Magyar Fórum, 2007. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

2007-07-05 / 27. szám

­ A múlt heti interjúm egyik gondolatme­netét, a pártkarrierek ártalmasságáról szó­lót szeretném most példákkal és sorsokkal alátámasztani. Öielőbb sugarúvá tágítom a kört, már nem csupán MIÉP-es példákat hozok fel, hanem az egész rendszerváltási történet - kudarc - nyomokban sem Botti­celli freskójáról emelek le figurákat. Ezek bizony nem szentek, de még csak közem­bernek sem kiérdemesültek. Elsőnek a volt kórboncnok esetével fog­lalkozom. Surján László, fideszes európai parlamenti képviselő most abból az alka­lomból nyilatkozott a Népszabadságnak: örül-e annak, hogy a KDNP-t visszavették a néppártok frakciójába, amelyből idesto­va tíz éve kizárták. Örül. A Fidesz révén az Európai Parlamentbe bejutott képviselő, az EU feltétlen híve, aki évekig csak átbá­­bozódva, egy kereszténynek mondott libe­rális egyesület tagjaként élte keresztény­­demokrataságát, s minden erejével küz­dött a KDNP maradéka ellen, amely végül már nem jutott be a parlamentbe. Surján a legsikeresebb pártváltogatásos pártkarrier­építők egyike, Antall József csatornázta be a nagypoli­tikába. Nem azért, mert ellenállhatatlan vonzalmat érzett a kórboncnokok iránt, hanem azért, mert valahonnan ezt a sugal­­mazást kapta. Az MDF alapítói, működ­tetői közül jóformán senki sem ismerte Surjánt és senki sem tudta, hogy ízig-vérig kereszténydemokrata. Mire felébredtünk, kereszténydemokrata vezetőként a népjóléti tárca birtokosa volt, kormánytag. Az MDF bukása után két választás előtt állt Surján László. Vagy visszatér a bonc­termek formalinszagú hűvösébe - most bezzeg meggyűlne a baja Horváth Ágnes­sel, aki akkor talán még a Sportkórházban sem volt fiolatisztogató, hanem egyszerű bakfis - vagy az újra uralomra került szo­­ciálliberálisok - a Horn-szárny, a Pető Iván­­szárny és a Göncz Árpád-Tom Lantos vo­nal - szája ízének megfelelőbb, de a nem­zeti oldal számára mégis megmagyaráz­ható politizálásba kezd és ezzel kintmarad a napvilágon, illetve a jófizetéses felvilá­gon. A kórboncnok európai irányt vett. A KDNP elnöke Giczy György lett és hosszú pereskedés kezdődött a Surján-féle liberális és euró vonal, meg a párttörzs között, amelynek eredménye a párt szét­esése lett. Sokáig, különösen 1998 után csak az a KDNP-szerűség létezett, amelyet egyesületként a Fidesz befogadott magá­ba. 2002-ben a KDNP sem került be a par­lamentbe, ott csak Surjánék léteztek a Fi­desz kegyelemkenyerén, illetve a bizottsá­gi és képviselői fizetésekkel,, meg a jól jövedelmező egyéb juttatásokkal. Az euró­pai parlamenti választáson Surján László mandátumot nyert, mint egy, a Fidesz ke­retei között imádkozó kereszténydemok­rata. Nagy siker volt ez számára. A brüsszeli-strasbourgi járandóságok többszörösei a hazai képviselőkének, kór­boncnokként pedig Magyarországon egy­szerűen elérhetetlenek. Aki oda kikerül, az szükségképpen felülemelkedik a hazai pártpolitikán. Ebből a magasságból érthe­tő, hogy Surján odakintről, az eurókassza mellől csak halvány érdeklődéssel követte Semjén pártfeltámasztó műveletét, amely minden bizonnyal Orbán Viktor valóság­érzékének megújulásával, támogatásával jött létre. Ma megint van egy KDNP, amely ugyan a Fidesz támogatásával jött létre, de nem a surjáni politikát folytatja, hanem olyat, amelynek révén ma első számú köz­ellenség a liberális sajtóban. Semjén Zsolt egyéni mandátumot nyert Kalocsán, s az egész párt tisztességesen szerepelt, az Or­szággyűlésben önálló arca van, a közvéle­mény-kutatásban azonban - mintegy elő­revetített jóslatként - mindig hátrahelye­zik. A magyarországi zsidó hatalom sem­miképpen nem akar egy élő keresztényde­mokrata pártot. Azt sem akarja, pontosab­ban: Semjén gyakorló keresztény és az egy­házak valódi támogatását is élvezi, már­pedig a keresztény egyházak ma a liberális, zsidó politika és bizonyos mértékig az euró­­politika első számú ellenségei. Európa szekularizációjával, hitetlenségével, anya­giasságával jutott erre a mélypontra, amelyben egy Surján nyilatkozik arról, amihez semmi köze. Örül, hogy a pártját visszavették a néppártok táborába. Csak­hogy ez nem az ő pártja. Surján érzi, hogy „kijött” az ideje. Meg­próbál még egyszer liberális támogatónak szívébe férkőzni. Azt mondja a Népsza­badságnak, hogy a Giczy-féle KDNP-t a MIÉP-pel való együttműködés miatt zárták ki a néppárti frakcióból annak idején. Le­het. De, hogy most kevés lesz a további Surján-karrierhez ennek a MIÉP-ellenes­­ségnek a felmutatása, a liberális elkötele­zettség újbóli dögcédulázása, az biztos. Az SZDSZ most nincs abban a helyzetben, hogy felvegyen egy ilyen „több párt baj­nokát.” Semjén Zsolt és Orbán Viktor pe­dig vagy meghallja ezt a Surján szájába adott Tom Lantos figyelmeztetést, vagy nem, de az bizonyos, hogy a régi vacogás már nem lesz úrrá rajtuk, mert már Euró­pa mindegyik népe látja, hogy az az euró­­politika, amelyet most éppen egy volt ke­letnémet KISZ-nő, Angela Merkel fogana­tosít - sikertelen. Egyfelől ugyan mi, radi­kálisok száműzve vagyunk, de Európa vi­szont dülöngél, az ígéretekből semmi nem lett, Angliában szinte szükségállapot van, Magyarországon viszont romokban hever. Most tényleg az a legfontosabb, hogy a ra­dikálisokkal, a MIÉP-pel ne merjen szö­vetkezni senki ? Surján úgy látszik, még azt sem tanulta meg, hogy a boncteremben nem illik vicceket mesélni. A másik pártközi pártkarrier sokkal ká­rosabb, mert sokkal nagyobb szabású. Ez a csapos karrierje. Boross Péter, amint az életrajzából is köztudott, a hadapródisko­la, vagy tán a Ludovika Akadémia megkez­dése vagy elvégzése után a nehéz időkben csaposként kezdte vendéglátós karrierjét, amelyet aztán a Dél-Pesti Vendéglátó-ipari Vállalat vezetőjeként fejezett be. Ha volt valaha bizalmi állás az átkosban, hát egy vendéglátó nagyvállalat igazgatói állása az volt. Az elvtársak ugyanis szerettek mulat­ni, szerettek csomagokat kapni, szerettek eltűnni a szem elől, s csak néhány kiválasz­tott hölgyemény társaságát élvezni, aki nem fecsegi el sem a szexuális teljesítmény szerény voltát, sem bombasztikus (bolse­­viki) nagyságát. A pártvezérek élvezete csak bizalmas kézben lehet. Mert megér­demlik. Az az ember, aki ezekre az alkal­makra megszervezi a személyzetet, nem­csak megbízható, hanem belsőleg is együtt­működő kell hogy legyen, mert ugyan mit ér a jól őrzött vadászlak, a vendéglő, ha a nőci vagy pincér, netán a vállalat igazgató­ja elfecsegi a dolgot. Boross Péter, aki te­hetséges ember, gondoskodni tudott a dá­­ridók titkosságáról. Lett is belőle titokmi­niszter, mégpedig az első, akire a legna­gyobb feladat hárult: az átmentés. Karrierje megegyezik a Surjánéval. Egy­szer csak bent volt. Amíg az MDF minde­gyik alapítójának a nevéhez, sőt a gyorsan szélesedő kör majd­ mindegyik főbb embe­rének a nevéhez fűződik valami ellenzéki tevékenység, üldöztetés, szilencium, heves bírálat, fenyegetés, politikai okból történt félretétel, az Antall által becsatornázott Borosséhoz semmi. De érzelmileg hoz­zánk tartozott. Antall a ludovikás mivoltra hivatkozott és Boross Pétert mint régi családi barátját kinevezte titokminiszter­nek. Igazgató létére sem volt MSZMP-tag - ez volt a legendája. Annyira tehetséges volt, hogy kénytelenek voltak alkalmazni. (Ez ugyebár visszacseng?) Boross művelt, gyors észjárású, nagy élettapasztalatú, jó szervezőtehetségű em­ber, mindegyik pozícióra, amit betöltött alkalmas volt - csak éppen a rendszervál­táshoz, ahhoz, amiért az egész folyamatot elindítottuk, nem volt semmi köze. Most már pedig, az MDF politikájából világosan látszik, hogy Boross Péter a másik oldalra tartozik, és ide pedig küldték. Az általa háttérből irányított MDF-nek nevezett va­lami mai politikája, árulása is, minden lé­pése a Gyurcsány-oldalt szolgálja. Mind a fővárosban, mind az Országgyűlésben az MSZP-SZDSZ-koalíció szekerét tolja, ne­ki muzsikál, ha szükséges, rá szavaz az a szellemi moslék, amit ma MDF-nek ne­veznek. Dávid Ibolya a pártelnök, de az irányítás Boross kezében van, Ibolya csu­pán a szívószál szerepét tölti be: ki-kimegy Amerikába és ott Tom Lantos és a ZSVK Magyarországra, a magyarság kiszorításá­ra vonatkozó eszméit beszívja és itthon „sem Gyurcsány­ sem Orbán” limonádé­ként kiereszti magából. Régebben ez a szívószál Göncz Árpád volt. Amikor 1992- 93-ban elkezdődött az MDF-ben kizárá­som folyamata, Antall József minden egyes frakciótagot egyenként behívott a minisz­terelnöki irodába, ahol elébe tett egy pa­pírt, amelyen Boross Péter belügymi­niszter jelenti, hogy Cs.­I. rajta van a listán. Ez ma már feledhető kis epizód volna, ha ezenközben dr. Martonyi János nem lett volna a Külügyminisztérium közigazgatá­si államtitkára. Róla semmit nem közöl­tek. Antall nyilván titokminisztere javas­latára már 1990-ben megnyugtatta, hogy neki nincs ügye. 1989-ben privatizálási kormánybiztos volt. 1990-91: az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának el­nöke. Boross Péter pedig Antall halála után miniszterelnök lett és szorosan együttmű­ködött a Külügyminisztérium közigaz­gatási államtitkárával, később pedig a bu­kás után a Baker and Mckenzie ügyvédi iroda magyarországi főnökével, aki ügy­védként nyélbe ütötte a kereskedelmi té­vék hatalmas üzletét, amelyeknek majd­nem minden nem nemzeti nyomorúsá­gunkat köszönhetjük. Martonyi az Orbán-kormányban kül­ügyminiszter lett, Boross Péter pedig kor­mányfőtanácsadó. Dávid Ibolya pedig igazságügyi miniszter. Csak az a közös bennük, hogy mindannyian irtóznak a szélsőségesektől, a radikálisoktól és csak a középutas, higgadt, kompromisszumos politikában hisznek. Martonyi azonban most elszámította magát, amikor aláírta a Csoóri Sándor nyilatkozatát. Kende Péter, a „Párt ökle” lecsapott rá. Annak ellenére leleplezte titkosszolgálati múltját, hogy ő írta alá a NATO-csatlakozásunkról szóló szerződést. Nyilván úgy gondolták, mind­egy már, ha az EU-csatlakozás okmányán a D-209-es aláírása fityeg. Belátom, ezekhez a nagy­ nyalánkságok­hoz képest a MIÉP budapesti vezetésében keletkezett hajcihő csak a „lesüllyedt kul­­túrjavak” germán fogalomkörébe tartozik és csak egy olcsó változat. Ezek a pártkarrierek alapesetei. Látható: a nagyszabású pártkarrier egyben pártközi karrier is. Előbb hasznossá teszi magát a karrierista a választott pártban, letagadja, hogy őt oda küldték, majd, ha kanyar jön, átáll, betagozódik és új vadászmezőkre ba­rangol. Egy közös van mindegyikben: szembefordul a szélsőségesekkel, különös­képpen az antiszemitákkal, vagy az annak nyilvánítottakkal. Ez a belépő az Európai Parlamentbe, a magyar belügyminiszter­­ségbe, és a kis párttal az öt százalék átug­­rásához is ez kell. Mindegyik pártnak vannak ilyen díj­ugratói. A MIÉP-nek is, természetesen, s ezekről a nyilatkozatomban szóltam a múlt héten. Az ő sorsuk keservesebb. A MIÉP akkor sem volt nagy díjakra re­ményt nyújtó, amikor a pártköziek csat­lakoztak, de most, hogy immár a fillérek­től is el van zárva és tényleg csak az eszme­hűség tarthatja fenn, a bizonytalan lel­­kűek, a karrierre számítók és a lehetséges MIÉP-karrier csúcsára felju­tottak átkozzák a percet, amikor erre kanyarod­tak. Lázasan ke­resik a Surján­féle megoldáso­kat, a Boross Péter-féle hatá­rozott, nagy sör­galléros MSZP- hez, SZDSZ- hez odaálláso­­kat pedig tagad­ják. Borossból kevés van, Sur­jánból több. Ezeknek egy nagy bajuk van: vakok. Nem látják, mit kínál az idő mos­tanság. Azok a pártok, azok a liberális erők fognak előbb kifeküdni, amelyeknek érdekében, szolgálatában, kegyeiért - ki­ki válasszon - a MIÉP-et akarják kifektet­ni. És minden pártrobbantónak, párt­­cserélgetőnek észre kellene vennie, hogy elmúltak a daliás idők, amikor a Kádár- Aczél-hatalomnak, a titkosszolgálatok­nak az óriási ember­kataszter a rendelke­zésükre állt, s képesek voltak a kiválasz­tott Antall mellé felhozni, odaállítani egy-egy alakot a proszektúráról, egyet meg a vendéglátóból. Ezek a figurák ak­kor még tárolva voltak, raktári számmal ellátva, mint Medgyessy Péter, most pe­dig már kénytelenek az utcáról is elfogad­ni partbontókat, átállókat. Romlik a mi­nőség. A Moszad előbb-utóbb átszervezi a társadalmi segítők részlegét és ezek kö­zül a kispályások közül sokan el kell men­jenek dolgozni. Kicsit sajnálom őket, mert részben ter­mészetesen áldozatok. Csurl­a István ELLENÁLLÁS A magyar megmaradás programjának alapvetése Dávid Ibolya a pártelnök, de az irányítás Boross kezében van Magyar Fórum 2007. július 5.

Next