Magyar Fórum, 1993. január-június (5. évfolyam, 1-24. szám)

1993-01-21 / 3. szám

28 arlóca óta a török csak szunnyadt, de nem aludt. Csak egy harcias nagyvezérre várt, aki a régi dicsőségre emlékeztetve felszítja a har­ci kedvet. Karlóca óta volt ideje készülni, megerősödni a töröknek — aki erősnek érzi magát, nem sokat törődik a békével. Felrúgja azt. A szultán felrúgja, megtámadja Velencét, és győz. Isztambulból évtizedek óta nem küldtek ilyen hangú levelet Bécsbe: „ Veletek szemben is a harctér fog felállíttatni... Az oszmán birodalom dicsőséget és győzelmet remélhet, a ti gyalázatos vállalkozásotok pedig nemcsak reátok, hanem gyermekeitekre és unokáitokra is gyalázatos vereséget, kárt, átkot fog hozni!" Mintha a török elfeledte volna Savoyai Eugént. Pedig ő még él, hadvezéri tehetségét sem veszítette el. Ezért ragasz­kodik Pálffy Jánoshoz és magyar huszárjaihoz — bár a ma­gyarok iránti rokonszenve az utóbbi esztendőkben sem tá­madt fel. De a csatában elsőrangúan csépelnek, azt mindig elismerte. Csépelnek a császári katonák mind­ 1716 augusztusában Pétervárad alól véres fejjel menekül a török. Ezek után már arra sem képes, hogy Temesvárt megmentse. Októberben a temesvári pasa is feladja a várat. A temes­­köziek látták legtovább a félholdat, százhatvannégy hosszú esztendeig. Mire megszabadultak tőle, az egykor virágzó vi­dék félig pusztaság. Az egykor népes falvakban összesen hu­szonötezer ember él. A portának most eszébe jutnak a kurucok. Rákóczi Párizs­ban él, a Napkirály évdíjából, ugyan mire vár ott? Jöjjön Isztambulba, a szultán megújítja a háborút a Habsburgok­kal, itt az alkalom, hogy a fejedelem lóra ültesse magyaror­szági híveit. Mert vannak hívei odahaza, szólnak róluk a hírek. Jávor­ka Ádám például, aki már 1712-ben visszaszökött az ország­ba, és felkelésre biztatta a bujkálókat. Czelder Orbán kuruc brigadéros, aki a Szepességben próbált tüzet csiholni... Rákóczi habozik: szövetkezni a pogánnyal? Aki után Te­mesközben huszonötezer ember maradt? Aki a tatárokat rá­szabadította Erdélyre? De a szultán fogadkozik erősen: ujjal nem nyúlnak Magyarország szabadságához. Török ígéret, elszáll, mint a füst... De ígér-e valaki is bármit a keresztény világban? Angoloktól, oroszoktól, né­metalföldiektől mit lehet várni? Semmit. A Habsburgok ellen csak akkor lehet felkelni, ha háború­ra kényszerülnek. A török erre kényszeríti őket. Gallipoli, 1717. október 10. Negyven bujdosó magyarral kiköt a gálya, Rákóczi Ferenc partra lép Törökországban. Jószerével fordulhatna is vissza. 1717 nyarán Savoyai Je­nő másodszor is tönkreverte a török hadat, elvette tőle Nán­dorfehérvárt. Tovább fogyott a félhold. A Franciaországból érkező hajó negyven magyart hozott. Talán a legfiatalabb közöttük egy székelyföldi nemes, akit nemrég ítélt fő- és jószágvesztésre a Habsburgoknak hajbó­koló erdélyi országgyűlés. Rákóczi Ferenc hűséges udvari kamarása, Mikes Kelemen a nem létező nagynéninek íródó levelekben így örökíti meg azt az októberi napot: „Édes néném, hála legyen az Istennek, mi ide érkeztünk ma szerencsésen ... Itt a fejedelemnek jó szállást adtak, de mi ebül vagyunk szállva, de mégis jobban szeretem itt lenni, mint sem a hajóban. ” A szultán pompás véres hintóját küldi Rákócziért, de mire a fejedelem beleül a „kocsi”-ba, már alaposan lehűtötték a hírek. Mikes Kelemen is csak ezt írhatja: „Belgrádnál meg­verték a törököt. A nép itt már szalad Ázsi­ában, úgy tetszik, mintha már a német Drinápolynál volna, no­ha vagyon onnét más­fél száz mély földnire. Eleget mondgyuk, hogy mi azért jöttünk, hogy vélek hadakozzunk, de ők csak szaladnak, ki ide, ki amoda. ” Akkora a szaladozás az oszmán birodalomban, hogy an­nak csak a szerbiai Pozsarevácon nyélbe ütött béke lehet a következménye. Itt aztán kijut a töröknek a feketelevesből. Nemcsak a Te­mesköztől kell búcsút vennie, nemcsak Nándorfehérvár — Belgrád — veszik, még Havasalföld és Szerbia egy részét is fel kell adni. Pozsarevácra, éppen úgy, mint Karlócára, magyart nem hívnak. Habsburg-hű magyart sem, pedig hát Temesköz a magyar koronához tartozik, oda kellene visszatérnie. Nem térhet, mert a bécsi udvarnak megtetszik Savoyai Je­nő ötlete, és az egész területet temesi bánságként Habsburg­­tartománnyá alakítják. A békekötésre felállított nagy sátorban mégis emlegetik a magyarokat: a pártütőket és a hazárulókat, Rákóczit, Ber­csényit és a velük Törökországba hajózókat. Külön pontja a békeszerződésnek, hogy a szultán költöztesse el őket Driná­­polyból, legyenek csak minél messzebb Európától. Akit legyőztek, aligha vitatkozhat. Amúgy is, majd éppen a kurucokért áll ki a szultán, amikor annyi várát, tartomá­nyát elvették. Ahogy Drinápolyban elfértek, elférnek a ma­gyarok a tengerszoros túlsó oldalán, Jenikeiben is. Hát nem mindegy nekik, hogy Európa vagy Kis-Ázsia? Magyaror­szágra úgysem térhetnek vissza. A törökkel elbírt III. Károly, hátravan még egy csatája. Ezt éppen hűséges labancaival kell megvívnia. Ugyanis csak ők szavazhatják meg az országgyűlésen a törvényeket. Eddig ugyan, Majtény óta, példa nem adódott rá, hogy valamilyen királyi javaslatot visszautasítottak volna, ám megeshet, hogy ezúttal megmakacsolják magukat. Eleget küszködött Lipót is, míg rávette az alattvalóit, hogy szabad királyválasztó jogukról lemondjanak. Érzékeny pont­juk ez a magyaroknak: eddig azzal vigasztalódtak, hogy csak a férfiági öröklést fogadták el. Károly pedig — hiszen csak lányai születtek — éppen a női ágat akarja elfogadtatni. 1722-ben Pozsonyban megkezdődik a rendek gyúrása. Ve­lük kell zöld ágra vergődni. Az előző országgyűlésen ugyanis már döntöttek. Férfi Habsburg igen, nő Habsburg nem. Ennyit megtartottak az ősök szabadságjogából. Károly érvei: hatalmas győzelmet vettünk a törökön, töb­bé nem fenyegeti Magyarországot. Még a határoktól is mesz­­szibb vetettük a pogányt. Ezért már igazán hála jár a Habs­burgoknak. Hála? Hálából a női ág örökösödésébe is belemennek a rendek. UTÓJÁTÉK Károly tekintélye csorbítatlan — a Habsburgok birodal­ma soha nem volt ilyen hatalmas. Európában béke van, a két hagyományos ellenfél, Franciaország és a török biroda­lom megszelídült. A kurucok nem támadnak fel többé, a Márvány-tenger mellett, a messzi Rodostóban Rákóczi nem árthat. Valóban, Rákóczi Ferencet elfelejtette Európa. Lassacs­kán a szultán is. Esztendőnként, kétesztendőnként elszólítja mellőle a híveit a királyoknál és a szultánoknál nagyobb úr. Eltemették már Bercsényi Miklóst is. Fehéredik a haja a székelyföldi ifjú nemesembernek, Mi­kes Kelemennek is, aki rendületlenül bízva a hazatérésben, rója a sorokat a Leveleskönyvbe, ír Rákóczi is, az emlékiratain dolgozik. Délelőtt az írószo­bájába zárkózik, ebéd után az asztalosműhelyben foglalatos­kodik. A rendet azonban még mindig, megfogyatkozva is tartják a száműzöttek. A rodostói élet így zajlik: reggel hatodfél órakor dobolnak a fejedelem házánál. Rákóczi a kápolnába siet, misét hallgat. Mise után az ebédlőházban gyülekeznek a bujdosók, együtt kávéznak, dohányoznak. Tizenegyedfél órakor ütik a dobot ebédre, három fertály ötkor az esti imád­ságra, hetedfél órakor vacsorára. „Ha szinte a fejedelem beteg volna is — írja Mikes Kele­men —, akkor is mind egyaránt folynak a rendek. Mint vala­mi klastromban. Hogy pedig minden úgy töltse az időt, mint a mi urunk, arra az Isten ajándéka kivántatik, ebéd után pedig aki látná, azt mondhatná, hogy valamely mesterember: vagy fúr vagy farag, vagy esztergában dolgozik. És az ő gyönyörű szakálla sokszor tele forgáccsal, hogy maga is neveti magát. És úgy izzad, mintha munkája után kellene ennie a kenye­rét ... ” Aztán hamarosan, 1735 áprilisában végképp nem kell tar­tani II. Rákóczi Ferenctől. „Rodostó, 8. Április, 1735.” Könnycsepp hull a papirosra Mikes Kelemen szeméből: „Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten ár­vaságra téve bennünket, és kivéve ma közülünk a mi édes urunkat és atyánkat, három óra után reggel... Ő szegény ár­vaságra hagyott bennünket ezen az idegen földön ... Itt édes néném, könnyhullatással esszük kenyerünket, és olyanok va­gyunk, mint a nyáj pásztor nélkül. ” „ Magyarok utcája F­a­ló A hazugságról beszéltem a MÚK tanácskozá­sán, arról, hogy kulcsszerepet kapott a hazugság közéletünkben, és bőven idéztem olyan közhírű hazugságokat, amelyeknek ma már az indoklá­sa is fölösleges. A felszólalás mégis szíven ütötte ,Faló”-t, az Új Magyarország főszerkesztőjét, olyannyira, hogy engem vádol meg hazugsággal, rosszindulattal. (Új Magyarország, január 11.) Tanulságos ez a vádemelés, veszem sorra. Az a „globális fogalmazás”, hogy „mindenki hazudik”, valóban otromba hazugság, csakhogy ennek a hazugságnak ,valós a szerzője. Hason­lóképp az a kijelentés, hogy „a nyilvános szerep­lést nem lehet megúszni hazugság nélkül”, szint­úgy otromba hazugság, ám ez a hazugság úgy­szintén , faló”-tól származik. S ezekre a hazug­ságokra ,faló ” még rá is dupláz azzal a hazug­sággal, hogy az én számba adja őket — bizo­nyíthatja vagy kétszáz fü­ltanú s néhány magnó­szalag, hogy minden alap nélkül. Nem szoktam a közéleti hazugságokat asze­rint rostálni, hogy ellenzéki, kormánypárti vagy „pártatlan ” forrásból eredt, s ha netán ezzel „minősítem önmagamat”, ezt a minősítést tisz­ta lelkiismerettel vállalom. Tudomásul veszem viszont, hogy „faló”szelektív érzékenységgel íté­li meg a közéleti hazugságokat, s a szívéhez kö­zelit megvédeni is kész. No igen, csak „globáli­san". Annyira azért nem, hogy a felhozott pél­dák cáfolatára is vállalkoznék, s okos érvekkel bizonyítaná, hogy szerinte miért nem hazug pél­dául „a magzati élet védelméről" hozott tör­vénynek már a címe is. „Faló” úgy véli, hogy a kormányt védi velem szemben azzal, ha kiáll a hazugságokkal fertő­zött kompromisszumai mellett. Én, aki — ,fa­ló" vádjával ellentétben — mindig híve voltam tisztes kompromisszumoknak, ezt néhány száz cikk s radikális pályatársaim részéről az elma­rasztalások egyaránt bizonyítják, úgy vélem, a kormányt épp azzal védem, ha igyekszem óvni rossz fajta kompromisszumoktól, a nekiszaba­dult közéleti hazugságok eszkalációjától. Egyi­künk nyilván téved. S még valamit, mert idetartozik. Én az Új Magyarországra kezdettől fogva túlzottan is sokáig úgy tekintettem, hogy ez a lap a bűnösen átörökített állampárti sajtómono­pólium sivatagában az oázis. Az igazmondás el­kötelezett fóruma. A többségi népakarat szószó­lója az ellenzék vagy épp a restauráció szolgála­tára elszegődött sajtóban. Sok mindennek kel­lett történnie addig — szívósan üzemelt a „libe­rális” kirekesztés, szürkítette a lapot, ritkította a java munkatársakat —, míg lemondtam az előfizetést. De még makacsul érzöm a megfogyatkozott reményt, hogy nem lesz magából a jobb sorsra érdemes lapból is — faló. Trójai: Fekete Gyula Magyar Fórum 1993. január 21. *ósa Csaba: Zsvat a XIS SZáZtihmtikbúl * A MAGYAR FÓRUM KIADÓ KÖNYVAJÁNLÁSAI TŐKÉS LÁSZLÓ, A VÁRVÉDŐ Díszes, reprezentatív kivitelű fotóalbum, amely bemutatja Tőkés László utóbbi években folytatott küzdelmeinek eseményeit. A kötetbe Kósa Csaba írt esszét Tőkés püspökről. A kötetet két változatban bocsátjuk közre: 100 számozott példányban, Tőkés László saját kezű aláírásával, bőrkötésben. Ennek ára: 20 000 Ft, amely adományt tartalmaz a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány, az Ady Endre Sajtóalapít­vány, a Societas Paraplegica E.TH. KOCHER erdélyi egészségügyi alapítvány javára, amely a ge­rincsérültek helybeni gyógyítását és a szükséges eszközökkel való ellátását szolgálja. Az alapítvá­nyok közcélúak, a vásárlásból tehát a fenti összegek a vásárló adóalapjából levonhatók. Erről min­den kötetben igazolás található. Ennek a könyvnek a magas áron való megvásárlása nyilvánvaló hozzájárulás a Tőkés László által is képviselt eszmék megvalósításához. A számozott példányok csak a Magyar Fórum Kiadóhivatalá­ban kaphatók, és csak ugyanott jegyezhetők elő. Az azonos tartalmú vászonkötéses kötet ára 100 Ft. A vászonkötéses változatot a Püski könyvter­jesztő hálózat és a Könyvesház is árusítja. Külföldre: a számozott példány ára 200 USA-dollár vagy annak megfelelő valuta, a vászonkötéses ára 20 USA-dollár. A postaköltség mindkét esetben a kiadót terheli. Külföldi megrendelőinktől készpénzcsekket ké­rünk a kiadó címére. (1085 Budapest, Blaha Lujza tér 3.). NÉHÁNY GONDOLAT ÉS NYOLC TÁRSGONDOLAT A nagy port kavart Csurka-tanulmány az ezt elemző, a vele szemben támasztott vádakat cáfoló és bíráló elemzések kíséretében, a szerző pontosító előszavával. A kötet a tanulmány angol nyelvű szö­vegét is tartalmazza. Fűzve: 28§ Ft. Megrendelhető a Kiadónál. A kötet könyvárusítási forgalomba kerül, árusítja a Püski könyvterjesztő hálózat és a Könyvesház (1012 Budapest, Krisztina krt. 26. T.: 17§-7763).

Next