Magyar Fórum, 1997. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-02 / 1. szám
X Magyar Út Rádió, Budapest! A szó, az élő beszéd robotosai, színészek, riporterek, előadók gyakran keserednek azon, hogy szemben az irodalom robotosaival, az ő életművük elhangzik és el is temetődik a légben, emléke sem marad meg. Mindig csak a jelent szólíthatják meg, a percet, hogy azután örökre elfelejtődjenek. Mert vitathatatlanul van némi igazság „a szó elszáll, az írás megmarad” summázatában, még akkor is, ha ez nemegyszer az irodalom kárára van így, amelynek nem lenne érdekei ellen való, hanem feltétlenül minden kinyomtatott írás öröklődne át a jövendő generációk könyvtáraiba. De kivételek, mint mindenben, itt is akadnak. Győri Béla és legendássá nemesült Vasárnapi Újságja ilyen kivétel. Csak nem akar elszállni a térben, elhalványulni az időben, sőt még emlékének fényei sem látszanak fakulni. Miért? Mert néha azok, akiknek erre nem tanult, hanem adatott képességük van, rácsapnak a nemzeti zongorára, és valami egész különleges módon eltalálják a hangot, ami akkor és ott az egyetlen olyan élő hang, amely belerezonál minden magyar tudatába. Ilyen volt Győri Vasárnapi Újságja. S mert ilyen volt, hát halnia kellett: Hungáriában a hatalom nem tűri a humust, de a hunus azért emlékezik és ha alkalma van rá, ma is telházas érdeklődés mellett keresi a találkozást a rezonanciával, amelyet korábban megismert. Amint tette ezt december 22-én este a MOM Művelődési Házban, ahol sokunk emlékezetes élményeként elhangzott a Karácsonyi Újság. A műsort Győri vezette s a szignál felhangzása után a jelenlévőket Vadász Ági köszöntötte. Mint anno. A két jól ismert, őszinte magyar hang. A háromórás műsorban a karácsony témaköréhez illő énekek (a budapesti Szt. István Bazilika hittanosainak kórusa Alberti Árpád vezényletével, Máté Ottilia, Lukácsi Huba, Budai Ilona, Hegedűs Zsuzsa és Széles András citeramuzsikája), valamint szavalatok (Győri Fanni és Sára, Dörner György, Szolnoki Gyula, Simándi Péter, Csurka László) hangzottak el. Bágyi Bencze Jakab személyében egy ígéretes költőt ismerhettünk meg, akinek új kötetében a modernség és a népiség, az elemző értelem és a szintetizáló érzelem költői magabiztossággal jeleníti meg a mai Magyarországot. Az est emlékezetes pillanatai maradnak a meghívott vendégek nyilatkozatai. Kivétel nélkül vastaps kísérte őket már akkor, amikor a színpad felé közeledtek. A sort Püski Sándor, hazánk legtekintélyesebb könyvkiadója nyitotta meg, aki a közelmúltban tV Vik vehette át - a MIÉP-frakció javaslatára - a főváros legnagyobb elismerését, a Pro Urbe-díjat. Erről is beszélt és arról a gyűjteményes Sértő Kálmán-kötetről, amely a napokban hagyta el a nyomdát, és népinemzeti körökben máris a legkeresettebb kiadvány. Dr. Pólus Károly egyetemi docenssel, az Országos Onkológiai Intézet igazgatóhelyettesével a daganatos betegségekről folyt a szó. Kihangsúlyozta, hogy a közhiedelemmel ellentétben a rák jelentős százalékban igenis gyógyítható, de fontos, hogy a beteg partner legyen saját felgyógyulásában: akarjon gyógyulni maga is, ne adja fel időnek előtte a harcot. Dr. Eigner és dr. Botos, az „ügynökbírák” szintén jól ismert, megbecsült vendégei voltak a Karácsonyi Újságnak. Mindketten nyíltan vallják: szívük, értelmük, politikai szimpátiájuk szerint ott vannak, ahol mi. Jó volt tudni, hogy a két gyalázatosan meghurcolt szakember a liberális ellehetetlenítő ügyeskedések ellenére sem adta fel reményét egy valódi jogállam megteremthetőségét illetően. Hajdó István gyergyószentmiklósi esperes karácsonyi szentbeszéde kiemelkedő eleme volt a műsornak: amíg beszélt, mintha az egész színházterem, a jelenlévő 400 főnyi hallgatósággal, áthelyeztetett volna a Hargita tájaira, rejtélyes utazást téve az elszakított országrész reményei és bánatai között. Csurka István az est vége felé kapott szót. A szánalomról beszélt, a részvételről, vagyis arról a fogalomról, amely nélkül nem lenne a karácsony, és amelynek tragikussá növekedett hiánya már az egész magyar társadalom működési zavarainak egyik okozója. Figyelmeztetett is Csurka: a létkérdéssé előlépett nemzeti összefogás nem képzelhető el pusztán politikai alapokon, mert egy, a politikainál szélesebb és mélyebb nemzeti szolidaritás híján sosem jöhet létre hatékony, működő nemzeti összefogás. Beszámolómban utoljára hagytam őket, pedig még az elején bemutatkoztak azok a fiatalok - lehettek vagy tucatnyian, fiúk, lányok vegyesen -, akik most még csak tanulják a rádiós szakma fortélyait a Magyar Út Rádió stúdiójában, de akik mégis a szép este legígéretesebb szereplői voltak. Mert hála az ő elszántságuknak és tehetségüknek, valamint tanáraik sok évtizedes tapasztalatának, ők a garancia arra, hogy a Magyar Út Rádió rövid időn belül szakemberállományát tekintve is alkalmas lesz arra, hogy akár napi 24 órás adásban sugározza szét a nemzeti gondolatot. Sokan vagyunk, akik türelmetlenül várjuk ezt. JSzőcs Zoltán IV 1 . V * / Pardi Anna Töredék Radnóti-átírás 1996. december 19. Oly korban éltem én e földön, mikor a demokrácia úgy elaljasult; önként, kéjjel süllyesztett egy nemzetet mélyre, s oly pártoknak hitt, mik befonták életét vad tehetetlenséggel. Oly korban éltem én e földön, mikor megtéveszteni érdem volt, s a hazug, az áruló, a rabló volt a hős, ki magyar volt netán, s őket éltetni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest. Oly korban éltem én e földön, mikor ki szót emelt, az bújhatott, őrlődhetett 1100 év kínjain, az ország most is vak volt, mások diktálta végzeten, fogyott áraktól, csődöktől részegen. Oly korban éltem én e földön, mikor a rossz közszellemtől átok lett a gyermek, s az anyja boldog, ha tejet, húst vehetett, a polgár irigyli az útszéli lejáratokat, míg habzott asztalán mérgező média-oldat. Oly korban éltem én e földön, mikor a tisztességes többség csak hallgatott, és várta, hogy talán szavazhat újra - mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, a rettentő szavak tudósa, csaiás. 3 HAZUDOTT Giczy György újbóli megválasztása a Kereszténydemokrata Néppárt elnökévé dühöt és ellenszenvet váltott ki a posztkommunista hatalmi „elit” közvéleményformálóiból. Máris megkezdődött a KDNP elnökének és új vezetésének lejáratását célzó rágalomhadjárat, melynek legalantasabb, minden alapot nélkülöző hazugságai a Vicoféle Népszavában, az üzleti és emberi tisztességtelenségéről elhíresült Fenyő János lapjában olvashatók. Egy régi hazudozó, Szabó Miklós, az SZDSZ parlamenti képviselője adta meg az alaphangot. A Vico-lap háziszerzője ezúttal a december 18-ai számban jelentkezett egy terjengős-zavaros esszéféleséggel a jobboldali alternatíváról. Előrángatva a rossz emlékű „Demokratikus Charta” kedvenc rögeszméjét, a Horthy-rendszer visszaállításának szándékával vádolta meg a nemzeti pártokat, megfeledkezve arról, hogy az általa Duna-völgyi Mexikónak nevezett, és számos tekintetben valóban bírálható Horthy-féle Magyarország politikai vezetése még hibáival együtt is összehasonlíthatatlanul európaibb és eredményesebb volt, mint a dél-amerikai vadkapitalizmust hazánkban meghonosító jelenlegi hatalom. Szabó szerint a jobboldal eleve esélytelen, mivel a magyar társadalom elutasítja az általa képviselt értékeket. Persze ezeket elfelejti megnevezni, hiszen a társadalmi igazságosság, a szociális gondoskodás, az esélyegyenlőség és a kiváltságok megszüntetésének követelése nem egyeztethető össze az általa szélsőjobboldalinak, horthystának nevezett, de valójában népi-nemzeti politikát folytató ellenzéki pártokról kialakított hamis következtetéseivel. Folytatva a politikai élet szereplőinek idejétmúlt és értelmetlen felosztását az úgynevezett jobb- és baloldal között, megállapítja, hogy a jobboldali „választó már választott. Kiszemelte a Fideszt annak a pártnak, amelyre majd a többi mellőzésével szavazni fog”. Ezután - meghökkentő fordulattal - az FKgP-t nevezi a ’98-as választások legesélyesebb ellenzéki pártjának. Természetesen csupán az MSZP és az SZDSZ mögött. Az általa jobboldali fundamentalistának nevezett pártoknak (KDNP, MDF) pedig csak akkor ad esélyt a negyedik helyre, ha elveiket feladva egyesülnek a Fidesszel. Szabó Miklós világában nincs helye a nemzeti érdekek politikai képviseletének. Alapjaiban hazug és hamis elemzésének szándéka egyértelmű: megakadályozni a tényleges nemzeti összefogást, az egyre csökkenő népszerűségű SZDSZ hatalmának újabb átmentése, beláthatatlan ideig való fenntartása érdekében. A liberális zavarkeltők szándékait megfogalmazó Szabó Miklós-cikk megjelenését követő napon, az ideológiai előkészítés után a Népszava közvetlen támadása is megkezdődött a magyarországi kereszténydemokrácia ellen. Egy névtelen történész (Ripp Zoltán) populista fordulatnak nevezte és a szélsőjobboldal győzelmeként értékelte Giczy György újraválasztását, megállapítván, hogy ezek után a kereszténydemokraták - mivel szembefordultak az általa védelmezett szélsőséges liberalizmussal és a tényleges populizmust képviselő MSZP-vel - nem jelenthetnek kormányzati alternatívát. E fojtott bolhaköhécselés alatt olvasható az igazi népszavás átkozódás: dr. Veér András pszichiáter-pártvezér tollából. Az elmeorvos-pártelnök cikke igazi lélektani eset. Még a legnagyobb jóindulattal sem lehet politikai elemzésként, mértékadó véleményként értékelni, legfeljebb egy gyűlölettől megháborodott elme beteges képzelgésének tekinthető. Bár a köztársaságpárti Veér elismeri, hogy halvány fogalma sincs a KDNP alapszabályáról,, de azért magabiztosan kijelenti, hogy Giczy György „pünkösdi királysága” egy európai normákat sértő antidemokratikus puccs eredménye, amelyet a foghíjas választmányi ülésre érkező radikális „szélsőségesek tömegének” köszönhet. Nagyon összezavarodhattak a doktor úr fejében a politikai alapfogalmak, hiszen vitathatatlan tény, hogy a KDNP-gyűlés küldötteinek megválasztása demokratikusan ment végbe, és a párt történetében példa nélkül állóan kevés volt a távolmaradók száma. Veér állításainak pontosan az ellenkezője igaz, mivel puccsista módszerek alkalmazásával, a demokratikus elvek megsértésével Giczy György ellenfelei vádolhatók. Az Isépy-Latorczai páros és támogatóik ugyanis szembeszálltak a demokratikus elvekkel, a tagság akaratával, és még a saját pártjuk elleni bírósági eljárás kezdeményezésétől sem riadtak vissza szinte senkit sem képviselő csoportjuk hatalmának megőrzése érdekében. A Giczyt rágalmazó Veér doktornak az a tévképzete, hogy a KDNP demokratizmusát az ő elvárásai és a politikai nézeteihez való viszony alapján kell meghatározni. Ebből a jellegzetesen bolsevik gondolkodásmódból következik, hogy amivel nem ért egyet, az szerinte eleve nem lehet demokratikus. Ezután arról elmélkedik, hogy Giczy György nem a keresztény középosztályt képviseli, „hanem egy készülődő hatalmi struktúra kreatúrájaként jelenik meg”, és „az önkényesen előrehozott választással az elnök saját gyengeségét, és bizonytalanságát rejtette el”, mivel „többször hallhattuk azokat a kijelentéseket, melyek a KDNP-ről mintegy újabb, már más programú párt szatellitájaként gondolkdotak”. Az idézetek alapján sajnálattal kell megállapítani, hogy az önmagát nyilván elitértelmiséginek tekintő szerző még fogalmazni sem tud, hiszen kijelentések nem gondolkodnak, még Veér András kedvéért sem. Továbbá felismerhetők bennük az üldözési mánia tünetei. Az írás legostobább és legalattomosabb részleteként arról is említés történik, hogy a „sajtótájékoztatón még a leszámolás kifejezés is elhangzott az elnök szájából”. Azt már nem teszi hozzá a szerző, hogy milyen kérdésre válaszolva és milyen szövegkörnyezetben. Veér logikája alapján a liberálisokat is megvádolhatnánk a gázkamrák újraindításának szándékával a nácizmus és a fasizmus szavak gyakori használata miatt. A továbbiakban arról olvashatunk, hogy a kereszténydemokrata párt a vezetésben történt változások után ki fog szorulni a parlamentből, bár „a közvélemény-kutatások most sem adnak nagy esélyt a bekerülésre”. Nem lehet tudni, hogy milyen felmérésen alapul ez a megállapítás, de az tény, hogy a KDNP még a liberális közvélemény-kutatók jelentései szerint is 8-10%-ra számíthat, és Latróczaiék kiválása esetén is biztosra vehető ismételt bejutása a Parlamentbe. Végül a csodadoktor nagy fájdalmában még el is siratja a Csurka és más „szélsőségesek” befolyása alá került kereszténydemokrata pártot, amely immár véglegesen elveszett az ő és elvtársai számára. Ezért is látna szívesen egy újabb politikai gyülekezetét, amely hitében és programjában is megfelelne az általa támasztott keresztényellenes követelményeknek. Csak nem a saját, kimutathatatlan népszerűségű párjára gondolt? Varga Imre _______________________________A__________________________________*” Ezzel a címmel sorozatot indítottunk. Azokat az újságírókat, rádiósokat, tévéseket, alkalmi publicistákat és hivatásos politikusokat mutatjuk be olvasóinknak, akik hazudozásaikkal, tendenciózus ferdítéseikkel, hamisításaikkal és rágalmaikkal nemcsak a hazai közvéleményt vezetik félre, de tudatosan befolyásolják Magyarország külső megítélé sét, ártanak jó hírének is.