Magyar Fórum, 1997. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-02 / 1. szám

­ X Magyar Út Rádió, Budapest! A szó, az élő beszéd robotosai, színészek, riporte­rek, előadók gyakran keserednek azon, hogy szem­ben az irodalom robotosaival, az ő életművük el­hangzik és el is temetődik a légben, emléke sem marad meg. Mindig csak a jelent szólíthatják meg, a percet, hogy azután örökre elfelejtődjenek. Mert vi­tathatatlanul van némi igazság „a szó elszáll, az írás megmarad” summázatában, még akkor is, ha ez nemegyszer az irodalom kárára van így, amelynek nem lenne érdekei ellen való, ha­nem feltétlenül min­den kinyomtatott írás öröklődne át a jövendő gene­rációk könyvtáraiba. De kivételek, mint mindenben, itt is akadnak. Győ­ri Béla és legendássá nemesült Vasárnapi Újságja ilyen kivétel. Csak nem akar elszállni a térben, elhal­ványulni az időben, sőt még emlékének fényei sem látszanak fakulni. Miért? Mert néha azok, akiknek er­re­­ nem tanult, hanem adatott­­ képességük van, rácsapnak a nemzeti zongorára, és valami egész különleges módon eltalálják a hangot, ami akkor és ott az egyetlen olyan élő hang, amely belerezonál minden magyar tudatába. Ilyen volt Győri Vasárnapi Újságja. S mert ilyen volt, hát halnia kellett: Hungá­riában a hatalom nem tűri a hum­ust, de a hun­us azért emlékezik és ha alkalma van rá, ma is telházas érdeklődés mellett keresi a találkozást a rezonanciá­val, amelyet korábban megismert. Amint tette ezt december 22-én este a MOM Mű­velődési Házban, ahol sokunk emlékezetes élmé­nyeként elhangzott a Karácsonyi Újság. A műsort Győri vezette s a szignál felhangzása után a jelenlé­vőket Vadász Ági köszöntötte. Mint anno. A két jól is­mert, őszinte magyar hang. A háromórás műsorban a karácsony témaköréhez illő énekek (a budapesti Szt. István Bazilika hittanosainak kórusa Alberti Ár­pád vezényletével, Máté Ottilia, Lukácsi Huba, Budai Ilona, Hegedűs Zsuzsa és Széles András citeramu­­zsikája), valamint szavalatok (Győri Fanni és Sára, Dörner György, Szolnoki Gyula, Simándi Péter, Csurka László) hangzottak el. Bágyi Bencze Jakab személyében egy ígéretes költőt ismerhettünk meg, akinek új kötetében a modernség és a népiség, az elemző értelem és a szintetizáló érzelem költői ma­gabiztossággal jeleníti meg a mai Magyarországot. Az est emlékezetes pillanatai maradnak a meghí­vott vendégek nyilatkozatai. Kivétel nélkül vastaps kísérte őket már akkor, amikor a színpad felé köze­ledtek. A sort Püski Sándor, hazánk legtekintélye­sebb könyvkiadója nyitotta meg, aki a közelmúltban­­ t­­V V­i­­­k vehette át - a MIÉP-frakció javaslatára - a főváros legnagyobb elismerését, a Pro Urbe-díjat. Erről is beszélt és arról a gyűjteményes Sértő Kálmán-kötet­­ről, amely a napokban hagyta el a nyomdát, és népi­nemzeti körökben máris a legkeresettebb kiadvány. Dr. Pólus Károly egyetemi docenssel, az Országos Onkológiai Intézet igazgatóhelyettesével a dagana­tos betegségekről folyt a szó. Kihangsúlyozta, hogy a közhiedelemmel ellentétben a rák jelentős százalék­ban igenis gyógyítható, de fontos, hogy a beteg part­ner legyen saját felgyógyulásában: akarjon gyógyulni maga is, ne adja fel időnek előtte a harcot. Dr. Eigner és dr. Botos, az „ügynökbírák” szintén jól ismert, megbecsült vendégei voltak a Karácsonyi Újságnak. Mindketten nyíltan vallják: szívük, értel­mük, politikai szimpátiájuk szerint ott vannak, ahol mi. Jó volt tudni, hogy a két gyalázatosan meghur­colt szakember a liberális ellehetetlenítő ügyeskedé­sek ellenére sem adta fel reményét egy valódi jogál­lam megteremthetőségét illetően. Hajdó István gyergyószentmiklósi esperes kará­csonyi szentbeszéde kiemelkedő eleme volt a mű­sornak: amíg beszélt, mintha az egész színházterem, a jelenlévő 400 főnyi hallgatósággal, áthelyeztetett volna a Hargita tájaira, rejtélyes utazást téve az el­szakított országrész reményei és bánatai között. Csurka István az est vége felé kapott szót. A szá­nalomról beszélt, a részvételről, vagyis arról a foga­lomról, amely nélkül nem lenne a karácsony, és amelynek tragikussá növekedett hiánya már az egész magyar társadalom működési zavarainak egyik oko­zója. Figyelmeztetett is Csurka: a létkérdéssé előlé­pett nemzeti összefogás nem képzelhető el pusztán politikai alapokon, mert egy, a politikainál szélesebb és mélyebb nemzeti szolidaritás híján sosem jöhet létre hatékony, működő nemzeti összefogás. Beszámolómban utoljára hagytam őket, pedig még az elején bemutatkoztak azok a fiatalok - lehettek vagy tucatnyian, fiúk, lányok vegyesen -, akik most még csak tanulják a rádiós szakma fortélyait a Magyar Út Rádió stúdiójában, de akik mégis a szép este legí­géretesebb szereplői voltak. Mert hála az ő elszántsá­guknak és tehetségüknek, valamint tanáraik sok évti­zedes tapasztalatának, ők a garancia arra, hogy a Ma­gyar Út Rádió rövid időn belül szakemberállományát tekintve is alkalmas lesz arra, hogy akár napi 24 órás adásban sugározza szét a nemzeti gondolatot. Sokan vagyunk, akik türelmetlenül várjuk ezt. JSzőcs Zoltán I­V 1 . V * / Pardi Anna Töredék Radnóti-átírás 1996. december 19. Oly korban éltem én e földön, mikor a demokrácia úgy elaljasult; önként, kéjjel süllyesztett egy nemzetet mélyre, s oly pártoknak hitt, mik befonták életét vad tehetetlenséggel. Oly korban éltem én e földön, mikor megtéveszteni érdem volt, s a hazug, az áruló, a rabló volt a hős, ki magyar volt netán, s őket éltetni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest. Oly korban éltem én e földön, mikor ki szót emelt, az bújhatott, őrlődhetett 1100 év kínjain, az ország most is vak volt, mások diktálta végzeten, fogyott áraktól, csődöktől részegen. Oly korban éltem én e földön, mikor a rossz közszellemtől átok lett a gyermek, s az anyja boldog, ha tejet, húst vehetett, a polgár irigyli az útszéli lejáratokat, míg habzott asztalán mérgező média-oldat. Oly korban éltem én e földön, mikor a tisztességes többség csak hallgatott, és várta, hogy talán szavazhat újra - mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, a rettentő szavak tudósa, csaiás. 3 HAZUDOTT Giczy György újbóli meg­választása a Keresztényde­mokrata Néppárt elnökévé dühöt és ellenszenvet vál­tott ki a posztkommunista hatalmi „elit” közvéle­ményformálóiból. Máris megkezdődött a KDNP el­nökének és új vezetésének lejáratását célzó rágalom­hadjárat, melynek legalan­­tasabb, minden alapot nél­külöző hazugságai a Vico­­féle Népszavában, az üzleti és emberi tisztességtelensé­géről elhíresült Fenyő János lapjában olvashatók. Egy régi hazudozó, Szabó Miklós, az SZDSZ parlamenti képviselője adta meg az alap­hangot. A Vico-lap háziszerzője ezúttal a december 18-ai számban jelentkezett egy ter­jengős-zavaros esszéféleséggel a jobboldali alternatíváról. Előrángatva a rossz emlékű „De­mokratikus Charta” kedvenc rögeszméjét, a Horthy-rendszer visszaállításának szándéká­val vádolta meg a nemzeti pártokat, megfeledkezve arról, hogy az általa Duna-völgyi Me­xikónak nevezett, és számos tekintetben valóban bírálható Horthy-féle Magyarország po­litikai vezetése még hibáival együtt is összehasonlíthatatlanul európaibb és eredménye­sebb volt, mint a dél-amerikai vadkapitalizmust hazánkban meghonosító jelenlegi hata­lom. Szabó szerint a jobboldal eleve esélytelen, mivel a magyar társadalom elutasítja az általa képviselt értékeket. Persze ezeket elfelejti megnevezni, hiszen a társadalmi igazságosság, a szociális gondoskodás, az esélyegyenlőség és a kiváltságok megszüntetésének követelése nem egyeztethető össze az általa szélsőjobboldalinak, horthystának nevezett, de valójában népi-nemzeti politikát folytató ellenzéki pártokról kialakított hamis következtetéseivel. Folytatva a politikai élet szereplőinek idejétmúlt és értelmetlen felosztását az úgyneve­zett jobb- és baloldal között, megállapítja, hogy a jobboldali „választó már választott. Kisze­melte a Fideszt annak a pártnak, amelyre majd a többi mellőzésével szavazni fog”. Ezután - meghökkentő fordulattal - az FKgP-t nevezi a ’98-as választások legesélyesebb ellenzéki pártjának. Természetesen csupán az MSZP és az SZDSZ mögött. Az általa jobboldali fun­damentalistának nevezett pártoknak (KDNP, MDF) pedig csak akkor ad esélyt a negyedik helyre, ha elveiket feladva egyesülnek a Fidesszel. Szabó Miklós világában nincs helye a nemzeti érdekek politikai képviseletének. Alapjai­ban hazug és hamis elemzésének szándéka egyértelmű: megakadályozni a tényleges nem­zeti összefogást, az egyre csökkenő népszerűségű SZDSZ hatalmának újabb átmentése, be­láthatatlan ideig való fenntartása érdekében. A liberális zavarkeltők szándékait megfogalmazó Szabó Miklós-cikk megjelenését köve­tő napon, az ideológiai előkészítés után a Népszava közvetlen támadása is megkezdődött a magyarországi kereszténydemokrácia ellen. Egy névtelen történész (Ripp Zoltán) populis­ta fordulatnak nevezte és a szélsőjobboldal győzelmeként értékelte Giczy György újravá­lasztását, megállapítván, hogy ezek után a kereszténydemokraták - mivel szembefordultak az általa védelmezett szélsőséges liberalizmussal és a tényleges populizmust képviselő MSZP-vel - nem jelenthetnek kormányzati alternatívát. E fojtott bolhaköhécselés alatt olvasható az igazi népszavás átkozódás: dr. Veér András pszichiáter-pártvezér tollából. Az elmeorvos-pártelnök cikke igazi lélektani eset. Még a legnagyobb jóindulattal sem lehet politikai elemzésként, mértékadó véleményként érté­kelni, legfeljebb egy gyűlölettől megháborodott elme beteges képzelgésének tekinthető. Bár a köztársaságpárti Veér elismeri, hogy halvány fogalma sincs a KDNP alapszabályáról,, de azért magabiztosan kijelenti, hogy Giczy György „pün­kösdi királysága” egy európai normákat sértő antidemok­ratikus puccs eredménye, amelyet a foghíjas választ­mányi ülésre érkező radiká­lis „szélsőségesek tömegének” köszönhet. Nagyon összezavarodhattak a doktor úr fejében a politi­kai alapfogalmak, hiszen vi­tathatatlan tény, hogy a KDNP-gyűlés küldötteinek megválasztása demokratikusan ment végbe, és a párt történe­tében példa nélkül állóan kevés volt a távolmaradók száma. Veér állításainak pontosan az ellenkezője igaz, mivel puccsista módszerek alkalmazásával, a demokratikus elvek megsér­tésével Giczy György ellenfelei vádolhatók. Az Isépy-Latorczai páros és támogatóik ugya­nis szembeszálltak a demokratikus elvekkel, a tagság akaratával, és még a saját pártjuk el­leni bírósági eljárás kezdeményezésétől sem riadtak vissza szinte senkit sem képviselő cso­portjuk hatalmának megőrzése érdekében. A Giczyt rágalmazó Veér doktornak az a tévképzete, hogy a KDNP demokratizmusát az ő elvárásai és a politikai nézeteihez való viszony alapján kell meghatározni. Ebből a jelleg­zetesen bolsevik gondolkodásmódból következik, hogy amivel nem ért egyet, az szerinte eleve nem lehet demokratikus. Ezután arról elmélkedik, hogy Giczy György nem a keresztény középosztályt képviseli, „hanem egy készülődő hatalmi struktúra kreatúrájaként jelenik meg”, és „az önkényesen előreho­­zott választással az elnök saját gyengeségét, és bizonytalanságát rejtette el”, mivel „többször hall­hattuk azokat a kijelentéseket, melyek a KDNP-ről mintegy újabb, már más programú párt szatel­­litájaként gondolkdotak”. Az idézetek alapján sajnálattal kell megállapítani, hogy az önmagát nyilván elitértelmi­séginek tekintő szerző még fogalmazni sem tud, hiszen kijelentések nem gondolkodnak, még Veér András kedvéért sem. Továbbá felismerhetők bennük az üldözési mánia tünetei. Az írás legostobább és legalattomosabb részleteként arról is említés történik, hogy a „sajtótájékoztatón még a leszámolás kifejezés is elhangzott az elnök szájából”. Azt már nem te­szi hozzá a szerző, hogy milyen kérdésre válaszolva és milyen szövegkörnyezetben. Veér logikája alapján a liberálisokat is megvádolhatnánk a gázkamrák újraindításának szándé­kával a nácizmus és a fasizmus szavak gyakori használata miatt. A továbbiakban arról olvashatunk, hogy a kereszténydemokrata párt a vezetésben tör­tént változások után ki fog szorulni a parlamentből, bár „a közvélemény-kutatások most sem adnak nagy esélyt a bekerülésre”. Nem lehet tudni, hogy milyen felmérésen alapul ez a meg­állapítás, de az tény, hogy a KDNP még a liberális közvélemény-kutatók jelentései szerint is 8-10%-ra számíthat, és Latróczaiék kiválása esetén is biztosra vehető ismételt bejutása a Parlamentbe. Végül a csodadoktor nagy fájdalmában még el is siratja a Csurka és más „szélsőségesek” befolyása alá került kereszténydemokrata pártot, amely immár véglegesen elveszett az ő és elvtársai számára. Ezért is látna szívesen egy újabb politikai gyülekezetét, amely hitében és programjában is megfelelne az általa támasztott keresztényellenes követelményeknek. Csak nem a saját, kimutathatatlan népszerűségű párjára gondolt? Varga Imre _______________________________A__________________________________*” Ezzel a címmel sorozatot indítottunk. Azo­kat az újságírókat, rádiósokat, tévéseket, al­kalmi publicistákat és hivatásos politikuso­kat mutatjuk be olvasóinknak, akik hazudo­­zásaikkal, tendenciózus ferdítéseikkel, ha­misításaikkal és rágalmaikkal nemcsak a ha­zai közvéleményt vezetik félre, de tudatosan befolyásolják Magyarország külső megítélé­­ sét, ártanak jó hírének is.

Next