Magyar Fórum, 2007. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-04 / 1. szám

2 2007 első számától kezdve rovatom ezen a címen jelenik meg. Azt hiszem, hű vagyok önmagamhoz, és a Megmaradni sorozat gondolatmenetét folytatom. A magyar megmaradás ügye drámai fordulóponthoz érkezett: mindenoldalú politikai, társa­dalmi, kulturális ellenállás nélkül bizo­nyosan nem maradunk meg. A 2002-ben választási csalásokkal, hazugságokkal hata­lomra került, majd 2006-ban még nagyobb hazugságokkal és fondorlatos csalásokkal uralmát folytatni képes balliberális rend­szer kétségtelenül a fáradt, fogyatkozó, ön­magát is emésztő nemzet végső leigázását, vagyonának maradékától, kultúrájának alapelemeitől való megfosztását, a magyar­ság felszámolását tűzte ki céljául. Ez a kor­mányzat idegen megbízást teljesít. Aho­gyan ezt itt már elmondtuk és számtalan tény felsorakoztatásával bizonyítottuk, csonka hazánkat idegen népek lerakatává, Európai Unión belüli menedékházává és a magyar népet alantas munkát végző ki­szolgálóivá akarja tenni a nemzetközi zsi­dóság, amely most közel-keleti kudarcai és az amerikai politika iránti belső, amerikai elégedetlenség következtében új telephe­lyet keres magának. Kell a termőképes, egyedülállóan változatos földünk, kelle­nek élővízben gazdag természetvédelmi területeink, kellenek városaink, kell a vég­telen és természetellenes türelmességünk, kell a fővárosunk és kell az a békés, nyu­godt élet, amely még mindig osztályrésze lehet valakinek, akinek van rá pénze. Itt jó élni, de sajnos nem a magyarnak. Ezt a kérdést csak minden gyűlölködés, elvakító indulat nélkül, a maga valójában szabad szemlélni, és az ellene való fellé­pést, a cselekvést, az ellenállás módját is így kell megválasztani. A vak indulatoktól való ön-távoltartás, a történelem ezen fo­lyamatának tárgyilagos szemlélete azon­ban egyet nem jelenthet: az ellenállásról való lemondást. Már nincs választásunk, ma már csak az ellenállás tart meg bennün­ket. Végre észre kell vennie a magyarság­nak, hogy az ellenállásról való lemondatás az ellenfél - vagy ellenség - legfontosabb harci eszköze. Nem lehet, nem szabad, nem törvényes ellenállni, sőt ellenállásról még csak beszélni is, mert demokrácia van - mondják a hatalombirtokosok. A lebe­szélés, a kiábrándítás, a reménytelenség, a kishitűség terjesztése a leghatásosabb fegy­verük. A félrevezetés és a hazudozás min­den eszközét alkalmazzák, hogy az ellenál­lásról lebeszéljék a nemzet legjobb erőit. Végre észre kell vennie a magyar értelmi­ségnek, hogy ha tűr, ha meghajol, félreáll, segédkezik a népirtásban. Csírájában, gon­dolatban elfojtani mindent, ami megvéd­het egy nemzeti közösséget, ami felvilá­gosít, ami feltárja magát a folyamatot - ez a módszer alkalmaztatik itt majd egy évszá­zad óta. Ha a nép nem veszi észre a nemzet­gyilkos kisajátításokat, a kultúra tönkreté­telét, a középrész elszegényítésének okát és célját, akkor eleve képtelen minden el­lenszegülésre. Mindig csak a történet lé­nyegét nem észrevenni - ez a nemzeti ön­­sorsrontás és a sokszor gyáva önfeladás. Az ellenállás nem maradhat meg pártke­retek közt, az egész rendszerrel szemben kell felállni. Aki csak Fidesz kontra MSZP­­SZDSZ váltásra gondol, csak kormány­­váltásra, az el van tévedve. A jelenlegi libe­rális hatalom is ennek a pártküzdelemnek a fenntartásában van érdekelve. Az a hivat­kozás is hamis, amit a köztársasági elnök is hangoztatott újévi beszédében, amely sze­rint a nemzet valójában nincs megosztva. És összefogással úrrá lehetünk azokon a nehézségeken, amelyek egy természeti csa­pás végzetszerűségével borultak a nemzet­re. Ez nem így van: a nehézségeket egy évtizedek óta folyó rabló, kiárusító, eladó­sító politika okozta, amelyért a haszonél­vező, gyarmati burzsoázia a felelős. Az sem igaz, hogy 2007 nehézségei mindenkire ráborulnak. Csak a népre borulnak rá és a középrétegre, a vékony gyarmati burzsoá­ziára és a megszállókra egyáltalán nem. A kiárusítás és a tönkretétel politikája ma is folyik. A Magyar Írók Szövetségének a fennmaradására, miután a balliberális politikát támogató zsidó írókat kiszippan­tották belőle, a kormánynak egy fillérje sincs jelenleg, a balatonaligai volt párt­üdülőt, az ország egyik legcsodálatosabb vízparti telkét viszont privatizálta egy iz­raeli gazdag ember, vagy egy cég. A rend­szernek tehát most is vannak kárvallottjai és haszonélvezői. A haszonélvezőkhöz és a privatizátorokhoz alázatos kérést intézni, hogy jótékonykodásukkal segítsenek a szegényeken, most meglehetősen kiábrán­dító a legfelsőbb tekintély részéről. A rab­ion holmit el kell venni tőlük. Elszámolást kell követelni tőlük. Most, ebben a vég­helyzetben nem érhetjük be jótékonysági kérés előterjesztésével. Ezeket a kérdéseket tavaly karácsonyi írásomban már felvetettem és lehetősé­geim szerint végiggondoltam. Arra a meg­állapításra jutottam, hogy a nép felvilágo­sítása nélkül, a népi bázis megteremtése nélkül az ellenállás nem lehetséges. Min­denekelőtt a tömeget kell kiragadni a ha­zug médiumok karmaiból. Az ellenállás­nak nemzeti felvilágosítással kell megkez­dődnie. Mindenkit meg kell tanítani látni és hallani, mindenkinek a kezébe kell adni a kritika képességét, természetesen az elle­nünk, a felvilágosítók iránti kritika képes­ségét is beleértve. Lámpást kell gyújtani a sötétségben és a lámpahordozókat ki kell képezni. Világosan kell látni, hogy rend­szerváltozás, felszabadulás, s végső soron magyar megmaradás csak a tömeg erejé­vel, tettrekészségével, karjával és öklével lehetséges. Forradalmat megvívni csak az egy célra mozduló tömeg képes, amely a felvilágosító munka következtében öntu­datos néppé vált. Itt azonban még nem tartunk, ettől még igencsak messzire vagyunk. Egyelőre a fel­világosítás munkájának elkezdése az egyet­len lehetőségünk. A felvilágosítás művele­tében is sok veszély rejlik azonban. Van­nak alapkérdések, amelyeket a hozzáfogás előtt tisztába kell tenni, rendbe kell tenni a fejünkben. Ha a felvilágosítás nem telje­sen szilárd, saját, nemzeti alapon történik, ha nem veti el azokat a kliséket, a gondol­kozásba mélyen benyomott liberális érté­keket, a félrevezetéseket, a „haladás” és a „modernitás” csábtanait, ha kétsége van saját nemzeti küldetésében, annak meg­tartó érvényességében, azaz, ha nem el­szántan és minden tekintetben elsősorban magyar, akkor a hatalom, a neoliberális beépülés, amely egy genetikailag kódolt hatalommegtartási módszer, zavarossá te­szi a felvilágosító mozgalmat. Eltompítja a lámpások fényét. A liberalizmus is felvilágosítással, magá­val a Felvilágosodással (Aufklerung) kez­dődött. Az első megtévesztés az, hogy a mai liberalizmus - az eszmék, de valójában csak a tőke szabad áramlása - még mindig ugyanaz, ami egykoron volt, s ami a törté­nelem egyik fejezete. Ez nem igaz. A mai liberalizmus a pénz hatalmának ideológiá­ja. Ha kell, egy kasztrendszer kiszolgálója, megcsontosodott és ha szükséglete úgy kí­vánja, diktatúrát is alkalmazó, háborúkkal terhes rendszere. A liberalizmus, amely nemzeteket teremtett, ma nemzetközi és minden nemzeti-népi összetartozás szét­­oldására játszik, mert a globális tőke érde­kei így kívánják. A liberalizmus szekulari­zációt, az állam és az egyház szétválasztását hirdeti, de valójában keresztényellenes. Célja a hit nélküli tömeg, a minden maga­­sabbrendűségtől és istenitől megfosztot­­tan élő, csak bambán fogyasztó ember. A Lámpás Ember ezekben a kérdések­ben nem köthet kompromisszumot. Leg­helyesebb azonban, ha a Lámpás-tanfolya­mok a magyar kompromisszumok átvilá­gításával kezdődnek. Itt most nincs sem idő, sem tér történelmi fejtegetésekre, a XIX. századi kiegyezés egyenlegének megvonására, avagy a Kádár-rendszerrel kötött kompromisszum máig ható gyászos következményeinek a taglalásra, annyit azonban megállapíthatunk, hogy a ma­gyarság még soha nem nyert történelmi méretekben a kompromisszumain. A meg­alkuvásain pedig egyáltalán nem, még rö­vid távon sem. Azt azonban feltétlenül meg kell tárgyalni, mert az most aktuális, hogy miért áll elő a mai liberalizmus, a kor­mány az egyedül üdvözítő kompromisz­­szummal. Most a nagy médiumok, az ösz­­szes lehető csatorna, a „golfront” a mielőb­­­­i összefogást, megbékélést ajánlja. Lámpás Embernek tudnia kell, hogy mi ez. Ez a sírgödör, amit kompromisszum címén ásatnak a magyarsággal. Most, amikor a magyarságnak már semmije sincs, mert mindent elraboltak tőle, a rabló liberális hatalom viszont belsőleg és világméretek­ben is gyengül és fél az összeomlástól, a kompromisszum legfeljebb csak fegyver­­szünet. A magyar nép, ha most kiegyezik, szentesít minden eddigi rablást, beletörő­dik, és kap ugyan néhány ideiglenes en­gedményt, de végül is elvérzik. A kompro­misszum most nekik kell, mert félnek. A közhiedelem azt tartja, hogy a tavaszi éhséglázadástól félnek, amely a megszorí­tó intézkedéseik nyomán törhet ki. Éhség­lázadás azonban nem lesz, és jobb is, ha nem következik be, mert semmi haszna nem volna. Ők ezt már tudják, és már meg is tartották a leverési gyakorlatokat, meg is rendelték az új viperákat. Nem, ők csak a szervezett, előkészített, tudatos magyar el­lenállástól félnek, a nép nagy ráébredésé­­től. Egy éhséglázadás soha nem tudja ki­csavarni a hatalmat a kezükből, mert nincs programja. Ezért inkább mellette beszél­nek, mintsem ellene. Felcsiholják a vára­kozást egy nagyméretű tavaszi újrakezdés, egy forradalom iránt, aztán, amikor majd nem következik be, mert nincsen is még, aki komolyan akarná, még szemteleneb­bek lesznek. Most egyszerre folyik a komp­­romisszumistenítés és a forradalmi vára­kozások felcsiholása. Mert ők mindig két vasat tartanak a tűzben. Ezért aztán a ko­moly erőknek tudatosan fel kell készülni­ük egy akármilyen és akármikori forron­gásra, de sokkal jobb, ha a felvilágosítással és a nemzeti szolidaritással törődnek. A rendszerváltoztató, rendcsináló mozga­lomnak akkor kell elkezdődnie, amikor mi akarjuk, amikor minden erő készen áll. Ha odább lesz, hát odább lesz. Ez nem párt­ügy. Nem lehet egyéni érvényesülésekhez, egy jobboldalinak látszó, de valójában kompromisszumos kormány megrendelé­seihez, állásajánlataihoz kötni. Ha azon­ban a Lámpás Ember is kompromisszu­mot köt, akkor soha nem lesz változás. A kompromisszumajánlatuk most lefegy­verzés. A magyarságnak pedig éppenség­gel fel kell fegyverkeznie. Állapítsuk meg tehát összegzésül, hogy ennek a néhány évnyitó hónapnak két nagy veszélye van. Az egyik a csodavárás, hogy majd magától felkel a nép, mert nem tűrhet tovább, a másik pedig a fegyverszü­neti ajánlat, a kompromisszumkínálás e­ fo­gadása. Mindkettőben benne van az, "a fcm­f lár te­sm cél.ia­t., ardragitasoknak -nemcsökken­téseknek. A magyarság tönkretétele. Mond­juk ki nyíltan, hogy a konvergenciaprog­ram is népirtás. Kegyetlen, nemzetközi népirtás, helyfoglalás, egy kiürítési pa­rancs. Ellenünk való nemzetpolitika. Ha most abbahagyjuk az ellenállást és komp­romisszumot kötünk, szentesítjük ezt a nemzetpolitikát. A felvilágosítást tehát azonnal el kell kezdeni. Ne a pártokkal törődjünk, hanem a rendszerrel. Ellenállásunk a rendszerrel szemben nyilvánuljon meg. Mindennap, minden héten, minden évszakban te­gyünk valamit. A leleplezésük legyen fo­lyamatos. Az ellenállás: állandó cselekvés. Csak aki cselekszik, az él. Csurl­a István ELLENÁLLÁS Magyar FőriíM 2007. január 4. KEDVES FELEBARÁTAIM! Kevés kell az élethez. Kell egy család. Kell négy-öt barát... - mondja Márai. Igaza van a mesternek, és ha az ember még ráadásként­­ több száz kedves ember eszébe jut Karácsony és Újév alkalmából, az boldogság és bizonyosság abban, hogy nincs egyedül. Köszönöm Mindnyájuknak a kedves sorokat, és remélem, hogy az Úr valósággá váltja régen dédelgetett közös álmainkat. Egy boldogabb új év reményében tisztelettel és testvéri szeretettel: Solymár, 2007. január Csurka István

Next