Magyar Fórum, 2005. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

2005-07-07 / 27. szám

­ Három évvel ezelőtt - amikor ugyaneny­­nyire hosszúak voltak a nappalok és rövi­dek az éjszakák, amikor ugyanilyen szög­ben sütött a nap az egész égövre, és az em­berek, akármilyen keserves volt is az éle­tük, mégiscsak örültek a természet ajándé­kainak - az újdonsült külügyminiszter, a Medgyessy-kormány Kovács Lászlója ki­szaladt Washingtonba, és lejelentkezett Po­well akkori amerikai külügyminiszternél. A találkozóról a Népszabadság NYO­MÁS, MAGYARORSZÁG! címen közölt valami tudósításfélét. Powell talán mond­ta, talán nem ezt a durvaságot, de Kovács bizonyosan hebegett, hajlongott hozzá. Annyira ellenszenvesnek találtam ezt a fel­szólítást, egyáltalán, hogy országomat vala­mi terelt állapotba lehet utalni, hogy eltet­tem ezt a lapszámot. NYOMÁS? Már csak a lasszó hiányzott Powell kezéből, meg aló­la a mustang (a ló!), és a tehéncsorda, amely­nek a felszólítást a cowboy kiadja. Három év eltelt. A cikk egyik szereplője sem az, ami akkor volt. „NYOMÁS”-or­­szág pedig, engedve a felszólításnak, a szét­­nyomódás állapotában van. Powell az új Bush-kormányban nem vállalta a külügy­­miniszterséget, Kovács vállalta volna az új szocialista kormányban is, Medgyessy bu­kása után is, de már nem kellett. Csak any­­nyit sikerült elérnie, hogy felfelé bukha­tott, csúnya huzavonák után az unió egyik minisztere lett. Magyarországon ma minden rosszabb, mint három évvel ezelőtt volt. Nehezebb itt élni, pedig közben az EU tagjai lettünk. Vagy talán éppen azért. Egyetlen újságcikk sem íródik természe­tesen az örökkévalóságnak, ha azonban egy új kormány első lépéseként mintegy a hivatalos lapjában közreadja azokat az alap­elveket, kötődéseket, terveket, amely sze­rint működni kíván és ezek az alapkijelen­tések mind, egytől egyig hazugságok, vagy tények hamis csoportosításán alapulnak, akkor az a cikk mégiscsak bekerül az örök­kévalóságba. Ez az írásféleség 2002 júliusá­ból a nagy szocialista-liberális hazugság­kódex, amely természetesen azóta is mér­gezi az életünket. Ezt az újságoldalt ma­gam, mint a hazugság korának húsvirágát, mint egy hanyatló kultúra végtermékét raktároztam el. Nyilvánvalóan tudom, hogy nem 2002 júliusa óta élünk a hazug­ság korában, az a hazugságteljesítmény azonban, amivel az új Medgyessy-kor­mány és benne különösen az akkor még pártelnök Kovács László elindult, mégis­csak különleges, egyedi, mindent felülmúló. Mindenekelőtt visszataszító az a szolgai alázat, az önálló akaratképzés szikrájának a felmutatásától is tartózkodó magatartás, amellyel a magyar lakáj és a lakájt kísérő lakáj­ írnok megjelenik a nyomásozó színe előtt. „Az Egyesült Államok szeptember 11-e óta két részre osztja a világot: az egyi­ket támogatja, a másik ellenség” - írják, s a képtelenséghez egy szavuk sincs. Nem le­het egy állam annyira kicsi, gyenge, törpe, s nem lehet egy külügyminiszter annyira csiszlik, hogy ezt szó nélkül hagyja. Ko­vács azonban még túl is tesz az amerikai nyomásozón: az USA nem elégedett azzal a teljesítménnyel, amivel mi, magyarok a terrorizmus elleni háborúhoz hozzájáru­lunk, üzeni haza. Akkor már folyt az Afganisztán elleni háború, amihez mi ma is adunk katonákat, és előkészületben volt már az Irak elleni háború, amelyet nagyobb egységekkel se­gítettünk, s iszonyatosan sok pénzt költöt­tünk rá. Hogy Amerika mivel támogat bennünket, arról egy szó sincs. Valóban, mivel támogat bennünket Amerika? „A gond akkor kezdődött - írja a Népsza­badság a következő bekezdésben amikor a Parlamentben Csurka István nagyjából azt mondta, hogy az amerikaiak maguk­nak köszönhetik a bajt, mert mindenhol ott vannak és mindenbe belebeszélnek, és a kultúrájukat rákényszerítik a világra.” Csakhogy baj van ezzel a „gondkezdő­­déssel”. Mert még nagyjából sem ezt mondtam. Hanem 2001. szeptember 11 -én este azt nyilatkoztam mint frakcióvezető, hogy a WTC két tornyának ledöntése nem lehet pusztán az al-Kaida arab terrorszer­vezet műve, meg kell vizsgálni az amerikai titkosszolgálati és egyéb szervek felelős­ségét is a borzalmas terrorcselekményben, különös tekintettel arra, hogy a gépek Bos­tonból szálltak fel. Azóta kiderült, s ez már 2002 júliusában is teljesen világos volt, hogy igazam van. A toronydöntéssel kapcsolatos minden állítás hamisnak bizonyult, egyetlen elkö­vetőt vagy felbujtót nem találtak meg, könyvtárnyi irodalma van annak, hogy úgy, ahogy bejelentették, nem is történ­hetett meg, a tornyokat felrobbantották, az áldozatok száma nem huszonötezer, ha­nem kettőezer-valahányszáz, és annak nagy része is kivezényelt tűzoltó, mert valakik ér­tesítették a tornyok ötvenezer dolgozóját, hogy maradjon otthon. Ez eleinte csak a zsidó származásúakra vonatkozott, a tény­szerű kétezer körüli áldozatszám azonban arra utal, hogy másokra is kiterjedt. 2002- ben még a nagyszámú áldozat változata volt terjesztve, az azonban, amire a cikk céloz, hogy a nevem szóba került Powell és Ko­vács találkozóján, nyilvánvaló hazugság. Erre Kovácsnak és az új kormánynak a MIÉP kiszorítása céljából és a Fidesz MIÉP-pel való sakkban tartása céljából volt szüksége. „Amerikai részről elvárták volna, hogy Orbán Viktor személyesen mondja el: ez megengedhetetlen megközelítés, a táma­dás az egész civilizált világot érte.” Mármint a szeptember 11-i támadás, amelyben a CIA és a Moszad keze most már bizonyíthatóan benne volt, és amely után két háború indult el, amelyek még ma is tartanak. Az „egész civilizált világ” elleni támadás képével azóta felhagytak, különö­sen azután, hogy kiderült: az Irak elleni tá­madás indoka is hazug volt, Szaddám Huszeinnek nem voltak tömegpusztító fegyverei. A legkézenfekvőbb a hazai ellenséget az „egész civilizált világ elleni támadás” el­követőinek pártolásával megvádolni. Kö­zös érdek, New York, Brüsszel, Tel-Aviv és Kovács László közös érdeke, hogy ne le­gyen a színen olyan ember, aki első este gyanút fog, és ki is meri mondani, és aztán a gyanúja igazolódik. Kovács azért hozza szóba a Csurka-ügyet Powell előtt - vagy legalább a Népszabadságban... -, nehogy a Fidesz magának tulajdoníthassa ott, a kasszánál a MIÉP kiejtését. A legképtelenebb hazugság, amit állítólag szóba hoztak Kovácsnak Washingtonban, a státustörvénnyel kapcsolatos. Ezt a törvényt a MIÉP ellenzéki pártként támogatta. „Washingtonban nem nagyon értették, miért kell alig néhány évvel az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt státustör­vénnyel borzolni a kedélyeket.” A leg­szebb a dologban, hogy a státustörvényt kisebb fenntartásokkal az MSZP is meg­szavazta, és csak az SZDSZ utasította el. Látható azonban, hogy már ekkor elkez­dődik a harc a 2004. december 5-i nemzeti törés előidézéséért, amelyet már a Gyur­­csány-kormány hajt végre. Világos, hogy a két kormány szorosan összetart, és a poli­tikájuk közös hazugságokra épül. Mind­kettőt, a Medgyessyt is, a Gyurcsány-kor­­mányt is az SZDSZ irányítja. A közös hajó­zásban nagy szerep jut az MSZP-ben meg­bújt, illetve oda berakott SZDSZ-eseknek. Az MSZP-t utolérte a nemezis: régen elődje rakta tele kommunistákkal a nem­zeti pártokat, most beléje petézi be az SZDSZ a legjobb erőit. Magyarország 2002 óta a hazugsággal va­ló kormányzás kísérleti műhelye. Sehol a világon nem sikerült még a hazugságokkal való kormányzásban ilyen messzire jutni. A Medgyessy-kormányt felváltotta az új formájú, új előadásmódban megrengetett hazugságok kormánya, amely most már azt is megengedi magának, hogy bírálja az elődjét, illetve leleplezze legfőbb támasza­it, szponzorait. A Népszabadság múlt pénteki számában megtámadják Leisztinger Tamást, a kor­mányfő volt üzlettársát, aki önző módon, gátlástalanul tönkreteszi a szegedi szalá­mit, a magyar élelmiszeripar egyik büszke­ségét. A cikk megvádolja a miniszterelnök volt cégtársát, aki miniszterelnökké válá­sának is egyik fő elősegítője, a számára le­adott szavazatok megvásárlója volt, és aki az ország egyik leggazdagabb milliárdosa, hogy egy egész ágazatot tesz tönkre. A jó minőségű húst szállító magyar gazdák helyett gyenge minőségű holland vagy akármilyen húsból gyártja a szalámit, s az üzem Leisztinger tevékenysége következ­tében a tönk szélén áll. Közben azonban Gyurcsány „száz lépés” programot hirdet, Leisztingernek a haja szála sem görbül - ő nem Hodorkovszkij... s zavartalanul folytatja rombolásait. Az emberek túlnyo­mó többsége pedig mit sem tud az egészről, mert a Népszabadságot már kezébe sem veszi, a tévék pedig Leisztinger csalafinta­ságairól hallgatnak. A parasztok baját nem érzi a maga bajá­nak a tájékozatlan ember, s az ellenzék pe­dig türelmesen várja, hogy jövőre kor­mányra kerüljön. Addigra természetesen a Pick szalámi el lesz kótyavetyélve, több tízezer magyar sertéstenyésztő bedobja a törülközőt - NYOMÁS, MAGYAROR­SZÁG! -, s ami meghalt, azt már nem lehet majd feltámasztani. A szalámival, a föld­del és más dolgokkal kapcsolatos leleple­zések, amelyek most már a Népszabadság­ban is megjelennek, jóformán csak fáraszt­ják és további tehetetlenségbe taszítják az állampolgárokat. Már nem történik sem­mi. A hazugság hullámhegye átcsapott felettünk, semmiből nem következik sem­mi, már minden értelmetlen. A hazugság cunamija elborította az el­lenzéket is. Ezt a köztársasági elnök meg­választásának parlamenti cirkusza bizo­nyította be. Az ellenzék jelöltjeként meg­választották Sólyom Lászlót, az egész SZDSZ-es holdudvar támogatottját, egy ízig-vérig a múlt rendszerhez és annak is különösen a kártékony Aczél-vonulatá­­hoz kötődő jogászát, mégpedig a legsöté­tebb országgyűlési korrupció keretében. De az ellenzék, a Fidesz most ünnepli ma­gát, a polgári körök örvendeznek, hogy győztek, s az eredmény az, hogy „NYO­MÁS, MAGYARORSZÁG!„-nak ismét van egy baloldali, az egykori állampártba benősült, a nemzeti érdeket alkotmánybí­róként is megtagadó - igazságtételi tör­vény elutasítása, kárpótlási törvény vissza­dobása - köztársasági elnöke, akit az alkot­mányban előírt titkos választás helyett a sajtó előtt igazolt szavazatokkal, korrup­cióval, mandátumérdekek előtérbe tolásá­val választottak meg. A megválasztást az SZDSZ szavazástól való távolmaradása, bojkottja tette lehetővé. És ma már, a MIÉP-et leszámítva, mindenki napirend­re tér a dolog fölött, mert már annyira mind­egy, hogy ki volt és ki lesz az elnök. A Sólyom-ügy bebizonyította, hogy im­már a Fidesz is együttműködik az SZDSZ- szel és az MSZP-vel hazugságrendszerének fenntartásában, annak a status quónak a fenntartásában, amit már Powell volt kül­ügyminiszter is Kovács László figyelmébe ajánlott. A hazugság status quója szilárd. A hazugság júliusi kiáradásához, a tömeg megasztárkoncertről megasztárkoncertre való hullámzásához még hozzátartozik két érdekesség. Felavatták a Kincsem Parkban az új ló­versenypálya tribünjét, amelyet valószínű­leg a világon először egy régi tribün elé épí­tettek, így most Budapesten, mintegy a rend­szer képtelenségét jelképezendő, van egy olyan versenytér, amelyen két egymás előtt álló tribün van, de a versenyt csak az egyik­ről lehet látni, mert a régi, gyönyörű, hatal­mas, masszív elől az új takarja el a kilátást. A régi, a műemlék, komoran áll most, üre­sen és elhanyagoltan, az enyészetnek kité­ve, némi fenséggel, és azt üzeni a látogató­nak és mindenkinek, hogy az általános nemzeti meghibbanás elviselhető. A magyar állam­­­tulajdonos az ÁPV Rt. - képes rá, hogy sokmilliárdos költséggel létrehozzon nemcsak felesleges és értel­metlen dolgokat, hanem arra is, hogy ezért ünnepeltesse magát. Az új tribünt és a két­fajta verseny, ügető és galopp lebonyolí­tására egyszerre alkalmas versenyteret egy megasztárkoncert keretében nyitották meg, a 83. magyar derby lefutása alkalmából. A francia építésű tribün előtt egy német ló­nak adta át Lamperth Mónika belügymi­niszter a trófeát, élete első, mázsás lépéseit téve meg ezen a gyepen. A német ló hazájá­ban eléggé középszerű, de itt most elszórta a teljes magyar élmezőnyt, és könnyű győ­zelmével is bizonyította, hogy a rendszer, amelyben ló, pálya, gyep, tenyésztés az ÁPV Rt. kezében fut össze, és amelyben Leisztinger Tamás kedvére privatizálhat, lehet, hogy lova is van már, más maffiózók­nak bizony van, sok­ képtelenség. A magyar lovak futnának, bizony, ha jó kezekben volnának, jobban is, mert a régi tribün előtt azért futott egy Imperiál, aki­nek az idős, pályán megőszült idomárját a sok VIP-alak miatt alig akarták felengedni az új tribünre, hogy onnan nézhesse a ver­senyeket, ahonnan jól látja - mégis, ő az idomár -, futnának hát jobban is, ha szük­ség volna a jó futásukra. De nincs. Mindegy, hogyan futnak, csak azért fut­nak, hogy az ÁPV Rt.-nek megkeressék a pénzt. Ha összevissza futnak, akkor is any­­nyit keresnek, mintha német kondícióban futnának. S most, mintegy rendszerünk kettősségének jelképeként, áll a két tribün. A régiről csak az újnak a hátát lehet látni, de sebaj, mert igazi lóversenyt az elsőről, az újról sem. Hát, nem ilyen az egész életünk? S végül Győzike. Vasárnap reggel a Nap tévé Lakat Káro­­lyának vendége volt őkelme. A néző pedig, aki előzőleg kénytelen volt elunatkozni Boross Péter és Tölgyessy Péter politikai ipiapacsán, felüdülésként jutott Győziké­­hez. Győzike más volt, neki frappáns meg­állapításai voltak, és nem szidott senkit, még azokat sem, akik őt lecigányozzák és irigylik a sok pénzét. Arra a kérdésre, hogy megítélése szerint kik nézték ezt a műso­rát, kik maradtak kíváncsiak rá, így vála­szolt: „Akik szeretnek, azok itt voltak és néztek, akik nem, azok feltették a levest.” Vasárnap reggel kilenc órakor hangzott el ez az elmés megállapítás. Az ember látja ilyenkor a konyhákat, a nyári konyhákat, adott esetben a putrikat, és érzi a hagyma­szagot. Győzike nagy sómén, verte Borosst és Tölgyessyt, mert mondott valami meg­­jegyezhetőt. Csur­­a István :VOLTUNK. LESZÜNK? Magyar FimtM 2005. július 7.

Next