Magyar Fórum, 2000. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

2000-06-15 / 24. szám

2000. június 15. Nemzeti radikalizmus a helyi közéletben Hamar Pálné, Szentendre Dr. Hamar Pálné, a MIÉP szentendrei elnöke és ön­­kormányzati képviselője 1957-ben Miskolcon szüle­tett. Szülővárosában érett­ségizett, majd Nyíregyhá­zán szerzett diplomát a főis­kola orosz-testnevelés sza­kán. Aktív kosárlabda-játé­kosként az edzői képesítést is megszerezte. 1985-től él és dolgozik Szentendrén. 1990-től ’96-ig iskolaigaz­gató volt, jelenleg pedig vál­lalkozóként dolgozik. A MIÉP Pest megyei szerve­zetében a számvizsgáló bi­zottság elnöke, és szervező­je a Bocskai István Szabad­­egyetem szentendrei elő­adásainak. Két fia van. Mindketten tanulnak és sportolnak. Férje a Magyar Testnevelési Egyetem ad­junktusa, korábban tor­nászválogatott volt. - Ön egy olyan város önkor­mányzatában képviseli a MIÉP-et, ahol a nemzeti ra­dikalizmus támogatottsága magasan meghaladja az or­szágos átlagot. - Az 1998-as választáso­kon a 11-es számú Pest me­gyei választókerületben voltam képviselőjelölt, és elértem a 9,67 százalékot. Az önkormányzati választá­sokon ugyancsak jó ered­ménnyel szerepeltem, de ez kevés volt a győzelemhez, így a MIÉP-listáról kerül­tem be. A bizottsági helyek elosztásánál sikerült kihar­colnom, hogy két külső­sünk is részt vegyen az ön­­kormányzati munkában. Képviselőként tagja vagyok a környezetvédelmi és vá­rosfejlesztési bizottságnak, az oktatási, kulturális, ifjú­sági és sportbizottságnak, valamint elnökként irányí­tom a sport munkacsopor­tot. - MIÉP-es elkötelezettség­gel milyen lehetőségei vannak az érdemi munkavégzésre Szentendre baloldali többségű önkormányzatában? - Az önkormányzatban a baloldalnak tíz a nyolchoz arányú többsége van. Kép­viselői munkámat nagyban hátráltatja, hogy nem ka­pom meg időben a szüksé­ges információkat, így sok esetben nem tudom alapo­san áttanulmányozni az elő­terjesztéseket, amit min­denképpen szándékos aka­dályoztatásnak minősítek.­­Mondana néhány konkrét példát is az akadályoztatásra? - A környezetvédelmi bi­zottság tagjaként javasol­tam a befejezetlen torzó­ként éktelenkedő Kéki II. hulladéklerakó rekultivá­ciós programját. Egészség­­ügyi hiányosságok miatt be kellett záratni a gyepmeste­ri telepet. Azóta sem oldó­dott meg a helyzete. Fontos­nak tartanám egy városi komposztáló kialakítását, egy sittlerakó és hulla­dékudvar kijelölését. Amennyiben ezek a feltéte­lek nem teljesülnek, nem várható javulás a köztiszta­ság területén. A testületi üléseken nem szakmai dön­tések, hanem kimondottan politikai határozatok szü­letnek. -A környezetvédelmi bizottság mellett ön az oktatási, kulturális, ifjú­sági és sportbizottságban is szerepet vállalt. - Itt sem rózsás a helyzet. Ez a bizottság két korábbiból tevő­dött, így most lénye­gesen több feladatot kell összehangolni. Az SZDSZ-es alpolgár­mester és csapata igyekszik nyomást gyakorolni a bizottság tagjaira, és ennek pél­dául az volt a követ­kezménye, hogy lesza­vazták a 2000. évi sportköltségvetést.­­ Ugyanakkor sikerei is vannak, amelyeket a sport­munkacsoport elnökeként ért el.­­ Ebben a tisztségemben áttekintettem a városi sportkoncepciót, és javasla­tot tettem annak módosítá­sára. Rendbe kellett hoznom a sportegyesületek támoga­tási rendszerét is, ami eddig átláthatatlan és zavaros volt, mert az előző bizottsági el­nök ellenőrizetlen számlá­kat is elfogadott, így a támo­gatást nem a sportegyesüle­tek szükségleteire, hanem másra fordították. Az álta­lam javasolt pályázati rend­szerben ez már nem lehetsé­ges. Én kezdeményeztem a Szentendre Sportegyesület létrehozását, amely további finomításra és támogatásra vár. Jelenleg három sportpá­lya építésének előkészítésén fáradozom. -Az önkormányzatban vál­lalt munkája mellett sikerült-e figyelemmel kísérnie a térség országgyűlési választókerüle­tének életét is? - Az országgyűlési válasz­tások óta eltelt időszakban továbbra is tartom a kapcso­latot a környező települések szervezeteivel. Programo­kat és előadásokat szerve­zek. Úgy érzem, kötelessé­gem odafigyelni volt válasz­tóimra, nem feledkezhetek meg a kampány során el­mondottakról. Varga Magyar FérfiM ­ Összedőlt egy legenda Néhány hete összedőlt egy épület a XVI. kerületben az egykori Horthy, ma Ve­ress Péter út és a Sárgarózsa utca sarkán. Annak, aki errefelé lakik, az esemény nem okozhatott különösebb megráz­kódtatást, hiszen az 1947-ben történt ál­lamosítás óta erre a házra senki sem köl­tött. A gondatlanság kézzelfogható bi­zonyítékai voltak azok a fenyődeszkák és gerendák, amelyekkel azért támogat­ta meg a falakat az ingatlan tulajdonosa, Leitold Károly autókereskedő, nehogy kidőljenek a járókelőkre. A május 30-ai Népszabadságban „Elpusztítottak egy cinkotai legendát” címmel arról írnak, hogy kidőlt az egykori Nagyicce fogadó fala Cinkotán. A nemcsak modoráról és szakálláról közismert kolléga, Ráday Mihály pedig egyszerűen telekspekulá­ciónak nevezi a történteket. Szerinte Leitold úr, amikor a házat megvette, ak­kor azt is vállalta, hogy a helyi védettség alatt álló épületet, akárcsak 50 esztende­je, ismét kocsmaként fogja helyreállíta­ni. Fütyült rá - fogalmaz a városvédő, aki a celldömölki Trianon-emlékművel kapcsolatban például azt válaszolta a te­lepülés lakóinak: cseppet sem bánja, ha azt az emlékművet az unokái sem fogják látni. Ezek szerint ő nyugodtan fütyül­het Trianonra, Leitold viszont nem, egy olyan épület összedőlésére, amelyben Mátyás kedvelt kántora nem vendéges­kedett, hiszen azt az 1920-as években építette a derék Hamar András és felesé­ge, az Ehmann családtól vásárolt telken. A vád most mégis az a német nevű tu­lajdonossal szemben, hogy ő engedte meg az épületnek, hogy összedőljön. Leitold, saját elmondása szerint leg­alábbis eddig, ebbéli tulajdonságáról nem tudott. Ő sokkal inkább áldozat­nak tartja magát, hiszen egy olyan in­gatlan pusztításával gyanúsítja a kerüle­ti helytörténészklub, meg Ráday Mi­hály, amely sohasem volt az övé. - Erre a házra, amelyet kétségtelenül romos állapotban vásároltam meg 1996. január 5-én csaknem 16 millió forintért, akkor Budapest Főváros Önkormányza­ta kikötötte: az ingatlant kizárólag kocs­ma céljára adja el. Ezt én tudomásul vet­tem, de vendéglátó-helyiséget akkor sem akartam és ma sem óhajtok építeni. Rá­adásul ennek az épületnek a műemlék­hez, Mátyás királyhoz, meg a nagyiccei legendához semmi köze nem volt. Ezt azok találták ki, mint például Ráday Mi­hály, akik ezzel keresik a kenyerüket. Egyenes beszéd. Nézzük akkor a múl­tat. Létezik a Mátyás-legenda az iccéről, és 2000. május 26-áig állt egy épület, amelyről azt állították, a legenda része. A kocsmáról ezzel szemben a legrégebbi nyom 1729-33 között található Pest váro­sának évi tanácsüléseiről szóló jegyző­könyvekben, akkor „Rákos Wirtshaus” néven. A város tulajdona volt, és b­césnek adták ki évenkénti elszámolással. Be­­niczky Ádám földbirtokos újította fel 1840-ben. Tőle vásárolta meg 1884-ben Ehmann Viktor. Ami összedőlt, az nerfi az akkori fogadó, ugyanis Hamar Viktor, az államosításig tulajdonos fia, így emlék­szik: „Tudomásom szerint 1910 és ’20 kö­zött épült a kocsma, az akkori építészeti stílust tükröző többtornyos megoldással. Szigetelése szakszerűtlen, pincéje nin­csen, falait betonból, téglából, salakból készítették.” Mindez hidegen hagyta a helytörté­neti klubot, hiszen néhány idős tagját nem az épület kora, hanem a lokálpat­riotizmus fitogtatása fűtötte. „Harcol­tunk az épületért, arra gondoltunk, hogy szép Budapestünknek lenne egy érdekessége, hisz a világon szétszóró­dott magyarok is tanultak a legendáról, s az épületet mi ilyen szempontból tar­tottuk nemzeti vonatkozásúnak.” Igazán megkapó hozzáállás, csak ép­pen ezen az alapon azt is mondhatnánk: „Győrnél megvertük Napóleont.” Hogy nem igaz? Lehet, de mi így gondoltuk. Igaz viszont, hogy az összedőlt épület­től 100-150 méterre található egy két­szintes sasház, amely alatt régi nagy bo­rospince húzódik. A Hordó névre keresztelt borozó tulajdonosa, Molnár Gyula szerint ez a pince azonos azzal, ahol annak idején a borissza kántort kiszolgálták. (Emlékeztetőül: a kántor helyesen válaszolt Mátyás kérdéseire, s amikor ezért meg akarta jutalmazni, azt kérte, hogy Cinkotán legyen nagyobb az icce, mint máshol. Erre, a legenda sze­rint, királyi rendelet született: a nagy ic­ce űrtartalma 8 helyett 9 dl legyen.) Ezzel együtt nem tisztem, és nemcsak nekem, eldönteni azt, hogy hol állott a pince, vagy kinek van igaza: Ráday Mi­hálynak vagy Molnár Gyulának. Sokkal inkább arról van szó, hogy múltunk ér­tékeit képviselő helyek és épületek ügyében ne lelkes vagy pénzéhes klu­bok, esetleg városvédők döntsenek, sőt naiv önkormányzati testületeket kény­szerítsenek erre, hanem felelős kutatók, vagyis: ne az érzelmek vagy az anyagiak legyenek a meghatározók. Az összedőlt ház tulajdonosának talán az a legnagyobb bűne, hogy jó nevű autó­­kereskedő, és mint ilyen, a tehetős embe­rek táborához tartozik. Nem is titkolta, hogy az ingatlant üzleti tevékenységének fejlesztésére szánta. Néhány hónapja szakértői véleményt kért, mert a falak az utcafronton megrepedtek. Kérdés per­sze, miért nem hozatta rendbe.­­ Ki vállalja a felelősséget, ki vonul börtönbe, ha rázuhan a járókelőkre - mondja indulatosan. - Hogyan tartsam rendben azt a házat, amelynek a falai­ban már nincsen kötőanyag, a salakbe­ton pedig kézzel bontható, a tető is el­korhadt... Tavaly szakértőket fogadott, majd le­velet írt Tiba Zsoltnak, Budapest Fővá­ros főjegyzőjének. Ebben a helyi védett­ség megszüntetését kéri: „A helyreállí­tás érdekében a házat megvizsgáltattam az ÉMI-TÜV Bayern Kft. embereivel. Világossá vált, hogy nem az 1700-as években készült, hiszen a falak kavics­ból, szénfalakból és téglából készültek.” A szakvélemény leszögezi: fennáll az omlásveszély. Ennek ellenére a fővárosi közgyűlés 1999. december 22-én az épü­let helyi védettségét nem szüntette meg. Még akkor sem, amikor tudomására ju­tott, hogy az egykori vendéglőben, a szo­cializmus áldásos évtizedeiben, tüdő­szűrő állomás működött. Május közepén, látva az áldatlan hely­zetet, a XVI. kerületi polgármesteri hiva­tal illetékes bizottsága is kimondja: a tör­ténelmi értékű kocsma bizonyíthatóan máshol épült, ez az épület pedig életve­szélyes, le kell bontani. A képviselő-tes­tület a polgármestert arra utasította, hogy minderről haladéktalanul értesítse Tiba Zsoltot, a főjegyzőt. Felesleges volt, hi­szen Tiba és Ráday nagyon jól tudták, mit nem engedélyeznek Nagyiccén. Végül a ház unta meg az egészet. Fittyet hányva a főjegyzőre, a városvédőre és mindenféle klubokra, fogta magát, és az eredményhirdetés előtt összedőlt. Állí­tólag „külső” segítséggel. Nem várt köz­gyűlésre, helyi védettség megszüntetésé­re, nem várt semmire. Mindenesetre most a sziszegő főváros mérget forral. Kiss Katalin osztályveze­tő szerint a tulajdonosi viselkedés volt törvénysértő, és nem az épület menthe­tetlen. Lehet, hogy Leitold úrnak bün­tetést kell fizetnie azért, mert a tulajdo­nában lévő értéktelen, de helyi védett­ségűnek ítélt épület össze mert dőlni. Rádayék meg akarják mutatni, ki az erő­sebb: a hivatal presztízse a tét. A történet a nagy icce legendáról vált híressé. Akárhol is történt a királyi ren­deletet kiváltó eset, a bort valóban na­gyobb iccével mérték attól kezdve. Né­mely hivatal, önkormányzat és városvé­dő esetében a józan észt sem ártana na­gyobb lécében mérni. Franka Tibor Omlásveszély

Next