Magyar Fórum, 2004. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
2004-11-11 / 45. szám
6 Telekitől Gyurcsányig Történeti visszatekintés, amely arra tesz kísérletet, hogy felelős magyar miniszterelnökök életútjának nyomon követésével megpróbáljon választ adni napjaink égetően fájdalmas kérdésére, hogyan jutott idáig a magyarság, kiknek a kezébe helyezte akkor és helyezi most sorsának irányítását? Kik voltak, kik ezek az emberek, mik voltak a szándékaik, céljaik, s az ország vezetőjeként mit tettek Magyarországért? 1919 és 1945 két évszám a XX. század magyar történelméből. A kommunista diktatúrák bevezetésének dátumai ezek. A köztük lévő 25 év a Horthy-korszak, amit támadások sorozata ért, megszűnése után. A Horthy-fasizmus megbélyegző kifejezést először Rákosi Mátyás főideológusa, Révai József tudatosította itthon és kürtölte szét a nagyvilágban. Nyilván azzal a feltett szándékkal, hogy Rákosi bolsevik diktatúráját úgy állítsák be, mint amely jogos folytatása az azt megelőző rendszereknek. A Horthy-korszak igazából nem volt fasiszta, de nem volt demokrata sem. A furcsaságok korszaka volt: államformája királyság - király nélkül, élén az „ideiglenesen” választott kormányzóval. Az ellentétek országa is volt, ahol a felső uralkodóréteget mély szakadék választotta el az országot fenntartó, dolgozó millióktól. A Horthy-korszak első miniszterelnöke, akiről szó kell essék: gróf Teleki Pál. Ő kétszer is a kormányrúd mellé állt, először 1920. július 19-től 1921. április 13-ig, majd 1939 februárjától 1941. április 3-ig, amikor önkezével vetett véget életének. 1921 húsvétja után, mikor egy időre búcsút intett a kormányzati bársonyszéknek, elfoglalta a katedrát a Budapesti Tudományegyetem Közgazdasági Karának földrajzi tanszékén. Gazdasági és politikai földrajzot oktatott. Óráira lelkiismeretesen készült, rendszeresen szemléltetett, a vetítőgépet, és a különféle szempontok szerint szerkesztett térképeket mindig kéznél tartotta. Az órái csak akkor maradtak el, ha olyan külföldi vendége volt, akit az ország megcsonkításáról, mint földrajzi és gazdasági lehetetlenségről a tudomány erejével meggyőzhetett. Magas színvonalú előadásai nem puszta tényismertetésből, hanem a problémák feszegetéséből állottak. Elsősorban gondolkodásra akart tanítani, megengedte a vitát. Órák hosszat foglalkozott egy-egy tanítványával, térképeket, vázlatokat rajzolt előtte, szakirodalmat ajánlott. Nemcsak tudományos utánpótlásról gondoskodott, hanem speciális képzettségű szakembereket nevelt, az állami adminisztráció különféle ágazatai számára. Teleki számára a tudomány nem volt elefántcsonttorony. Hatalmas tudását a nemzet szolgálatába állította, elsősorban a revíziós politika terén. Nem volt belső konfliktus tudós és politikus között, maga Teleki úgy nyilatkozott, hogy „tudomány és politika éppenséggel nem ellentétes fogalmak, a szakértelem inkább használ, mintsem árt a vezetőknek. És különösképpen így van ez a földrajzzal, amely egyre kevésbé választható el a világ nagy kérdéseitől.” Politikai-földrajzi eredményeit a közvélemény és a nemzetközi tudósvilág is elismerte. Földrajzi tárgyú fő műve, melyet a szakemberek még ma is használnak, 1936-ban jelent meg: „A gazdasági élet földrajzi alapjai” címmel. Teleki - „a nemzetnevelő”: A tanításnál fontosabbnak tartotta a nevelést. Az volt a felfogása, hogy a közéletben, a politikában is nevelési, „nemzetnevelési” portré feladatokat kell végezni. Teleki tanításai óvtak a politikai szélsőségektől, osztályokon felülálló, nemzeti érdekek szolgálatára hívtak. Célja: korszerű, keresztény, sajátos magyar élet a Kárpátok övezte szentistváni birodalom keretében. Ennek megvalósításához Teleki úgy gondolta, hogy a nemzeti érzülettel és hagyományokkal összeforrott, nemzetközi kitekintésű elitnek kell irányítania az országot. Ezt az új vezetőréteget akarta kinevelni Teleki, s ezért a ’20-as évektől számos intézményben’vállalt vezető szerepet. 1922-23-ban a Magyar Cserkész Szövetség főcserkésze, azaz a legfőbb vezetője volt, majd betegsége miatt 1923- ban a tisztről lemondott, de élete végéig megmaradt a cserkészmozgalom egyik alapvető pártfogójának. A Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének tanárelnöke volt. 1920-tól betöltötte az Eötvös Collégium kurátori tisztét. 1932-36 között az Országos Ösztöndíjtanács elnöke, 1936-37-ben a Közoktatási Tanács elnöke, 1936-tól a külföldi Collegium Hungaricumok kuratóriumának elnöke volt. A Műegyetem rektora volt és több ízben elvállalta a közgazdasági kar dékáni posztját. Teleki és a „népiek”: A nemzeti elit nevelésével kapcsolatos koncepciójának fontos pontja volt a vezetők és a nép közötti szakadékok áthidalása, a parasztság életkörülményeinek, lelkiségének és gondolkodásának megismertetése az új irányítókkal. Az 1930-as évekre tehető a népi írók és a falukutató mozgalom kibontakozása. Míg a Bethlen-féle konzervatív-liberális elit teljesen zárt volt a népiek követelései iránt, addig Teleki tudatosan foglalkozott a földkérdés és a szociális viszonyok összefüggéseivel. A népi mozgalom rokonszenvvel tekintett Telekire, aki lassú reformokkal, de mégiscsak a fennálló keretek megváltoztatására törekedett. Úgy érezték, hogy ez a mélyen hívő, katolikus, hatalmas tudású, mégis szerény Teleki gróf, nyitott törekvéseik iránt. A népi irodalom egyik fő erőfeszítése volt, hogy a gyökeres változtatás igényét bevigye a közgondolkodásba: nevelni akart, eszméltetni, az ország állapotát tudatosítani, ösztönözni a cselekvésre. Tamási Áron, Illyés Gyula, Erdélyi József, Veres Péter, Sinka István, Szabó Pál, Németh László, Féja Géza, Kodolányi János mindannyian saját szűkebb pátriájukról írtak, tárták fel sokszínűen a vidéki valóságot, így jött létre a két háború közt, kollektív alkotásként a parasztság - hézagosabban - az egész ország hatalmas kórképe. A népi mozgalom az 1930-as évek elején bontakozott ki. A kezdeti hatást Adytól, Szabó Dezsőtől, Móricz Zsigmondtól kapták. Gróf Teleki Pál miniszterelnök (1879-1941) Teleki - a tanár. Magyar FortiM Teleki Pál II. rész A másik szellemi hatás a zene felől jött: Bartók, Kodály és tanítványaik révén. Ami igazán hatott, az maga a népdal volt. Terjesztése és éneklése országos mozgalommá nőtt. Az pedig, hogy a népdal két évtized alatt meghódította az ifjúságot, a cserkészet érdeme volt. A népi mozgalom létrejöttében a vallásos gondolkodás is szerepet játszott. Voltak olyan keresztény egyesületek, amelyek a hit és a vallásos öntudat ápolása mellett, a keresztény tanítás társadalmi érvényesítésére is törekedtek. E tanítás elemei: a szeretet, a szolgálat és az igazságosság voltak, s tárgyuk a másik ember. Ott ahol ezt őszintén vették, a súlyos társadalmi igazságtalanságok felismeréséhez vezetett, s ezek megváltoztatása tevékenységük egyik céljává vált. Ilyen egyesületek voltak, protestáns téren: az SDG (Soli Deo Gloria Diákszövetség), a KIÉ (Keresztény Ifjúsági Egyesület), katolikus téren a KÁLÓT (Katolikus Legényegyletek Országos Testülete). És a Magyar Cserkész Szövetség. Mindez apránként folyt egybe, ami aztán a népi mozgalom nevet kapta. Falukutatás: Féja Géza volt az, aki írásaiban hangsúlyozta, hogy a szociográfiákkal társadalmi szempontból kell feltérképezni az egész országot. Kezdetét is vette az ország szociográfiai felmérése. Néhány év leforgása alatt minden nagyobb tájnak valamelyik jellegzetes arcát rajzolták meg. Ebbe a munkába Teleki is bekapcsolódott, felkarolta a falukutató munkát s küldte tanítványait a Dráva menti kis falu, Kemse tanulmányozására. 1938-ban pedig létrehozta az Országos Táj- és Népkutató Központot. A falukutatás során alapos diagnózist adtak: főleg a nagybirtok miatt terjeszkedni nem tudó falvak, uradalmi cselédek, szegényparasztok, földnélküliek helyzetéről s a parasztság lelki betegségéről, az egykéről és a szektáról. Tárgyszerűen mutatták ki, hogy mindennek a legfőbb okozója a nagybirtokrendszer. Statisztikai adatokkal mutatták ki, hogy kisparasztságunk évi átlagjövedelme fejenként nem éri el egy állami kistisztviselő havi keresetét! Figyelmeztettek arra is, hogy itt nem csak társadalmi kérdésről van szó, hanem nemzetiről is: a parasztság társadalmi és gazdasági elnyomása a magyarság teljes megrokkanását vonhatja maga után. Ez egy új nemzedék volt új ideákkal. Látták az időszerűtlen nagybirtokokat, és a még időszerűtlenebb ipari feudalizmust. Látták mellette a 3 millió koldust, az agrárproletariátust, és látták a nagykapitalizmus gyárait, szerkesztőségeit, bankjait, kereskedelmi vállalatait, melyekből ki volt rekesztve a magyar tudás, a keresztény tehetség. És látták persze az elveszett, Trianonban szétszabdalt Szent István-i birodalmat is, melyből több mint 3 millió magyar kényszerült a kisantant hatalmak idegen jármába. Teleki és a revízió. 1920. június 4-e a magyar történelem talán leggyászosabb dátuma. Ekkor írták alá a békediktátumot a versailles-i kastély Trianon-palotájában. A békeszerződés rögzítette Magyarország új határait, mely által az ország területének harmadrészét elcsatolták! Csehország 62 937 km2-t kapott, 3 575 000 lakossal, Románia az egész Erdélyt és a Partiumot, 101 197 kmf-t, 5 265 000 lakossal, Szerbia 63 497 km2-t, 4 121 000 lakossal, Ausztria 4926 km2-t, 358 000 lakossal, Olaszország Fiuméval, az egyetlen magyar kikötővel együtt 21 km2-t, 50 000 lakossal. Magyarország lakóinak száma közel 21 millióról 7,6 millióra csökkent. Az elcsatolt területeken élő több mint 10 millió ember közül 3,2 millió, tehát 30% volt magyar, akiknek nagy része zárt etnikai tömbben a határok mentén élt. Erdélyben 1,6 millió, Szlovákiában és Kárpátalján 1 millió, félmillió pedig Jugoszláviában. A szerződés további részei rögzítették Magyarországnak az új szomszédaival és más európai országokkal szembeni kötete- Baden-Powell és Teleki Pál a cserkész-világtalálkozón, 1933. augusztus 4-én 2004. november 11.