Magyar Fórum, 1993. július-december - Szárszó Fórum 2-8. szám (5. évfolyam, 26-52. szám)
1993-07-22 / 29. szám
8 Lokálpatrióta önkormányzatok Legszebb a hazai mm Örvendetes, hogy a települések kezdik becsülni múltjukat, történelmüket, számon tartják nagy fiaikat. Igaz ez kicsi falvakra éppúgy, mint városokra. Nem mellékes persze, hogy milyen szellemű önkormányzat kezében van a hatalom, a vezetés. A Fejér megyei kisközség , Sárkeresztes, most a falu 800 éves fennállását készül augusztusban megünnepelni. A mindössze 1271 lelket számláló település arra vállalkozott, hogy felkutatja múltját, s egy héten át tartó kulturális rendezvénysorozattal hívja fel magára a figyelmet. Gyula lokálpatrióta vezetői pedig a város nagy szülöttjének, Erkel Ferencnek a centenáriuma alkalmából bővítették ki, tették még gazdagabbá a Gyulai Napok rendezvényeit. Helyet adott a város könyvtára az Erkel Ferenc Társaság által szervezett tudományos emlékülésnek, ahol egy évszázad távlatából zenetörténészek értékelték Erkel életét és munkásságát. A gyulai Várszínházban Erkel-műveket mutattak be júniusban. A kolozsvári magyar opera társulata nagy sikerrel játszotta a Bánk bánt és a Brankovics Györgyöt. Ez utóbbi kivételes élményt nyújtott a zeneértőknek, zeneszeretőknek, ugyanis ritkán játszott opera. Különleges politikai pikantériát adott a darabnak a jelenkor történelme. Tudniillik a darab címszereplője, Brankovics György szerb fejedelem, aki elárulta a magyarokat, megtagadta adott szavát. Ezért aztán — lehet, hogy a Jóistentől? — kegyetlen büntetést kellett elszenvednie: fiait megvakította a török, lányát hárembe hurcolta. Az idős mester ezen művén már jelentősen érződik Wagner hatása, de — különösen a finálékban — kihallik a nagy olasz zeneszerző, Verdi megtermékenyítő szelleme is. Kiváló alakítást nyújtott Mara szerepében Marton Melinda, s a címszerepben Molnár János. Esetenként magával ragadóan énekelt a Cselebi agát megformáló Szeibert István. Külön említést érdemel a társulat kórusa, amely összeforrottságával, kiváló hangi adottságával nyújtott élményt a hallgatóságnak. A gyulai Várszínházban tartották meg júliusban Sütő András Az ugató kutya című darabjának az ősbemutatóját, de ugyanitt láthatja a közönség augusztusban Shakespeare Hamletját is. Ezenkívül novemberig néptáncfesztivál, táncverseny és népművészeti kiállítás vonzza többek között a látogatókat Gyulára. by ______________________| A gyulai Várszínház és a város címere 1993. július 22. Magyar Fórum Sütő András új drámájának bemutatójáról Miről ugat a madár? Századunk sajátja, a történelmi hullámvasút egyaránt érinti a kort átélő kisembert és a jelenségeket megmagyarázni igyekvő írót. Az évtizedes kényszerűségek elleni szólásra, a lázadásra mindig a művészember ítéltetett. Sütő András új jelentkezése több, mint egy színmű bemutatója. A tragikus március után három esztendővel a szó ereje igazolja a szerzőt furkósbottal el nem vehető gondolataiért. Igaz, Sütő korábban, majd’ évtizede, megírta, majd hosszú időn át javítgatta legújabb darabját, Az ugató madarat, így annak aktualitása jelentősét veszített súlyából, köszönhetően e térség földrengésszerű politikai változásainak, de a mostani vállalás, a Kárpát-medencei nemzeti identitászavarok zűrzavarokká válásának korában, több mint csokornyakkendős premier, színpadi meghajlás. Olyan szimbólum, amely méltán fricskázhatná meg a nagyhatalmak, az új kéjurak orrát, ha egyáltalán figyelnének ránk. A HÁROMFELVONÁSOS DARAB története, túl az utópisztikusságon, nehezen hihető, követhető, hiszen logikai bukfencek sorozatát veti közel három órán át. Sütő problémaérzékenysége feláldoztatott a politika oltárán, így darabjának ereje (amely tíz éve egészen más jellegű lehetett volna), nem éri el a korábbi művek (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Advent a Hargitán, Káin és Ábel, Csillag a máglyán) elementáris erejű morális értékét. Sic transit gloria mundi? Nem. A példabeszéd, a megmaradás, a megalkuvás, a szolgahűség egy diktatórikus rezsimmel szemben a ki nem mondott gondolat éreztető erejével hat, ugyanakkor egy átmeneti társadalomban igazából nem helyezhető el. Sütőt sem kerüli el a „diktatúrából demokráciába” színjáték íróölő hatása — elmosódtak a falak, nem tudni, meddig lehet (mert látszólag mindent lehet) szemben állni és főleg kivel. Ez a darab három síkon háromszor kezdődik. A kiszélesített nyitóképben Bodor Péter, az élő legenda, a forradalom és szabadságharc leverése után két esztendővel önmagával sakkozik a marosvásárhelyi börtön ketreccellájában, és az új hatalomhoz szegődött székely őr legnagyobb megdöbbenésére mattolja hülyébbik énjét. A második drámai indítás (miután Bodor kivételével groteszk hercehurca után felmentették az összes rabot), az, amikor a Vásárhely-szerte csodált, gyönyörű fenséges hölgy, a Riédey grófnő hazugsággal (miszerint Bodor Péter már rég halott, okmány is van róla, s akit a bírák elítélnek az egy másik Bodor, jelesül Lajos, az ikertestvér) kimenti régi szerelmét a halál markából. A túléléshez hazugság kell. Turpisság kérdése, hogy Péterből Lajos, élőből holt, halottból eleven legyen. Mindez azért tragikus, mert ez a diktatúrák jellemzője, a rettegés orvossága, a megfélemlített igazmondás egyetlen útja. A történések idején már túl vagyunk a véres Haynau-terror megtorlásain, és a konszolidált Bach-huszárok szervezik a besúgóhálózatot. A harmadik darabkezdet a vágy-, álom-, képzeletszülte Petőfi-jelenés. Ezernyolcszázötvenegyben. A sütői példa olvasata kettős. Az anyaországban és az Erdélyország—Romániában mást-mást jelentenek ugyanazok a szavak, más-más a politikai kicsengése egyazon mondatnak. Ez ellen egyetlen szerző sem védekezhet, hiszen a textusból ki-ki azt hall ki, kivéve ha ’’süket”, amit és ahogyan akar. MAGYARORSZÁGON A BÖRTÖNBEN eszkábált madár ugatásának jelentősége megszűnt. Jogállam, demokrácia van kialakulóban, üldözöttségtől senkinek sem kell tartania. Erdélyország—Romániában ez a funkció, a korábbinál lágyabb formában, de ellenkező töltetet kap. És e kettő jelzésfogalom-, elvi- és gyakorlati rendszersík közé szorul az erdélyi magyarság. A megbocsáthatatlan bűnt Sütő a diktatúra, a konszolidáció, a demokrácia szemére egyaránt veti. Elítéli az utópisztikus forradalmár-alkatokat (Kossuth, Makk), de megveti a megalkuvókat, az opportunista szervilizmussal sorbaállókat, és nyíltan szembeszáll a véres önkényuralmi rendszerek milyenségével. (Ott téved, hogy a mai szemmel abba a korba látott hazafiaságot erőteljesen megkérdőjelezi az akkori politika, a „nekem is jó, neked is jó, csak hagyjuk egymást békességben” alkuszisztéma.) A gyulai vár egyedi akusztikájának, térbeli elhelyezkedésnek köszönhetően az álmot hitelesen színpadra lehetett vinni. Az előadás önmagán hordozza a darabban meglévő logikai ellentmondásokat, illetőleg azt, hogy valójában nem derül ki, miért is ugat, és ugattat az a madár, és a kutyából miért lesz szalonna helyett madár? Sík Ferenc rendezése a látvány, a helyzet adta lehetőségek maximális kihasználásán túl azt az értéket is magában hordozta, hogy minden fontos gondolatot helyén hagyott. Az viszont már hiba, hogy mindezek szinte szavankénti hangsúlyt kaptak, így elveszett a természetes beszéd ereje, közvetlensége. Sík a látványt egy kicsit a művészet elé helyezte, amivel Gyulán nem volt különösebb gond, de annál nagyobb baj lehet belőle őszszel a Nemzeti Színházban, ahol nincsenek természetes várfalak... A SZÍNÉSZI MESTERSÉGET is eléggé eklektikusan mutatták be, a zömmel a Nemzeti társulatát alkotó művészek. Egyedül Fülöp Zsigmond Horváth Csongora volt az a karakter, amely a legtisztább színészi eszközökkel, megfelelő alázattal, érthető, szép magyar beszéddel, és elegáns játékkal vázolta fel a tanítványai által elárult, diliplecsnivel felruházott nemes lelkű, igaz hazafi, shakespeare-i bohócjellegű igazmondó figurájának ívét. Tetszett Fonyó István lapszerkesztője, amely a császár mellett és ellen is tud verselni, ám ezt lelkileg nem tudja elviselni; Csíkos Gábor székely őre, amely jellegzetes góbésággal keresi tenmaga nyugalmát; Sörös Sándor erőteljes, lánglelkű, valójában petőfis forradalmára; Izsóf Vilmos emberi, a győztes konszolidációnak megfelelő helytartója, és Koncz Gábor gunyoros, időnként vad cinizmusba hajló Bodor Pétere. Régóta meglévő problémára világít rá mindennél fényesebben a Sütő legszűkebb pátriájából, Marosvásárhelyről érkezett Gáspár Imola Rhédey Claudiája. Nevezetesen: hiába írta, a hírek szerint, neki a darabot a szerző, nem egyeztethető össze az erdélyi és az anyaországi magyar nyelvű színjátszás. A stílusok annyira eltérnek egymástól, hogy önmagukban kell nézni és vizsgálni ezeket az értékeket, keverni őket nem szabad, mert az előadás egésze veszítheti el ezáltal hitelességét. Csűri Ákos Még a börtönben (Fonyó István és Koncz Gábor) Ilovszky Béla felvétele