Magyar Fórum, 1995. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-05 / 1. szám

1995. január 5. Magyar FórisM Hu*** nijilR 9p EH mk M « ■ £§­wl H !hr '■’'''j1 j-A .V.* --Y -fej jjgjWBE • ’jf A drága Aczél Endre - aki nemcsak nevével, de írásainak szellemével is ál­landó visszaidézője a le­tűnt aranykornak, amikor még felhők nem takarhat­ták a nemzetközi munkás­­mozgalom Kreml-tornyán tündöklő Vörös Csillagát­­ nem adja fel. Nosztalgiá­zik és dühödten csapkod. Mi is csapkodnánk a he­lyében, ha az ő múltjával kellene ebben a jelenben élnünk. Mert bizony még egy olyan rutinos „hírma­gyarázó” is, mint az alig beszédhibás Bandi, gö­­csörtös fába vágja a fejszé­jét, ha az elmúlt hetek nagy eseményének számító vas­utassztrájk környezetrajzát kell felvázolnia. Fejre állt a világ, eltűntek a stabil irányjelzők, nem lehet tud­ni, merre van a merre. Nem lehet itt már tudni semmit. Régen ilyen nem fordulhatott elő, mert ve­zette bár a riporteri munka a legismeretlenebb szaha­­rai kietlenségbe is, akkor is és ott is, bármikor meg tud­ta mutatni, merre van a Já­szai Mari tér. Kellett is, hogy ilyen kifinomult tájé­kozódási képessége legyen, különben nem őt küldik. Szóval, érzi ám az Aczél Endre - jé, már ő is érzi! -, hogy valami végzetes fals torzultság, eszmei veteme­­dettség jellemzi az MSZP-SZDSZ koalíció eddig lemorzsolt napjait. Mert, hogy ugye - nevében - szocialista párt nyert a választásokon, Horn kor­mányfő lesz, majd beveszi a buliba az ellene négy éven át legzengzetesebben fellépő, a politikai paletta más színét képviselő - ne­vében - liberális törpe pár­tot, és együtt ülnek a bakon. Ez már egymaga is röhej. Erre föl jönnek azok az ostoba mozdonyvezetők, akik felfogni sem képesek, hogy ez a koalíció milyen rettenetesen fontos a politi­kai visszarendeződés, az elvtársak jövője szempontjából és a maguk kis piti bér­ügyei miatt országos sztrájkba kezdenek. Kí­nos, nagyon kínos. Az élet, a nagy színházrende­ző látványosan szembesíti egymással a tisztességes bérért fellépő munkást és az MSZP-demagógiát. Hogy mik vannak! Ez csak úgy lehetséges, hogy vagy a mozdonyvezetők voltak nem igazi, álvasu­tasok vagy az MSZP nem igazán szocialista. Súlyos vádak, amiket Aczél End­re nem szívesen feszeget­ne, ezért - a reflexer még a régiek - támadásba len­dül át. Arról egy szót sem ejt, hogy az MSZP és az SZDSZ miként is viszo­nyult valójában a vas­utassztrájkhoz, viszont a konzervatívokon elveri a port. A Népszabadság decem­ber 30-i számában így ír ugyanis: „Annak a magyar lapnak tehát, amelynek a sztrájkolókért dobog a szí­ve, nem a konzervativizmus a normája.E mögött hit és meggyőződés nincsen, a jelző üres.” Tárcáját ezzel a mondattal zárja: a konzer­vatív eszmekor „nevezheti magát bárminek, nem lesz hitele. Akkor az állítólagos konzervatív beállítódás nyomban ellenséges dema­gógiaként lepleződik le.” Ezek az erősen marxoid, osztályharcos hevületű so­rok meggyőztek engem ar­ról, hogy Aczél kollégának fogalma sincsen, mi a kon­zervatív világszemlélet, ezért nagyon röviden, a haj­dani Szabad Nép-félórák mintájára, Magyar Fórum­­öt percet tartanék neki ebből. A conservativ latin kife­jezés, annyit jelent: megőr­ző. A konzervatív politika tehát megőrző politika. Nemzetmegőrző, nemzeti értékeket oltalmazni és át­menteni akaró magyarok politikai gyűjtőneve. Mert építeni nemcsak pártot le­het ám, Bandikájn, de nem­zetet is. A konzervatív poli­tikus a szó eredeti értelmé­ben soha nem pártpolitikus, mert kizárólag nemzetben gondolkozik és nemzeti ér­dekeket képvisel. Számára pártja csak eszköz, nem mi­­tizált cél. A konzervatív po­litika egyidős az emberiség történelmével, egykor ugyanis kizárólag konzer­vatív politika létezett, más még nem volt feltalálva. Úgy 300 éve ez a helyzet módosult, és az ún. balolda­li, valamint az aufklérista eszmék megjelenésével már úgy is lehetett legálisan politizálni, hogy az a nem­zet érdekeire ne legyen te­kintettel, esetleg azok ellen hasson. Tekintettel arra, hogy a konzervatív attitűd sokezer éves, a szakszerve­zeti mozgalom pedig száz, stupidságra vall - még ha Galbraith mondja, akkor is - arra hivatkozni, hogy „a szakszervezet-ellenesség... a politikai konzervativiz­mus klasszikus megjelenési formája”. Ez nem így van. A mi klasszikus megjelené­si formánk a magyar nem­zet érdekvédelme. Hogy a szakszervezetekkel puszil­­kodva vagy velük hadakoz­va tesszük ezt, a mindenko­ri helyzet dönti el. Magyarország érdeke dönti el, nem mi. Bármennyire fáj is tehát Aczél Endrének az, hogy konzervatív létünkre - el­lentétben a „szocialisták­kal” - szimpátiával kísér­tük a vasutasmegmozdu­lást, utólag is csak azt mondhatjuk, őket tekintet­tük a hitelesebb magyar hangnak, nem Szekeres elvtárs negédes siralmait. „E mögött hit és meggyőződés nincsen, a jelző üres.” Tisztelettel korrigálnék, ha engedtetik. A mögöttünk lévő hit neve: kereszténység. Meggyőző­désünk összefoglaló elne­vezése: hazaszeretet. Ami pedig a jelző ürességét ille­ti, arról nem szólnék, hi­szen nálamnál sokkal au­­tentikusabb információkat kaphat ez ügyben Aczél Endre a Mérleg utcában vagy a Köztársaság téren. Ott nemcsak az üres jelző­ről, de az üresség fokoza­tairól is részletes beszámo­lót adhatnak. „...nevezheti magát bár­minek, nem lesz hitele”, mondja a konzervatív érték­rendről. Ezt tekintem ebben a cikkben Aczél Endre legnagyobb tévedésének, ugyanis nevezhetjük ma­gunkat bárminek, mindig lesz hitelünk, mert mi nem pártlózungok fizetett harso­­gói vagyunk, de az a nem­zeti kényszer teremtette ma­gyar erő, amelyhez nem a nevéért és jelvényéért csat­lakoznak, hanem a múltjá­ért és az általa képviselt nemzeti jövőért. Aczél eszmefuttatásának néhány levonható követ­kezményére külön felhív­nám a „taxistársadalom” fi­gyelmét: tanulmányozzák át a vasutassztrájk MSZP-SZDSZ fogadtatá­sának anatómiáját, és ve­gyék észre a változás sze­lét: eszükbe ne jusson ta­xisblokádot játszani 1995- ben, mert most másmilyen lesz a fogadj isten, mint ’90-ben volt. Új gazdák vannak a parlamentben! Tudom, hogy Aczél Endre és szűkebb-tágabb köre mennyire elérzéke­­nyül, ha a másság iránti tisztelettel találkozik. En­gedtessék meg tehát, hogy konzervatív beállítottsá­gom ellenére ezúttal ne a Bibliából, de a birtokom­ban lévő Talmud „Sab­bath” c. fejezetének 156. lapjáról idézzem a bölcs Chanina rabbit: „A szerencsecsillag tesz bölccsé, a szerencsecsillag tesz gazdaggá.” Nézem Petőt, hallgatom Szekerest, olvasom Aczélt, és a magam kontójára kiegé­szíteném a nagy tudású rabbi észrevételét: teljesen mind­egy, hogy szerencsecsillagod ötágú vagy egy kicsivel több, tűzd ki és gazdag leszel. ^ A^Szőcs Zoltán Puha sztrájkolt M­ ár azok a sztrájkok a puhák, me­lyeket a hazai „korporativista” szakszervezeti szövetség az MSZOSZ leányvállalatai a szakmai szak­­szervezetek vezényelnek. Ezt az állításo­mat hangoztatja a magyarországi néhány szabad szakszervezet is. Ingerlékeny a hangulat az egészség­ügyben, a tanári szobákban, a tűzoltók­nál, a vasutasoknál, Ózdon és Pécs-Va­­sasbányán. Csak a televízió és a rádió de­rűs, meg a Magyar Hírlap és a Népsza­badság. Olvasom a Magyar Hírlap 1994-re visszatekintő eseménynaptárát. Az 1994. december 31-i három lapoldalnyi össze­foglaló 1200-1300 eseményről emlékezik meg, felsorolja mind a 365 napot, ami el­ment fölöttünk. A 365 napban a Magyar Hírlap 16 említésre méltó munkaügyi tör­ténetet (botrányosat), sztrájkot talált. Te­hát a visszatekintésben alig másfél tucat megjegyzés emlékezik a munkásság és az alkalmazottak elmúlt évi konfliktusaira. Pedig ezektől volt hangos az ország és nem az Európai Biztonsági és Együttmű­ködési Értekezlettől. A költségvetési vita kezdetekor az inge­rültség tovább nőtt. A levegő már előtte is sistergett, íme az 1994-es sztrájktérkép né­hány kinagyított részlete! Pécs-Vasasbánya. A bányát az Antracit nevű szlovák-ukrán-orosz Kft. vette bér­be. Pénz nincs. Támogatást nem kapnak az államtól. A bányászoknak fizetni nem tud­nak. A sikláról a vájárok, a csillések már­cius több napján nem jönnek fel. Majdnem egy hétig. Sztrájk ez a javából. Nem pu­hasztrájk. Nem a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete vezényelte. Cegléd. Vágóhíd és sonkaüzem. Több száz ember munkahelye. A cég könyvérté­ke 2,5 milliárd forint. Privatizálják. Vala­miféle minszki társaság (Belorusszia) a stróman, hiszen Magyarországon kibocsá­tott és felvásárolt kárpótlási jegyekért akarják megvásárolni a vadonatúj vállal­kozást. Most a Budapest Bank a ceglédi sonkagyár tulajdonosa. A bank sonkát nem pácol. Majd eladja a gyárat. Kora nyár óta több száz ceglédi munkás szoron­gatja az önkormányzatot, a minisztériumot meg a bárd nyelét. Ez nem sztrájk, mert munka nincs. De a levegő nagyon sűrű és nagyon forró. Sajóbábony. Több tucat munkást elbo­csátanak. Végkielégítést nem kapnak, ezért Sajóbábonyban az elbocsátottak de­monstrálnak. A szakszervezetek viszont az elbocsátottakkal sem foglalkoznak. Költségvetési vita a Parlamentben. Mozgolódnak a közalkalmazottak, a pe­dagógusok, az egészségügyiek. A szak­­szervezetek frakkban, nyakkendőben,ara­ny ékszeresen a Parlamentben „tiltakoz­nak”. A vasút kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdet. Megtartják. A következmény sem­mi. A vasutasok a költségvetési vita idején - most a télen - 36 órás általános és or­szágos sztrájkot hirdetnek. Ez idő alatt bombariadó volt két budapesti pályaudva­ron. Vaklármának bizonyult. A pánikot va­lakik keltették. Nem a vasutasok. Nemcsak a béreik miatt állnak le a vasutasok, mun­kahelyük őrzése okán is. A 36 órás sztrájk szóbeli ígéretre 18 óra után megszűnik. Nesze semmi, fogd meg jól. A vonatok to­vább mennek, a szakszervezetek sumákol­­nak. El ne feledjem mondani, volt ám határo­zott és jól szervezett, nem hivatalos sztrájk is. Szőlősiné, a Pedagógus Szakszervezet vezetője a tanítókat, tanárokat, óvónőket csitítgatja. De Dabas-Sáriban az egyházi iskola léte ellen tiltakozó pedagógusok szeptemberben sátrakba vonultatják a gye­rekeket, írás és olvasás helyett videofilme­ket nézetnek velük. Ez vadsztrájk és jól szervezett. Térjünk vissza a korporativista szak­­szervezeteinkre, melyek sztrájkleszerelés­sel foglalkoznak az országbéke érdeké­ben. Az MSZOSZ elnöke országgyűlési képviselő, az MSZP ragyogó egyénisé­ge. Kósáné Kovács Magda a gáspárista szakszervezet egykori titkára meg mun­kaügyi miniszter. Csehák Judit csak volt Gáspár mellett szakszervezeti tit­kár. Ma országgyűlésben képvisel. És a költségvetési egyensúly híve. Az egész­ségügyi szakszervezet titkára, Gulyás Judit asszony, korábban az MSZMP VI­Il. kerületi agitációs­ propaganda titkára volt. S ki védi a bányászok érdekét a vég­rehajtó hatalommal szemben? Schalk­hammer Antal­ Gáspár idejében is védte a bányászat leépítését meg a költségve­tési egyensúlyt. Ma is ezt teszi. Cseré­ben ő is országgyűlési képviselő. Szőlő­­sinéről már szó volt. De írjuk javára, ő legalább tartózkodott a költségvetési szavazásnál. Végezetül álljon itt egy, a szakszerveze­tiekre a sztrájkokat felőrlőkre, az érdeket nem védők társaságára egy igen jellemző példa. Dr. Surján László a költségvetési vitá­ban módosító javaslatot terjesztett elő. Az adórendszerben kapjanak néhány száz forintos kedvezményt, illetve kedvez­ménytöbbletet a két- és több gyermekes családok. A módosító javaslatról decem­ber 6-án név szerinti szavazást tartottak a házban. Az SZDSZ minden képviselője nemet mondott. Tőlük megszoktuk. A szabaddemokraták sosem voltak család­­centrikusak. A legnagyobb frakció, az MSZP frakciójában öten tartózkodtak. Gyanítom, pártjuk elutasításában némileg belepirultak. De erre a szerénynél is sze­rényebb javaslatra nemet mondott az egy­kori érdekvédő, Kósáné Kovács Magda. Nemet mondott a magyar szakszervezeti főnök, Nagy Sándor és nem átallott ne­met mondani Schalkhammer Antal. így állunk a szakszervezetekkel, az ér­dekvédelemmel és a munka világával. I / Győri Béla 3

Next