Magyar Fórum, 2015. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

2015-03-26 / 13. szám

. 1933-ban egy José Antonio nevű spanyol szerző tollából szü­letett ez a mai helyzetünket is pontosan leíró mondat: „A li­berális állam gazdasági rabszolgaságot kínál nekünk, azt mond­va a munkásoknak: szabadon dolgozhattok, ahogy akartok, senki sem kényszerít benneteket meghatározott feltételek el­fogadására. Mivel mi vagyunk a gazdagok, a nekünk tetsző feltételeket kínáljuk számotokra, mint szabad állampolgárok nem vagytok kötelesek elfogadni ezeket, de szegény állam­polgárok lévén, ha nem fogadjátok el őket, éhen haltok, ter­mészetesen a legteljesebb liberális méltóságtól övezve.” A közvélemény megnyerésére, illetve a hatalom megszer­zésére és megtartására az egész XX. század során és még ma is, a XXI. század első évtizedében két egymással szembenál­ló módszer alakult ki. Az egyik a nemzetközi, a sokkal inkább győztes és uralkodó liberális és bolsevik típusú, és a konzervatív, keresztény, sokszor erőszakra is építő, de építést és rendet terem­tő nemzeti elvű módszer. Az első, abból kiindulva, hogy a fran­cia forradalom konventjében a jakobinusok baloldalt foglal­tak helyet baloldalinak, a másikat, a nemzeti-konzervatívat és fasisztát vagy nemzetiszocialistát jobboldalinak nevezték el, de ennek a jobb-bal felosztásnak ma már alig van tartalma. Európában s különösen Nyugat-Európában a XX. század során többnyire baloldali, liberális, szociáldemokrata kormá­nyok alakultak, s ezt csak az angol toryk konzervatív elneve­zésű, de a liberalizmust és versenyt, a piac mindenhatóságát elismerő uralmai színezték át. Majd a húszas években jött Mussolini Olaszországban és 1933-ban Hitler Németország­ban, miközben Sztálin bolsevizmusa megvetette a lábát a kon­tinens legnagyobb országában. Kegyetlen diktatúráját a Nyu­gat baloldalinak minősítette. Gyilkolhatott akármennyit, em­berirtása mégis élvezhette a Nyugat hallgatólagos vagy nyílt rokonszenvét. Azért, mert a Nyugat ugyan látta a bolsevista rendszer kegyetlenségét, de elfogadhatónak tartotta azzal szem­ben, amit felváltott, az alapvetően vallásos, ortodox cárizmus­sal szemben. A döntő elem a Nyugat két zsarnokság közötti választásá­ban mégsem ez volt, hanem Hitler nyílt antiszemitizmusa, szemben Sztálin elfojtott, lappangó zsidógyűlöletével, amely időnként zsidó bolsevikok elleni perekben és kivégzésekben csúcsosodott ki. Hitler antiszemitizmusát a Nyugat bankárai, s az egyre erősödő amerikai zsidó lobbi nem fogadhatta el. Roosevelt elnök zsidó tanácsadói hatására már a háború előtt vak németgyűlölő lett. Hitler aztán a bajokat azzal tetézte, hogy Németországot kiszakította a hitel­pénz rendszeréből, a weimari köztársaság végtelen nyomorúsága után szociális kiegyenlítődést teremtett, munkát adott mindenkinek és egy szerény, nagyobb különbségek nélküli szinten minden dol­gozó számára szavatolta a tisztességes megélhetést. A nemze­tiszocializmus a háború előtt fegyverkezésbe és építésbe fo­gott és a tömegek rokonszenvét élvezte. Ezzel szemben a cá­rizmusban a zsarnoki elem fokozatosan halványodott a civi­lizációs fejlődés következményeként, a bolsevizmusban vi­szont állandósult a nyomor, a hiány és ennek következtében fokozódott a terror és végül az őrületig hajszolódon. Csúcs­pontját éppen a háború után érte el, amikor a győzelem ép­penséggel könnyítéseket és demokratikus reformokat tett vol­na lehetővé. Ugyanakkor a német nácizmusban, a koncentrá­ciós táborokban és a megszállásokban a kegyetlenség, az em­berek éheztetése a háborús helyzet kedvezőtlenségének, az ál­talános anyag- és élelemhiánynak és a bombázásoknak is volt a következménye. A Nyugatnak erre a kétféleképpen zsarnoki embertelenség­re is kettős válasza született: a németeket megtorolta, rend­szerüket az iparszerű népirtás vádjával illette és az egész né­met népet, s részben a magyart is kollektív bűnösségben ma­rasztalta el, rengeteg államférfit, katonát, közreműködőt ki­végzett, elítélt, másokat menekülésre kényszerített és még év­tizedek múlva is előkapart búj­kálókat vagy ártatlanokat. A bolsevista emberkínzás belülről fakadó kegyetlenségére és nagyságrendekkel több áldozatára szóbeli elítélés ugyan szü­letett Nyugaton, de érdemi, jogi és politikai elítélés, kiközö­sítés nem, részben természetesen a szovjethatalom roppant katonai erejének respektálása következtében. Amikor a magyar Országgyűlés az MSZP és a volt SZDSZ szavazataival meghozta a holokauszt tagadását tiltó törvényt, s egyszersmind elvetette a Fidesz javaslatát, amely ezt a kom­munizmus bűneinek tagadására is vonatkoztatni akarta, mind­ezt minden történelmi elemzés nélkül tette. Úgy tett, mint­ha ez magától értetődő dolog volna, mondjuk a konvergen­ciaprogram része, avagy a Nyugathoz való felzárkózás egyik eleme. Holott még ez sem igaz, mert az unió 25 tagállamából mindössze hétben van elfogadva hasonló törvény. Így állt elő az a visszás helyzet, hogy miközben a szovjet munkatáborok­­ban idestova 300 ezer ártatlan magyar veszett oda a majdnem egymillió elhurcoltból, a Gulágok létezését bárki tagadhatja, sőt a magyarságot, mint háborúvesztes nemzetet olyanként is feltüntetheti, mint amelyik megérdemelte ezt a népirtást. A holokauszt tagadása, miután a törvényt kihirdették - ha ki­hirdetik - bűncselekménnyé válik, anélkül azonban, hogy a szükséges történelmi mérlegelés megtörtént volna. Senki nem tette fel a kérdést, miért kell nekünk ez a tör­vény? Van-e értelme valamely történelmi esemény elismeré­sét vagy tagadását törvénybe foglalni? Van-e értelme az em­beri gondolkodásra, a történelmi kérdésfeltevésre - a kérdés­­feltevés a gondolkodás egyik alapeleme - ilyen béklyót ten­ni? Mi a törvény célja és eredménye? Alkalmas-e arra, ami­nek állítólag szánják, azaz a vészkorszak visszatérésének a megakadályozására? Szabad-e egy demokráciában cenzúra­törvényt hozni? Avagy pedig ez a törvény nem a vészkorszak visszatérésének a megakadályozásáról szól, nem az emlékezet megtisztítását szolgálja, hanem aktuálpolitikai céljai vannak és a fennálló balliberális hatalom játékterét akarja megnövel­ni még az után is, amikor már kétségkívül megbukott? . A végrehajtás módja ebbe az irányba mutat. De ismételten elvezet a Nyugat részrehajlásához. A tisztánlátást nagymér­tékben akadályozó kettős mérce újbóli alkalmazásáról van szó. Nemcsak a magyar törvényhozás felemásságát jelenti, nem­csak magyar mulasztás, hanem a Nyugat kétszínű magatartá­sának a következménye is. Ezenfelül van benne jó adag ame­rikai és izraeli kvázi utasítás, elvárás, amely politikai érdek­ből és a tisztánlátás megzavarása céljából abszolutizálni ren­deli a holokausztot, miközben Palesztinában történik, ami történik. Minden más nagy tömegű népirtást relativizálni, hogy a mítosz fenntartásán alapuló világrend életideje meg­­hosszabbíttathassék. Akár egy percre is. Egymással összevon­va, egyes nacionalizmusok harcainak betudva, ezek a nagy népirtások el kell hogy törpüljenek a holokauszt mögött, mert a pénzhatalomnak ez az érdeke. Ezt kívánja az USA világha­talmi érdeke, amelyben az Izraelnek nyújtott százszázalékos támogatás és biztosítás is benne foglaltatik. Most pedig különösen fontos ez a fegyelmező eszköz, mert a liberális piacgazdaság összeroppanó­félben van és az USA mint a demokrácia letéteményese, halványodik. Európát most egy olyan demokrácia keretei közé kell szorítani, amely ugyan korlátozott demokrácia, de ezt a korlátozást az egyes nemze­tek önként veszik magukra. Időhúzás céljából és a megbukott liberalizmus és a megbukott liberális piacgazdaság életidejé­nek elnyújtása, legalább részben való fenntartása céljából. Te­hát fegyelmezni kell ezeket az európai népeket, különösen a perifériák népeit, hogy a kizsákmányolásukat­­ a külföldi tő­ke állami segítséggel történő pénz- és erőforrás kiemeléseit­­ még folytatni lehessen. Ezért lett a Gyurcsány-Bajnai-kor­mány utolsó törvénye ez a törvény. Egy gesztus és egyben egy kétségbeesett S.O.S. is. Ez a magyar kormány megint jó tanu­ló és alázatos szolga akar lenni, mert veszélyben van a Fitte­­lina uszoda, Gyurcsány házi uszodája, a Wallis Rt, az off-shore cégek sora, a pénz, a hatalom. Hátha megesik Szekeresen Ne­tanjahu szíve, és ide is elküld egy-két teniszcipős gyilkost, akik vagy elteszik láb alól a hatalom várományosait, vagy le­hetetlenné teszik az új kormány működését. Ezért tehát csak a zűrzavar fokozására alkalmas ez a törvény. Nincsenek történelmi vonatkozásai, csak aktuális vonatkozá­sai vannak. Védelme alá helyez, vagy próbál helyezni néhány sáros embert, akiknek privatizációs, korrupciós, tolvaj tevé­kenysége miatt, meakulpázva kellene jajgatnia, de így lehető­séget kap a visszatámadásra. Zsidónak és áldozatnak minősí­ti magát. Ugyanakkor félrevonulásra int másokat, akik látva látják, hogy politikai ellenfelüket a holokauszttagadást tiltó törvény ugyan nem védi, de ha a kezükben maradt liberális sajtó netán mégis előáll egy ilyen váddal, akkor neki, az el­számoltatásra törekvőnek bizony baja lehet. A számon kérő szándékot antiszemitizmusra formálhatják. Váddá. A vádtól való félelem független az elkövetettektől. A vád­tól mint világméretű fenyegetéstől a magyar nemzeti, keresz­tény középosztály családjai öröklötten félnek. Már régen nem él az a nagyszülő vagy dédszülő, akit egy mondatért, egy gesz­tusért ártatlanul meghurcoltak, s már talán az a szülő sem, ki­nek az élete kétszeres, háromszoros küzdelem volt a tanulá­sért, a megélhetésért, a méltó élet megteremtéséért - már csak a zsigeri félelem él. Mert a mítosz korszaka hosszú volt és ke­gyetlen. Nép-, nemzet- és keresztényellenes, és természetesen fonódott össze a kedvezményezett bolsevizmus korával, s ami­kor a bolsevista uralom már látszólag megszűnt, akkor pak­tumot erőszakoltak ki a nemzeti oldal megválasztottjaival és meghosszabbították nemcsak a mítosz korszakát, hanem a bolsevizmusét is. Bajnaiék holokauszttagadási törvénye tehát aktuálpolitikai törvény. Nemzetközi támogatást koldulnak vele és a szokásos talmudista áttételekkel büntethetetlenséget próbálnak kiesz­közölni a privatizáció holokausztereinek. Annyit már sike­rült elérni, hogy Demszky annyi bűn után a helyén van és Szekeres is, miközben tábornokai közül már legalább egy szűk szakasznyi ül. Nem elhanyagolható sikerük az is, hogy a Fi­desz csak a kommunizmus bűneire való hivatkozással mert tartózkodni a törvény ellen és nem merte kihívni a nyugati és a belső liberális sajtó haragját maga ellen, azt mondva, hogy menjetek a fenébe ezzel a törvénnyel, ez egy életellenes, cen­­zúratörvény, amely akarjátok, nem akarjátok a bolsevizmus továbbélését biztosítja. A választások előtt ez a megfontolás méltányolható, de kétségtelenül a liberális oldal sikere. A kér­dés zsákutcába van terelve. Nincs kimondva az igazság az el­nyomó rendszer bolsevista jellegéről, nemzet-, nép- és keresz­tényirtásairól, hanem éppenséggel demokratikus vívmányként van feltüntetve egy cenzúratörvény, amelynek csak kisebb hi­bái vannak. Nem hamisság és életellenesség az egész, amely egy szűk réteg, egy haszonélvező réteg túlélését szolgálja? Megnehezíti a magyar kibontakozást. Még visszásabb, ha azt is megnézzük, kik szorgalmazták ezt a törvényt és mit tesznek közben. Bajnaiék és Gyurcsányék titkosszolgálatokkal és az általuk irányított sajtó segítségével eközben felhoznak, népszerűsítenek egy tulajdonképpen holo­kauszt tagadással hírbe hozott pártot. A Jobbikot holokauszt­­tagadásig menő veszélynek kikiáltva cigányellenesként neve­lik fel, miközben vezetőinek nagy része zsidó és megbízott személye valamelyik szervezetnek. Azt a helyzetet használják ki, amelyet ők teremtettek: a nélkülözők egyre szélesedő ré­tegében fokozódó ellenszenv burjánzik a könnyen élő felső tízezer ellen, akiknek nagy része zsidó. Amikor tehát ennek az ellenszenvnek, elégedetlenségnek a megfogalmazóit mint szélsőségest bírálja az a liberális sajtó, amely minden nap hírt ad a növekedésükről, a sikerességükről, amikor cigányellen­ségük, holokauszttagadásuk miatt bírálja, de nem fenyegeti őket, akkor csak a zűrzavart növeli és a tisztánlátást teszi le­hetetlenné a különben is tájékozatlanságban hagyott népben. Haragot gerjeszt mindenki iránt, aki felül van vagy felül lát­szik lenni. De hogy még zavarosabb legyen a kép, ma már hí­rek terjengenek Jobbikos vezetők letartóztatásáról, s ezt a kor­mány számlájára kell írni azóta, hogy Bajnai megtette az aján­latot a búcsúbeszédében a Fidesznek a Jobbik elleni összefo­gásra, a nagykoalícióra. Egy-két bűnelkövető Jobbikos veze­tő elkapása azonban ma már csak olaj a tűzre. Holokausztta­­gadás, Jobbik tagadás - ma már egyre megy. Vigyáznunk kell, hogy megnyerve a választást, ne marad­junk benne kötésig a liberális demokrácia zsarnoki korában. Elhangzott 2010. Gyertyaszentelőn Csurka István A KÖZVÉLEMÉNY MEGZAVARÁSA ÚJ MÓDSZEREKKEL Csurka István a Hercegprímás utcában Magyar ForiíM ^ Tisztelt Támogatóink! ^ A Magyar Fórum csak Önökkel, Önökben létezik, az Önök figyelme, segítsége tarthatja életben. Ha tehetik, támogassák az újságot! Kérjük, hogy éves "4. ► adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak, mert ezzel támogatják a Heti és Havi Magyar Fórum megjelenését. Teendők K A a felajánlással kapcsolatban: éves adóbevallásuk elkészítésekor töltsék ki vagy kérjék cégüket, hogy készítse el az ún. 1%-os adóval kapcsolatos ren­­m m­e­­ ► delkező nyilatkozatot. Ezen nyilatkozaton két adatot kell feltüntetni: 1 A 1. A kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány ^ p 2. A kedvezményezett adószáma: 18670275-1—13 Támogatásukat köszöni: Medveczky Attila,­­ a kuratórium elnöke

Next