban le is hűtötte a kedélyeket. Nem mulasztotta el ugyan­is felhívni a figyelmet arra, hogy ez eset­ben a tagságnak vállalnia kell az ezzel együtt járó terheket, ugyanis az ország gazdasági talpraállításához néhány évig szükségszerű, hogy népszerűtlen intézke­déseket hozzanak, ez pedig a párt nép­szerűtlenségét is előidézheti. (Ezek után a tisztelt televíziónéző már csak azon csodálkozott, hogy péntek hajnalban csupán szimpla esőre és nem vízözönre ébredt.) A kongresszuson aztán kiderült, hogy semmiféle összefüggés sincs a Fidesz­­előrejelzés és a rendszerváltozás után teljesen magárahagyottan improvizáló időjárás között. Nemhogy van miből ve­szíteni népszerűséget, hanem még jut is, marad is! A sajtó részére is hozzáférhe­tővé tett beszámolók, hozzászólások szinte mindegyikében a kétszerkettő megdönthetetlen bizonyosságával defi­niálták: a párt népszerűsége egyedülálló. Márpedig ha ez így igaz — és ebben mi­ért éppen a sajtó kételkedne —, akkor a Fidesz jövője nem lehet más, mint ró­zsaszín. S mivel a párt címermadara a narancs, így hát narancsrózsaszín. A Fidesz nem válogat Fodor Gábor szerint: „a legnépszerűbb pártként fordulhatunk a választásokig ve­zető célegyenesre... több mint egy éve már rendszeresen vezetjük a közvélemény­kutatások listáit, méghozzá toronymaga­san”. Hogy a képviselő úr állításai nem légből kapottak, azt az Országos Vá­lasztmány működésével kapcsolatos be­számoló is alátámasztja: „ ... másfél éve meggyőző fölénnyel vezetünk riválisaink előtt. Ma már reális esély van arra, hogy a Fidesz a következő kormány meghatá­rozó ereje legyen”. És ha a kétkedőket mindez sem tudta volna meggyőzni, akkor álljon itt per­döntő súllyal a parlamenti képviselőcso­port beszámolója: „ ... s ezzel megőriz­zük a Fidesz elmúlt három évben kivívott népszerűségét”. Velős összegzés, látszik, hogy tanult emberek munkálták az úgynevezett „számszaki” részeket. Több mint egy, plusz másfél, az pontosan három. Min­den stimmel. Ezek után még a legbigot­tabb monarchisták is kénytelenek elis­merni; ekkora sansszal gyerekjáték be­venni azokat a miniszteri bársonyszéke­ket. Főként azok után i­s ezt az V. kongresszus folyamán nem győzték ele­gen és elégszer hangsúlyozni (egy kis fi­­deszes malíciával úgy is mondhatnánk: „agyakba döngölni”), hogy az MDF és az Antall-kormány alatt megrendült a választók által beléjük vetett bizalom. A Fidesz nem válogat Na, de kinek is kell az a kormány, amelyiknek nincs sem ilyen, sem olyan politikája, aki romokból csak romokat képes építeni, aki lassan privatizál, tönk­reteszi a belső gazdaságot, elriasztja a külföldi befektetőket, s ráadásul — a parlamenti frakció szavajárásával mondva — állandóan hazudik. Ezek után a megnyilvánulások után mintegy ellenpontként kívánkozik ide Fodor Gábor felszólalásából az alábbi szó szerinti részlet: „ ... megőrizni azt a könnyedséget, őszinteséget és kedvessé­get, amit a Fidesz szó jelent 1988 óta”. (... no comment! — teszem hozzá gyor­san, így válaszolva egyúttal újsütetű ba­rátom, egy angol újságíró csodálkozó pillantására is.) Ám mielőtt bárki rosszmájúsággal, pláne egyoldalú beállítottsággal vádol­na, az igazság kedvéért meg kell jegyez­nem: elhangzott olyan hozzászólás is, melynek előadója szerint nem az Antall­­kormány döntötte romba az országot, ha­nem még előttük a kommunisták. Idáig jutván az események egymás­utánjában, világossá vált, hogy ez a kongresszus se nem az önbizalmukat vesztett, se nem az ideges emberek gyü­lekezeteként fog bevonulni a magyaror­szági parlamentáris demokrácia történe­tébe. Mint ahogy egy-két kinyilatkozta­tásból az is világossá vált, hogy a mini­mumként a kormányzást, a maximum­ként a választási győzelmet célul tűző Fidesz kész más politikai erőkkel is együttműködni az ország felvirágoztatá­sa érdekében. Csak a liberális Európa kell Még a kormányát kellően megrendsza­­bályozni nem képes MDF-fel is, feltéve, ha az kiveti magából a „nemzetrontó” Csurka Istvánt és az MSZP-vel is, ha az megszabadul a demagógiájától. A kocka el van vetve, illetve a labda fel van dob­va, ha úgy jobban tetszik. Kemény felté­telek, de örüljenek az említett pártok, hogy ennyivel megúszhatják. Nem így Európa, azaz pontosabban az Európai Közösség. Rájuk aztán drákói szigorral dörren a mi „kistigrisünk”. Nagyon össze kell kapni magát Euró­pának, hiszen a Fidesz külügyi szekciója szerint nem csatlakoznak akármilyen Európai Közösséghez, csakis liberális­hoz! (... Szerencsétlen franciák, jól elha­­markodták a választások befutási sor­rendjét! Kezdhetik elölről az egészet, hacsak nem akarnak kimaradni a buli­ból!) Hiába, a politika is csak üzlet és az üzletben az a szép és veretes magyar mondás járja, hogy: „Ide sógor, oda só­gor, le a cseresznyefáról!” No tessék, már megint egy újabb gyü­mölcs, ráadásul ez sem egzotikus, csak egyszerűen és parlagiasan honos. Korai vagy ropogós, teljesen mindegy. Nem a fajta a döntő, hanem az, hogy édes le­gyen. Akárcsak a narancs vagy az alma. Arra azonban vigyázni kell, hogy vagy az egyik vagy a másik, ugyanis sok min­den konvertálható a földön, csak a gyü­mölcsök nem. Készenlétben a füge Most már a vásárlókon (akarom mon­dani: a választókon) múlik, hogy jövőre melyikért állnak sorba. Csakhogy nem minden a kereslet, az üzlet a kínálaton is múlik, és ha össze is jön a nagy üzlet, az­zal még korántsem fenékig gyümölcsjog­hurt az élet! Ha a Fidesznek be is telje­sülnének narancsrózsaszín vágyai, egy dologra azért annak idején nagyon aján­latos lesz majd odafigyelnie: Ha most narancsot ígérnek, a válasz­tások után nehogy fügét mutassa­nak ...! Bodnár Gyula ELJÖN A „VIKTORIÁNUS” KOR­MÁNY)? 3. X . .. , 2. Miniszter . . Miniszterelnök ..... 5. Miniszter 1. Miniszter 3. Miniszter 4. Miniszter 6. Miniszter X . ,, Orbán Viktor „ . , Orbán Viktor „ . , Orbán Viktor „ Orbán Viktor Orbán Viktor Orbán Viktor Orbán Viktor DLUHOPOLSZKY LÁSZLÓ RAJZA 1993. április 22. Thürmer a­­ z ősbolsevizmus bajban van, és ilyenkor megmozdul a honi thürmeráj. Amikor a fakó fejű moszkvai puccsisták — megannyi szemléltető ábra lehetne Lombroso mester közismert tan­könyvében — felhördültek, a kö­zépső Thürmer azonnal szolidari­tási nyilatkozatot rittyentett a vélt győztesek címére. (Azért a közép­ső, mert az első, PPS géppisztoly­nak ott tüzelt 1956 őszén a HM környékén eszeveszetten, amikor ott állítólag a csata le sem zajlott. Hát a csata tényleg nem volt, an­nál inkább mészárlás.) Szóval, a középső tavalyelőtt vntézkedett és mostanság, a parlamentbe jutás reményében és annak első fokoza­taként tart demagógiából szemlél­tető előadásokat. A történelemből thürmeri ala­possággal okulgató legifjabb Gyu­la verescsillagos körmenetet szer­vezett a budapesti amerikai nagy­­követség elé, hogy így fejezze ki szolidaritását Kuba iránt. Tette ezt akkor, amikor a magyar parla­ment meghozta ismeretes döntését az önkényuralmi jelképek betiltá­sáról. Az ifjú Thürmer körül tolon­gó ifjúkomcsikat mit sem zavarta a friss törvény, komorító színű gyászcsillagba öltözve fejezték ki mérhetetlen rokonszenvüket Kuba és annak (szeretett, tisztelt, bölcs — ki miként minősíti, Thürmere válogatja) vezére és példaadó sze­mélyisége, korunk nagy, már való­színűleg életében bebalzsamozan­dó fáraója iránt. A thürmerkék nem titkolták szilárd meggyőződé­süket, hogy az ifiknek Kubában több az esélye, mint itt, a mostoha, most pislákoló kapitalizmus, a rú­gások miatt minduntalan lábikrás­hoz kapkodó piacgazdaság viszo­nyai között. Igaza lehet a legifjabb Thürmer­­nek éppen úgy, mint az 1956-os sasszemű, mesterlövész nagypapá­nak és a tavalyelőtti moszkvai puccsisták hazai megtapsolójának. A körülötte­­ mérsékelt népsűrű­­­­séggel, de tagadhatatlan „megnyil­vánulási készséggel” nyüzsgölődő, szüfragettóból sarjadzott lányok és emancipációra vágyó fiúcska csil­lagosok katonák szerencsére nem az átlag kubai ifjak maskarájában lepték el a pesti utcát. Mert — ahogy mondják, és itthon már a műholdas tévéadásokból is többen látják — ott a tinédzserek nehezen tűzik ki a verescsillagot. Ugyanis — nincs mire. Hacsak a puszta ... bőrükre nem rögzítik, netán bizto­sítótűvel, mint ahogy egy világhá­borús amerikai regény renitens tisztje ajánlotta annak a katonahi­vatalnoknak, aki a mellére akarta tapasztani a nem különösebben nagyra becsült plecsnit. Szóval, a budapesti Castro­­kasztrióták nem kubai kosztüm­ben vonultak az utcára. Ha ezt te­szik, akkor talán a honi zsaruság is látott volna némi okot arra, hogy az előre be nem jelentett tün­tetés ellen tegyen valamit. Ha már a legújabb törvény nem is érdekli „közegeket", a megbotránkoztatás szándéka — csak feltűnt volna ne­kik! Hogyne, kérem! Mint a vicc — miniszteri szójárással, a magyari vicc — mondja, mondaná: itt nem szokás a tányérból a kutya­­... t megenni. Pláne akkor, ha még egy hajszál is belekeveredik a menübe. De itt étek nélkül volt je­len a hajszál, a vörös csillag. Thürmerék viselték egészséggel. Lelkük rajta ? — Lelkünk? K. I.

Next