Magyar Fórum, 2010. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)

2010-07-01 / 26. szám

rm­u.A­lejruttem, akk m­ugyur. Ha virrasztok, miatta állok poszton, csak tőle kérek kenyeret s csak ő, kivel a kenyeret megosztom” (Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus) . www.magyarforum.hu = 247 FORINT , XXII. évfolyam, 26. szám KÖZÉLETI HETILAP 2010. július 1. Schmitt Pál kétszeres olimpiai bajnok A Magyar Köztársaság elnöke A köztársasági elnöki pozíció tartalma és mi­nősége lényegében az 1990-es országgyűlési választás után létrejött úgynevezett SZDSZ­­MDF-paktum eredményeként került kialakí­tásra. Az alkotmányjogi szempontból vegyes­nek nevezett rendszerben a köztársasági el­nök az MDF-KDNP-kisgazda kormány, va­lójában a népnemzeti oldal esetleges hatalmát hivatott ellensúlyozni. Az alkotmányjogi értelemben „gyenge” jelzővel ellátott elnöki státus képes volt félrebillenteni a rendszer­­váltó törekvéseket, így Göncz Árpád szimbo­likusan is az egykori pártállami struktúrák és a liberálisnak nevezett hatalmi szövedék ösz­­szefogását testesítette meg. A második elnök, Mádl Ferenc 2000-ben egy sokkal kiegyensúlyozottabb, de az egyko­ri nómenklatúra által továbbra is erősen be­folyásolt és támadott közhatalmi rendszer­ben már valóban „gyenge”, azaz erősen for­mális pozíciót töltött be. Bár az Alkotmány nem tiltja egy esetleges erősebb elnöki pozí­ció kialakítását, a mai szokásjogi és részben írott szabályok elsősorban protokolláris és egyfajta politikafeletti kiegyensúlyozó hely­zetben képzelik el az elnök hatáskörét. Sólyom László ennek a pozíciónak megfe­lelt, illetve, mint alkotmányjogász és az alkot­mánybíróság egykori elnöke már-már rigoró­zusan vigyázott, nehogy a neki kijelölt kere­ten túlterjeszkedjen. Talán éppen ez vethető a szemére, tehát hogy a sokszor nyílt törvényte­lenséget vállaló Gyurcsány-kormánnyal szem­ben nem lépett fel határozottabban, és nem vont olyan jogköröket a köztársasági elnöki hatalom alá, melyek ugyan idáig nem tartoz­tak oda, de az Alkotmány nem is tiltja azok esetleges használatát. A Magyar Köztársaság új köztársasági elnö­kének kinevezése teljesen stabilnak tekint­hető közhatalmi helyzetben történt meg. A kormánypárt kétharmados többsége garan­tálta, hogy a sokszor félresikerült kompro­misszumok helyett a túlnyomó többség ér­tékrendjének megfelelő, és valóban a több­ség számára elfogadható személy kerüljön a posztra. Ha a tíz évvel ezelőtti Magyarországot, ideértve a mostani teljes ellenzéket és a sajtó 99 százalékát megkérdezik, akkor Schmitt Pált szinte mindenki köztiszteletben álló olimpikonként, nemzetközi tekintélyként, valamint elismert diplomataként alkalmas­nak tartotta volna, hogy a nemzet egységét kifejezze. Schmitt Pál azóta sem követett el semmi bűnt, nem róható fel neki semmilyen erkölcsi, vagy politikai botlás, tehát nem in­dokolt, hogy megítélése változzon. Csakhogy a véleményformáló siserahad utasításba kap­ta: Schmitt, mint köztársasági elnök, elfogad­hatatlan. Miért? Csak. Mindenki elfogad­hatatlan, akit az új rendszer emel valamilyen komoly pozícióba. Pedig az újonnan megvá­lasztott államfőnk, mint kétszeres olimpiai bajnok, egyedülálló a világ köztársasági elnö­keinek sorában. Az emberi élet három alapvető szabályát híven követő - úgymint tisztességesen élni, mást meg nem sérteni, mindenkinek megad­ni, ami őt megilleti - Schmitt Pál megvá­lasztásának örülünk, és rendkívüli megelé­gedéssel tölthet el minket, hogy a fizetésért fanyalgók ma, ebben az új rendszerben már semmit sem számítanak. Ma már nem emel­hetnek göncz árpádokat a pajzsukra, nem énekelhetnek demszky gáboroknak győzelmi dalt, és nem hála istenkedhetnek tisztességes emberek bukása felett. Schmitt Pál a Magyar Köztársaság elnöke. Gratulálunk. szerk.

Next