Magyar Fórum, 1999. július-december (11. évfolyam, 26-52. szám)

1999-07-01 / 26. szám

99 FORINT M­AGGYA­R FÓRU­­M XI. évfolyam, 26. szám KÖZÉLETI HETILAP 1999. július 1. .v Egy év az Országgyűlésben Mindig érdeklődéssel és csodálkozással szoktam nézegetni azokat a bűvös színes ké­peket, amelyek attól függően, hogy milyen szögből pillantunk rá, más és más ábrát mu­tatnak. így vagyok mostanában az Or­szággyűlés és a kormány egyéves tevékeny­ségéről napvilágot látott értékelésekkel. A bizonyítványt nem egy tárgyilagos tantes­tület állítja ki, hanem az egymás iránt ellen­szenvet tanúsító diákok adják az érdemje­gyeket saját maguknak és osztálytársaik­nak, ugyanazt a teljesítményt elégtelen és jeles között értékelve, leginkább ezt a két minősítést használva. A tárgyilagosság le­hetőleg kerülendő, az egyetlen szempont a pártérdek, az ismert, de meg nem hirdetett vezérelv szerint pedig az emberek nagy ré­sze azt a véleményt vallja magáénak, amit belesulykolnak. A küzdelem színterét az írott és az elektronikus sajtó biztosítja-bal­liberális kedvezménnyel -, a jellegzetes fegyverek a pocskondiázás és az öntömjéne­zés, a csúsztatás és az egyenes hazugság, a statisztikai adatok célszerű kiválogatásával az objektivitás látszatának keltése, a mun­kavállalók, illetve a polgárok egyedüli hiva­tott szószólóiként való megjelenés. Az utób­bira a kormánypártoknak legalább a válasz­tási eredmények alapot adnak, persze nem az általuk megjelenített mértékben. Természetesen a következő értékelést is meghatározza írójának pártállása és szemé­lyes benyomásai. A Magyar Igazság és Élet Pártjának parlamenti szerepe azonban meg­engedi, hogy ez a talán kissé sajátos megfo­galmazású mérleg a parlament egészéről, s benne magunkról, az őszinteség szándéká­val készülhessen. (Az Országgyűlés munkájának eredménye.) Az Országgyűlés elsődleges feladatának tel­jesítésekor, a törvényalkotás során érthe­tően a kormány jogalkotási programjához igazodott, egyéni képviselői indítványok megtárgyalására, különösen a háromhetes munkarend eredményezte kevesebb ülés­nap miatt, alig volt lehetőség. A parlament munkájának eredménye így összefüggés­ben áll a kormány teljesítményével. A kor­mányprogramot támogató pártként pozití­van kell érté­kelnünk a Bok­ros-csomag el­vette családtá­mogatási rend­szer visszaállítását, a személyi jövedelem­­adót mérséklő gyermekkedvezmény beve­zetését, a tandíjmentesség törvénybe ikta­tását, a közoktatási törvény alapvető módo­sítását, a büntetőtörvények szigorítását, a kábítószer-fogyasztás elleni határozott fel­lépést, a szervezett bűnözés elleni törvény­­csomag megalkotását, az adóbehajtás szigo­rítását, a társadalombiztosítási alapok keze­lésének kivételét a felelőtlenül gazdálkodó, önkormányzatként megjelenő szakszerve­zetek kezéből. Mindezek a MIÉP program­jának irányába mutató, meghatározó lépé­sek voltak, érdemesek az országgyűlési vi­tákban és szavazatokban megnyilvánuló tá­mogatásra, aminek alapján a kormányt kí­vülről támogató pártként is kategorizáltak bennünket. Mindig elmondtuk azonban a hiányosságokat és a bírálatokat is. A család­­támogatási törvény gyakorlatilag az Antall­­kormány alatt működő rendszert állítja visz­­sza, azon nem lép túl, egyelőre az inflációt sem kompenzálja. Egy kormányon a saját programjának megvalósítása kérhető szá­mon, ugyanakkor meggyőződésünk, hogy a népességfogyás megfordításához a főállású anyaság bevezetésére lenne szükség. Eluta­sítottuk a költségvetési törvényt, mert a koalíció részben sem próbál kitörni abból a mederből, amit a nyolcvanas évek eleje óta a nemzetközi pénzügyi rendszerek szabnak meg. Nemmel szavaztunk az szja-törvényre is, mert az egyébként támogatandó gyer­mekkedvezmény forrását az adórendszeren belül a kisjövedelműek hátrányára terem­tette meg. Hiányoljuk - és ennek többször hangot is adtunk - az elmúlt tíz év privati­zációjának vizsgálatára vonatkozó ígéret teljesítését. (Stílus és munkafegyelem.) Ha az elvárás az, hogy a parlament „a népképviselet meg­szentelt temploma” legyen, akkor ennek nem felelünk meg. A képviselők munkafe­gyelme semmivel sem jobb az országos át­lagnál, a gyakori személyeskedő perpatva­rok pedig a közös felelősségű érdemi mun­kától vonják el a figyelmet és az energiát. (A koalíció pártjai.) A Fidesz létszámará­nya és személyi feltételei alapján uralja a koalíciót. A határozott lépések, a választási eredmények alapján járó parlamenti ülések elfoglalásán túl a szükséges és jogos hatalmi eszközök birtokba vétele indokolt. A hatá­rozottság azonban olykor önteltséggel pá­rosul alázat helyett. A parlamenti vitákból hiányzik néhány meghatározó politikusuk, akiket feltehetőleg önkormányzati felada­tuk von el a képviselői munkától. A kisgaz­dapárt, az előzetes sanda várakozásokkal el­lentétben, megbízható koalíciós partner. Ebben nyilván meghatározó, hogy Torgyán József földművelési és vidékfejlesztési mi­niszterként és a Ferencváros elnökeként megkapta a habitusának és jelenlegi ambí­cióinak megfelelő tisztségeket. A párt maga a koalícióban megfakult, önállóságát látszat­akciókkal igyekszik fenntartani. Még nehe­zebb helyzetben van az MDF. A párt meg­célzott szavazóbázisa már a Fideszé, meg­határozó politikusai miniszterként, állam­titkárként, képviselőként a vezető kor­mánypárthoz lojálisan működnek - más­ként nem is szabad -, az önálló arculat meg­jelenítése szinte reménytelen. (A leváltott kormánypártok.) Az MSZP és az SZDSZ besorolásukat tekintve termé­szetesen ellenzéki pártok, de eddigi műkö­désük alapján helyesebb leváltott kormány­pártnak nevezni őket. Az MSZP mindmáig képtelen volt feldolgozni a választási vere­séget, a párt élén jórészt a vesztes hadvezé­rek állnak, értelmetlen utóvédharcot foly­tatva, megújulásra és építkezésre képtele­nül, minden energiájukat a koalíció táma­dására fordítva. Ha támogatottságuk nőtt, annak okát nem magukban kell keresniük, hanem az emberi természetben, a koalíció hibáiban és a tömegkommunikáció rásegí­tésében. A választók mindig azonnali és nagymértékű javulást várnak, és ha ez csak fokozatosan következik be, s a választott­jaik hibákat is elkövetnek, és mindezt fel­erősítve hallják vissza a médiában, akkor időlegesen könnyen megvonják a bizalmu­kat. Az MSZP induláskor konstruktív el­lenzéki szerepet szánt magának, amit ha­mar felelős ellenzékiséggé változtatott: sza­vakban. A valóságban se nem konstruktív, se nem felelős. Ha konstruktív lett volna, akkor például támogatja azt az alkotmány­­módosítást, amelyiket saját maga számára már kidolgozott az előző ciklusban az ügyészség kormány általi irányítására vonatkozóan. Ha felelős lett volna, akkor legalább hű marad nagy NATO-propagan­­dista mivoltához, és nem igyekszik, a dél­szláv háború okozta magyarországi félelmet meglovagolva, megnehezíteni a kormány helyzetét e kritikus időkben. Kezdeménye­zései olyan rendkívüli ülésnapok és politi­kai vitanapok összehívásában merülnek ki, ahol azokról a valóban lényeges társadalmi­gazdasági kérdésekről beszélnek vagy be­szélnének, amelyeket sem a kádári rend­szerben, sem a plusz négy év alatt nem sike­rült megoldaniuk. Részben azért, mert az ellentétes irányban haladtak. Az SZDSZ a választások eredményeként nem csupán kormányzati pozícióját vesztette el, hanem támogatottsága és így parlamenti súlya is összezsugorodott, szavazataival szinte sem­mit nem tud eldönteni. Politikai súlyát a sajtó biztosítja, ott még megjelenik minden köhintésük. Energiájukat jórészt simicská­­zásra és mindenfajta vizsgálóbizottságosdi­­zásra fordítják. Keresik helyüket széles e hazában, de nem találják. (Magunkról.) A MIÉP parlamenti besoro­lását tekintve ellenzéki párt, hiszen semmi­lyen szinten nem részese a kormánykoalíció­nak. Az egy másik kérdés, hogy a vállalt érté­kek tekintetében sokkal közelebb állnak hozzánk a kormánypártok, mint az MSZP és az SZDSZ. Ha a frakciónk egy kormány-elő­terjesztésre igennel szavaz, akkor nem az a helyes megállapítás, hogy a Fidesszel szavaz­tunk, hanem a konkrét javaslat a saját prog­ramunkkal összhangban van, s ezért támo­gattuk. Alkalmanként még a mi tizenhárom szavazatunknak is döntő jelentősége van, kö­szönhetően a csekély kormányzati többség­nek és a képviselői távolléteknek. Szerepünk számarányunknál jelentősebb a paritásos, vagyis azonos számú kormánypárti és ellen­zéki képviselőkből álló bizottságokban. És természetesen annak is külön súlya van, amit Csurka István mond el egy napirend előtti felszólalásban, illetve mit támogat, vagy uta­sít el egy törvényjavaslat vezérszónoki köré­ben a MIÉP képviselője, vagy mit feszege­tünk kérdésekben és interpellációkban. Szá­mos esetben képviseltünk a másik öt párttól eltérő, szakmailag alátámasztott véleményt, amit a napisajtó és a televíziós beszámolók rendre elhallgattak. Miközben elkerülhetet­len kötelességünk foglalkozni a tisztázatlan közelmúlttal, a jövőben részleteiben is fel kell építenünk azt a pozitív, egy parlamenti párttól elvárható gazdasági-társadalmi prog­ramot, amelyik világosan jelzi, hogy a MIÉP ideológiai-politikai szándékai hogyan való­sulhatnak meg. Reméljük, hogy elsőéves bizonyítvá­nyunkba jogosan kerülhetne be a „második évfolyamba léphet” bejegyzés. /I/ Balczó Zoltán Csurka: Ne mutogassatok másra!

Next