Magyar Fórum, 2011. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
2011-09-08 / 36. szám
A 6 Az 1937. december 20-22-re kitűzött választásokon a kormány kisebbségben marad, s II. Károly király Octavian Gogát kérte fel kormányalakításra. Goga a huszas években még a néppárt alvezére volt, később azonban párthíveivel az ókirályságbeli antiszemita huzapárthoz csatlakozott, így jött létre a Nemzeti Keresztény Párt. Természetesen Hitler hatalomra jutása és első látványos sikerei alól a román politikai élet sem tudta kivonni magát. A Nemzeti Keresztény Párt a belpolitikában a zsidóság gyűlöletét és a román fajvédelmet, külpolitikában Németország és Olaszország felé való közeledés elvét hirdette meg. A román nacionalizmus kiújulásához az olaszokkal való rokoni kapcsolat felújítása és a magyar revíziós mozgalom elleni küzdelem is hozzájárult. Goga kinevezésével a király tulajdonképpen egy elkeseredett kísérletet tett, hogy a román belpolitikai életben egyre hangosabb vasgárdát marginalizálják és a nacionalista közhangulatot alkotmányos keretek között vezessék le. 1938. január 18-án királyi dekrétummal feloszlatták a még meg sem alakult parlamentet és a választásokat március 26-ra tűzték ki. A Goga-kormány alig több mint egy hónapig volt uralmon s e nagyon rövid időszakban a közvélemény átformálására tettek kísérletet. Az első intézkedésük 1938. január 22-én napvilágot látott törvény volt, amely az állampolgárságok felülvizsgálatáról szólt. A törvény kimondta, hogy a zsidók állampolgárságát felül kell vizsgálni, de az egyik szakasz lehetőséget nyújtott arra is, hogy feljelentés alapján bárkinek az állampolgárságát revízió alá vegyék. (Az új törvény jogalapot adott egy sor törvénytelen eljárásnak és a magyar határ mentén meg is indultak a feljelentések magyar birtokosok ellen. A magyar birtokosokat a román kormányok sohasem látták szívesen a határmenti övezetben... A magyar birtokosoknak, akiket feljelentettek, ezután a bíróság előtt kellett tisztázniuk magukat.) Mivel a választások nagyon közeledtek, Goga választási egyességet ajánlott mind a német pártnak, mind a magyar pártnak. Ezzel a lépéssel külpolitikai sikert is elkönyvelhetett volna, nyitást a tengelyhatalmak felé. Goga ahhoz a román irányzathoz tartozott, amely Románia külpolitikai orientációját áthelyezte volna Londonból Berlinbe és Párizsból Rómába. 1938. február 10-én az OMP magyarországi nyomásra választási paktumot kötött Gogával, aki többek között megígérte a magyarság „népszemélyiségként” való elismerését. A paktumból mégsem lett semmi, mert ugyanezen a napon a Goga-kormány megbukott. A király egy sokkal szélesebb alapokon nyugvó és állandóbb politikai rendet akart bevezetni, lényegében maga ragadta kézbe a politikai hatalmat. Goga nem sokkal élte túl bukását, néhány hónap múlva agyvérzésben meghalt. 1938. február 11-én Romániában bevezették a királyi diktatúrát. II. Károly államcsínnyel vette át a hatalmat s ezt kiáltványban hozta az ország népének tudomására. Bejelentette azt is, hogy a pátriárka vezetésével pártok feletti kormány alakult, mely politikamentessé fogja tenni a közéletet és új alkotmányt fog adni Romániának. A Miron Cristea pátriárka vezetésével létrejött nagy kabinetben helyet kaptak a liberális párt és a Vaida-féle román front emberei is. Hat korábbi miniszterelnök: Anghelescu, Averescu, Iorga, Vaida, Mironescu és Vaitoianu pedig tárcanélküli miniszteri tisztséget kapott. Tatarescu lett a külügyminiszter, Calinescu vette át a belügyi tárcát, Argetoianu ipar-és kereskedelemügyi miniszter lett. Kimaradt a kormányból az ország második és harmadik legnagyobb pártja, a Nemzeti Parasztpárt és a Vasgárda. Maniut a király felszólította, hogy kapcsolódjon be a munkába és lépjen be a kormányba, de az inkább távolmaradt az ügyektől és passzivitásba vonult. Zelea Codreanu, a Vasgárda vezére nem kapott hasonló bíztatást II. Károlytól. Néhány héttel később Codreanu önként feloszlatta a vasgárdát, de sorsát nem kerülhette el, a bukaresti hadbíróság elé állították és 10 évi kényszermunkára ítélték. A királyi diktatúra bevezetése valóban diktatórikus lépéseket hozott. Az új kormány első intézkedése az volt, hogy az ostromállapotot, amely addig csak részlegesen volt életben, most az egész országra kiterjesztették. A közrend megvédését a katonaságra bízták és minden fontosabb bűntettet és vétséget a hadbíróság hatáskörébe utaltak. Február 24-ére népszavazást hirdettek ki az országban, a nép szavazhatott igennel vagy nemmel a 4 nappal korábban, 20-án közzétett alkotmánytörvény javaslat kapcsán, hogy elfogadja azt vagy sem. Természetesen elsöprő többséggel elfogadták és 1938. február 28-án az új alkotmány életbe lépett. Az alaptörvény a királyi jogkört kiterjesztette és a végrehajtó hatalmat előtérbe állította. Bevezették a halálbüntetést és a vagyonelkobzást, kötelezővé tették az egyházi házasságot és törölték a sajtó cenzúrázására vonatkozó, a régi alkotmányban foglalt tilalmat. Törölték a régi alkotmánynak azt a rendelkezését is, amely kimondta, hogy minden törvényhez a király, a szenátus és a képviselőház hozzájárulása szükséges. A parlamentet teljesen alárendelt szerepre kárhoztatták, a király ezt követően egy évben csak egyszer volt köteles összehívni azt, s bármikor feloszlathatta. Az új alkotmány felruházta a királyt azzal, hogy törvényerejű dekrétumokat hozzon s ezeket csak utólag kellett a parlamentnek ratifikálnia. A királynak joga lett hadüzenetre, békekötésre, politikai és katonai szerződések megkötésére a parlament megkérdezése nélkül. Lényeges változás volt az is, hogy a kormány ezután csak a királynak tartozott politikai felelősséggel. A megyei és községi tanácsokat egyszerűen kihagyták az alkotmányból, ami a kinevezett időközi bizottságok törvényesítését jelentette. A kisebbségeknek, amely az ország egynegyedét tette ki, semmi jót nem hozott az új alkotmány, mivel az általános szabadságjogokat is szűkítették és ezt főleg a kisebbségek érezték meg. Tervszerűen haladt előre az ország „politikamentesítése” is. A megyék élére a prefektusok helyére a rangidős csapattisztek közül ezredeseket neveztek ki, akik katonás fegyelemmel kormányoztak. A hadbíróságok lázas sietséggel ítélkeztek, előbb a vasgárdistákat vették célpontba, majd mindenki mást, aki a köz ellenségének számított szerintük. 1938. február 11-én királyi dekrétummal elrendelték az ostromállapotot és ez feljogosította a hadtestparancsnokokat, hogy saját hatáskörükben további rendeleteket adjanak ki és ezekben 1 hónaptól 2 évig terjedő büntetéssel sújtsák a vétkeseket. A hadtestparancsnokok azonnal éltek is a lehetőséggel. A kolozsvári 6. hadtest parancsnoka február 23-án I. számú rendeletével nemcsak a politikai propagandát tiltotta meg, de a kisebbségpolitikába is önkényesen beleszólt. Tilos lett a román nemzeti érzés, a hivatalos nyelv és az állami intézmények megcsúfolása. A rikkancsok csak románul árulhatták az újságokat, plakátok és röpcédulák csak román nyelvűek lehettek. A sajtóban a helységneveket csak románul volt szabad használni. Március 30-án Miron Cristea átszervezte a kormányát és kihagyta belőle a volt miniszterelnököket, akiket ezt követően királyi tanácsosnak nevezett ki az uralkodó. Az így létrejött koronatanácsnak az volt a feladata, hogy az országvezetés legfontosabb ügyeiben tanáccsal szolgáljanak II. Károlynak. A koronatanács a király szűkebb politikai környezetét alkották, tagjai: Miron Cristea pátriárka, Averescu és Presnan marsall, Vaitoianu és Baliff tábornokok, Anghelescu, Iorga, Mironescu, Vaida és Tatarescu volt miniszterelnökök voltak. A koronatanács felállításával párhuzamosan március 31- én rendelettörvénnyel feloszlatták a politikai pártokat, egyesületeket és csoportokat. A Magyar Pártot is feloszlatták, amelynek vezetői ezt követően magánemberként jártak el a magyarság sérelmeinek orvoslása érdekében. Főként a hadbíróság elé mind tömegesebben hurcolt magyar emberek számára igyekeztek jogi és anyagi támogatást megszervezni. A pártok feloszlatása után a politikai szenvedélyek a felszín alatt tovább izzottak és a pártok helyét titkos szervezetek váltották fel. A királyi diktatúra bevezetése az állami intézményrendszer minden területén változásokat hozott s azokat az új alkotmány szellemében kellett rövid időn belül áthangolni. 1938. augusztus 14-én lépett életbe az új közigazgatási törvény, amely azzal a céllal készült, hogy megszüntesse a közigazgatási törvénykezés anarchiáját. A törvény az országot 10 tartományra osztotta, ezek élén egy-egy királyi helytartó állt, alminiszteri rangban. A tartományok beosztása mindenütt keresztezte a történelmi határokat és úgy állították össze a benne lévő megyéket, hogy a románság túlsúlyát mindenütt biztosítsák. Kolozs, Bihar, Szolnok-Doboka, Szilágy, Szatmár, Máramaros és Beszterce-Naszód megyék együtt Szamos tartományt alkották, Kolozsvár székhellyel. Alsófehér, Torda-Aranyos, Maros-Torda, Csík, Udvarhely, Fogaras, Nagy-és Kisküküllő valamint Szeben megye együtt a Maros-tartomány elnevezést kapta Gyulafehérvár székhellyel. (Gyulafehérvár nem feküdt vasúti fővonal mellett és Székelyföldről alig volt megközelíthető.) Temes-Torontál, Arad, Krassó-Szörény és Hunyad megyék ezután a temesi tartományt alkották Temesvár székhellyel. A legsérelmesebb Brassó és Háromszék megyék esete volt, amelyeket a havasalföldi Bucegi tartományhoz csatoltak, melynek Bukarest volt a székhelye s így teljesen kikapcsolták az erdélyi medence gazdasági és földrajzi egységéből, képviselethez pedig csekély számarányánál fogva az ország legnépesebb tartományában sem gazdasági sem politikai téren sohasem juthatott. A közigazgatási törvénnyel a helyi önkormányzat lényegében megszűnt, mert a megye elvesztette jogi személyiségét, a községet pedig kinevezett bíró vezette a gyakorlatban tanács nélkül. Október 12-én látott napvilágot a céhtörvény. A céhtörvény bevezetésével az volt a cél, hogy az új alkotmány által megjelölt hivatásszerveket ipari és kereskedelmi területen felállítsa. Ez a törvény is hátrányos helyzetbe hozta a magyarságot. A rendelet tartományonként céhekbe (breslák) tömörítette a munkásokat, magántisztviselőket, iparosokat, akik felett a céhek szövetsége állt. 2 hónapos határidőt szabott a törvény a szakmai csoportoknak, szövetségeknek vagy szindikátusoknak, hogy az előírások szerint átalakuljanak. A céhtörvény elsősorban a nemzeti gondolkodású magyar kisiparosságra nézve volt sérelmes, amely réteg a városokban a magyarság legjelentősebb bástyájának számított. A törvény, míg elismerte az erdélyi román iparosegyesületek szerzett jogait, addig a magyar iparosegyesületek jogi helyzete és vagyona is e rendlettel kérdésessé vált. Csurka Dóra CCXXIL fejezet A királyi diktatúra bevezetése Octavian Goga Miron Cristea pátriárka II. Károly román király Magyar Férum 2011. szeptember 8. Trianontól Trianonig1920. június 4-től 2004. december 5-ig Trianont a mai napig szándékos félremagyarázások, vaskos hazugságok, tévhitek fátyla borítja. A békediktátum aláírását követő 25 évben, a Horthy-rendszerben foglalkoztak a magyar tragédiával, de 1945 után a Rákosi-, majd a Kádárrezsim alatt tabu téma volt, felejtésre és hallgatásra ítéltetett. A rendszerváltást követően már tucatjával jelenhettek meg történeti feldolgozások, melyek Trianont vizsgálták, azonban a legtöbb munka csak a problémakör feltárásának egy-egy szeletére vállalkozott. Az elmúlt években már nemcsak olvasni lehetett a nemzet sorsdöntő katasztrófájáról. Film készült Koltay Gábor rendezésében és megnyithatta kapuit az első múzeum Várpalotán. A világhálón is gombamód szaporodnak a témát taglaló, igényes honlapok. A magyarság, a hosszú évtizedek hallgatását megtörve, felébredni látszik Csipkerózsika-álmából. Trianon ma is velünk és bennünk él. Végzetes hatása itt áll kapuinkban, amikor választani vagy tüntetni indulunk. Mellettünk fekszik ágyunkban álmatlan éjszakáinkon, kísér mindenhová elcsüggedésünkben. Ha nem építjük bele önképünkbe, mindennapi döntéseinkbe, akkor „Kompország” utasai maradunk a XXI. század globalizált világában is. Ezért kell fáradhatatlanul szólni a belső magyar tragédiáról, létszükség megérteni a magyarságot sújtó tudatos és irgalmatlan országdarabolást, nemzetpusztítást. Meg kell nevezni kertelés nélkül Trianon hazai és külföldi előidézőit, fel kell tárni a belső okokat, a nemzetközi körülményeket, vizsgálni kell a tragikus utóhatásokat. Trianonról és következményeiről szóló, minden szempontból körültekintő elemzést adó szintézissel még adós a történettudomány. Jelen cikksorozat ehhez próbál morzsákat hozzátenni, az 1920. június 4-től 2004. december 5-ig terjedő időszakot veszi górcső alá, és szándékozik feltárni a magyarság kálváriáját határainkon belül és túl.