Magyar Fórum, 2016. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
2016-05-12 / 19. szám
8 WWW.LIGETWEBARUHAZ.HU ^ caet., webaruhaz Magyarok ÖNKORMÁNYZATA Regéc vára és a kuruc szabadságharc A turizmusban rejlő lehetőséget kell kiaknáznunk Regéc Község Önkormányzata az elmúlt bő egy év alatt hajtotta végre azt a turisztikai fejlesztést, amelynek eredményeképpen újjáépülhetett Regéc várának legősibb építménye, az Öregtorony. A felújításról és a Rákóczikultuszról Bakos Ferenc polgármestert kérdeztük. Május 7-én kitárta kapuit Regéc várának Öregtornya. Mikor kezdték el a vár legősibb építményének fejlesztését? - Akkor tartottuk a kapunyitó rendezvényt, azzal céllal, hogy a 2015-ös várberuházásunkat bemutassuk a nagyközönségnek. Ez nem egy klasszikus átadás volt, hanem a fő cél, hogy a látogatók bejussanak az Öregtorony épületébe, hiszen sokáig erre nem volt lehetőségük. Mi minden látható az Öregtoronyban? Az Öregtorony négyszintes, monumentális épület, ez a vár legősibb, több száz éves része, amit 2015-ben teljes egészében helyreállítottunk. Ez a létesítmény elsősorban hadászati célokat szolgált annak idején, illetőleg nagyon fontos tárolóterülete volt a várnak. Alapvetően hadászati eszközöket, lőport, élelmiszer-tartalékot tároltak ebben az épületben. Ilyen módon is került helyreállításra. Ez nem egy főúri rezidencia, hanem olyan épület, ami most különböző kiállításoknak, installációknak, interaktív multimédiás eszközöknek ad helyet. Az utóbbiak a várral kapcsolatos tartalmakat, a gyerekeknek játékokat jelenítenek meg. A földszinten a feltárások során előkerült egykori kőkeretek darabjaiból készül kőkiállítás. Ez még folyamatban van. Tudtommal két helyszínen is felújításokat végeztek. Mi látható a látogatóközpontban? - Valóban, egy beruházáson belül két célterületet neveztünk meg. Az egyik a vár, a másik a településen egy látogatóközpont létrehozása. Sajnos az utóbbi még nincs üzembe helyezve, mert a belsején még dolgozni kell. A telekommunikációs fejlesztések még nem fejeződtek be. Ebben az épületkomplexumban helyet kap a Rákóczicsaláddal kapcsolatos kiállítás némi leletanyaggal, s lesznek különböző installációk, multimédiás eszközök. A látogatóközpontban kialakítanak egy háromdimenziós vetítőtermet, amelyben a látogatók megtekinthetik azt a 3D-s animációs anyagot, amely szintén a projektben készült el, és ez a vár három különböző korszakát mutatja be. A látogatóközpontban vendéglátás is helyet kapott: kávézó, ajándékbolt, s a gyerekeknek pedagógiai foglalkoztató, a kerti részben történelmi játszótér. Mikorra várható az átadás? - Pontos időpontot még nem tudok mondani, de szeretnénk, ha még májusban kinyithatnánk a nagyközönség előtt a látogatóközpontot is. Miként hirdetik meg ezeket a fejlesztéseket? Hiszen bizonyára lényeges, hogy megtérüljenek a beruházások. - Természetesen nagyon fontos, hogy minél több látogató érkezzen a várba és a látogatóközpontba. A várat is meg kell ismertetnünk a hozzánk érkezőkkel, bár a várról többen hallottak, többen is felkeresik. A látogatóközpont még széles körben nem ismert, így mindenképpen a várban is közöljük a turistákkal, hogy érdemes megtekinteni a település épületkomplexumát. Igyekszünk különböző médiumokban, hirdetések útján, reklámanyagokban is megjeleníteni a fejlesztéseket - tudják meg, hogy a regéci vár olyan egykori Rákóczi-birtok, mely magával ragadja azokat, akik hozzánk érkeznek. Említette a pedagógiai foglalkoztatót. Felvették a kapcsolatot a környékbeli települések iskoláival? - Egyértelmű, hogy szükséges minél több iskolához eljuttatni az információt a várról és a látogatóközpontról. Az iskolák bevonása nem csak azért fontos, mert a gyerekek nagyobb csoportban érkeznek, hanem mert a diákok olyan történelmi ismereteket sajátíthatnak el a regéci várban, mely nem csupán a várról szól, hanem az ország múltjának neves személyiségeit is megismerhetik. Hiszen a magyar történelem kimagasló személyiségei valamikor Regécen tartózkodtak, nevelkedtek. Ápolják a Rákóczi-kultuszt? - Mindig is tudták a regéciek, hogy ez a vidék Rákóczihoz kapcsolódik. Amióta, 1990-ben, elkezdtünk a várral foglalkozni, azzal a várral, mely addig nagyon elhanyagolt állapotban volt, Regéc lakóinak körében nyilvánvalóan megerősödött a Rákóczi-kultusz. Kötelességünk ápolni a hagyományokat, foglalkozni a várral, hiszen ez a mi történelmi, kulturális örökségünk. Ezen keresztül a nemzettudatot is erősítjük. Ez is része annak a törekvésnek, amit mi a rendszerváltás idején megfogalmaztunk. Miből élnek a település lakói? - Sajnos hosszú ideje nagyon rossz helyzetben van ilyen szempontból a település. Regécen 120- an élnek, és ez a település mégis úgy döntött, hogy megmenti az egykori főúri várat. Hiszen ez a vár megtartó erővel bír, és fejlődést, bevételt hoz a helyben lakók számára. Más lehetőségünk nincs a megmaradásra. Ezért a turizmusban rejlő lehetőséget kell kiaknáznunk. Simon Zoltán régész és Bakos Ferenc polgármester a regéci vár felújításánál Magyar Fórim A Visztulától a Dunáig Zsille Gábor rovata A tizenhárom éves hős A mögöttünk álló hét megindító eseménye, hogy csütörtökön Budapesten, a Medve utcában emléktáblát avattak az 1956-os poznani „fekete csütörtök” legfiatalabb áldozata, Romek Strzalkowski tiszteletére. Megjegyzendő, hogy e tizenhárom esztendősen meggyilkolt fiú emlékére már 1981 júniusában utcát neveztek el Lengyelországban, a kilencvenes években pedig Miskolcon egy közteret. Strzalkowski most leleplezett táblája a Medve utcai iskola homlokzatán Mansfeld Péteré mellé került, aki az 1956-os magyarországi forradalmat követő megtorlás legfiatalabb áldozata volt. Az avatóbeszédet a Magyar Országgyűlés házelnöke, Kövér László mondta. A szabadságért folytatott küzdelem fontosságát hangsúlyozva leszögezte: Strzalkowski és Mansfeld Péter emléke megerősít bennünket abban, hogy a függetlenségért vívott harcunkat soha ne adjuk fel, lengyelek és magyarok egymást soha cserben ne hagyjuk. Majd arról beszélt, hogy szabadságküzdelmeink összekötnek minket, magyarokat és lengyeleket. Például az 1956-os magyarországi forradalom nyitányát is a júniusi poznani munkásfelkelés jelentette. Utalt arra, hogy múltunk bővelkedik az egymás melletti kiállásban, egymás segítésében, a középkortól egészen napjainkig. Emlékezetes, hogy idén március 15-én is lengyelek ezrei fejezték ki szolidaritásukat a magyar nemzettel és kormánnyal. „Az ezeréves magyarlengyel barátság ereje olyan erő, amellyel élnünk kell, amelyből merítenünk kell mindennapjaink közös problémáinak megoldásakor” - jelentette ki Kövér László. Hanem 1956-os küzdelmeink is bizonyítják: a szabadságnak ára van, és ez az ár olykor csak emberéletekben mérhető. Az emléktábla avatásán felszólalt a lengyel szejm elnöke, Marek Tadeusz Kuchcinski. Beszédének fő gondolatai: a hatvan évvel ezelőtti események arra is rámutattak, hogy a szabadság óriási érték. A szovjet megszállók kényszerítették országainkra azt a rendszert, amely gaztetteket követett el. A két középiskolás fiú, Mansfeld és Strzalkowski a testvériség jelképe. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, Földváryné Kiss Réka pedig arról beszélt: a kommunista hatalom soha nem engedte kideríteni, pontosan mi és hogyan történt Poznanban. A diktatúra képletesen és valós értelemben is elvette a gyerekkort. A zsarnoki rendszerekben korán kell felnőtté válni, és bárki áldozat lehet”. Mi is történt pontosan, mit tudunk Romek Strzalkowski vértanúságáról? A poznani üzemek munkásai - miután az illetékes minisztériumi emberekkel kezdeményezett tárgyalásaik kudarcba fulladtak - 1956. június 28-án általános sztrájkba kezdtek, és tömegesen felvonultak a város fő útvonalán. Az egyre növekvő tömeg a város központja felé hömpölygött, méltóságát mindvégig megőrizve. A munkások mellett a társadalom valamennyi rétege képviseltette magát benne. A menet célja a város szívében található Sztálin tér volt: az ott álló várban székelt a városi tanács. A tömeg betiltott hazafias dalokat és egyházi énekeket harsogott, egy közeli díszletműhely jóvoltából pedig transzparensek is kerültek, rajtuk ilyen feliratok: „Le a piócákkal!”, „Kenyeret kérünk!”, „Enni akarunk!” Néhány perccel később már jóval általánosabb érvényű követelések kerültek az egyre újabb táblákra: „Le a bolsevizmussal!”, „Le a vörös burzsoáziával!”, „Szabad választásokat ENSZ-ellenőrzéssel!” „SZABADSÁGOT! A felvonulás eredeti célja mindazonáltal az volt, hogy a munkások képviselői érdemben tárgyalhassanak Cyrankiewicz miniszterelnökkel - hiszen az előző hetekben bebizonyosodott, hogy az alacsonyabb szintű egyeztetéseknek semmi értelmük. Délelőtt tíz óra körül a város főterén kissé tanácstalanul várakozó tömegben elterjedt a hír: a varsói munkásküldötteket letartóztatták, és a poznani államvédelmi hivatal közeli székházában tartják őket fogva. Az események e ponton döntő fordulatot vettek. A felháborodott, egyszeriben türelmét vesztett tömeg behatolt a városi tanács épületébe. A pártiroda alkalmazottai persze semmiféle ellenállást sem tanúsítottak, inkább ész nélkül elmenekültek. A tüntetők fehér zászlókat tűztek ki a vár tetejére, ezzel hirdetve: a kommunista hatalom megadta magát a népnek. A sokaság nemsokára a vajdasági pártbizottság épületét is birtokba vette. Az eufórikus állapotba került emberek szobáról szobára jártak, és letépkedték a vörös zászlókat meg a különféle pártvezérek arcképeit. A pártbizottság homlokzatára hatalmas betűkkel felpingálták: „Ez a ház kiadó!” Más helyekre pedig azt írták: „Kenyeret!”, „Szabadságot!” Ám a tüntetők ennyivel nem érték be: a néhány száz méterre magasodó államvédelmi székházat is megostromolták. A főbejáratot a rettegett elvtársak már egy órával korában elbarikádozták, mi több, Varsóból fiatal biztonsági szolgálatosokat hívtak. A tüntetők fél tizenegykor küldöttséget menesztettek a székházba, de az államvédelmisek vezetője nem volt hajlandó tárgyalni. Helyette parancsot adott az embereinek, hogy vízágyúkkal tisztítsák meg az épület előterét. A tömeg a vízsugarakra kőzáporral felelt, miközben azt skandálta: „Ma végzünk veletek!”, „Le a komcsikkal!”. Tizenegy órakor pedig megtörtént az, amire néhány nappal korábban még senki sem számított, eldördült az első lövés. Egy államvédelmis adta le a székházból - újabb lövések követték, majd elkezdett csattogni egy géppisztoly. Sebesültek és halottak maradtak a téren. Köztük egy kilencéves fiúcska, név szerint Bronislaw Król. A tüntetők azonban nem menekültek a színről. Sokan még csak fedezéket sem kerestek maguknak. Különösen az a fiatal kalauznő kínált vonzó célpontot, aki két kolléganője társaságában a nemzetiszínű zászlót lobogtatta. Fél tizenkettő körül már volt mivel visszalőni: a tüntetés fegyveres felkeléssé alakult át. Ekkor játszódott le az a jelenet, amely a poznani fekete csütörtök jelképévé vált. A szemtanúk állítása szerint az államvédelmisek székházának ablakából egy vörös hajú nő tüzelt a leghevesebben. Ő vette célba a kalauznők zászlót lengető kis csoportját is. Sorozata megsebesített két kalauznőt, egy tizenkét éves gyereket, továbbá megölt egy vasutast. A zászló, akár egy hatásvadász módon megrendezett filmjelenetben, arra hullt, aki tartotta: fehér színén átütött a vér. A zenei általános iskola egy tizenhárom éves kisdiákja, Romek Strzalkowski emelte a magasba, és a golyózáporra ügyet sem vetve megindult vele az épület felé. A fiút délután holtan találták az államvédelmi székházhoz tartozó járműtelepen. Pisztolylövéssel közvetlen közelről végeztek vele. Később tisztázni akarták meggyilkolásának körülményeit, de eredménytelenül. Az 1956-os esztendőben nem csupán a pesti srácok írták be magukat a történelembe, hanem a poznani srácok is. 2016. május 12.