Magyar Fórum, 2011. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

2011-01-06 / 1. szám

­ A fenti összefoglaló jellegű és széles horizontok közötti mozgást lehető­vé tevő cím alatt szeretném idei írá­saimat megjelentetni. Ha valami hamisítás, vagy annak a gyanújába esik, az ellen fel kell lépni. A helyes rovatcím tehát „a történelemhami­sítás és az ellene való küzdelem” volna. A történelemhamisítás kérdésé­vel az utóbbi hónapokban ezeken a hasábokon és a Havi Magyar Fó­rumban, prózában és drámában is több ízben foglalkoztam, s most, itt azért tűzöm magam elé megvizsgá­landó, figyelmet ráirányítandó fel­adatként, mert először is létének tu­domásulvételét elengedhetetlen­nek tartom, és ezen felül a történe­lemhamisítás zavartalan folytató­dását a jelen átalakulására és a ma­gyar megmaradásra a legnagyobb veszélynek látom. Szembe kell nézni több nehézséggel is. Az első ezek közül az, hogy a hamis történelem nemze­dékek során kizárólagosan rögzült a fejekbe, az emberek sokasága nem is lát ki belőle, és kevés a kiválasz­tott, aki a kitörést vezethetné. A fogalom meglehetősen haszná­laton kívüli és erősen filozófiai jelle­gű, tehát sok újságolvasó számára nehéz és mindennapi küzdelmei, létproblémái szempontjából nézve távoli. S a lap húzódozó olvasójának kétségtelenül igaza van. Ha eddig eligazítást, netán vitaérvet, s megvi­lágítást kapott mindennapi dol­gaiban, a frontharcaiban, most mi­ért ragadtassák el a filozófia elvont égboltjába­­ egy nem is filozófus próbálkozásai által. Ezt a nehézsé­get úgy próbálom leküzdeni, hogy megmaradok a mindennapok apró és nagyobb jelenségei, tényei és a politikai ok-okozat kutatás keretei között és egyúttal, s éppen ezek által a mindennapok történelemhamisí­tását is leleplezem. Talán valami örömöt is szerzek azzal, ha rámuta­tok véletlennek hitt eseményekben, az ártatlanságnak feltűnőkben a tör­ténelemhamisításra, az imperializ­musra. Igen, a történelemhamisítás - im­perializmus. De kezdjük talán mégis egy apró­sággal. Itt van mindjárt a magyar körbezártság kérdése, amely a bal­liberális vagy másképpen liberál­­bolsi magyarországi sajtó kedvenc témája és új állítása az új médiatör­vény szövegének közreadása, parla­menti elfogadása és a köztársasági elnök által történt aláírása óta. Min­denki kifogásol, rosszul, szigorúan néz ránk, állítja a hazai sajtó terje­delemben, tőkében, hangerőben nagyobbik fele. Tekintélyes vagy hirtelen tekintélyesnek nyilvání­tott nyugati lapok aggódnak a ma­gyar sajtószabadságért, a demokrá­ciáért és első vagy másodvonalbeli nyugati kormányférfiak fejezik ki fenntartásaikat a magyar eljárások diktatórikus volta iránt, és egyes ma­gyarországi nagyválla­latok külföldi anyacé­gei folyamodnak az EU- hoz a magyar kormány intézkedései elleni vé­delemért. Egyeduralko­dói magatartást látnak kialakulni. Az idegen nagyvállalatok is a de­mokráciát féltik, nem az extraprofitjukat. Kör­be vagyunk zárva. Egye­dül vagyunk, mert Or­bán autoriter. Kilöket bennünket az európai népek öleléséből, óbé­gatja a magyar sajtó fentebb jellem­zett része. Úgy is mondhatnánk, ki­löknek bennünket a kisdedóvóból, amelyben eddig minden játékunkat elvették a nagyobbak, viszont az óvónéni mindig megsimogatott ben­nünket, hogy oly szépen, oly hang­talanul tűrtük ezt. A tényt azonban, hogy mindent elvettek tőlünk, azt is, amit alázatosan, Károlyi Mihály­­módra odaadtunk, meg azt is, amit csak vonakodva, ezek a körülzártsá­­got hirdetők nem említik. Az ügylet hamissága könnyen át­látható. Hazudnak, nem vagyunk körülzárva. A sajtóművelet szerve­zettségét és alattomosságát már ne­hezebb elemezni és bizonyítani. A szervezés ugyanis a hamis történe­lem talaján történik, begyakorlot­­tan, titkos ösvényeken, sokszor tit­kosszolgálatiakon, évtizedes tapasz­talatokkal, sőt adott esetekben évez­redes rutinnal. Mire alapuljon hát a támadó fellépés, a visszacsapás? In­kább elmarad. A kormány inkább tűr és bátortalanul helyreigazít. Meg­­állapítódik ugyan, hogy a nyilatko­zó miniszterhelyettes a szocialista munkáspárthoz tartozik, a sajtóban sokszor a vélemény rovatokban meg­jelent levelekre hivatkoznak, de az egésznek egy központból szervezett­ségét, esetleg hazulról való pénzelt­­ségét, netán egyes nagy nemzetközi alapítványokkal való összekötött­ségét már nem említik, mint ahogy a hitelminősítő intézetek, a vasko­san leminősítők függését, eltartott­­ságát sem teszik szóvá érdemben. Mert minden jószándék ellenére a kétharmados kormánytisztviselők fejében is ott ül a hamis történelem. Tisztelik és félik a hitelminősítőket, még ha látják is, mennyire piszkos a kezük és elismerik a balliberális sajtó jogát a földalatti szervezkedés­re, mert azok csinálják, akik csinál­ják. Félnek a hamis történelem ka­lodájától, sőt gillotinjától. Mert ed­dig mindig, a második világháború óta pedig kizárólagosan az az impe­rializmus győzött, amely a művelt nyugat ruháját öltötte magára. A magyarság maradjon csak a Barbari­­cumban. Majdcsak el leszünk vala­hogy. Már, ha megmaradunk. De ez még nem a teljes körképe a történelemhamisításnak. Minden mai küzdelemnek van előzője, min­tája, természetesen fenyegetése is. Ez a hálózat 1989-90-91-ben már dolgozott, amikor a nemzeti-népi hatalomátvételt akarta megakadá­lyozni. És akkor is célt ért. Megtör­tént az a privatizáció, amelynek fo­lyományaként ma a nagyvállalatok Brüsszelben panaszkodnak. Akkor minden sikerült a hálózatnak és a magyarságot megverték egy hálóza­ti csatatéren. Sok népi elem elkalló­dott, megkeseredett. Mindenki em­lékszik rá. A támadás akkor sokkal tömegesebb, fedezettebb volt és a Nyu­gat-imádattal jól meghintett magyar talajon meleg magágyakra talált. A tömeg gyarapodni akart és elszegé­nyedett. Most, húsz év tapasztalatai után vergődéses a dolog. A Nyugat már semmilyen értelemben nem pél­dakép, nem eszmény, hanem csak vonzó munkahely a nagyobb fizeté­sei miatt, ennélfogva az onnan ide irányított sajtószabadság-óvások, intések süket fülekre találnak. Ak­kor az Antall-kormánynak nagy gon­dot okoztak, mert maga a kormány tele volt tűzdelve olyan átmentett káderekkel, akik kívánták is, hogy nagy gondot okozzanak és azért is, mert voltak komoly bankgaranciái, valamint kormányfedezetei az üze­neteknek. A gyakorlat ugyanez volt: vészjelzés Pestről - sikoly Nyugaton és a sikoly felerősítése szintén itthon. Az ismétlőfegyverként való üzem­módot már akkor is alkalmazták. Szünet nélkül lőttek az Antall-kor­­mányra és persze a mögötte álló né­pi erőkre, szélsőségesekre. Volt ta­xisblokád, Surányi-ügy, Göncz-pur­­parlé, Charta, médiaháború, volt pokoli hangzavar és lett belőle Horn kormány és kiárusítás. Ma sokkal gyengébbek. Ott van mögöttük a Lehmann and Lehmann bankház bukása, azaz egy válság té­nye, nyomora, az egész nyugati világ­ra ráboruló árnyéka, amelyet, ha ál­taluk kiprovokáltnak és szándékolt öncsődnek tekintünk is, mégiscsak csőd és ott van mögötte három bor­zalmas, értelmetlen háború, az ira­ki, az afganisztáni és a gázai, ame­lyet a művelt Nyugat már csak er­kölcsi önfeladással tud megemész­teni. Ebben a helyzetben, amikor szükségképpen háborús cenzúra mű­ködik, nagyon nehéz magasztos elv­vé felfújni annak a sajtónak a sza­badságát, amely hallgat ezeknek a háborúknak az értelmetlenségéről. Mit írjon az az amerikai sajtó a né­pek önrendelkezési jogáról, ame­lyiknek demokrácia­hozó első had­serege ezzel a wilsoni elvvel hajó­zott át Európába, hogy örök békét és szabadságot teremtsen és most képtelen megakadályozni a palesz­tinok évtizedek óta tartó rabságát, irtását, bebörtönzését? Egyáltalán kinek lehet ma szava a sajtószabad­ságról? Amikor a sajtószabadság pénzfüggő és bankfüggő. Amikor az újságok többségét el kell tartani, mégpedig nem csak az olvasók által, hanem a hirdetők által is és a hirde­tők, tisztelet a kivételnek, politikai befektetésnek tekintik a leadott hir­detéseiket. Mert a rendszer így van megszervezve, hálózatba szőve. Meg úgy, hogy a nagy nézettségű tévék a hamis történelmet és a jelent is meg­hamisítva közlik, a sokkal kisebb tömeghatású napi- és hetilapok pe­dig megengedhetnek maguknak igaz­mondást, leleplezést. Azért, hogy a háttérhatalom hivatkozhasson rájuk, mint a sajtószabadság tényeire. A CNN amerikai hírtelevízió an­nak idején élőben közvetítette az ira­ki háború egy részét. Ameddig szen­záció volt. Láttuk a sarkon befordu­ló bombákat, hallottunk az iraki lég­elhárítás légtér-ellenőrzés teljes meg­bénításáról, de azt, hogy a háború­nak nem volt oka és amit aknak fel­tüntettek, az hazugság volt - nem voltak tömegpusztító fegyverek Irak­ban - azt nem, később sem. Az már nem volt hír. . A mai világ egyetlen imperialista gyalázatáról, egyetlen valódi képte­lenségéről nem beszél, nem ír, nem közvetít semmit a szabad sajtó. Amikor valaki ezek felé a jelensé­gek, embertelenségek felé közelít, rögvest ráfogják, hogy összeesküvés­elmélet rabja. Meg antiszemita. Tör­vényt hoznak és fogadnak el sok he­lyen a holokauszttagadás tilalmá­ról, nálunk megfejelték a kommu­nizmus bűnei tagadásának tilalmá­val is, és senki nem akarja észreven­ni, hogy az egész mekkora képtelen­ség, merénylet a szabadság és a saj­tószabadság ellen. A sajtószabadság tekintetében ép­pen fordított a helyzet, mint ahogy azt a sajtószabadság mai felkentjei, Moszad­ irányította Népszabadsá­­gosai, Népszavásai és ATV-sei állít­ják. Ők, a hálózatba szervezettek, a külföld beavatkozásáért sírók, fejü­ket a Soros Alapítvány falába verde­­sők szeretnék fenntartani a hamis történelmet­­ az extraprofitért. Sem­mi másról nincs szó. A további tet­szés szerinti hazudozás, félreveze­tés, elhallgatás, csúsztatás, a káosz sajtószabadsága az extraprofit ki­nyerésének alapfeltétele. Az ő sajtószabadságuk egy-egy célra szervezett, a kiválasztás és ki­képzés monopóliumát bíró, rendsze­rint etnikai alapon és szigorú meg­bízhatósági tesztek alapján működő szerkesztőség teljes függetlenségét jelenti. Mitől is? Hát a nép akaratá­tól és a nemzeti lét kötelező fegyel­métől, s ennyire tragikusan kiszol­gáltatott nép esetében a megmara­dás feltételeitől. Az ő szerkesztősé­gi, saját sajtószabadságuk, akármi és akárki is a tényleges fenntartó, csak a hálózatnak tartozik szolgálat­tal, csak ennek tartozik megfelelni. A hálózat őstípusa, amelybe ezen magyarországi sajtótermékek, té­vék tartoznak, a Rothschild bankház eredeti hálózata, amely ma is műkö­dik. Az öreg Anzelmnek, a dinasz­tia megalapítójának, aki frankfurti gettóban szerezte meg az induló­pénzt, mint pénzügyi zseni, öt fia volt. Aztán az egyik a nápolyi, a má­sik a bécsi, a harmadik a párisi, a ne­gyedik a londoni és az ötödik a frank­furti bankot vezette. Minden na­gyobb üzletüket egyeztették, állan­dóan kapcsolatban álltak egymás­sal, évenként legalább egyszer össze­ültek Rothschild csúcstalálkozóra. Királyoknak, államoknak, herce­geknek hiteleztek. Háborúkat pén­zeltek. Ez még a XIX. század elején Napóleon bukása után, a Szentszö­­vetség korában alakult ki és aratta fényes sikereit. A Rothschild testvé­rek jó testvérek voltak. De a lényeg a hálózat volt. Ennek a mindenkinél gyorsabb hálózati információáram­lásnak és szoros együttműködésé­nek köszönhették, hogy az akkori világ legnagyobb hatalmassága let­tek, noha nagyobb bankok talán vol­tak a piacon. Háborúk indítása, ered­mények befolyásolása, nehéz hely­zetek átvészelése egyaránt a pontos hálózati összeköttetéseknek volt kö­szönhető. Amikor aztán az első vi­lágháború előtt Amerikába is áttet­ték magukat, a világ urai­ lettek, holott Amerikában Rockefeller mindig nagyobb volt náluk. Kétségtelen, hogy a mai magyar sajtót, a tévéket immár a Soros-háló­zattal is megerősítve ez a Rothschild hálózat tartja fenn, inkább amerikai pénzzel és amerikai utasításokkal, de a világot uraló globális tőke ér­dekkijárójaként, s a hamis történe­lem fenntartásának, kiterjesztésé­nek, a nemzeti kultúra elsorvasztá­sának kötelezettségével. Azok te­hát, akik most üres első oldallal je­lennek meg, egyáltalán nem a sajtó­­szabadságért aggódnak, hanem a hamis történelem terjesztésének meg­akadályozása miatt. Pedig a korláto­zás ebben a vonatkozásban igen gyer­meteg, nagyon humánus, nagyon megengedő. Mármint a törvényben. Csakhogy őket a törvény szövege nem is érdekli. Nincsenek reziden­seik a vezető testületben. Számukra mindig csak ez a kérdés. Nincs - ta­lán­­ bent az az informátor, aki a Rothschildoknál mindig minden kor­mányban, államgépezetben bent volt, s aki jelentett és ha kell, fékezett, vagy éppenséggel háborúra tüzelt. Ők továbbra is hazudni akarnak, nekik a hazudozás szabadsága a sza­badság, de mit és hogyan hazudja­nak, ha nincs bent a fülük a tanács­teremben. Amellett ők, akár fiata­lok, akár idősek, egyszerűen nem is képesek másra, mint a jól bebiflá­zott hamis történelem tanait, törté­nelmi ferdítéseit, hírben, hírcso­portosításban, elhallgatásban pesti viccben és durva káromkodásban, lélekrombolásban előadni. Nekik a nyolcvan, kilencenéves pesti kaba­ré felszínessége, pesti szlengje kell, a röhögtetés gatyaletolással és poli­tikai ártás, egyoldalúság, s minde­nekelőtt a nemzetellenesség. Sajnos az új médiatörvény szöve­géből, irányából egyelőre nem ol­vasható ki, hogy határozottan fel akarná számolni a hamis történe­lem terjesztésének talmi sajtósza­badságát. Az a Deák Ferenc-i tömör­ség, hogy „nem szabad hazudni”, egye­lőre nincs benne és az a szankció sincs, amely a hazugra arányos bün­tetést, akár elhallgattatást mérne rá. Pedig, ha eddig nem jut el a kéthar­maddal felruházott, tehát a lehető legnagyobb nemzeti felhatalmazás­sal rendelkező törvényhozás, akkor nem csinált semmit. Mert ha a Ma­gyarországon működő kereskedel­mi tévékre és az internet-oldalakra meg mindenféle újabb fórumokra nem vonatkozik a hamis történelem terjesztésének tilalma és az igaz­mondásra törekvés, akkor a hamis történelem ömlenye még az eddigi­nél is jobban elborítja majd a ma­gyar társadalmat. Mert a hálózat a maga által kitalált fenyegetettség­ben újjáépíti magát és a sírásával, az üres lapjaival, a nemzetközi óbé­­gatással eléri, hogy a tengerentúl­ról, vagy akárhonnan még több pénzt töltsenek bele. S ha a hamis történelem orgánumaiban jobban lehet keresni ezután is, akkor hiába a sok tiszta vagy fél­tiszta kuratóri­um, testület, hatóság, a médiatör­vény marad, a hamis történelmet pedig éneklik, költik, hazudják to­vább. A Népszabadság most 2011 janu­ár 3-án címlapján magyarul és még huszonkét nyelven hazugságot kö­zölt. A hazugság ártó szándéka, nem­­zetellenessége nyilvánvaló. Időzíté­se nemkülönben. Ha a médiaható­ság a talpán áll, ezért a hazugságért a legkeményebb büntetést szabja ki. Csak ez bizonyítja ugyanis, hogy hazánkban van sajtószabadság, de hazudozási nincs. Mert a kettő ki­zárja egymást. Ginka István Történelemhamisítás Magyar FortrM FELAJÁNLÁS Az Ady Endre Sajtóalapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot 50x70-es formátumban elkészíti, bekeretezteti, s azoknak az önkormányzatoknak, akik levélben kérik, ingyen eljuttatja. Címünk: 1092 Budapest, Ráday u. 32.1. em 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578. 2011. január 6.

Next