Magyar Fórum, 2013. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
2013-02-07 / 6. szám
2013. február 7. Megjelent! Négy-öt magyar összehajol Csurka István emlékére A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány, 2012 Kedves támogatóink és olvasóink, a Csurka István-emlékkönyv kapható a kiadóhivatalban, Püskiéknél és az Anima boltjaiban. Tájékoztatásul közöljük, hogy a könyvet mindössze 500 számozott példányban adtuk ki. Ára: 4500 Ft. Megrendelhető a 06-30/754-5017 telefonszámon is. EMBERFOGÁS Alighanem a megszűnősélben lévő megyei folyóirat estjén elfogyasztott pálinka és bor is ludas lehetett abban, hogy mialatt Óbudára tartott, a Mókus utca békebeli vendéglőjébe, ahol Szindbáddal volt találkozója, Otcsenás Péternek újra és újra visszanyávogta gondolataiba magát Pilátus macskája. Hogy egészen pontosan mit jelent ez, azt éppen az óbudai partokon zátonyra futott, kortalan podolini álmokat szövögető, deres halántékú, örök úriembertől hallotta, mikor Szindbád a tejfölös bableves és a szalonnás túrós csusza között nem átallott felhívni hírlapíró pártfogoltja figyelmét, hogy torkos csütörtök ide vagy oda, mégiscsak kevesebbszer botlik az ember Pilátus macskájába jártában keltében. A békebeli példabeszéd szerint így nevezték azokat a hölgyeket és urakat, akiken végül meglátszott a farsang, a sok álomtalan éjjel és dorbézolás. Talán szemérmesebbek lettek az emberek a mulatozásaikban? Vagy csak a pénztárcájuk soványsága nem engedi meg az ilyesféle örömteli szórakozást? Vagy inkább odahaza, a konyhában üldögélve, társas magányban elégítik ki eféle vágyaikat? Akármint is van ez a dolog, Pilátus macskái már Szindbád idejében elkezdtek fogyatkozni a magyar városokban, a legritkább esetekben tűntek fel kurjongató urak báliruhás hölgyekkel a déli órákban, holott a hajós ifjúsága idején még gyakori látványosság volt az ilyesmi a farsangkor. - Senki se akar találkozni a szomorú reggellel, amely a város tornyaira felkapaszkodik, és annyi bánatot mutat, hogy a legnagyobb lump is nyomban kijózanodik - merengett el Szindbád, akivel kapcsolatban Otcsenás Péter már hozzászokott, hogy belelát a gondolataiba, de ebben semmi furcsaságot nem talált, hiszen barátja a másvilágról kelt át, ahonnét magával hozta többek között ezt a természetfeletti képességét is. Otcsenás kapcsolata úgy alakult Szindbáddal, ahogyan a valódi mesterekkel történő kapcsolatnak működnie kell. Mindig számos kérdéssel a tarsolyában indult a találkozóra, ám ahogy a távolság fogyott kettőjük között, azon vette észre magát, hogy rögvest minden kérdésére választ kapott, vagy ha akadt is kivétel, az már nem is foglalkoztatta annyira. így Szindbád kedvére mesélhetett az ifjú kollégának, hátha okul élete tanulságaiból, és nem végzi úgy, mint a hajós, aki a főváros akkori peremének számító Óbudán hunyt el, sötét szobában, mivel villanyát tízpengős tartozása miatt kikapcsolták, miután három évtizeden át segített e folyton beboruló országot világosabbá tenni. S történt ez 1933-ban, mikor is a magyar politikus urak sűrűn hangoztatták, hogy ki kell venni az irodalom istápolását az „átkos, destruktív” zsidók kezéből s más kezekbe kell eme szegény, haldokló ügynek kerülnie. Ám e halál árnyékából láthatjuk, hogy mint működött ez a híres „másik” kéz. Sehogyan, mivel maguk a politikus urak amputálták, hiszen kiválóan meg voltak szépirodalom nélkül. Mit kezdhettek volna egy Szindbád féle ködlovaggal, akit nem fogtak ideológiák, dogmák, pártelvek, formák, törvények és szabályok, nem volt kompozíciója, de volt nagyszerű és nagyon gazdag élete s kedélye. Anekdotikus mondanivalóját a teljes és tiszta szabadság jellemezte, sohasem volt más célja az ő száz s egynéhány kötetének, mint képeken, alakokon s emlékeken át a maga különös költői kedélyét kizengeni, a maga kedélyére hangszerelni az egész magyar életet. Úr volt tehát a szó legjobb értelmében, életstílusának töretlenségét, lírájának érinthetetlenségét jelentette ez a szó akkoriban, mikor a magyar úr fogalma lassan s biztosan süppedt és süllyedt az örökké alacsony mocsarak felé. Szindbád képekbe s alakokba öntötte, emlékekbe fürösztötte mindazt, ami a magyar úr legjobb ösztöneiben élt, ami életének fényt, mámort és stílust adott az erősebb és gazdagabb napokban. - Sokan figyelmeztettek arra, hogy bennem a magyar sors egésze él: a paraszti búcsúsoktól Szemere Miklósig s az éjszaka pillangóitól a „barchent-nadrágos józsefvárosi asszonyokig”, tehát nekem illene elmesélnem a magyar élet nagy regényét. - Azért mondták - kezdte Otcsenás Péter -, mert te a kaotikus magyar társadalomnak még abban a rétegében gyökereztél, amelynek az írói, művészi és politikai szemhatára egészében tudta látni, áttekinteni az egész magyar életet, öszszes ambícióival. Te nemcsak a parasztot és a félurat ismerted, mint Móricz Zsigmond, nemcsak a pesti doktorokat, kávéházakat, csirkefogókat és a Lipótváros régi és új dinasztiáit, mint Molnár Ferenc, nemcsak a Herczeg Ferenc dzsentrijét, hanem az igazit, a titokzatos őslényt, akit még meg nem írtak, akivel Justh Zsigmond próbálkozott. Te ismerted a zsidóságot nőiben és férfiaiban, jobban mint Bródy Sándor és ismerted az ország nagyurait. Te ismerted mindezeket, és ami a legfontosabb, nem vonzódtál külön-külön egyikhez sem, egymáshoz való viszonyaikban objektíven tudtad látni őket, mindegyik érdekelt, mindegyiket nagy Borbély László szerűen érezted, de egyik se tudott úgy elhatalmasodni rajtad, hogy csak azt az egyet írd s egyik alakja elhomályosítsa előtted a többieket. - Különös kedvtelésem volt a kísértetjáratás, ám nem valami misztikus, babonás módon, hanem úgy, ahogyan most veled teszem. Játszottam, pajtáskodtam, mulatoztam az élettel s a dolgokkal, elkísértem útjaikat, kiskorcsmában ültem velük, bepislantottam a hálószobájuk ablakán, históriákat eszeltem ki róluk, hajnali bíbort és alkonyfényt sugároztam rájuk, megcsillogtattam őket s hosszú pihenőre küldtem a magyar vidék bársonyos ködének világába. Ez volt az én nagy regényem, fiam. És alighanem a tiéd is ez lehet. Ez a magyar világgal való ellentmondásos viszony, ez a kiábrándító és mégis örömteli szerelem, melyhez a mi életünk csupán hírlap papírra álmodott kísérőzene. Szindbád elhallgatott és Otcsenás Péter tisztelte a kialakult csendet. Egyszerre nézték a kockás abroszra tett üvegben pirosló bort, ahogyan átsütött rajta a szikrázó déli napfény, aztán átvillant rajta a tekintetük azzal a különös nézéssel, amely sohase az előtte álló tárgyon pihen, hanem mindig azon túl, a magasztosan örökkévaló meszszeségbe réved. Magyar FortiM 3 A Csurka István Emlékbizottság felhívása Kedves Honfitársam! Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott. Négy-öt magyar összehajol Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. Ennek keretében síremléket állítunk, 80. születésnapjára pedig köztéri szobrot szeretnénk emelni a tiszteletére. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba, a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy, és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük. Az Önök eddigi támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István emlékkönyvet. Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz. Budapesten, 2012 Karácsonya Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára. 11712004-20341426 Kérjük a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére".