Magyar Fórum, 2015. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-01 / 1. szám

2 Csurka István A HAMIS TÖRTÉNELEM A külföld beavatkozásáért sírok, fejüket a Soros Alapítvány falába verdesők extraprofitért szeretnék fenntartani a hamis történelmet A magyar körbezártság kérdése a bal­liberális vagy másképpen liberál­­bolsi magyarországi sajtó kedvenc témája, és új állítása az új médiatör­vény szövegének közreadása, parla­menti elfogadása és a köztársasági elnök által történt aláírása óta. Min­denki kifogásol, rosszall, szigorúan néz ránk, állítja a hazai sajtó terje­delemben, tőkében, hangerőben na­gyobbik fele. Tekintélyes vagy hir­telen tekintélyesnek nyilvánított nyugati lapok aggódnak a magyar sajtószabadságért, a demokráciáért, és első vagy másodvonalbeli nyuga­ti kormányférfiak fejezik ki fenntar­tásaikat a magyar eljárások diktató­rikus volta iránt, és egyes magyar­­országi nagyvállalatok külföldi anya­cégei folyamodnak az EU-hoz a ma­gyar kormány intézkedései elleni vé­delemért. Egyeduralkodói magatar­tást látnak kialakulni. Az idegen nagyvállalatok is a demokráciát fél­tik, nem az extraprofitjukat. Körbe vagyunk zárva. Egyedül vagyunk, mert Orbán autoriter. Kilöket ben­nünket az európai népek öleléséből, óbégatja a magyar sajtó fentebb jel­lemzett része. Úgy is mondhatnánk, kilöknek bennünket a kisdedóvó­ból, amelyben eddig minden játé­kunkat elvették a nagyobbak, viszont az óvó néni mindig megsimogatott bennünket, hogy oly szépen, oly hangtalanul tűrtük ezt. A tényt azon­ban, hogy mindent elvettek tőlünk, azt is, amit alázatosan, Károlyi Mi­­hály-módra odaadtunk, meg azt is, amit csak vonakodva, ezek a körül­­zártságot hirdetők azonban ezt nem említik. Az ügylet hamissága könnyen át­látható. Hazudnak, nem vagyunk körülzárva. A sajtóművelet szerve­zettségét és alattomosságát már ne­hezebb elemezni és bizonyítani. A szervezés ugyanis a hamis történe­lem talaján történik, begyakorlot­­tan, titkos ösvényeken, sokszor titkos­­szolgálatiakon, évtizedes tapasztala­tokkal, sőt adott esetekben évezre­des rutinnal. Mire alapuljon hát a támadó fellépés, a visszacsapás? In­kább elmarad. A kormány inkább tűr, és bátortalanul helyreigazít. Meg­­állapítódik ugyan, hogy a nyilatko­zó miniszterhelyettes a szocialista munkáspárthoz tartozik, a sajtóban sokszor a vélemény rovatokban meg­jelent levelekre hivatkoznak, de az egésznek egy központból szervezett­ségét, esetleg hazulról való pénzelt­­ségét, netán egyes nagy nemzetközi alapítványokkal való összekötöttsé­gét már nem említik, mint ahogy a hitelminősítő intézetek, a vaskosan leminősítők függését, eltartottságát sem teszik szóvá érdemben. Mert minden jó szándék ellenére a két­harmados kormánytisztviselők fejé­ben is ott ül a hamis történelem. Tisztelik és félik a hitelminősítőket, még ha látják is, mennyire piszkos a kezük, és elismerik a balliberális sajtó jogát a földalatti szervezkedés­re, mert azok csinálják, akik csinál­ják. Félnek a hamis történelem ka­lodájától, sőt guillotine-ától. Mert eddig mindig, a második világhábo­rú óta pedig kizárólagosan az az im­perializmus győzött, amely a művelt nyugat ruháját öltötte magára. A ma­gyarság maradjon csak a Barbari­­cumban. Majd csak el leszünk vala­hogy. Már, ha megmaradunk. De ez még nem a teljes körképe a történelemhamisításnak. Minden mai küzdelemnek van előzője, min­tája, természetesen fenyegetése is. Ez a hálózat 1989-90-91-ben már dol­gozott, amikor a nemzeti-népi hata­lomátvételt akarta megakadályozni. És akkor is célt ért. Megtörtént az a privatizáció, amelynek folyománya­ként ma a nagyvállalatok Brüsszel­ben panaszkodnak. Akkor minden sikerült a hálózatnak, és a magyar­ságot megverték egy hálózati csata­téren. Sok népi elem elkallódott, megkeseredett. Mindenki emlékszik rá. A támadás akkor sokkal tömege­sebb, fedezettebb volt, és a Nyugat­imádattal jól meghintett magyar ta­lajon meleg magágyakra talált. A tö­meg gyarapodni akart, és elszegé­nyedett. Most, húsz év tapasztalatai után vergődéses a dolog. A Nyugat már semmilyen értelemben nem pél­dakép, nem eszmény, hanem csak vonzó munkahely a nagyobb fizeté­sei miatt, ennélfogva az onnan ide irányított sajtószabadság-óvások, in­tések süket fülekre találnak. Akkor az Antall-kormánynak nagy gondot okoztak, mert maga a kormány tele volt tűzdelve olyan átmentett káde­rekkel, akik kívánták is, hogy nagy gondot okozzanak, és azért is, mert voltak komoly bankgaranciái, vala­mint kormányfedezetei az üzenetek­nek. A gyakorlat ugyanez volt: vész­jelzés Pestről - sikoly Nyugaton, és a sikoly felerősítése szintén itthon. Az ismétlőfegyverként való üzem­módot már akkor is alkalmazták. Szünet nélkül lőttek az Antall-kor­­mányra és persze a mögötte álló né­pi erőkre, szélsőségesekre. Volt ta­xisblokád, Surányi-ügy, Göncz-pur­­parlé, Charta, médiaháború, volt po­koli hangzavar és lett belőle Horn­­kormány és kiárusítás. Ma sokkal gyengébbek. Ott van mögöttük a Lehmann and Lehmann bankház bukása, azaz egy válság té­nye, nyomora, az egész nyugati vi­lágra ráboruló árnyéka, amelyet, ha általuk kiprovokáltnak és szándé­kolt öncsődnek tekintünk is, még­iscsak csőd, és ott van mögötte há­rom borzalmas, értelmetlen háború, az iraki, az afganisztáni és a gázai, amelyet a művelt Nyugat már csak erkölcsi önfeladással tud megemész­teni. Ebben a helyzetben, amikor szükségképpen háborús cenzúra mű­ködik, nagyon nehéz magasztos elv­vé felfújni annak a sajtónak a sza­badságát, amely hallgat ezeknek a háborúknak az értelmetlenségéről. Mit írjon az az amerikai sajtó a né­pek önrendelkezési jogáról, amelyik­nek demokrácia­hozó első hadsere­ge ezzel a wilsoni elvvel hajózott át Európába, hogy örök békét és sza­badságot teremtsen, és most képte­len megakadályozni a palesztinok évtizedek óta tartó rabságát, irtását, bebörtönzését? Egyáltalán kinek le­het ma szava a sajtószabadságról? Amikor a sajtószabadság pénzfüggő és bankfüggő. Amikor az újságok többségét el kell tartani, mégpedig nem csak az olvasók által, hanem a hirdetők által is, és a hirdetők,, tisz­telet a kivételnek, politikai befekte­tésnek tekintik a leadott hirdetései­ket. Mert a rendszer így van meg­szervezve, hálózatba szőve. Meg úgy, hogy a nagy nézettségű tévék a ha­mis történelmet és a jelent is meg­hamisítva közlik, a sokkal kisebb tö­meghatású napi- és hetilapok pedig megengedhetnek maguknak igaz­mondást, leleplezést. Azért, hogy a háttérhatalom hivatkozhasson rá­juk, mint a sajtószabadság tényeire. A CNN amerikai hírtelevízió an­nak idején élőben közvetítette az ira­ki háború egy részét. Ameddig szen­záció volt. Láttuk a sarkon befordu­ló bombákat, hallottunk az iraki lég­elhárítás légtér-ellenőrzésének tel­jes megbénításáról, de azt, hogy a háborúnak nem volt oka, és amit ak­nak feltüntettek, az hazugság volt - nem voltak tömegpusztító fegyve­rek Irakban -, azt nem, később sem. Az már nem volt hír. A mai világ egyetlen imperialista gyalázatáról, egyetlen valódi képte­lenségéről nem beszél, nem ír, nem közvetít semmit a szabad sajtó. Ami­kor valaki ezek felé a jelenségek, em­bertelenségek felé közelít, rögvest ráfogják, hogy összeesküvés- elmé­let rabja. Meg antiszemita. Törvényt hoznak és fogadnak el sok helyen a holokauszttagadás tilalmáról, ná­lunk megfejelték a kommunizmus bűnei tagadásának tilalmával is, és senki nem akarja észrevenni, hogy az egész mekkora képtelenség, me­rénylet a szabadság és a sajtószabad­ság ellen. A sajtószabadság tekintetében ép­pen fordított a helyzet, mint ahogy azt a sajtószabadság mai felkentjei, Moszad­ irányí­totta N­épszabadságo­­sai, Népszavásai és ATV-sei állítják. Ők, a hálózatba szervezettek, a kül­föld beavatkozásáért sírók, fejüket a Soros Alapítvány falába verdesők szeretnék fenntartani a hamis törté­nelmet - az extraprofitért. Semmi másról nincs szó. A további tetszés szerinti hazudozás, félrevezetés, el­hallgatás, csúsztatás, a káosz sajtó­­szabadsága az extraprofit kinyerésé­nek alapfeltétele. Az ő sajtószabadságuk egy-egy cél­ra szervezett, a kiválasztás és kikép­zés monopóliumát leíró, rendszerint etnikai alapon és szigorú megbízha­tósági tesztek alapján működő szer­kesztőség teljes függetlenségét jelen­ti. Mitől is? Hát a nép akaratától és a nemzeti lét kötelező fegyelmétől, s ennyire tragikusan kiszolgáltatott nép esetében a megmaradás feltéte­leitől. Az ő szerkesztőségi, saját saj­tószabadságuk, akármi és akárki is a tényleges fenntartó, csak a háló­zatnak tartozik szolgálattal, csak en­nek tartozik megfelelni. A hálózat őstípusa, amelybe ezen magyaror­szági sajtótermékek, tévék tartoz­nak, a Rothschild bankház eredeti hálózata, amely ma is működik. Az öreg Anzelmnek, a dinasztia meg­alapítójának, aki a frankfurti gettó­ban szerezte meg az indulópénzt, mint pénzügyi zseni, öt fia volt. Az­tán az egyik a nápolyi, a másik a bé­csi, a harmadik a párizsi, a negyedik a londoni és az ötödik a frankfurti bankot vezette. Minden nagyobb üz­letüket egyeztették, állandóan kap­csolatban álltak egymással, évenként legalább egyszer összeültek Roth­schild csúcstalálkozóra. Királyok­nak, államoknak, hercegeknek hite­leztek. Háborúkat pénzeltek. Ez még a XIX. század elején Napóleon bu­kása után, a Szentszövetség korában alakult ki és aratta fényes sikereit. A Rothschild testvérek jó testvérek voltak. De a lényeg a hálózat volt. Ennek a mindenkinél gyorsabb há­lózati információáramlásnak és szo­ros együttműködésének köszönhet­ték, hogy az akkori világ legnagyobb hatalmasságai lettek, noha nagyobb bankok talán voltak a piacon. Há­borúk indítása, eredmények befo­lyásolása, nehéz helyzetek átvésze­lése egyaránt a pontos hálózati össze­köttetéseknek volt köszönhető. Ami­kor aztán az első világháború előtt Ame­rikába is áttették magukat, a világ urai lettek, holott Amerikában Rocke­feller mindig nagyobb volt náluk. Kétségtelen, hogy a mai magyar sajtót, a tévéket immár a Soros-há­lózattal is megerősítve ez a Roth­schild hálózat tartja fenn, inkább amerikai pénzzel és amerikai utasí­tásokkal, de a világot uraló globális tőke érdekkijárójaként, s a hamis történelem fenntartásának, kiter­jesztésének, a nemzeti kultúra elsor­vasztásának kötelezettségével. Azok tehát, akik most üres első oldallal je­lennek meg, egyáltalán nem a sajtó­­szabadságért aggódnak, hanem a ha­mis történelem terjesztésének meg­akadályozása miatt. Pedig a korlá­tozás ebben a vonatkozásban igen gyermeteg, nagyon humánus, na­gyon megengedő. Mármint a tör­vényben. Csakhogy őket a törvény szövege nem is érdekli. Nincsenek rezidenseik a vezető testületben. Szá­mukra mindig csak ez a kérdés. Nincs - talán­­ bent az az informátor, aki a Rothschildoknál mindig minden kormányban, államgépezetben bent volt, s aki jelentett, és ha kell, féke­zett vagy éppenséggel háborúra tüzelt. Ők továbbra is hazudni akarnak, nekik a hazudozás szabadsága a sza­badság, de mit és hogyan hazudja­nak, ha nincs bent a fülük a tanács­teremben. Amellett ők, akár fiata­lok, akár idősek, egyszerűen nem is képesek másra, mint a jól bebiflá­zott hamis történelem tanait, törté­nelmi ferdítéseit, hírben, hírcsopor­tosításban, elhallgatásban, pesti vicc­ben és durva káromkodásban, lélek­­rombolásban előadni. Nekik a nyolc­van, kilencvenéves pesti kabaré fel­színessége, pesti szlengje kell, a rö­­högtetés gatyaletolással, és politikai ártás, egyoldalúság, s mindenekelőtt a nemzetellenesség. Sajnos az új médiatörvény szöve­géből, irányából egyelőre nem olvas­ható ki, hogy határozottan fel akar­ná számolni a hamis történelem ter­jesztésének talmi sajtószabadságát. Az a Deák Ferenc-i tömörség, hogy „nem szabad hazudni”, egyelőre nincs benne, és az a szankció sincs, amely a hazugra arányos büntetést, akár elhallgattatást mérne rá. Pedig, ha eddig nem jut el a kétharmaddal felruházott, tehát a lehető legna­gyobb nemzeti felhatalmazással ren­delkező törvényhozás, akkor nem csinált semmit. Mert ha a Magyar­­országon működő kereskedelmi té­vékre és az internet-oldalakra meg mindenféle újabb fórumokra nem vonatkozik a hamis történelem ter­jesztésének tilalma és az igazmon­dásra törekvés, akkor a hamis törté­nelem ömlenye még az eddiginél is jobban elborítja majd a magyar tár­sadalmat. Mert a hálózat a maga ál­tal kitalált fenyegetettségben újjáé­píti magát, és a sírásával, az üres lap­jaival, a nemzetközi óbégatással el­éri, hogy a tengerentúlról, vagy akár­honnan még több pénzt töltsenek bele. S ha a hamis történelem orgá­numaiban jobban lehet keresni ez­után is, akkor hiába a sok tiszta vagy fél­tiszta kuratórium, testület, ható­ság, a médiatörvény marad, a hamis történelmet pedig éneklik, költik, hazudják tovább. A Népszabadság, 2011. január 3-án, címlapján magyarul és még huszon­két nyelven hazugságot közölt. A ha­zugság ártó szándéka, nemzetelle­­nessége nyilvánvaló. Időzítése nem­különben. Ha a médiahatóság a tal­pán áll, ezért a hazugságért a legke­ményebb büntetést szabja ki. Csak ez bizonyítja ugyanis, hogy hazánk­ban van sajtószabadság, de hazudo­­zási nincs. Mert a kettő kizárja egy­mást. (Elhangzott 2011. januárjában) Csurka István a Hercegprímás utcában Magyar ForiíM 2015. január 1.

Next