Magyar Fórum, 1993. január-június (5. évfolyam, 1-24. szám)
1993-01-21 / 3. szám
28 arlóca óta a török csak szunnyadt, de nem aludt. Csak egy harcias nagyvezérre várt, aki a régi dicsőségre emlékeztetve felszítja a harci kedvet. Karlóca óta volt ideje készülni, megerősödni a töröknek — aki erősnek érzi magát, nem sokat törődik a békével. Felrúgja azt. A szultán felrúgja, megtámadja Velencét, és győz. Isztambulból évtizedek óta nem küldtek ilyen hangú levelet Bécsbe: „ Veletek szemben is a harctér fog felállíttatni... Az oszmán birodalom dicsőséget és győzelmet remélhet, a ti gyalázatos vállalkozásotok pedig nemcsak reátok, hanem gyermekeitekre és unokáitokra is gyalázatos vereséget, kárt, átkot fog hozni!" Mintha a török elfeledte volna Savoyai Eugént. Pedig ő még él, hadvezéri tehetségét sem veszítette el. Ezért ragaszkodik Pálffy Jánoshoz és magyar huszárjaihoz — bár a magyarok iránti rokonszenve az utóbbi esztendőkben sem támadt fel. De a csatában elsőrangúan csépelnek, azt mindig elismerte. Csépelnek a császári katonák mind 1716 augusztusában Pétervárad alól véres fejjel menekül a török. Ezek után már arra sem képes, hogy Temesvárt megmentse. Októberben a temesvári pasa is feladja a várat. A temesköziek látták legtovább a félholdat, százhatvannégy hosszú esztendeig. Mire megszabadultak tőle, az egykor virágzó vidék félig pusztaság. Az egykor népes falvakban összesen huszonötezer ember él. A portának most eszébe jutnak a kurucok. Rákóczi Párizsban él, a Napkirály évdíjából, ugyan mire vár ott? Jöjjön Isztambulba, a szultán megújítja a háborút a Habsburgokkal, itt az alkalom, hogy a fejedelem lóra ültesse magyarországi híveit. Mert vannak hívei odahaza, szólnak róluk a hírek. Jávorka Ádám például, aki már 1712-ben visszaszökött az országba, és felkelésre biztatta a bujkálókat. Czelder Orbán kuruc brigadéros, aki a Szepességben próbált tüzet csiholni... Rákóczi habozik: szövetkezni a pogánnyal? Aki után Temesközben huszonötezer ember maradt? Aki a tatárokat rászabadította Erdélyre? De a szultán fogadkozik erősen: ujjal nem nyúlnak Magyarország szabadságához. Török ígéret, elszáll, mint a füst... De ígér-e valaki is bármit a keresztény világban? Angoloktól, oroszoktól, németalföldiektől mit lehet várni? Semmit. A Habsburgok ellen csak akkor lehet felkelni, ha háborúra kényszerülnek. A török erre kényszeríti őket. Gallipoli, 1717. október 10. Negyven bujdosó magyarral kiköt a gálya, Rákóczi Ferenc partra lép Törökországban. Jószerével fordulhatna is vissza. 1717 nyarán Savoyai Jenő másodszor is tönkreverte a török hadat, elvette tőle Nándorfehérvárt. Tovább fogyott a félhold. A Franciaországból érkező hajó negyven magyart hozott. Talán a legfiatalabb közöttük egy székelyföldi nemes, akit nemrég ítélt fő- és jószágvesztésre a Habsburgoknak hajbókoló erdélyi országgyűlés. Rákóczi Ferenc hűséges udvari kamarása, Mikes Kelemen a nem létező nagynéninek íródó levelekben így örökíti meg azt az októberi napot: „Édes néném, hála legyen az Istennek, mi ide érkeztünk ma szerencsésen ... Itt a fejedelemnek jó szállást adtak, de mi ebül vagyunk szállva, de mégis jobban szeretem itt lenni, mint sem a hajóban. ” A szultán pompás véres hintóját küldi Rákócziért, de mire a fejedelem beleül a „kocsi”-ba, már alaposan lehűtötték a hírek. Mikes Kelemen is csak ezt írhatja: „Belgrádnál megverték a törököt. A nép itt már szalad Ázsiában, úgy tetszik, mintha már a német Drinápolynál volna, noha vagyon onnét másfél száz mély földnire. Eleget mondgyuk, hogy mi azért jöttünk, hogy vélek hadakozzunk, de ők csak szaladnak, ki ide, ki amoda. ” Akkora a szaladozás az oszmán birodalomban, hogy annak csak a szerbiai Pozsarevácon nyélbe ütött béke lehet a következménye. Itt aztán kijut a töröknek a feketelevesből. Nemcsak a Temesköztől kell búcsút vennie, nemcsak Nándorfehérvár — Belgrád — veszik, még Havasalföld és Szerbia egy részét is fel kell adni. Pozsarevácra, éppen úgy, mint Karlócára, magyart nem hívnak. Habsburg-hű magyart sem, pedig hát Temesköz a magyar koronához tartozik, oda kellene visszatérnie. Nem térhet, mert a bécsi udvarnak megtetszik Savoyai Jenő ötlete, és az egész területet temesi bánságként Habsburgtartománnyá alakítják. A békekötésre felállított nagy sátorban mégis emlegetik a magyarokat: a pártütőket és a hazárulókat, Rákóczit, Bercsényit és a velük Törökországba hajózókat. Külön pontja a békeszerződésnek, hogy a szultán költöztesse el őket Drinápolyból, legyenek csak minél messzebb Európától. Akit legyőztek, aligha vitatkozhat. Amúgy is, majd éppen a kurucokért áll ki a szultán, amikor annyi várát, tartományát elvették. Ahogy Drinápolyban elfértek, elférnek a magyarok a tengerszoros túlsó oldalán, Jenikeiben is. Hát nem mindegy nekik, hogy Európa vagy Kis-Ázsia? Magyarországra úgysem térhetnek vissza. A törökkel elbírt III. Károly, hátravan még egy csatája. Ezt éppen hűséges labancaival kell megvívnia. Ugyanis csak ők szavazhatják meg az országgyűlésen a törvényeket. Eddig ugyan, Majtény óta, példa nem adódott rá, hogy valamilyen királyi javaslatot visszautasítottak volna, ám megeshet, hogy ezúttal megmakacsolják magukat. Eleget küszködött Lipót is, míg rávette az alattvalóit, hogy szabad királyválasztó jogukról lemondjanak. Érzékeny pontjuk ez a magyaroknak: eddig azzal vigasztalódtak, hogy csak a férfiági öröklést fogadták el. Károly pedig — hiszen csak lányai születtek — éppen a női ágat akarja elfogadtatni. 1722-ben Pozsonyban megkezdődik a rendek gyúrása. Velük kell zöld ágra vergődni. Az előző országgyűlésen ugyanis már döntöttek. Férfi Habsburg igen, nő Habsburg nem. Ennyit megtartottak az ősök szabadságjogából. Károly érvei: hatalmas győzelmet vettünk a törökön, többé nem fenyegeti Magyarországot. Még a határoktól is meszszibb vetettük a pogányt. Ezért már igazán hála jár a Habsburgoknak. Hála? Hálából a női ág örökösödésébe is belemennek a rendek. UTÓJÁTÉK Károly tekintélye csorbítatlan — a Habsburgok birodalma soha nem volt ilyen hatalmas. Európában béke van, a két hagyományos ellenfél, Franciaország és a török birodalom megszelídült. A kurucok nem támadnak fel többé, a Márvány-tenger mellett, a messzi Rodostóban Rákóczi nem árthat. Valóban, Rákóczi Ferencet elfelejtette Európa. Lassacskán a szultán is. Esztendőnként, kétesztendőnként elszólítja mellőle a híveit a királyoknál és a szultánoknál nagyobb úr. Eltemették már Bercsényi Miklóst is. Fehéredik a haja a székelyföldi ifjú nemesembernek, Mikes Kelemennek is, aki rendületlenül bízva a hazatérésben, rója a sorokat a Leveleskönyvbe, ír Rákóczi is, az emlékiratain dolgozik. Délelőtt az írószobájába zárkózik, ebéd után az asztalosműhelyben foglalatoskodik. A rendet azonban még mindig, megfogyatkozva is tartják a száműzöttek. A rodostói élet így zajlik: reggel hatodfél órakor dobolnak a fejedelem házánál. Rákóczi a kápolnába siet, misét hallgat. Mise után az ebédlőházban gyülekeznek a bujdosók, együtt kávéznak, dohányoznak. Tizenegyedfél órakor ütik a dobot ebédre, három fertály ötkor az esti imádságra, hetedfél órakor vacsorára. „Ha szinte a fejedelem beteg volna is — írja Mikes Kelemen —, akkor is mind egyaránt folynak a rendek. Mint valami klastromban. Hogy pedig minden úgy töltse az időt, mint a mi urunk, arra az Isten ajándéka kivántatik, ebéd után pedig aki látná, azt mondhatná, hogy valamely mesterember: vagy fúr vagy farag, vagy esztergában dolgozik. És az ő gyönyörű szakálla sokszor tele forgáccsal, hogy maga is neveti magát. És úgy izzad, mintha munkája után kellene ennie a kenyerét ... ” Aztán hamarosan, 1735 áprilisában végképp nem kell tartani II. Rákóczi Ferenctől. „Rodostó, 8. Április, 1735.” Könnycsepp hull a papirosra Mikes Kelemen szeméből: „Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivéve ma közülünk a mi édes urunkat és atyánkat, három óra után reggel... Ő szegény árvaságra hagyott bennünket ezen az idegen földön ... Itt édes néném, könnyhullatással esszük kenyerünket, és olyanok vagyunk, mint a nyáj pásztor nélkül. ” „ Magyarok utcája Faló A hazugságról beszéltem a MÚK tanácskozásán, arról, hogy kulcsszerepet kapott a hazugság közéletünkben, és bőven idéztem olyan közhírű hazugságokat, amelyeknek ma már az indoklása is fölösleges. A felszólalás mégis szíven ütötte ,Faló”-t, az Új Magyarország főszerkesztőjét, olyannyira, hogy engem vádol meg hazugsággal, rosszindulattal. (Új Magyarország, január 11.) Tanulságos ez a vádemelés, veszem sorra. Az a „globális fogalmazás”, hogy „mindenki hazudik”, valóban otromba hazugság, csakhogy ennek a hazugságnak ,valós a szerzője. Hasonlóképp az a kijelentés, hogy „a nyilvános szereplést nem lehet megúszni hazugság nélkül”, szintúgy otromba hazugság, ám ez a hazugság úgyszintén , faló”-tól származik. S ezekre a hazugságokra ,faló ” még rá is dupláz azzal a hazugsággal, hogy az én számba adja őket — bizonyíthatja vagy kétszáz fültanú s néhány magnószalag, hogy minden alap nélkül. Nem szoktam a közéleti hazugságokat aszerint rostálni, hogy ellenzéki, kormánypárti vagy „pártatlan ” forrásból eredt, s ha netán ezzel „minősítem önmagamat”, ezt a minősítést tiszta lelkiismerettel vállalom. Tudomásul veszem viszont, hogy „faló”szelektív érzékenységgel ítéli meg a közéleti hazugságokat, s a szívéhez közelit megvédeni is kész. No igen, csak „globálisan". Annyira azért nem, hogy a felhozott példák cáfolatára is vállalkoznék, s okos érvekkel bizonyítaná, hogy szerinte miért nem hazug például „a magzati élet védelméről" hozott törvénynek már a címe is. „Faló” úgy véli, hogy a kormányt védi velem szemben azzal, ha kiáll a hazugságokkal fertőzött kompromisszumai mellett. Én, aki — ,faló" vádjával ellentétben — mindig híve voltam tisztes kompromisszumoknak, ezt néhány száz cikk s radikális pályatársaim részéről az elmarasztalások egyaránt bizonyítják, úgy vélem, a kormányt épp azzal védem, ha igyekszem óvni rossz fajta kompromisszumoktól, a nekiszabadult közéleti hazugságok eszkalációjától. Egyikünk nyilván téved. S még valamit, mert idetartozik. Én az Új Magyarországra kezdettől fogva túlzottan is sokáig úgy tekintettem, hogy ez a lap a bűnösen átörökített állampárti sajtómonopólium sivatagában az oázis. Az igazmondás elkötelezett fóruma. A többségi népakarat szószólója az ellenzék vagy épp a restauráció szolgálatára elszegődött sajtóban. Sok mindennek kellett történnie addig — szívósan üzemelt a „liberális” kirekesztés, szürkítette a lapot, ritkította a java munkatársakat —, míg lemondtam az előfizetést. De még makacsul érzöm a megfogyatkozott reményt, hogy nem lesz magából a jobb sorsra érdemes lapból is — faló. Trójai: Fekete Gyula Magyar Fórum 1993. január 21. *ósa Csaba: Zsvat a XIS SZáZtihmtikbúl * A MAGYAR FÓRUM KIADÓ KÖNYVAJÁNLÁSAI TŐKÉS LÁSZLÓ, A VÁRVÉDŐ Díszes, reprezentatív kivitelű fotóalbum, amely bemutatja Tőkés László utóbbi években folytatott küzdelmeinek eseményeit. A kötetbe Kósa Csaba írt esszét Tőkés püspökről. A kötetet két változatban bocsátjuk közre: 100 számozott példányban, Tőkés László saját kezű aláírásával, bőrkötésben. Ennek ára: 20 000 Ft, amely adományt tartalmaz a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány, az Ady Endre Sajtóalapítvány, a Societas Paraplegica E.TH. KOCHER erdélyi egészségügyi alapítvány javára, amely a gerincsérültek helybeni gyógyítását és a szükséges eszközökkel való ellátását szolgálja. Az alapítványok közcélúak, a vásárlásból tehát a fenti összegek a vásárló adóalapjából levonhatók. Erről minden kötetben igazolás található. Ennek a könyvnek a magas áron való megvásárlása nyilvánvaló hozzájárulás a Tőkés László által is képviselt eszmék megvalósításához. A számozott példányok csak a Magyar Fórum Kiadóhivatalában kaphatók, és csak ugyanott jegyezhetők elő. Az azonos tartalmú vászonkötéses kötet ára 100 Ft. A vászonkötéses változatot a Püski könyvterjesztő hálózat és a Könyvesház is árusítja. Külföldre: a számozott példány ára 200 USA-dollár vagy annak megfelelő valuta, a vászonkötéses ára 20 USA-dollár. A postaköltség mindkét esetben a kiadót terheli. Külföldi megrendelőinktől készpénzcsekket kérünk a kiadó címére. (1085 Budapest, Blaha Lujza tér 3.). NÉHÁNY GONDOLAT ÉS NYOLC TÁRSGONDOLAT A nagy port kavart Csurka-tanulmány az ezt elemző, a vele szemben támasztott vádakat cáfoló és bíráló elemzések kíséretében, a szerző pontosító előszavával. A kötet a tanulmány angol nyelvű szövegét is tartalmazza. Fűzve: 28§ Ft. Megrendelhető a Kiadónál. A kötet könyvárusítási forgalomba kerül, árusítja a Püski könyvterjesztő hálózat és a Könyvesház (1012 Budapest, Krisztina krt. 26. T.: 17§-7763).