Magyar Fórum, 1995. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1995-10-05 / 40. szám
1995. október 5. Magyar FérfiM yi Tollas Tibor - BESZÉLŐ Az Ötvenhatban elesett Gérecz Attila emlékére Több mint húsz éve eltemettünk fiatal költő, szép halott. Arcodon börtön sápadtsága, bíbor virág, rá vér fagyott. Lőporfüst ült a Klauzál téren, csontkemény, fagyott volt a föld. Menyasszonyod ásta meg sírod, virágkeze sebesre tört. Hullámos hajad nem fésült balzsamos szél, se gyógyító asszonykéz. - Konok ajkad hallgat... Kiált a ki nem mondott szó. Ki elfutott, ki magát mentve megbújt, de hiába maradt életben. - Te éltél túl minket, lézengő élőholtakat, így maradtál meg fiatalon, darócruhások névtelen serege élén, boldog költő, kit fölvett a történelem. Veszted után hamis a babér a magunk „fennkölt’ homlokán, szánalmas hős szerepét játszva zsíros, bő bankettek során. t. De jó, hogy mindezt nem hallod már! Húsz év után, jaj, hova lett fogadalmunk? A rozsda eszi, s a vádló lelkiismeret. A kegyes érvek mind lehullnak, csontról a hús - hát valljatok csontmeztelen vádlótok előtt, kik színt s hazát váltottatok! íme eljött a nagy beszélő, sorakoznak a kérdezők... Felelj ha tudsz, még ma sem késő, a néma vádolok előtt. Felelj, helyette kimondtad-e, mit húsz éve Ő nem tudott kimondani, mert föld tömte be száját, s meg nem írt verssorok. Felelj! mert nem zsarnok golyója ölte meg őt, te gyilkolod! Hiába szöktél el a tűnő esztendők falán átkopog... Te gyilkolod, élősdi féreg, ki belőle táplálkozol. Dicséred a mosolygó gyilkost, hogy ne kerüljön rád a sor. El nem menekülhetsz előle, míg kérdésére nem felelsz. Ne hidd, hogy a feloldó földbe majd végső nyugalomra lelsz. Bordáid börtönéből kérdez, világ végén is rád talál. Kegyetlen bíró áll elébed és nem a könyörű halál. (1978) n 5 0 ^J Beszélgetés Obersovszky Gyulával Obersovszky Gyula az 1956-os forradalom élő lelkiismerete. Neve említésekor újra és újra eszünkbe jut a forradalom szellemisége, az általa szerkesztett Igazság és Élünk, amelyek lapjain letartóztatásáig védte Magyarország becsületét. A forradalmat mai megítélés szerint a pártapparátus revizionistái, az írók, a demokratikus szocializmusért kiálló értelmiségeés a lengyel változásokkal rokonszenvező egyetemi fiatalok rabjai bontották ki. , v. _ D - Én nem tudok így szimplifikálni. Akadnak, akik kapásból igennel válaszolnának, én viszont sehová és mindenkihez tartozónak érzem magam. Mindenekelőtt a néphez, mert az ötvenhatos Budapesten ismertem meg először és igazán a népet. Még a születésemet is onnan keltezem, s ezért sérelmezezem, ha idősebbnek mondanak a magyar forradalomnál. A forradalom olyan keresztelőmedence, amelybe a tiszták fel- és tétlenül és törvényszerűen beleesnek. - Ami Nagy Imrét illeti, a te szavaiddal élve ő inkább a „preferáltak” közé tartozott. Nagy Imre jelképpé vált. Krisztus kétezer éves tanítása szerint nagyobb az öröm egy megtért bűnösön, mint kilencvenkilenc igazán. Sokszor hangoztattam a legkülönbözőbb körökben, hogy a lokális, nacionalista zsidó Istent a megbocsátás tana emelte a világ népeinek Istenévé. Hogyne hangoztatnám ezt épp Nagy Imre kapcsán? Vagy történelmi hasonlattal: akárcsak II. Rákóczi Ferencet, Nagy Imrét is következetesen a hazája ellen nevelték, a döntő pillanatban mégis a hazája mellé állt. Döntő a pillanat - ezt empirikus jogon is mondhatom -, amikor az embert halálra ítélik. Nem véletlen, hogy a régi sztoikusok - akiknek tanításából sok mindent megtalálhatunk a kereszténységben - a halál oldaláról nézték az életet. Nagy Imre a halál vállalásával, azzal, hogy ellenállt Kádár János minden csábításának, a magyar mártírok sorába emelkedett. Tóth Ilona is mártír volt - sőt, Benedek István professzor egyenesen a forradalom Jeanne d’Arcjának nevezte őt, mégsem szolgáltattak neki a mai napig igazságot. - Valószínűleg azért nem, mert ezt a fertelmes kort az ő sorsa jellemzi leginkább. Még én is abban a tudatban voltam kurta egy évvel ezelőttig, hogy részes volt egy besúgó megölésében. Pedig ismertem Hanát. Hallatlanul tiszta, vallásos lány volt. A forradalom napjaiban a Domokos utcai kötözőhelyet vezette, mert a harcok miatt egy orvos sem vállalta, hogy a Péterfy kórházból oda menjen. Említettem: egy besúgó megölésével vádolták. Ennél a férfinél találtak egy fényképet, amelyen ő ávós ruhában feszített - én mégsem tudtam elmarasztalni. A rendszert láttam gyilkosnak, nem őt. Nemrégiben azonban a kezembe került a boncolási jegyzőkönyve. S a sors még a halála előtt összehozott dr. Tamáska Loránddal, aki az egyik legkiválóbb magyar kórboncnok s az ügy jó ismerője volt. Szakvéleményéből kiderül, hogy a késszúrás - amellyel Tóth Ilonát vádolták - a halál bekövetkezte után keletkezett az ávós holttestén. Megdöbbentett, amikor dr. Kardos Jánosnak, a lány védőügyvédjének emlékiratában azt olvastam, miképp zokogott a halálos ítéletet követően a tárgyalóterem melletti helyiségben, mert semmit sem tehetett a gyilkolásból újra csak gyilkolásra berendezkedett hatalom ellen. Hogy a mai ítészek sem értékelik dr. Kardos egykori védencének, Tóth Ilonának az ártatlanságát, csak azt bizonyítja, hogy korunk az előző kurvaságából egy másik kurvaságba esett át. - Másodfokon rád is halált kért az ügyész. - Én is azért kaptam kötelet, mert tiszta voltam. Védőügyvédem, id. Schirilla György minden protestálása ellenére végül szellemi felforgatásért nyilvánítottak bűnösnek. Nem bocsátották meg a november 23-án rendezett néma tüntetést, a nőtüntetést és a többi csínytevést, amelyekkel - egyik sem követelt emberéletet - csak azt akartuk éreztetni, hogy: még vagyunk. Hogy még van népakarat. Képzeld el: mindenki eltűnik az utcákról, üresen állnak a buszok, a villamosok! Zseniális húzás, mert féltükben még azok sem mentek ki az utcára, akik nem értettek egyet velünk. Harminchárom évvel később a hatalomnak is támadt egy zseniális ötlete. Titeket, ötvenhatosokat kért fel arra, hogy aszszisztáljatok a polgári rend, a köztársaság kikiáltásához. - Én ódzkodtam az egésztől. Végül is az ünnepi aktust szervező bizottság tagjai - köztük Dénes János és Szőnyi Gyula - elhozták a tanácskozásuk jegyzőkönyvét, amelyből kiderült, hogy egyöntetűen engem javasoltak a Parlament előtti beszéd megtartására. A százezres tömeg előtt mondott beszédemnek nagy visszhangja volt. Mint később megtudtam, radikalizmusom Antall Józsefre nem volt túl jó hatással. - 1990-ben mégis visszakaptad lapodat, az Igazságot. - Nevetni fogsz, de korábban még büszkén és délcegen szerkesztettem a Sportfogadás című világlapot, U Thant egykori ENSZ-főtitkár jóvoltából. Amikor az ENSZ által kikényszerített 1963-as amnesztia után az örökös sajtócézár, Siklósi Norbert elé kerültem, megütközve hallgattam szavait: „Gyula, ha tudom, hogy ilyen tiszta vagy, nem csináltam volna, amit ellened tettem a konszolidáció kezdetén.” Még most is szerkeszteném a Sportfogadást, ha október 23-ai beszédem után nem jutott volna eszébe a lap gazdájának, az OTP vezérének, Tisza László munkásőrezredesnek (vagy alezredesnek), hogy azonnal nyugdíjaztat. Elküldte az egyik sameszát, hogy rábeszéljen. Elképesztett a korlátolt és öngyilkos szolgalelkűségének ez a gusztustalan megnyilatkozása, s jobban felháborított, mint maga az ajánlat. A „magasabb értelműek” azonnal felismerték, hogy országos botrány lenne a nyugdíjaztatásomból, s kínjukban felajánlottak egy lapot. Közöltem, hogy akármilyen lapot nem szerkesztek; ha szerkesztenék, akkor az csakis az Igazság lehetne. Így jött létre a történelmi ostobaság szélkerekén ismét az Igazság, hogy össze is törje, akárcsak Don Quijotét. Ha az új hatalom az eszénél lett volna, s tényleg rendszert akart volna változtatni, akkor engem támogat, s nem hozza létre az Új Magyarországot, ezt a hiteltelen brosúrát. Amit a történelem hozott, az nem a demokrácia volt, hanem a régi jó moszkovita korlátoltság továbbvitele demokratikus rongyokban. Az ötvenhatos forradalmat azonban nem lehet butasággal megkerülni, még akkor sem, ha „progresszivizálják”. Magyarországnak Puskás Öcsi lábán túl nemzetközi értelemben csak 1956 ad rangot. Mélyrepülésünkért mindkét oldalt egyformán ostoroztad. Ostobaságunkra és ostobaságukra a koronát az 1994-es választások tették fel. A kisember nem tehetett arról, hogy a szeme előtt az olcsó kisvilágos és a kötelező felvonulások ingyen virslije lebegett. Mára se sör, se virsli, de aligha fogja érdekelni az az eszmefuttatás, hogy a krach akár húsz évvel korábban is bekövetkezhetett volna. Számára a drága sör jelenti a demokrácia nemlétét. Nézd, én Für Lajost nagyon szeretem, de 1994 tavaszán azt mondtam neki: - Gyászruhát, Lajos, nagy bukás vár rátok. - „Ugyan, Gyula” - volt a válasz. - Miből gondolod - folytattam -, hogy nektek igazabb igazatok lehet, mint nekem? Az Antall-temetés tette be nektek végleg a kaput. Széchenyinek, Kossuthnak nem volt ilyen temetése. Ajtónállói és seggnyalói minősítésük ellenére: Hornék lesznek a befutók. Az abszolút rosszig is inkább lenyúl a lumpenizált társadalom, csak nehogy Antallnak legyen igaza, s főképp ne a halála után. Nem sikerült a népet lumpen mivoltából kiemelni, nem adtatok tartást neki. Amikor hasonlókat pendített meg Grósz Károly 1988 októberében a Sportcsarnokban, felháborodtam, nem volt joga ilyeneket mondani. Az ő pártja csinált ebből a népből csürhét. - Mi az üzeneted a mostani, viharosnak ígérkező októberi évfordulóra? - Vagyok című egyszemélyes folyóiratomban épp eleget írok a mostani haza- és társadalomrontókról. A protokoll keretei közé szorítva egyre porosabbá, egyre viseltesebbé tették a forradalom évfordulójának hivatalos megünneplését, ténykedésük nyugodtan nevezhető magánatszórásnak. Az ötvenhatosok lejáratását még Antall Józsefnél is aktívabban végzik el a csúcsra visszakerült, alapítványokban díszelgő „illetékesek”. Persze, a hatalom természetéhez tartozik, hogy mindig a mozdulatlanságot és a preferáltakat oltalmazza. Én viszont hiányolom, hogy nincs harmadik lábam, amellyel fenéken billenthetném magam, amikor hülyeséget csinálok. A hatalom soha nem gondol arra, hogy neki is milyen jó lenne egy ilyen láb, amellyel kirúghatná magát az időnként kényelmetlenné váló bársonyszékből. Ehelyett azon töri a fejét, hogyan „hatalmizáltathatná” tovább önmagát. Ami a népet illeti, megkérdezném: Nem akartok még mélyebbre hajolni? S ha nem, nem segítenétek ennek a kormánynak, hogy ti legyetek az a bizonyos harmadik lába? Tamáska Péter A prepadiaGras s hava, az október. Igen, valahogy így érzem, és menekülök október elől, mikor merre tehetem, az otthon magányába, vagy minél messzebbre az otthontól, a haza határain túlra, ahol még vannak, akik komolyan veszik októbert, a század egyik legnagyobb történelmi hőstettét, amit hazánk fiai hajtottak végre. Idén Aachenbe hívnak, Bergisch Gladbachba, Kölnbe, ahol egyik legszebb októberemet ünnepeltem 1993-ban. Nem panaszlom. Örömmel megyek. Örömmel menekülök külföldre exportált októberem után. Mert idehaza, lassan, már csak a pufajkát látom belőle. Obersovszky Gyula