Magyar Fórum, 2011. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

2011-01-06 / 1. szám

­ December 26-án, Szent Család va­sárnapján vette kezdetét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által meghirdetett Család éve. A püspöki konferencia körle­velet adott ki ebből az alkalomból, amelyet minden magyarországi ka­tolikus templomban felolvastak. Az MKPK arra is felhívja a figyelmet, hogy „kortársaink közül sokan abban akarják megélni szabadságukat, hogy mindentől függetlenítik magukat, sem­mire nincsenek tekintettel, a másik em­berre sem, a közösségre sem, a saját jö­­vőjükre sem. A kellemes közérzetnek ebben a bűvöletében könnyen megeshet, hogy nem vesszük észre: elmúlik az élet, s amire lehetőségünk volt tegnap, az holnapra már a múlté. ” -A Nagycsaládosok Országos Egye­sülete (NOÉ) bekapcsolódik-e a Csa­lád éve programjainak szervezésébe, lesznek-e közös rendezvények? - kér­deztem Székely Hajnalkát, a NOE elnökasszonyát. - A NOE a legnagyobb hazai csa­ládszervezet, ami alapvetően a csa­ládok érdekeit képviseli. Mi min­den évben a nagycsaládosok számá­ra szervezünk rendezvényeket, így 2011-ben is. A szokásos évi prog­ramsorozatunk február 12-én veszi kezdetét Pécsett, a Há­zasság világnapjának meg­ünneplésével. Több he­lyi szervezetünk is ezen a napon rendez kisebb programokat. Május kö­zepén rendezzük meg a Családok nap­ját és j­úlius­­ban Népesedési világ­naphoz kötődő program­jainkat. Országos szinten nem lesznek a katolikus egyházzal közös rendez­vényeink, de helyi szin­ten már igen. A NOÉ na­gyon sokszínű szervezet, és így vannak olyan helyi csoportjaink, melyek jó kapcsolatot ápolnak a plébániákkal. -Mit gondol, a Család éve segíthet-e annak bemutatásában, hogy a nagycsalád érték? - Egyértelmű, hiszen egy olyan kampányról van szó, ami igen sok rendezvényt feltételez és ezért a mé­dia sem hallgathatja el. Fel kell hív­ni rá a figyelmet, hogy a család ér­ték, a NOÉ is ezt képviseli. Tudo­másul kell venni, hogy minden energia és pénzeszköz, amit a gyer­mekekre áldozunk, az a jövőnkbe történő befektetést jelenti. - A bevezetőben idéztem a püspöki kar körleveléből. Ez a rész arra mutat rá, hogy nem elég az anyagi ösztönző ahhoz, hogy valaki családot alapítson, hanem társadalmi szemléletváltásra is szükség van. Ezen a téren mekkora a média felelőssége ? - Igen nagy, hiszen a média azért dolgozik, hogy felhívja az emberek figyelmét az általa fontosnak ítélt dolgokra, a változásokat elősegítse, és véleményt formáljon. Ha minél több olyan pozitív hangvételű cikk és hír jelenik meg, ami a családok életét érinti, az vélhetőleg a társada­lomban szemléletváltást eredmé­nyez. Természetesen több összete­vője van annak, hogy ki miért vállal akár három-négy gyermeket is, s mi az oka, hogy más egyet sem. Az egyéni sorstörténetek is átírják a terveket. Úgy látjuk, hogy az elmúlt 20-30 évben sajnos nagymértékben romlott a hajlandóság a gyermek­­vállaláshoz és ténylegesen az anya­giak kerültek előtérbe.­­ A körlevél arra is kitér, hogy egyre kevesebben szeretnének sírig tartó hűsé­get kötni. Tavaly szeptemberben vette kezdetét egy előadás- és beszélgetésso­rozat keresztény házasságra készülő fiatalok számára a Nagycsaládosok Országos Egyesületének, az Országos Lelkipásztori Intézet, a Katolikus Családtervezési Tanácsadó szervezé­sében. Az előadások helyszíne pedig a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola. Mennyire sikeresek ezek az előadások? - Az a tapasztalatunk, hogy nagy­részt egyházi körökből jönnek a fiatalok, ezek a rendezvények telt­házasak, így a létszámot illetően nincs okunk panaszra. Az a gond, hogy ugyanazokat szólítjuk meg, akik már eleve egészséges élet­­szemlélettel viszonyulnak a család­­alapításhoz. Reméljük, hogy azo­kat a fiatalokat is meg tudjuk szólítani, akik azon tanakodnak, a karrier, a munkahelyi előrejutás a fontosabb, vagy pedig az, hogy csa­ládot alapítsanak.­­ Évek óta halljuk, hogy gazdasági és erkölcsi válságban vagyunk. A NOÉ a gazdasági válság ellen nem sokat te­het, de az erkölcsitől milyen módon le­het megóvni a gyermekeket? - A helyi szervezeteink program­jaikkal nagyban hozzájárulnak ah­hoz, hogy a gyermekekben egészsé­ges életszemlélet alakuljon ki. Ter­mészetesen az, hogy ez mennyire lesz sikeres, főleg a szülők hozzáál­lásán múlik. Korántsem mindegy az, hogy a gyermeket milyen kör­nyezetben neveljük föl, s az sem, kiknek a társaságában lát minket, kikkel tud barátkozni. Ezért na­gyon fontosnak tartjuk a civil szfé­rán kívül a művészeti nevelést és a sportolást is. Ha valaki alkot, vagy sportol, olyan tevékenységet végez, ami arra neveli őket, hogy ne térje­nek le a helyes útról. - A NOÉ tagja és támogatója is a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének. A határon túli magyar­ság demográfiáját is az jellemzi, mint az anyaországiét? - Sajnos igen. Felvidéken, a Vaj­daságban egyre nagyobb ütemben fogyatkozik a magyarság, és azt hal­lottuk, hogy már Erdélyben is lát­hatók azok a negatív mutatók, ame­lyek egész Európára jellemzők­. Te­hát egyre kevesebb gyereket vállal­nak és az első szülés időpontja egyre jobban kitolódik. A már említett Kárpát-medencei szervezetek nagy­­családos alapítványok, egyesületek és a helyi közösségi életet szervezik úgy, hogy megpróbálnak segíteni egymáson.­­A civilizáció fejlődése tehát kiala­kította az én-központúságot, aminek egyik következménye az, hogy egyre ke­vesebb gyerek születik? - Igen, és ezt több felmérés iga­zolja. Ma több család jobban áll anyagilag, mint 10-20 évvel ezelőtt, és mégis úgy gondolják, csak abban az esetben vállalnak gyereket, ha már nekik mindenük megvan. Egy másik gondolat: amíg nincs saját lakás, addig nem is tervezünk gye­reket. Tudjuk, ha valaki korban ké­sőn vállal gyermeket, akkor nagyon kevés az esélye annak, hogy ennek a gyermeknek születnek kistestvérei. Érezzük ezt a társadalmi problémát, ahogy azt is: öregedik a nemzetünk. Nagy kérdés, hogyan fogunk gon­doskodni 10-20 múlva az idősekről. Alapvetően az a gond, hogy ha kevés gyerek születik, nem lesz, aki a nyugdíjat befizesse, és összeomol­hat a nyugdíjrendszer.­­ Többen egy gyermeket sem szeret­nének, pedig egy házaspár reproduk­ciójához kettő szükséges. - Ez így van, de sajnos egyre na­gyobb probléma a meddőség ha­zánkban. Az utódlás az utóbbi tíz évben egyre idősebb korra tolódott ki, általában nő a meddő párok ará­nya, és az életkor előrehaladtával csökken a termékenység, az anya élet­korával nő a veszélyeztetett terhes­ségek, a sérült gyermekek száma. Ezért lenne szükséges az, hogy a né­pesség 20-30%-a nagycsaládos le­gyen. Természetesen ez nem puszta matematika, hiszen nagyon erős az emberi tényező. Azt azért meg kell említeni, hogy a felmérések szerint idehaza a még családalapítás előtt állók általában több - 2-3 - gyerme­ket szeretnének. Ez a szám nálunk magasabb, mint Nyugat-Európában.­­ Az Orbán-kormány programja a népesedési helyzetet is javítani szeretné. Elégedett a kormány eddigi családpoli­tikai intézkedéseivel? Gondolok a gyer­mekek után járó adókedvezményre, amire egyesek úgy tekintenek: büntetik az egyedül élőket.­­ A NOE már 23 évvel ezelőtt is azt kérte, hogy adókedvezményt kapjanak azok, akik gyermeket ne­velnek. Ezek a szülők azzal, hogy képzik, nevelik a gyerekeket, igen sokat tesznek le a nemzet asztalára. A januárban életbe lépő kedvezmé­nyekhez mérhetőt eddig még nem kaptak a többgyermekesek. A kor­mány tehát jó irányba indult, ami­kor programjának központi elemé­vé tette az adórendszer átalakításán keresztül a gyermeknevelés támo­gatását. Ez a támogatás megköny­­nyíti a nagycsaládosok életét, hi­szen-ha jól látjuk- kb.90%-uknak nem kell adót fizetni. Ez egy pozitív megkülönböztetés, és nem büntetés a gyermeket nem vállalók számára, hanem több pénzt hagy a családok­nál a kormány. Reméljük, hogy ezt a családpolitikai intézkedést még to­vábbi pozitív változások követik, mert azt tudjuk, hogy a családi pót­lék, illetve a gyes összege három éve nem emelkedett. Nagyon fontos a családoknak a kiszámítható, hosszú távon stabil családpolitika, ami egy fiatal párnál az első gyermekválla­lás szempontjából négy-öt évet je­lent. Medveczky Attila A nagycsalád érték Magyar Fórum Gazdasági tanévnyitó Dr. Boros Imrével (Folytatás a 3. oldalról) Az amerikai kötvényeket, amit korábban a liberalizmus a leg­nagyobb bűnnek és sértőnek tekintett, hogy a központi bank veszi az állam papírjait, az most Amerikában bekövetkezett. Magyarországon rég­ megtiltották. Ez most bekövetkezett, mert a Fed Reserve tudtommal vásárolt amerikai kötvénye­ket, állampapírokat, amire korábban közgazdasági fertőként te­kintettek. Almát szakítottak a Paradicsomban, ami tilos volt.­­ Végül is nem kaptam választ arra a kérdésemre, hogy ez a töménte­len pénz, amit most kibocsátott a Fed, kihez is került?­­ Ez az! Ezt még az amerikai közvélemény és a kongresszus emberei is kérdezgetik. Hol van a pénz? Visszafizették a pénzt? Mennyi új államadósság keletkezett és hasonlók. Itt most ezek a kérdések mennek, mert Amerikában nem év vé­gén van a költségvetés készítése, hanem keresztféléves, októ­berben jár le talán a következő költségvetése az Amerikai Egyesült Államoknak, és a vitája nagyon érdekfeszítő lesz.­­A másik téma, Karácsony tájékán került nyilvánosságra, hogy Kína bejelentette, hogy hajlandó Portugáliát, Spanyolországot, Görögországot megmenti és finanszírozni.­­ Azért ezek a kínaiak még a résnyi szemükön is jobban látják ezt a kérdést. Alapban az van, hogy a kínaiak a legnagyobb be­fektetői most már az amerikai kincstárnak. Azt mondják, hogy az rendben van, hogy el tudjuk helyezni a termékeinket, mert Amerikában tulajdonképpen minden kínai, ha beme­gyünk egy boltba. Az is rendben van, hogy ezek kifizetnek minket dolcsival. Az már kezd nem rendben lenni, hogy mi minden dolcsinkat befektetjük az amerikai kincstárba, mert a dollár jól lecsúszott, ami az árfolyamát illeti, és kamatot is alig adnak érte. Ezzel is magyarázható, hogy a kínaiak is kezdték unni már a nemzetközi hitelminősítőknek az arcátlanságát, hogy össze-vissza értékelnek. Fogták magukat és leértékelték az amerikai állampapírokat a kínai minősítők. Egyes japán minősítők Magyarországnak jobb osztályzatokat adtak, mi­közben az amerikai érzelmi és mindenféle láncokon működők a magyarokat leértékelik, a japánok pedig föl. Bosszantó ez az átpolitizáltság, ahelyett, amit az ember jogosan elvárna, hogy ezek aztán tényleg nagyon pontos infókat adjanak. A kínaiak azt mondták, hogy álljon meg a menetrend, bajsza van a meny­asszonynak, tán diverzifikálni kéne a befektetéseinket. Kína részéről nemcsak valami altruista mozgolódásról van ám itt nagyban elbeszélés, amikor ilyeneket mondanak, hogy Portu­gália, hanem az a 2500-3000 milliárd dollár, ami bent fekszik az amerikai kincstárban, ami hovatovább már a teljes ameri­kai volumennek a 25-30%-át finanszírozza, annak egy részét át kéne pakolni Európának, ja, ha az még az európai gazdaság­nak még segít is, az nekünk nem baj, mert nyilvánvalóan jó lesz a mi tárgyalási pozíciónk, hogy esetleg a mi áruink egy gazdasági tömbbe, mert kívül vámhatár van, az EU-ban, ked­vezőbb feltételekkel üljünk be. A külsőknek azért a vámokat le kell csörgetni, azért ezt el ne felejtsük. Kemény alkukról van szó. -Az tűnt fel nekem, hogy Kína nem a volt szocialista országok felé nyúlt, hanem a mediterrán világ felé. Ennek messzelátó külpoliti­kai következményei is lehetnek? - Hogyne. Hajdanában, Mátyás király korában is volt egy 40 ezer embert foglalkoztató kereskedelmi flottája Kínának, az In­diai-óceánon hajóztak, ma is hajóval jönnének, a megnevezet­tek kikötői, az elsőszámú célok nyilván, meg a piacaik, már a méreteiknél fogva is, az olaszoké, spanyoloké. Most érdekes módon nem a volt szocik a legnagyobb gáz az EU-ban, hanem az eurózónában lévő országok egy csoportja. Az írek, portugá­lok, spanyolok, olaszok, görögök. Mondjuk a déli csoport. Azok vannak nyomás alatt, nyilván azokat kell megcélozni, mert aki legnagyobb szoaréban van, azzal lehet a legjobban al­kudozni, nem? - Helmut Schmidt figyelmeztette Európát, hogy a németeknek fi­zetniük kell, mert egyébként baj lesz. Nem mondta ki Kína nevét, de nyilvánvalóan erre utalt. - Természetesen. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az év végén elkísértem a gyerekeimet egy sítúrára, mint nagy­szülő.Nem nagyon síeltem a köd miatt, mert nem akarom összetörni magam, viszont láttam a német tévében a 93. évé­ben járó Schmidt urat, a volt kancellárt. Remek interjút adott, pont ezekről a kérdésekről és persze sok egyéb másról is. Na­gyon világosan elmondta, hogy nincs más hátra Németor­szágnak, mint előre. Nem lehet csak a vajas kenyeret eszeget­ni, mert a német tőke jól ki van települve ám délre is, Spanyol­­országba, és egyéb helyekre, s ha nem segít, akkor nagyon ko­moly veszteségei lehetnek.Nem önzetlen azért ez a segítség. A németországi köztudatban nincs benne, hogy a német befek­tetői tőke mennyit szed ki ezekből a helyekből. A kettőt egyen­súlyba kell helyezni. Erre utalt a Schmidt is. - Fel van adva a lecke, tehát? - Igen, de elsősorban az euroatlanti térségnek, persze a világ­nak is, mert bár a súlypontok áthelyeződnek, de ne felejtsük el, hogy hosszú ideig az euroatlanti térség mellé kell tenni, hogy plusz Oroszország, ami már bocsánat, de tör is felfele, mint a huszár segge. Azért a nyersanyag, valamint a képzett ember még mindig számít a világban. Akkor is, ha egy kicsit lerongyolódott. Gondoljunk csak arra, hogy Klebelsberg an­nak idején mit mondott: ha már katonailag nem tudunk re­­vansot venni, legalább a szellem fejlődjön, és épített 1100 isko­lát. Ennek még mindig komoly termelőereje van. Vagy az arab országokban a gazdagok kiszippantották a szegényekből az értelmiséget. Mind ott dolgozik az olajországokban. Ezek azért még a jövőbeli növekedésnek és talpraállásának komoly zálogai. Nyilvánvalóan föl van adva a lecke, ugyanazt ugyanúgy nem lehet tovább csinálni. Győri Béla A Magyar Fórum Kiadóhivatalának e-mail címe megváltozott! * Új e-mail címünk: info@magyarforum.hu 2011. január 6.

Next