Magyar Fórum, 1997. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-02 / 1. szám
NT 84 FORINT IX. évfolyam, 1. szám KÖZÉLETI HETILAP 1997. január 2. Ezt a kilátást kínálja a koalíciós kormány..., Nagyon sokat tudnának - tudnak is olykor - beszélni társadalomkutatók arról, hol, mennyire és hányan hőköltek vissza a piacgazdaság kenyeret és szabadságot fenyegető következményeitől. Olyanok is vannak több helyütt, akik egyenesen az egypártrendszer áldásait akarják visszaszerkeszteni a fejünk fölé. Lásd a magyarországi Thürmer Gyulát és társait, akik nyíltan és szabadon, parlamenti pénztámogatással ássák alá a másik Gyulától vezényelt áldemokrácia vérszegény, asztmás, kifosztott rendszerét is. Mindennek egyenes következménye, hogy a nemzeti összefogásba kapaszkodunk, mint máskor is, végszükség és végveszély idején. Ám ehhez is erő kell, az összefogáshoz. Olvasgatom az Uruguayi Magyar Otthon Alapszabályát, nem is véletlenül került a kezembe. Valami harmincezer magyar él ott, igyekeznek valamelyes magyar melegséget teremteni maguknak, ha honvágytól kínzottan is. De semmiképpen nem akarnak csupán a magyaros ételek konyhaillatába menekülni, ha hazagondolnak. Jól működő intézményük van, ragaszkodnak is hozzá, de semmiképpen sem akarnak valami belterjes uruguayi magyar életvitelt kialakítani, nemzetben gondolkodnak Dél-Amerikában. Bizony, az is meghatározó lehet, hogy kiket melegít itthon ez az ottani állapot, annak tudata, hogy esetleg mégiscsak megmaradnak abban a nagy idegenségben, a világ túlsó felén a magyarok Isten oltalmában. Abban bizonyos vagyok, hogy ezt a mostani kormányt, melyet valami megveszekedett ördögi szándék vetett a nyakunkba, ezt hidegen hagyja azoknak a déli magyaroknak a sorsa. Hát hogy is sajogna neki Uruguay magyarsága, ha a szomszédos „baráti” (lásd a megfogalmazás jelzőjét Rákosi, Kádár, Horn egykori és mostani megfogalmazásaiban, alapszerződésekben stb.) országokban naponta megalázott, nemzetében megnyomorított három és fél millió magyarért egy szalmaszálat nem hajlandó keresztbe tenni! Hadd érvényesüljön a baráti - most épp választásokon kinyiffantan - Iliescu, a még regnáló Meciar, a háborús bűnös Milosevics gátlástalanul, ellenünkre, vesztünkre. Lásd továbbá a Magyarok Világtalálkozóján kormányszintű ajkakról elhangzott kijelentést: „Nem áldozhatjuk föl tízmillió honi magyar sorsát a határokon túli magyarok miatt.” Áldozathozatalon a szociál-liberál-kommunista-selejtkapitalista mostani kormány megmaradását, annak féltését értették. Egyébként és nem mellesleg: arra, amit regnálása idején a nemzet áldozott lélekben, születésben és halálban, kínkeserves tengődésben és a legvadabb gyarmati bizonytalanságban, arra minden bizonnyal maga a nemzet fog visszatérni, és elszámolás, elszámoltatás fog történni, és nem is olyan óvatos, mint történik mostanság a 804 millió forintot bekebelezett Tocsik Márta esetében, és végestesen végig ezeken a szabadrabló, országot eláruló és elárusító vonalakon. Visszatérek az uruguayi magyarok tűzmelegéhez. Azt írja az Uruguayi Magyar Otthonszervezet Alapszabálya többek között (7. pont), hogy: „Az itteni magyarokat az tartsa össze, ami mindenkiben közös, vagyis a magyarság, nem pedig az izmusok. ” Egyenes, világos beszéd, szigorú, akár az élet maga. Amit tanulhatnánk belőle, az közvetlenül kapcsolódik írásom elejéhez, a többpártrendszerről mondottakhoz. Túl sokat éltem és túl nehezen a kommunista diktatúrában ahhoz, hogy visszakí de mi megkezdjük a következő NOO -■-» ■ ■■ --------------------------------------— ———■ü s-T-r-rr^ff Borí¡4 5 újévet kíváljrunk kedves olvasóinknak!I fe --------------------v v ----,---várnám annak bármily szelídre hazudott formáját. Ám Magyarország mostani állapota épp annak a vad politikai pártviaskodásnak köszönhető, melynek szemlélő alanyai vagyunk itt lenn, a Gyepsoron, az anyagi végeken, csatározván szinte fegyvertelenül a Gonosszal, inunk szakadtáig. Nem gondolom, hogy senyvedve, írva élnek Uruguayban a magyarok; minden bizonnyal többet nevetnek, mint mi az ajándékozások hónapjában. Ám érzik, tudják, hogy fönnmaradásuk feltétele a szervezett magyar élet, az anyanyelv továbbadása, lehetőleg tisztán, tisztábban, mint amilyen nyelvet itthon használ a sajtó, a rádió, a televízió és maga a parlament. Aggódva írogatnak arról, hogy természetesen ismerik a spanyol nyelvet, azonban őrizni kell és tanítani, továbbadni a magyart, egészen annak hamvasságáig. Hát talán ennyit uruguayi példabeszédként, vagy inkább szemléltető példaként arra, mivé válik az izmusok kizárólagossága, a dirib-daraboló pártoskodás okán egy közösség, nemzetiség, s akár maga a nemzet is. Láss bennünket ma, ilyen körülmények között. Önmagunk elriasztó példájává váltunk, ami a nemzet országon belüli megmaradását, illetve annak elveszejtését illeti. Ez a mostani helyzetünk. És aki ezt látja, ezt szétkiabálná, azt nem engedik szóhoz jutni mindazok, akik bankokban, Országházban, kormányban, képviselő-testületekben épp ebből milliomoskodnak. Egy egész nemzetet kellene kártalanítani végre! Ám az Országgyűlés nagy buzgón azon ügyködik, azon pepecsel, hogyan kell azokat a zsidókat kárpótolni, akiknek hozzátartozói szenvedéseihez és pusztulásához a magyar nemzetnek semmi köze nem volt. Szeretnék verseket mondani Uruguayban a magyaroknak. Olvasni nekik, és nem beszélni arról a szégyentelen életvitelről, amire rákényszerítették nemzetemet Európában. Fájna nekik, és ez nekem is fájna. Czegő Zoltánt mínzetécből PÉLDÁT •!