Magyar Fórum, 2012. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

2012-08-02 / 31. szám

2 SUCHMANN TAMÁS,VOLT SZOCIALISTA ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ: „A CÉL TERMÉSZETESEN AZ, HOGY A KÖVETKEZŐ VÁLASZ­TÁSOKON GYŐZZÖN AZ MSZP HA A SZOCIALISTÁK MÉGSEM TUDJÁK MEGNYERNI A VÁLASZTÁSOKAT, AKKOR NAGYKOALÍCIÓT KELLE­NE KÖTNI A FIDESSZEL KÉT ÉV MÚLVA. AMENNYIBEN MONDJUK FEJ FEJ MELLETTI EREDMÉNY SZÜLETIK, AKKOR PEDIG EL KELLENE GONDOLKODNI EGY OLYAN MEGOLDÁSON, AMILYET A NÉMETEK IS ALKALMAZNAK” Csurka István Reformszalámizás A javaslat el van hibázva. Ez nem szokatlan. Híjával van az erkölcsi érzéknek. Ez sem. Kapkodnak a budapesti kom­munisták. Ez viszonylag új jelenség, de érthető. Közülük sokan nagyon áhítják már a nemzeti kiegyezést, ami az ő sze­mükben nem volna egyéb annál, mint hogy minden bűnük el van felejtve. Igen sokakban keltett megütközést a budapesti MSZMP pártbizottság október 23-ával kapcsolatos állás­­foglalása. Legyen a „nemzeti ki­egyezés” napja október huszonhar­madika - javasolja a Tisza Kálmán téri székház. Mielőtt egyet is suhintanánk, ál­lapítsuk meg, mivel van dolgunk. Ez egy kísérleti léggömb. Az MSZMP ezt azért eresztette fel, hogy meg­nézze, milyen a széljárás odakint, pártházon kívül. Mert másként kell sürögni-forogni, ha az ellenzék ne­tán készséget mutat, és másként, ha lelövi. Egyenetlenség szítására pe­dig mindenképpen alkalmas egy ilyen sárkányeresztés. Vagyis ez már egy választási kortesnyilatkozat. Az lesz a nyerő, vélik a bépé­pébén, aki először ölti fel a nemzeti kiegyezés nyomtatott pólóingeit, így kezeljük hát most mi is ezt a kis luftballont: választásilag. Nagy botorság volna részünkről, ha repülő erődnek néz­nénk ezt a kis papír- és gumiszer­kentyűt. Figyelem MSZMP, csak csúzli van a kezünkben! A javaslat el van hibázva. Ez nem szokatlan. Híjával van az erkölcsi érzéknek. Ez sem. Kapkodnak a bu­dapesti kommunisták. Ez viszony­lag új jelenség, de érthető. Közülük sokan nagyon áhítják már a nemzeti kiegyezést, ami az ő szemükben nem volna egyéb annál, mint hogy minden bűnük el van felejtve. S né­melyek még egy kis ez alkalomból való ünnepeltetésre is ácsingóznak. Egy ilyen erkölcsi képtelenségektől hemzsegő javaslat azonban rossz fényt vet a javaslattevő intézmény­re. A hagyományos magyar erkölcsi rendben, a szokásban és a tisztesség­tudásban sarkalatos helye van an­nak, hogy minden ember tudja ma­gáról, hogy mit illik neki mondania, képviselnie és mit nem. Pap ne pár­toljon bigámiát, kupec ne legyen áj­­tatos. Nincs tisztában a szavak jelenté­sével az, aki azt ajánlja, hogy a for­radalom kitörésének a napja legyen a nemzeti kiegyezés napja. Ennek a kecske-logikának a bakugrásával Március Tizenötödike pedig lehet­ne Ferenc Jóska első borotválkozá­sának ünnepe, október hatodikán éltethetnék Haynaut, április negye­dikére pedig hazahozathatnánk vi­téz nagybányai Horthy Miklós ham­vait. Olybá tűnik fel, hogy az MSZMP a választásokon elsősorban a hasadt tudatúak szavazatára számít és ezért idejekorán elkezdi a hasítást. A pártbizottság szóvivője szerint az 1956-os népfelkelés kezdőnapját, (kiemelés tőlem!) október 23-át egy demokratikus nemzeti népmozga­lom jellemezte. Majd később: „Eb­ben az értelemben e nap (kiemelés tőlem!) szellemiségét elődnek tekin­tik, az elmúlt 40 év reformkezdemé­nyezései között tartják számon.” Mi bukkan elő ezekből a Magyar Hírlap alapján idézett mondatok­ból? Az, hogy fel akarják szeletelni a Forradalmat. El tudják képzelni, hogy meg tudják ünnepeltetni ok­tóber 23-át úgy a magyar néppel, hogy október 24-e, 25-e és novem­ber 4-e ne legyen benne. Ez az új sza­lámi politika. A reformszalámizás, avagy naptárszalámizás. El kell ismerni, ötletes. Egyes napokat vál­lalnak, másokat nem. Egyes napo­kat csinosra, rózsaszínre pingálnak, másokat, a sötéteket, amelyeken sok az általuk megölt magyar, amelyek feketék a gyásztól, meghagynak az enyészetnek. Megjegyzem ebben a nap meglasszózásban nincs semmi új, ezt eddig is így csinálták. Csak tegnap még október huszonharma­­dikát sem vállalták. És hát a fő baj az, hogy nem tudjuk, holnap mit fognak vállalni. Vállalják-e még azt, amit ma vállaltak, vagy bennünket állítanak a falhoz azért, hogy ilyen nemszeretem napok vállalására szo­rítottuk őket. Lehet, hogy egy-két nap múlva megint november ne­gyedikét választják? És huszonhar­madika megint „hőbörgés” lesz? Mert volt az is, sajnos, emlékszünk. Számunkra október 25-e is forra­dalom, amikor a Parlament előtt folyt a mészárlás és október 26-a is, amikor Mosonmagyaróváron és még december nyolcadika is, amikor Salgótarjánban vérengzett a vív­mányvédők pufajkás hada. Immá­ron Kádár-Münnich parancsára. A mi forradalmi naptárunk már csak ilyen. Nehéz volna hát nekünk ki­egyezést bájolognunk. Csak az egész forradalmat ünne­pelhetjük közösen. Egy nappal, amit „népmozgalom jellemzett” mi nem tudunk mit kezdeni. Mi tagadás, persze, volt egy kis mozgalom. Ha csak azokra a mág­lyákra gondolunk, amelyeken a párttagsági könyvek égtek, már bi­zonyítva is tudjuk, hogy volt egy kis élénkség a terepen. De hát, sajnos, nem arra szólít fel bennünket a bépé­­pébé, hogy segítsünk megünnepel­ni néhány veteránját párttagsági könyve elégetésének 33. évforduló­ján. Vagy rendezzünk netán egy nagy, össznemzeti szalonnasütést? A Párt hozza a tűzrevalót, mi le­akasztjuk az utolsó avas, ÁFÁVAL füstölt szalonnáinkat a padlásról, nyársakat meg kérünk a Soros Ala­pítványtól, nehogy véletlenül kima­radjon a buliból. No, de idézzük tovább a július 19-i Magyar Hírlapot. „Beleértik a mos­tani ellenzéki szervezetek közül mindazokat - közvetíti a nyilatkozó titkár szavait a lap - akik a nemzet iránt érzett felelősségtől áthatva készek a nemes cél érdekében együtt­működésre. E tárgykörben konkrét megbeszéléseket kezdeményeznek, elsősorban a Történelmi Igazságté­tel Bizottsággal.” Kicsit csörög a szóvirág-csokor. Leginkább a második mondata szo­rul pontosabbá tételre. Ezt helyesen úgy kellett volna mondani, hogy folytatjuk a megbeszéléseket a Tör­ténelmi Igazságtétel Bizottsággal a következő nagy ünnep elnemzeti­­etlenítése és reformkommunista­­kommunistára átfestése tárgyában. Ezek a tárgyalások eddig is gyümölcsö­­zőeknek bizonyultak. A TIB-nek tehát nincs több do­bása. A TIB nem ellenzéki szerve­zet. A TIB éppen abban mutatko­zott álságosnak és magamutogató­nak, amire vállalkozott: a történel­mi igazságszolgáltatásban. Afelől, hogy október huszonharmadika reformkommunistája átmázolásá­­ban is készséges partnere lenne a hatalmi elitnek, nincsen kétségünk. De hát egyszer volt Budán kutya­vásár! Végül nagyon komolyra fordítva a szót. Van ezen a léggömbön egy felirat, amelynek elolvastán össze­szorul a szívünk. A nemzeti kiegye­zés. Mi inkább kibékülésnek és meg­egyezésnek mondanánk, de ez most nem számít, mert amit jelent, azt mi is óhajtjuk. Ha nem tudunk megegyezni, el­pusztulunk. TIB-estül, Tisza Kál­mán terestül, ellenzékestül. És azo­kat is magunkkal rántjuk a pusztu­lásba, akik semmiről sem tehetnek. Teszem azt a székelyudvarhelyi, Csíkszeredai magyarokat, meg a ma­radék „kassai polgárokat”. Hogy már aztán a hazai hallgatag többség­ről, azokról, akiknek mindent kö­szönhetünk, szó se essék. Ezért hát, legyen nemzeti kibékü­lés októberben! Legyen, mert len­nie kell! Most azonban mi mutatjuk fel a forradalom lyukas zászlait és mi esküszünk fel vérben fogant vég­zéseire, mi, akik eddig hallgattunk. Önök pedig MSZMP-sek, kommu­nisták és reformkommunisták jöj­jenek hosszú, tömött sorokban a mi ünnepünkre, némán és lehajtott fej­jel. Ez csak így becsületes és csak így történelmi igazságtétel. És akkor mi, másik magyarok, akik eddig hallgattunk és lehajtott fejjel a szé­len ácsorogtunk, mi majd odame­gyünk Önökhöz és nyújtjuk a ke­zünket. Ez lesz a magyar megegyezés. Más­ként nem lehet. (Elhangzott: 1989. VII. 23-án.) Csurka István a Hercegprímás utcában 2012. augusztus 2. Magyar FérfiM In memóriám Csurka István Szerettem, tiszteltem? Egyik se igazán jó szó ide. Bírtam. Örültem, ha megláttam. Bírtam a darabjait, élveztem a társaságát. Morogtam rá, de nem restelltem beis­merni, hogy megint és megint és újfent igaza van, lett, bejött, amit előre jelzett. Azt mondják most, hogy meghalt, egész élete merő szerepválság volt. Politikus, író, publicista? Soha egységesebb életmű, mert rend volt benne, a lelkében. Ezért lehetett támadhatatlan, noha mindig és minden irányból lőttek rá egész életében. Vagy visszalőttek. Oly mindegy, írásai a Magyar Fórumban az új Magyarország történetének leghitelesebb krónikás darabjai. Azon tűnődöm most, halála hírét véve, hogy nem ő, ez a nagy magyar író volt-e az ezredforduló legokosabb embere a magyar politikai életben? Alexa Károly

Next