Magyar Fórum, 2008. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
2008-01-03 / 1. szám
Szeretettel köszöntöm kedves olvasóinkat a lap ugyanazon helyén, másik cím alatt, de lényegében változatlan szándékokkal és mindenképpen változatlan elszánással. A közös szándék, hogy teremtsünk végre új, egészséges, magunknak való rendszert hazánkban, azaz idézzünk elő komoly öszszefogással alapvető változást az életünkben, nem is változhat. Aki ezt feladja, vagy aki most adja fel, amikor a legnehezebb, de nem a legkilátástalanabb, az nem elég gerinces ember. A kissé elégikus, mondhatni rodostói, a Mikes Kelemen száműzött fájdalmát újrabúgó rovatcím mégsem ok nélkül való. A bú és a száműzöttség hazanéző sóvárgása belakta magát a lelkünkbe. Száműzötteknek és kifosztottaknak érezzük magunkat, noha nem mentünk sehova és itt vannak körülöttünk régi temetőink. Itthon vagyunk valamiben, ami már szemlátomást nem a mienk, még ugyanúgy járunk-belünk, mintha mi magunk volnánk, holott már csak emlékeinkben vagyunk mi magunk. Megfigyeltem: manapság a képernyő előtt a megszólított huszonévesek, sokszor a még fiatalabbak is, emlékeikkel állnak elő, gyermekkoruk fegyvertényeit rakják a nyilvánosság elé. Ez csak egy általános viszszavonulásban élő nemzet fiaival fordulhat elő - már amenynyiben nem a műsorvezetők trükkje a dolog. Egy öntudatos nép ifjú embere nem az emlékeit rakja ki, ha megszólítják, hanem az akaratát, a céljait és - jelképesen mondom - gy a kardját teszi alájuk a két IgfE combjára fektetve, vízszintesen. A jmáM ' mindun- V tálán visz- W, szánézegetés * ugyanis betegesség. Amikor olyan ||j"' sötétnek látja vafter, * laki a jövőt, hogy :» bele sem mer pilifegwer? %% lantani, akkor jön elő az emlékezés kényszere azokból, akiktől ez természetellenes. A fennálló hatalom és a sajtója tévéje gerjeszti ezt a liritálást. Az ellágyult embert akarja ellenfelének. Meneküljön csak a magyar emlékeibe, sőt legyen kegyes adakozó a semmiből és kegyeskedő Istene nélkül, s mosolyogjon, amikor felélik előle az országát. Legyen száműzötten rezignált. Már csak egy árnyalat válassza el a bölcs megértéstől, amelyik röhécsel a sajátja temetésén. Manapság csak a globalizmus és az ő hajthatatlan, kérlelhetetlen nemzetközisége, a globális zsidó pénztőke rendelkezik kidolgozott stratégiával. A stratégia lényege: elbutult, igénytelen, helyzetébe belenyugvó tömegembert teremteni. A nemzetköziségnek ilyen ellágyult, majd elbambult emberre van szüksége, mert a nemzeti öntudat közegében nem tud hódítani, ezért csinál, manipulál és gyurmázik magának ilyen embert. Nemzeti öntudat nélküli tömeget. Elsősorban a volt nemzetállamokból álló Európában. Hogyan lehet nemzetköziségre, kozmopolitizmusra hajló lakosságot teremteni egy nemzetállamban? Ha a többség idegen, gyökértelen, jöttment, nem oda való. Aki ősei földjén él, ősei nyelvét beszéli, az a kultúrájához is végsőkig ragaszkodik, nem beszélve a földjéről és tulajdonáról. Ha tehát az őslakosság fiataljai elvándorolnak, akárcsak egy néhány száz kilométerre, ahol már nem őslakosok és nem annak a kultúrának a teremtettjei, noha a nyelvét már beszélik valahogy és az anyaország megürült helyére idegen kultúra letelepedői érkeznek, akkor a vékony nemzetközi krémnek könnyebb uralkodni, mert már a hazai őslakos tömegember csekély, megtépett ragaszkodása sincs az útjában. Az idegen tömegembernek egyszerűen nincs is mit féltenie. Nem, mert nincs semmi köze az egészhez, sőt egy kis dühöt érez, ha a helyi kultúra elsajátítására kérik. Csak a jobb megélhetésért jött ide, esetleg ezer akadályt leküzdve, élete kockáztatásával. Ez a nemzetközi zsidó pénztőke jól kidolgozott stratégiája: a vékony uralkodóréteg alatt, amelyet még egy erős, több ezer éve megtanult, védett, vallássá tett etnikai í összetartozás tudata is áthat, ne egy homogén nemzeti- népi közeg legyen, ne egy védekező, saját életét élni akaró nép, a saját haza tudattal bíró erő, hanem egy keveréktömeg, amelynek egyedei nem is ismerik a szolidaritás létparancsát és a megvédendő föld, a saját haza fogalmát. Az új liberális vezető réteg szívósan és titkosan mélyíti gyökereit ősi múltjába, összetartási törvényeibe, de maga alatt a gyökértelenek osztályát képzeli el, így tehát a most megünnepelt határnyitásról nem árt tudnunk, hogy ez egy régen eltervezett nemzetkeverés része. Az eredeti cél talán nem is volt rossz: ne legyen több francia-német háború Európában. A Montánunió őszinte béketervéből azonban nem származott olyan kozmopolitizmus, ami a brit és amerikai nagytőkét megnyugtatta volna, hanem, ellenkezőleg, a hatalmas gazdasági felvirágzás talaján megerősödött a nemzeti öntudat, és roppant erős világpénz lett a német márka. Folytatni kellett tehát a bővítést. A bővítésnek ebben a szakaszában már nincs jóindulat, csak haszonlesés, profit és nemzetellenesség. Európát már nem Schumanok, Adenauerek, Erhardtok, De Gaulle-ok és Schmidt kancellárok képzelik tovább és irányítják, hanem volt maoisták, eurokommunisták és korrupciós vádak alatt állók, vagy az elől menekülők. Mégpedig valamilyen elidegenedett, megnevezhetetlen hatalom jóvoltából. A dolog nagyon elromlott. Az elköverés egyik állomása, ez a mostani, a majdnem teljesen nyitott határ teljes kinyitása, amelyben - szögezzük le tárgyilagosan - számunkra, magyarokra nézve akad jó mozzanat is. Nyertek általa valamit a Duna két partján élő, összetartozó magyarok, kevesebbet és bizonytalanabb módon a Partiumban élő testvéreink és az erdélyiek, és mindenkire rámosolyog a tudat, hogyha akar, megállás nélkül felautózhat, mondjuk Brémába, körülnézni. De már ez a mosoly magyar milliók számára kényszeredett: miből? Amikor még a megyeszékhely megközelítését is meg kell gondolni. Az elcsatolt területek magyarjai számára ez a schengeni határ szükségképpen öröm és bizakodás, valamint egy kis elégtétel. Ők ugyanis úgy vélték, hogy a szigorú határőrizet trianoni megszállóik miatt szakadt rájuk. Most tehát mintha győztek volna, úgy érzik. Sajnos a tények mást is mondanak. A határt innenfelől is őrizték, sőt nem csupán a keleti Nagy Testvér rendelte el a bezártságot, hanem a Nyugat is hozzájárult. Azzal, hogy mindenhez hozzájárult, amit itt a Szovjetunió tett. Természetesen ahhoz képest, amilyen az utazás régebben volt, most könnyebb és kényelmesebb. De nekik, örvendező testvéreinknek is meg kell gondolniuk a következőt: meddig találnak magyart és Magyarországot a megállítás nélkül, szabadon átgurult határ mögött, és mikor kell nekik is arculcsapásszerűen tudomásul venniök, hogy az a magyarság és az a Magyarország, amelybe fogyasztóként begördülnek, már a Volt egyszer birodalmába tartozik. Továbbá: addig, amíg bennük van igény, hogy itt magyar Magyarországot találjanak és nem elégszenek meg az itteni kevert, liberális és plázászsidó Magyarországgal, addig segítik azokat belső erőket, amelyek változatlanul a magyar Magyarországért dolgoznak. Elnyomva, kiszorítva, elhanyagolható tételnek látszódva. Ezért teljes képtelensége a történetnek, hogy most éppen az a kormány akar a maga számára kis üzletet keverni ebből a határnyitásból, amelyik 2004. december 5-én azt a megalázó népszavazást rámanipulálta erre az országra. Fontos, hogy akárki magyar, akárhonnan érkezik ide, ne fogadja el az itteni rendszert, a képtelenséget és az anarchiát. Joga van hozzá. Mert nem ilyen vagy olyan állampolgár, hanem mindenekelőtt magyar. Senki ne hagyja magát, se kint, se bent puszta állampolgárrá lefokozni. 2008 idehaza a Nagy Fogyás éve lesz. De itt megállok egy kis kitérőre. Éppen eddig jutottam ugyanis az írásban, amikor órámra pillantottam, és látva, hogy fél nyolc, felálltam, megnézendő a tévéhíradót. Arra voltam kíváncsi természetesen, hogy több szaloncukor van-e a Nemzet Nagy Karácsonyfáján (NNK) mint tavaly volt. A fát nem mutatták tévében, helyette oktatásban részesültem. Kissé el is kedvetlenedtem a rámömlő karácsonyi oktatástól. Azt közölték ugyanis a nemes-nemzetes-kabalos szerkesztők jóvoltából, hogy a fadíszként használatos fagyait nem szabad megenni, mert egészségtelen. Milyen gondoskodóak a szerkesztők, kormány - gondoltam. Hogy óvják-védik ezt a buta népet, amelyik, ha nem magyaráznák el neki, lemazsolázza a fáról a fagyait és aztán mehet vizitdíjra. Holnap is megtekintem a jeles műsort és remélem, megvilágosul előttem a kalács és a fagyöngy viszonya: tanácsos-e belesütni, avagy csak sokat próbált leszbikus párok próbálkozzanak ezzel, mert bennük már semmi sem tesz kárt. Mást is láttam a Királyi Híradóban. A lógó orrú embert, aki ellen most nem a Gárda tüntetett, nem is Hegyeshalom lakói, hanem elődei. A volt miniszterelnökök, Gyurcsány Ferenc beleszaladt a határnyitásba. Meghívta ide Barrosót, az EU Bizottság elnökét, a hegyeshalmi hármas határ minden kormányfőjét és a saját elődeit, akiknek munkája - és hazudozása - benne van a határlebonytásban. Barroso eljött, a Fico, az ellenség el- Bejött, Ausztráária csak a belügyminiszterével képviseltette magát és belföldről senki fia bűnrészes. Gyurcsány alig tudott beszélni. Égett mint a rongy, vergődött, mert tudja, hogy a trockista múltú Barroso ezt nem fogja neki lenyelni. A közjogi méltóságok nagyobbik része sokallta a hegyeshalmi-schengeni vizit díját: kezet fogni Gyurcsánnyal. Örüljünk-e - Karinthy szavával - Bánatos Bódog Edömér ilyetén lelombozódásának, ez most a valódi kérdés. Könynyít-e ez valamit rajtunk a Nagy Fogyás évében? Kimondom: ha nincs saját programunk, stratégiánk, és hozzá egy kis taktikánk, mint az ellenségeinknek, akkor nem könnyít, hanem ront. Ha lógó orrú helyett most is Leisztinger jelöl és választat meg bandavezért, és mi ismét hagyjuk ezt, akkor nem. Vegyük tudomásul, hogy eddig sem Gyurcsány Ferenc irányította az országot, hanem ő csak eljátszotta, méghozzá ripacs módon, a felelős miniszterelnök szerepét. A Nagy Fogyás éve már elkezdődött. A Nagy Fogyás tulajdonképpen a rendszer lényegét elfedő, műveleti fogalom. A „műveleti terület”-nek a Kossuth teret nevezte a rendőrség. Ez azonban több volt ennél: üzenet. Mi megértettük az üzenetet. Mert Csurla István mm Üzenetek Voltegyszerből moniWjH Magyar Fórum 2008. január 3.