Magyar Fórum, 2007. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

2007-05-24 / 21. szám

2007. május 24. Magyar Emix 3 Az Echo tévé új, mozgalmas műsorszer­kezetéből különösen figyelemreméltó az Elátkozott szabadság című, amelyet Föl­­desi Margit történész, bölcsészdoktor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ta­nára, több könyv szerzője vezet. A műso­rába meghívott szereplő maga is hívhat egy vendéget, de a meglepetésvendéget a műsorvezető „szerzi” be. A legutóbbi hetek egyik izgalmas riportalanya Szo­­kolay Zoltán volt. Szokolay magyar­orosz szakos tanár, 1990-ben Békés me­gye egyéni választókerületéből jutott a Parlamentbe. 1991 végére nyilvánvalóvá vált, hogy Szokolay korábban a kádári titkosszolgá­latnak dolgozott. Az a kérdés: Antall Jó­zsef és Boros Péter az SZDSZ-szel össze­játszva minek érdekében alkalmazta a gombnyomós trükköt? Láthatta-e Má­­dai Péter és Dornbach Alajos Szokolayt nyomogatás közben? Elképzelhető-e, hogy a korábbi megmentők továbbszol­­gálatra kényszerít­ették Szokolayt? Mint tudjuk, a Kádár-rendszer alatt bi­zalmas nyomozások számára úgy gyűj­tötték az információt, hogy ügynököt építettek be a közösségekbe, akinek fela­datául szabták: bomlasszon, intrikáljon, kiszorítson, hamis híreket terjesszen. 1949-ben Kádár János, Rákosi Mátyás és Péter Gábor a kékruhás verőlegények mellé kitalálták a sajtócenzúrát, így a közvéleményt valódi hírek helyett hí­resztelésekkel befolyásolhatták. Hallgassunk bele a műsorba.­­ Földesi Margit: Mi történt veled 1980 után? Hogyan kerestek meg téged? Bekerültél a parlamentbe, méghozzá nem is akármilyen pozíciód volt, a nemzetbiztonsági bizottságnak lettél az alelnöke. Történt valami 1991 decem­berében. Idézet: az 1990 májusában megalakult Országgyűlés történetében másodszor okoz vitát a gombnyomás. Emlékezetes, hogy jó egy esztendeje Hámori Csaba MSZP-s képviselőnél merült fel és iga­zolódott is, nemcsak saját, hanem frak­ciótársának gombját is megnyomta. Ezt egyébként a házszabály nem szankcio­nálja, csupán a képviselői lelkiismeret kérdéskörébe tartozik az illetéktelen sza­vazás. Most azonban újra itt van egy nyo­­mogatós honatya, Szokolay Zoltán. - Megnyomtad-e illetéktelenül Varga Zol­tán gombját? - Szokolay Zoltán: Varga Zoltán asztalá­nál dolgoztam, nem nyomtam meg a gomb­ját, nem akartam szavazni helyette. - Én azt kérdezem, hogy miért mondtál le, ha nem nyomtad le a gombot? Ezzel elismer­ted, hogy megnyomtad. - Igen, ez erkölcsi kérdés volt, másrészt az akkori miniszterelnök, Antall József azt mondta, hogy így a legjobb neked is, az MDF-nek is, azzal foglalkozhatsz, ami ér­dekel, és majd ’98-ban visszajössz. Lehet, hogy igazad van, felszólítottak a lemon­dásra többen is. - De ki szólított föl? - A Szabad Demokraták Szövetsége. Meg a média, meg Békéscsabán a választó­­polgárok. Úgy gondoltam, hogy ebből a fe­szültségből így a legtisztességesebb kilépni. - Menekültél? - Ugyan mi elől? Antall még azt is velem tanácskozta meg, kikérte a véleményemet, hogy kit indítsanak a helyemben a körzet­ben. - De hát ez hogy lehet? - Hát így történt. - De hát mondd el. Bementél Antall irodájába? - Nem ez volt az első beszélgetésünk, üzent a titkársága, hogy menjek be. - Röviddel azután? Ez 1991 decemberében volt. - Igen, hogy nyugodjak meg, ’98-ban simán visszajöhetek. Ez egy rövid beszél­getés volt, utána Boross Péter, a belügymi­niszter kabinetfőnöke felhívott, beszélget­tünk. -Ő a belügyminiszter volt akkor? - Igen. - Utána, egy ilyen előélettel, hogy valaki he­lyett megnyomtad a gombot, átkerültél a Bel­ügyminisztérium első emberének a kabinet­titkári posztjára? Azért itt álljunk meg. Van egy másik idézetem is, ami talán még kellemet­lenebb, mint az első volt, és szeretném, ha együtt megnéznénk. Idézet: Az elmebaj első jelei a XX. szá­zad elején mutatkoztak. A titkosszolgá­lati tevékenység az ideológiai harc alap­vető eszközévé vált, azaz egy világhódí­tásra törekvő eszmerendszer legrafinál­tabb élcsapatává.­­ Igen, ezt mondtad te a titkosszolgálatról, ez egy ’91 -es parlamenti beszéded. De a nézők­nek elmondhatom, hiszen nyílt titok, és te is tu­dod, Zoltán, hogy Kukorelly Endre az Élet és Irodalomban írt egy cikket, amiben azt állítja, hogy te egy beszervezett ügynöke vagy­ voltál a magyar titkosszolgálatnak.­­ Ő jelentéseket idéz, hogy a végén kezd­jem a választ, aztán majd visszatérnék a parlamenti beszédemre, az is fontos. - Ügynök voltál, vagy nem? - Nem voltam ügynök, viszont Szekszár­­don, ahol éltem a 80-as években, és ahol a lányom is született, volt egy ember, akit nagyon jó barátomnak gondoltam akkor, és ő szigorúan titkos állományú tisztje volt az állambiztonsági szerveknek. Ezt én most már tudom. Neki, vele írtam, nem jelentéseket, tudósításokat, ő azt mondta, hogy Nyugatra elviszi. - De például Kukorelly Endréről is írtál tudósításokat? - Némelyik elhangzott a Szabad Európa rádióban. Én rendezvényekről írtam író­géppel. - Beszervezési neved volt, mert azt is említik. - Én erről nem tudok. Tőle, a cikkéből tudom. - Havasi Zoltán ismerős? - Ismerős, csak nem onnan. Mindeneset­re ezekért pénzt is kaptam ettől a fiatalem­bertől. Ezt úgy nevezi a titkosszolgálati szakma... - Na álljunk meg. Te kaptál pénzt, mert írtál valamiről? Hát akkor ezt hogy nevezik, ha nem titkosszolgálati tevékenység? Miről kellett írnod és kinek? - Például Dinnyés Józseffel tartottunk egy közös szerzői irodalmi estet Pakson. Vagy Budapesten az írószövetség választ­mányi ülése. Tele volt akkor botránnyal az irodalmi közélet, Tiszatáj betiltása, ilyenek.­­ Nem egyszerűbb lenne és sokkal könnyebb a te lelkiismeretednek, ha föl tudnál ezen emel­kedni és azt mondanád, hogy igen, írtam ilyen jelentéseket, igen, ügynöke voltam a Kádár­rendszernek. Miért? Mert nem tudod elismerni az igazat, vagy pedig azért, mert nem voltál ügynök? - Én három szakaszra osztanám ezt az egészet. - De nincsen szakasz, arra válaszolj, amit kérdeztem. - Az elsőben fogalmam nem volt arról, hogy ez az ember, nevezzük xy-nak, mit kezd azzal, amit én szombatonként, nem minden héten, hanem minden hónapban egyszer legépelek. - Te havonként írtál jelentést. - Nem, ez attól függött, hogy én fölutaz­tam Pestre, és este ő várt az állomáson. Egy köztiszteletben álló ember. -Kié? - Helytörténész. Nem akarom megne­vezni. Újabb pereket miért vegyek a nya­kamba? - Miért nem? Annyi pered van? - Nem, de hát nem szeretném. - Jó, tehát egy ember megkért, akit te tisz­teltél. Aki népi, nemzeti beállítottságú volt. Ez fontos volt neked? - Hogyne. Akkor ez egy hívó szó volt. - Megjelent nyomtatásban, hogy Havasi Zoltán volt a beszervezési neved. - Németországban Tollas Tibort keres­tem meg, aki akkor a Nemzetőr főszerkesz­tője volt, és ő azt mondta, hogy minden kapcsolatot szakítsak meg azokkal a he­lyekkel, ahonnan ők információt várnak. Velük meg legyek udvarias és próbáljak meg kihátrálni a dologból, így a lányomat sem veszítem el, magyarul ne publikáljak, ne legyek az írószövetségben és akkor nem leszek számukra érdekes. Én ezt megtet­tem, elköltöztem a városból is az ország másik végébe, a történetnek tulajdonkép­pen így lett vége. - Azt kérdezném tőled, nem gondolod azt, hogy jön egy gyökeresen új rendszer, nem a dik­tatúra... - Én ebben nem vagyok annyira biztos. - Miért, szerinted ’90­ után a diktatórikus hatalom folytatódott? - Választás volt, többpárti parlament volt, azt gondolom, hogy az állambizton­sági szerveknek csak a neve változott meg, a költségvetésük évről-évre több, a funk­ciója, módszere ma is ugyanaz.­­Arra akartam rákérdezni, hogy te nem gon­doltad azt, hogy 1990-ben, amikor bekerültél a Parlamentbe, amikor az egyéni körzetben meg­választottak, bekerülsz a nemzetbiztonsági bi­zottság alelnöki posztjára, azután 1992-ben a belügyminiszter kabinetfőnöke leszel, hogy ezt a fajta múltadat elő fogják hozni?­­ Én ezt meg akartam tanulni, ezt a szak­mát, meg akartam érteni ezeket a folyama­tokat, én akkor valóban hittem abban, hogy a rendszerváltozás... - De nem ezt kérdeztem, hanem, hogy miért nem mondtad el a múltadat? Amellett megta­nulhattad volna a szakmát. De te azt gondol­tad, hogy ez nem kerül napfényre? - Szó sincs róla. Az első szakaszában én nem tudtam az egészről, nem értettem. A továbbiakban meg én úgy éreztem, hogy harcolok ellenük. Én meg tudni akartam minél többet erről a szervezetről. - És sikerült? Boross Péter milyen főnök volt? Mert róla is sokféle pletyka kering. - Boross Péter keveset találkozott velem, nem foglalkozott velem. Én kabinettitkár voltam. Volt egy kabinetfőnök, Bosánszky Lajos. Túl sok dolgom nem volt.­­ De itt valahogy megtört az életed. Ezzel kapcsolatban is van egy idézetünk. idézet: tiltakozott az ellen, hogy a tárca a NATO kommunikációs keretéből havi 800 ezer forinttal támogassa a Független Kisgazdapárt lapját, a Kis Újságot, ezért eltávolították állásából. - Ez 2000. A Fidesz-Kisgazda-kormány idején történt. - Mi ellen tiltakoztál, vagy mi ez a történet, amiből most ezt idézted. Az Orbán-kormány alatt újra pozícióba kerültél, a Honvédelmi Minisztériumban te szóvivő voltál? - Először a társadalmi kapcsolatok fő­osztályán dolgoztam, majd a sajtófőosztály élén és szóvivőként, Wachsler Tamás hí­vott oda, fideszes államtitkár. - És akkor észrevetted, hogy 800 ezer forint­tal támogatnak egy újságot. - Egy kft.-t támogatnak egy olyan szer­ződéssel, hogy ha a honvédelemről cikkek jelennek meg, akkor... -Jól tudom, hogy az egyik vezető tisztviselő­nek a fia volt itt érintve? Megnevezzük, hogy ki ő? - Pontosan, jogásza volt ennek a kft.-nek, aki álljon készenlétben, ha cikkek kapcsán valamilyen jogi probléma vetődne fel. - Torgyán József fiáról van szó, jól tudom? - Igen. De cikkek sem voltak túlnyomó részt, tehát jogi probléma sem származott. - Tehát készenlétben kellett állnia a 800 ezer forintért. - Igen. Amikor én a sajtófőosztály élére kerültem, mindjárt kaptam egy telefont, hogy késik az átutalás. Torgyán József köz­vetlen környezetéből. Végignéztem az ira­tokat, megtaláltam a szerződést, szabályos szerződés volt, aláírtam az átutalást, vi­szont nyilvánosságra hoztam a dolgot és a következő évi költségvetésben nem így terveztem. - És ő ezt megtudta? - Igen, én utána jó darabig munkanélküli voltam. -Akkor téged elbocsátottak 2000-ben, akkor állás nélkül voltál már 2 gyermekkel. - Elég sokáig. Azt tapasztaltam, én már akkor nem voltam amatőr ebben a dolog­ban, hogy amennyire lehet, jönnek utá­nam... - Kijön utánad? - Én úgy gondolom, hogy a katonai biz­tonsági hivatal.­­ Ezek nagyon súlyos szavak.­­ A rendszerváltozáskor szétesett az ál­lambiztonsági szerv több részegységre és a szakemberállománya megmaradt. A C tí­pusú átvilágításomat egy hajdani III/III-as hölgy vezetésével végezték el, Szelezsány Olgának hívják, mondom nyugodtan a nevét. - Most is megvan? - Igen. Vagy a katonai biztonsági hivatal vezetője az a Stefán Géza, aki a rendszer­­változáskor különböző pozíciókban, de gyakorlatilag az ellenzék elleni dolgokat szervezte. Ő a szakdolgozatát a dezinfor­­mációról, az aktív intézkedésekről írta, aminek most már sokkal nagyobb hang­súlya van ebben a munkában, most már nem ügynököket keresnek, információkat gyűjtenek, ahhoz ott van a sajtó meg az in­ternet, most már meg kell változtatni va­lamiben a közvéleményt, akár egy robba­nás által. - Tehát valóban dolgoznak ilyen módszerek­kel, hogy akár robbantanak is annak érdeké­ben, hogy a politikai céljaikat érvényesítsék? - Annak érdekében, hogy emberek gon­dolkodását átállítsák, változtassanak rajta, hogy valaminek a létjogosultságát igazol­ják, ezt nevezem abban a 91-es beszédben, amit idéztél, dezinformációnak. Ez a be­széd egyébként november 25-én volt és csodák csodája, rá két hétre történt ez a gombnyomogatásos történet. Abban a két hétben én Angliában voltam.­­ Azt gondolom, hogy mind a gombnyomás, mind ami utána történt, az a titkosszolgálat­nak egyfajta módszere ellened? - Én nem szeretnék üldözési mániás tör­téneteket... - De te sugalltad. - A bizonyítás esélye nélkül kitalálni. Én két tényt soroltam föl, eközben két hét telt el, közben elküldött Angliába Kónya Imre mint frakcióvezető, és visszaérkeztem, be­ültem a szavazásra és lám, mi történt. Én nem akarok sugallni semmit. Megérkezik Szőcs Géza író, aki szenátor volt a romániai rendszerváltás idején, és a műsorvezető meglepetésvendége, Ku­korelly Endre. - Egy nagyon drámai pillanatnak vagyunk tanúi, három íróember ül egymás mellett, de azért van itt egy másik helyzet is, nézzünk meg mindenek­előtt egy bejátszást. Idézet: 2005. április 22-én átvettem az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában a rólam is jelentéseket íro­gatók beszervezési lapjait, a szigorúan titkost! különösen fontos! minősítésű, úgynevezett 6-os kartonokat. (...) Ezek alapján kiderült, Havasi Zoltán Szoko­lay Zoltánt takarja (...) azóta tudom, nemcsak sejtem, kik voltak. Pár nyirkos tenyerű, rímes verseket írogató ember.­­ Olvastam Kukorelly Endrének az Élet és Irodalomban ezt az írását, és úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy találkozzanak. - Sz. Z.: Én úgy gondolom, hogy a beve­zető sorait, hogy két íróember, két költő, hogyha a publikálást vesszük ténynek, én csak annyiban vagyok író, hogy otthon írok, és ahogy az első részben is mondtam, hogy majd a hagyatékomban megtalálja, aki keresi. - F. M.: Jó, de most lapozzunk. Valóban írtál jelentéseket Kukorelly Endréről? Elvál­lalod és bocsánatot kérsz vagy tagadod? Ez egy döntő pillanat. - Sz. Z.: Bárkitől bocsánatot kérek, ha úgy gondolja, hogy ezzel neki bármilyen kárt okoztam.­­F. M.: De ezek szerint ügynök voltál? (Folytatás a 4. oldalon) Boross kabinettitkára

Next