Magyar Fórum, 1995. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-19 / 3. szám
1995. január 19. Magyar Fórum nem . Ml o Ij. ILLo illo íru JMIMILI Témajavaslat a Meciar-látogatás programjához Mohi Árpád-kori község az elszakított Bars vármegyében, a Garam és a Zsitva folyók között, Lévától 12 km-re nyugatra. Mostani neve: Mochovce. Az újkorban kialakult magyar-tót etnikai határvonal mentén fekszik, lakossága nagyobbrészt magyar, így az 1938-as bécsi döntés visszaítélte Magyarországnak. A hozzá legközelebb eső jelenlegi magyarországi településekhez, a Börzsöny lábánál levő Tésához, Kemencéhez és Bernecebarátihoz mért távolsága - vagy inkább közelsége! - légvonalban: 32-33 km. A kisközség nevét, a Nyitra megyei Apátszentmiklóséhoz hasonlóan, csak a legutóbbi években ismerték meg a határokon túl is. Mochovce és Jaslovské Bohanice közös nevezetességei azok az atomerőművek, amelyekről a világsajtó korántsem mint a (cseh)szlovák ipar és technika „csúcsteljesítményeiről”, hanem sokkal inkább mint ökológiai katasztrófa potenciális veszélyforrásairól cikkezett több alkalommal. Csehszlovákia első nukleáris erőművét 1958-ban kezdték el építeni Apátszentmiklóson, Nagyszombat közelében. Többszöri halasztás után végül 1972- ben indították be az első, 150 megawatt áramot termelő blokkját. Ám 1977- ben egy súlyos reaktorbalesetet követően végleg leállították. Öt évre rá, 1982- ben gőzerővel láttak hozzá egy újabb atomerőmű megépítéséhez a mai Szlovákia területén, Mohi község határában. A két, WER 440-213-as orosz típusú reaktor telepítését saját forrásból nem tudták finanszírozni, ezért több nyugati céget is bevontak a vállalkozásba befektetőként, illetve beszállítóként. Az időközben önállósult Szlovák Köztársaság végül az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankhoz fordult a mintegy 800 millió dolláros projekt támogatásáért. Az EBRD azonban szigorú feltételekhez kötötte a hitelnyújtást. A bank szabályzata például előírja, hogy amennyiben a két érintett szomszédország, Ausztria és Magyarország kérvényezi, akkor úgynevezett közmeghallgatást kell tartani az erőmű ügyében. Az osztrákok - a környezetvédő szervezeteik felvilágosító munkája eredményeképpen - máris százezer aláírást gyűjtöttek össze és juttattak el a londoni székhelyű bankhoz, tiltakozásul az erőmű üzembe helyzése ellen. A magyar kormányszervek - dacára, hogy bennünket sokkal közelebbről érint a dolog - eddig még semmit sem tettek. (Külön pikantériája a helyzetnek, hogy az EBRD egyik igazgatója évek óta Németh Miklós, az utolsó magyar állampárti miniszterelnök!) Az erőművel kapcsolatban ugyanis komoly aggályok merültek fel. A paksiéval megegyező teljesítményű atomreaktorok biztonsági rendszeréül mást terveztek eredetileg, mint amit valójában megépítettek. Osztrák szakértők ijesztőnek tartják a műszaki öszvérmegoldást, és komoly listát állítottak össze a biztonságos működést veszélyeztető további pontokból. Szerintük a szlovákok megnyugtatásul készített jelentése nem egyéb a reménykedésüknél, hogy baj nélkül megúszhatják a kalandot. A legjelentősebb nemzetközi környezetvédő szervezeteknek, a Greenpeace-nek, a Global 2000- nek, a Children of the Earth-nek jó okuk van a bizalmatlanságra a mohi erőművet illetően. A kényszerűen bezárt apátszentmiklósi esetében tudniillik a tótok már minden hitelüket eljátszották. Az erőltetett technológiai megoldás gyanánt ott alkalmazott saját tervezésű, szintén öszvérrendszerű reaktorban moderátorként import nehézvizet, hűtőközegként pedig szén-dioxidot alkalmaztak. A fűtőelemek közül azonban a nehézvizet - takarékosságból - nem áramoltatták. Az első próbaüzemre 1976. januárén került sor, s csupán kérésen múlott, hogy nem Apátszentmiklós neve vált eggyé a történelemben az első igazi békebeli atomkatasztrófával! A rendszerből rádióaktív szén-dioxid szabadult ki, s a gázban két dolgozó azonnal megfulladt. A hibát emberi mulasztás okozta, de még menekülésre sem lett volna mód, mert a vészkijáratot lezárták az állandó szerszámlopkodások miatt. A második technológiai baleset 1977. február 24-én történt. Az üzem közbeni fűtőelemcsere során az új uránelemről trehányságból nem távolították el a csomagolást, s az eltömítette a reaktortér hűtőcsatornáját. A túlmelegedés folytán keletkező idegen gázok az egész erőműrendszert elszennyezték és örökre használhatatlanná tették. Az erőművet be kellett zárni, de jellemző, hogy mindazt, ami történt, a közvélemény előtt teljes titokban tartották. „A katasztrófát egyetlen gomb megnyomásával el lehetett volna hárítani” - írta dr. Makra Zsigmond az Élet és Tudomány 1990. évi 23. számában. - „Az ok: az emberi hanyagság, ha úgy tetszik, butaság volt, ugyanúgy, mint majd két évtizeddel korábban Angliában, vagy egy évtized múlva Csernobilban.” Mi, magyarok már épp elég keserű tapasztalatot szereztünk északi szomszédaink műszaki és politikai megoldásairól a bősi vízierőmű-rendszerrel kapcsolatban. A következményeket még az unokáink is nyögni fogják. (Épp a minap szedett újabb két halálos áldozatot a szlovák műszakiak képességeit meghaladni látszó zsilipkapu.) A mohi atomerőmű, szinte a magyar határon újabb fenyegetést jelent, mivel biztonsági rendszere nem felel meg a nyugat-európai államok biztonsági normáinak. Ezt jelentette a minap az Ökopress, és ezért különösen erkölcstelen és felelőtlen a nyugati vállalkozók és pénzügyi körök invesztíciója mások kárára és kockázatára! És ezért tiltakoznak a projekt támogatása ellen a felelősséget érző nemzetközi környezetvédő szervezetek. Kíváncsian várjuk a szintén „felelős”, és a „szakértelmét” a kampány idején fennhangon hirdető magyar kormány lépéseit az ügyben a küszöbönálló Meciar-látogatás alkalmával, vagy/és a közeli jövőben. Ludwig Emil VA rO LvV Mohi múltjának tanúja: a templom. Mögötte tornyosul a nyomasztó jelen, s vajon mit hoz a jövő? A Meciar-látogatást nagyhirtelen elhalasztották. Annak ellenére, hogy a szakértői mivoltára oly szerfelett sokat adó két kormány még egy látogatás dátumát sem tudja pontosan megállapítani - a szerkesztőség az írás leközlése mellett döntött. 15 Mit nekünk Erdély, mit nekünk Felvidék? 1994. január 9-én reggel a tv-ben nyilatkozott Kovács László külügyminiszter, miszerint elkészült a szlovák-magyar, illetve a román-magyar alapszerződéstervezet, melyekben a korábbihoz képest „annyi az előrelépés”, hogy a magyar fél, az ukrán-magyar alapszerződéshez hasonlóan garantálja a jelenlegi határokat. A külügyminiszter mint külpolitikai fegyvertényt hangsúlyozta ismételten is eme „előrelépést” és még csak el sem pirult. Mindnyájan emlékszünk, milyen hatalmas felháborodás kísérte az ukrán-magyar alapszerződés ratifikálását, mely szerint „A felek tiszteletben tartják egymás területi épségét és kijelentik, hogy egymással szemben nincs és nem is lesz területi követelésük.”Ezzel az alapszerződéssel az Antall-kormány önként, feltétel és a legkisebb kézzelfogható előny nélkül lemondott a katonai és politikai kényszer alatt született, jogtalan és igazságtalan békeszerződés, a trianoni határok békés rendezésének a reményéről is. Elkeseredett tiltakozások tömege jelent meg a sajtóban e szerződés ellen, megfogalmazva azt a félelmet is, hogy az ukrán-magyar alapszerződés precedenst teremthet a többi szomszédunkkal kötendő hasonló szerződések megkötéséhez. Még egy év sem telt el és lám, az Antall-kormányt élesen bíráló volt ellenzék, a mai szoc-liberális kormány, úgy látszik, ebben is folytatja sokat szidott elődjének politikáját. Az újabb alapszerződések „előrelépése” azt jelenti, hogy a magyarok ellenszolgáltatás nélkül örökre lemondanak arról, hogy ezeréves hazájuk ősi területeit - Erdélyt és a Felvidéket, vagy annak etnikailag is nyomatékosan magyar részeit nemzetközi bíróság vagy konferencia útján valaha is visszakapcsolhassák. Pedig az anyaországnak nincs joga arra, hogy határain kívül élő magyarok helyett és nevében bármiről lemondjon, és arra sincs, hogy a nemzet egy részéről lemondjon. A terület, a határok fontosságát a jugoszláviai háborúnál mi sem bizonyítja jobban. Meciar és Melescanu külügyminiszter egyetértettek abban, hogy „határzáradék nélkül" nem kötnek szerződést a magyarokkal. Nekik vannak és lehetnek feltételeik. Nekünk nem lehetnek? „Határzáradékot” tartalmazó alapszerződés megkötése - véleményem szerint - egyetlen feltétellel lehetséges, és kizárólag csak akkor, ha ezzel az elcsatolt területeken élő magyarság egyetért. Ez a feltétel pedig nem más, mint a Romániában és Szlovákiában élő magyarság teljes, törvénybe foglalt közigazgatási és kulturális autonómiája. Ameddig a magyarság törvényben garantált autonómiája a szomszédos államokban nem születik meg, addig semmi szükség nincsen az alapszerződésekre. Ma még csak tervezetekről beszél a külügyminiszter, de ha az ország nem tiltakozik, megszülethetnek a jóvátehetetlen alapszerződések. Torgyán József javasolta, hogy a köztársasági elnök közvetlen választása érdekében legyen népszavazás. Ezzel minden becsületes magyar egyetért, mert a 4 igenes népszavazás becsapását korrigálni kell. Kössük össze ezzel az alapszerződés kérdését is, szavazzunk arról, lemondunk-e a teljes Erdélyről és a Felvidékről örökre! dr. Bene Éva Ausztria tiltakozik a román titkosszolgálat fenyegetése miatt Az osztrák külügyminisztérium 1995. január 11-én behívatta Petru Forna román nagykövetet a minisztériumba és a dr. Éva Maria Bárki ellen irányuló fenyegetés miatt hivatalosan tiltakozott és aggodalmát fejezte ki a román titkosszolgálat tevékenysége ellen. Egyidejűleg az előbbivel azonos tiltakozást nyújtott át a román külügyminisztériumban dr. Ullmann, Ausztria bukaresti nagykövete is.