Magyar Fórum, 2016. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

2016-08-04 / 31. szám

­ Nemrégiben napvilágra került egy hamisítás. A Népszabadság és a Népszava meghamisítva közölte a Neue Zürcher Zeitung egyik cikkét, amelyet Oplatka András, az orgánum nem­zetközileg elismert munkatársa, a híres Ke­­let-Európa-szakértő, volt moszkvai tudósító és mellesleg magyar irodalmár - többek közt Krúdy-monográfiák szerzője, Krúdy német­re fordítója - írt a lapjába. A téma is kényes, fontos, aktuális: az Ausztria elleni európai­­izraeli-amerikai bojkottról volt benne szó, ép­pen akkor, amikor Orbán Viktor Budapesten fogadta Schüssel osztrák kancellárt. Ugyan­ebben az időben a Népszabadság másik eset­ben is lelepleződött: Szászi Júlia nevű auszt­riai tudósítója meghamisította Haider egyik nyilatkozatát. Ezt a hamisítást is Lovas Ist­ván tárta fel, de ebben az esetben sokkal ki­sebb hatékonysággal, mivel a Haider szavai­nak hamis tolmácsolása nem főbenjáró bűn: ő is az ellenség­­­gel­­, akinek a karmát el sza­bad venni, szolgáját, szolgálólányát, feleségét el szabad kötni... Történt más is. Lovas összeszedte az utób­bi idők liberális újságírói által elkövetett ha­zugságokat, attól a Vásárhelyi Mária által gyár­tott, már nemcsak undorodást, hanem való­ban félelmet is keltő állítástól kezdve, hogy Magyarországon olyan újságírók működnek, akik az ő zsidó bőréből lámpaernyőt akarnak készíteni, addig, hogy a jelenlegi kormány va­lójában ezeket pártfogolja és az osztrákokat is ezért fogadja szeretettel. Lovas cikkére a Nép­­szabadságban Aczél Endre válaszol és felrója neki természetesen, hogy antiszemita, mivel a cikke végén fel meri tenni a kérdést, hogy mi a közös az általa felsoroltakban. Aczél meg­válaszolja: Lovas szerint az, hogy a megneve­zettek és idézettek mind zsidók, s mivel Lovas esze erre a srófra jár, ő antiszemita. Ez pedig olyan bűn, ami felmenti őt - Aczélt - attól, hogy azt is megvizsgálja, igazak-e állításai. Itt tartunk. Ebben a pillanatban az sem kér­dés, hogy mit sugallt a költői kérdésével Lo­vas, netán azt, hogy a felsoroltakban az is kö­zös, hogy mindannyian szándékosan hazud­nak, mert azzal a sugalmazásával, amellyel a bennfentes olvasót a származásuk egyöntetű­sége felé tolta, elkövette a „kódolt antiszemi­tizmus” bűnét. Méltó a kiközösítésre, miután megköveztetett. A régi világ és az új között, azaz a Kádár- Aczél-évtizedek és a mai állapotok között az a különbség, hogy akkor egy ilyen Aczél-cikk, a megkövezés követelése akkor jelent meg, amikor már folyt a kövek hajigálása, az elkö­vető már el volt bocsátva, netán már ült is, és gyermekeit eltanácsolták az általános iskolá­ból, ma pedig ilyenkor még csak a gyermeke­it buktatják meg, de ha sovány apanázsú, nem­zeti irányúnak mondható lapnál dolgozik, esetleg maradhat. Másféle lapoknál viszont nem fordulhat elő egy ilyen cikk megjelené­se, de ha netán valaki bent felveti egy ilyen­nek a gondolatát, ma is mennie kell. Az utcá­ra. Alkalmatlanság címén. A Kádár-Aczél­­időkben: átszervezéssel. Ma egzisztenciális nehézségei támadnak annak, aki kimond bi­zonyos igazságokat, amelyek nem tetszenek a mai Aczéloknak. A lap, mely nemzeti irányú, szókimondó, nem kap vagy nehezebben kap hirdetést, állandó gondok közt él, mígnem a liberális lapokat eltartja a nemzetközi tőke, a bankhirdetés. Apróság: a Malév járataira fel­viszik a 168 Órát és a Heti Világgazdaságot, de nem a Magyar Fórumot és a Demokratát. Valójában azonban nemcsak erről van szó, hanem sokkal többről. Ezek a felfestések va­lójában rendszerproblémák. A kisebb, eseti hazugságok valamikor régen, már a század ele­jén rendszerré álltak össze, és hatalmas erővé terebélyesedve a világot irányító hatalommá váltak. A „liberális hegemónia” ténnyé vált az északi féltekén. Most, amikor napok vá­lasztanak el a kommunizmus bűneiről szóló könyv magyar nyelvű megjelenésétől, ami csak azért nem valami nagy szenzáció annak, aki Szolzsenyicint olvasta és forgatja, mert abból nem sok hiányzik ezen bűnök közül, méghoz­zá a személyesen megélt szenvedés pecsétjé­vel hitelesítve, s ugyanígy az elhallgatott ma­gyar Gulag-könyv, a Rózsás Jánosé is, avagy a már elhunyt kitűnő író, Az embertől keletre írója, Gábor Áron úgyszólván minden műve. Ezek az emberek sok-sok százezer és millió társukkal oda lettek hurcolva, és mivel Isten kegyelméből túlélték, elmesélhették a borzal­mat. Amiről a világ voltaképpen nem vett tu­domást. Ez a probléma, Európa és a nagyvilág már 1918-ban érte­sülhetett arról, hogy mi a bolsevizmus, mi, magyarok közvetlenül is megtapasztalhattuk Kun Béláék, Szamuely Tiborék szörnyű, ma­gyarellenes, keresztényellenes vérengzéseit, mégis az őket ledöntő Horthy-rendszer lett a bűnös, nemcsak a háború után, de már a fenn­állása idején is, az egész világot már akkor is elborító balliberális sajtóban. Igen, Horthy után járták a vidéket kegyetlen, megtorló kü­lönítmények is, amelyek bosszút álltak és tör­vénytelenségeket követtek el, s a Horthy-rend­szer bűnös volt abban, hogy nem oldotta meg a földkérdést és az ebből fakadó népi nyomort, hagyta pusztulni a magyar parasztot, de a nem­zet tudatába nem ezek miatt a bűnei miatt lett bűnösként beékelve, hanem a liberális sajtó eleve elhatározott szándéka szerint, amelyik a Trianonban elvesztett nép- és terület­ vissza­­szerzésére irányuló küzdelmét is a bűnei közé sorolta és sorolja ma is, együtt és egyenértékű­en azzal, hogy véget vetett a vörös terrornak. Vagyis: most kis, eseti hazugságok felfeslé­­se által nyilvánvalóvá válhatna, hogy egy nagy hazugság járma alatt nyög az egész világ, és különösen mi, magyarok, akik két világhábo­rú-vesztéssel is meg vagyunk alázva és cson­kítva. Mi ez a nagy hazugság? Az, hogy a vi­lág, az élet, az életem nem olyan, amilyennek én látom, megélem, elszenvedem, hanem olyan, amilyennek a liberális hegemónia bajnokai - írói, újságírói, színészei, politikusai és papjai mondják. Továbbá: nekem az a kötelessé­gem, hogy magam is nemcsak ilyennek fogad­jam el, hanem így is adjam tovább, és ne há­­borogjak a saját nézeteim elfojtása miatt, ha­nem a liberális gurukkal együtt vessem rá ma­gam azokra a kevesekre, akik kérdéseket mer­nek feltenni, vagy olyannak merik állítani a világot, amilyennek ők látják, elszenvedték, megélték. Nincs valóság, csak a mi liberális sajtónk által teremtett, nincs igazság, csak re­latív. A káromra történt vagyonelkobzás, te­rületelvétel, az én kiebrudalásom a művelt­ségből, az előmenetelből, az én nemzetem tu­datának elsorvasztása nem olyan bűn, mint az elsorvasztóké, a hóhéraim bűnei elévülnek, az én másként gondolkozásom azonban meg­bocsáthatatlan. Végül az egyén szabadsága megelőzi a nemzetét és minden közösségét, és nincs a kötelességek által körülhatárolva, kivéve, ha az egyén nem tartozik közénk. Ve­lünk szemben, netán a mi érdekeinket sértve senki se akarjon szabad lenni, mégpedig a kor­rektségnek azon szabályai szerint, amelyeket mi, liberálisok állapítunk meg, akiknek az összes eszköz is a birtokukban van. Pontosab­ban csak egy a fő: a pénz. A harmincas évek közepén két kitűnő ma­gyar író, mindketten baloldaliak, szovjet-orosz - talán Gorkijtól eredő - meghívásra kiuta­zott a Szovjetunióba, ahol akkorra már több millió áldozata volt a sztálini terrornak, és él­ményeiket megírták egy-egy könyvben. Az egyik, Illyés Gyula, részben francia és más be­folyás hatására, elfogadva, hogy a fő veszély az akkorra már uralomra került hitlerizmus, elkendőzte azt, amit látott, megszépítve adta elő élményeit. A másik, Nagy Lajos, noha nyil­vánvalóan baloldalibb volt, mint Illyés, ezt nem tette meg. Könyvét nem adták ki és nyo­morgo­tt, s 1945 után is inkább mellőzés volt osztályrésze, egészen 1954-ben bekövetkezett haláláig. Könyveit kiadták, de tárgyilagos lá­tása, igazságszeretete nem kellett a liberális hegemóniának. Tény, hogy a kommunizmus bűneinek letagadására egy egész iparág és egy egész világrendszer épült rá, s csak ennek a hatalmas nyomásnak volt köszönhető, hogy a Nyugat szövetségesül választotta Sztálint, s az ő negyvenmilliós orosz és más népekből ál­ló emberáldozatával semmisítette meg Né­metországot, a nácizmust, de egészen Reagan elnök fellépéséig jóformán semmit sem tett az egész Európát és különösen Közép-Euró­­pát elborító és megemésztő kommunizmus­­bolsevizmus ellen. Ezért a ma is érvényesülő status quo-politika alapja a kommunizmus bűneinek megbocsátása, és minden nemzeti­­népi-gyanús politika különleges szemmel tar­tása, üldözése. A volt szovjet csatlós államok­ban lezajlott rendszerváltozások alapszem­pontja is ez volt, a status quo, így került a tu­lajdon mindenütt a volt nómenklatúra és a csatlós liberálisok kezébe, különösen Magyar­­országon, ahol a legerősebb volt ez a magát li­berális burzsoáziának mondó kommunista kollaboráns Aczél-réteg. Aczél úr is - mint egykori Grósz­ Aczél kiküldött tudósító, mint a KGB számára is megbízhatósági igazolások­kal rendelkező londoni elvtárs - rendreuta­­síthatja és megkövezheti Lovas Istvánt, fel­háborodhat a liberális hegemónia által terem­tett játékszabályok és korrektségi szabályok megsértése miatt, egyetlen halvány kérdés - még csak nem is kurziválás miatt! - régen el­feledve, hogy egykori nemzetellenes szolgá­latai miatt, jelentései miatt ehhez erkölcsi jo­ga nincs. A liberális hegemónia kiparancsolja a saj­tóból az erkölcsöt. Mindent szabad, ami kell a bankárkaszt hatalmához, és semmit sem, ami jó a nemzet megmaradásához. A nemzet maga sem kell. A nép pedig egyáltalán. Hi­szen Hitler is a népre hivatkozott (Volk). Ezért a népről való gondolkodást is le kell állítani. A népet váltsa fel a lakosság, a kevert, a min­denfelől beérkezők üzleti alapú társadalma. Amire van pénz, az jó, akinek nincs pénze, az kérjen, s ha szépen kér, esetleg adunk neki. Ha meg nem kér szépen, akkor elpusztul a saját hazájában, ősei földjén, amit elvettünk tőle. Ez feslett fel most ilyen apró Oplatka-téte­­lekben. S mi ezt azért tudjuk jobban, mert bennünket már a rendszerváltás előtt is meg­megvádoltak ezzel, ezekkel, egy-két megkö­­vezésben is volt részünk, s tíz év óta céltáblá­ul szolgálunk minden bértollnoknak, minden magyarellenesnek, minden Gulag-tagadónak. Rontjuk az üzletet. Rontjuk. 2000 Csurka István Kis hazugság, nagy hazugság A liberális hegemónia kiparancsolja a sajtóból az erkölcsöt. Mindent szabad, ami kell a bankárkaszt hatalmához, és semmit sem, ami jó a nemzet megmaradásához. A nemzet maga sem kell. A nép pedig egyáltalán. Hiszen Hitler is a népre hivatkozott (Volk). Ezért a népről való gondolkodást is le kell állítani. A népet váltsa fel a lakosság, a kevert, a mindenfelől beérkezők üzleti alapú társadalma. Amire van pénz, az jó, akinek nincs pénze, az kérjen, s ha szépen kér, esetleg adunk neki. Ha meg nem kér szépen, akkor elpusztul a saját hazájában, ősei földjén, amit elvettünk tőle. Csurka István a Hercegprímás utcában Magyar Forf­m 2016. augusztus 4.

Next