Magyar Fórum, 2017. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
2017-03-09 / 10. szám
10 A MÚZSÁK GYERMEKE Két szál deszka, szenvedély és a tiszta szó A magyar nyelv szeretete és a magyar kultúra értékeinek ápolása és továbbadása közös küldetésünk Lázár Balázs színművész, költő, a ferencvárosi Pinceszínház irodalmi referense 1975. július 1-jén született Szolnokon. 1997-ben végzett a Színház és Filmművészeti Egyetemen, színész szakon. Az egyetem alatt, kétéves színházi gyakorlatát a Vígszínházban töltötte. Ezután három évig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt, ahol 1999-ben Közönség-díjat kapott. 2000-től egy évig a kaliforniai Dell Arte International School of Physical Theatre-ben tanult. 2001-től szabadúszóként a Vígszínház mellett több színházban és társulatban is játszik. 1997-től rendszeresen publikál verseket irodalmi lapokban, 2000-ben jelent meg Szárny angyal nélkül című első, 2006-ban második, Nézd, Lear papa című kötete. 2007-ben Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjas, 2009-ben látott napvilágot Emlékrestaurátor, 2012-ben Szívucca című verseskönyve. Ez évben NKA alkotói ösztöndíjat nyert és Takáts Gyula Irodalmi Díjat kapott. Irodalmi beszélgetések, könyvbemutatók rendszeres moderátora, fellépője. 2015 decemberében jelent meg Bomlik a volt című, válogatott és új verseit tartalmazó verseskönyve. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen védte meg 2016-ban doktori disszertációját, melyben maszkos kurzusainak elméleti hátteréről és gyakorlati anyagáról írt, a semleges maszkoktól a karaktermaszkokon át a commedia dell’arte nagy stílusáig. Dolgozata Maszkaland címen jelent meg 2016-ban. A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság előadó-művészeti alelnöke, az Örkény István Drámaírói Ösztöndíj kuratóriumának tagja. Feleségével, Tallián Mariann színművész-hegedűssel 2008 óta versszínházi előadásaikkal járják a Kárpát-medencét. Művészházaspár a színpadon A Negyed évszázad a könyvkiadásban Lakiteleken rendezett konferencián arról beszélt, hogy az előadóművészet segítségével miként lehet eljutni az olvasókhoz. Sok színész azt mondja, más műfaj a színészet és az előadó-művészet. Egyetért velük? - Valóban a filmszínészet, a színházi és az előadó-művészet különböző technikákat igényel. Különböző műfajokról van szó, de szerintem egy színésznek mindegyiket ismernie kell, érteni kell hozzájuk. A színház inkább közösségi játék, melyet meghatároz az erős rendezői koncepció, az előadó-művészetnél, konkrétan a versszínháznál pedig elsősorban a kortárs szövegnek rendeljük alá egyéniségünket, azokat szeretnénk átadni magunkon, mint médiumon keresztül a közönségnek. S a műfaj sajátja, hogy bár természetességet követel, de a modorosság mellett az áltermészetes pongyolaság is veszély lehet. A verstan sok mindenre megtanít minket különleges anyanyelvünkről - hogy például egyszerre lehet a magyarban hangsúlyos és időmértékes verset írni- és ennek a színészmesterségben is hasznát vesszük. Úgy emlékszem, Major Tamás mondta egykor, ha egy verset túlzottan prózaian mondanak el, hatalmas hiba. - A versnek ritmusa, zeneisége van, és azt sem tartom jónak, mikor a színész személyisége túlzottan dominál, s a művész akar érvényesülni szavalás közben. Szerintem a vers anyagából kell kiindulni, a színész pedig interpretátor lehet az alkotási folyamatban, saját hangját, kifejezési bázisát, érzelmeit kölcsönözve az adott műnek. A nagy, jelentős színészegyéniség úgyis átüt a versen keresztül. Feleségével kilenc éve versszínházi előadásokat játsszanak hazánkban és a határon túl. Honnét az ötlet? - Mindketten színészek vagyunk, és nekem színészdiplomám kézhezvételének hónapjától, 1997 júniusától jelennek meg irodalmi publikációm is. Tehát pont húsz éve. Benne éltem, élek is a kortárs költészetben, és Bertók László Kossuth-díjas pécsi költőbarátom - akit Oláh János Babérkoszorú-díjas költő mellett mesteremnek tartok a költészetben - verseiből 1999-ben szerkesztettem egy önálló estet. Nem sokkal rá, hogy összeházasodtunk lett 70 éves Bertók, és erre az alkalomra felújítottam az estet. Arra gondoltam, mi lenne, ha ketten adnánk elő ilyen produkciókat, mert Mariann zenésznek készült, konzervatóriumot végzett, ennélfogva remekül hegedül is, így együtt újítottuk fel a Bertók-estet, kibővítve az addig megjelent új kötetek anyagaival s azóta nemcsak az életben, hanem a versszínházban is alkotótársak vagyunk. 2010-ben a Magyar Békeszövetség felkért minket egy verselőadás létrehozására a pécsi Pro Pannónia Kiadó jóvoltából megjelentetett Békesség-óhajtás című könyv válogatása alapján. A Békesség-óhajtás című előadásunkat ötszáz év magyar szakrális verseiből állítottuk össze és adtuk elő számos templomban az országban. Ez annyira jól sikerült ebben a versszínházi keretben - amiben klasszikus és kortárs költők versei hangoznak el zenei kísérettel színpadi szituációban -, hogy ennek a sajátos műfajnak a szerelmesei lettünk, s ma már úgy érezzük, hogy a magyar nyelv szeretete és a magyar kultúra értékeinek ápolása és továbbadása közös küldetésünk. Miként képzeljünk el egy versszínházi produkciót? 15-20 verset összegyűjtenek egy témáról, és azokat korabeli ruhákban, jelzésszerű díszletek előtt elszavalják, és közben szól a zene? - Nem a verset, hanem a szituációt játsszuk el versben beszélve sokszor zenei kötőanyaggal, valóban jelzésszerű díszletben és ruhában. Ez akkor egyértelműbb, ha költőházaspárok életét dolgozzuk fel. Piros ruhában, szerelemben című előadásunk például a Weöres Sándor-Károlyi Amy házaspárt idézi meg, míg a Bicskám és szívem kinyitva összeállításukban a Nagy László-Szécsi Margit házaspár kissé viharos életét próbáljuk megjeleníteni. Az első versszínház a költőket megismerkedésüktől egészen a halálukig mutatja be. A versek jellege mindig meghatározó, így például szürreálisabb költészet és szürreálisabb előadás a Nagy László- Szécsi Margité idő és térugrással. A Ketten a versben című műsorunkat pedig magyar klasszikus és kortárs költők szerelmes verseiből szerkesztettük. Emellett klasszikusabb irodalmi összeállításaink is vannak - idén az Arany János-emlékév alkalmából már be is mutattuk az Arany-balladákból szerkesztett zenés-irodalmi estünket. Tavaly pedig a forradalom évfordulójára készítették el az Arccal a földön a Huszadik Század! című 1956- os emlékműsort. Ebben a műsorban, melyet az 1956-os Emlékbizottság támogatott, az úgynevezett „füveskerti” költők verseit adjuk elő. A „füveskertiek” legismertebb tagjai - akiknek a versei elhangoznak - a forradalom későbbi mártír költője Gérecz Attila, valamint Tollas Tibor, Kárpáti Kamill, Szatmáry György, Béri Géza és Tóth Bálint. Ők az ötvenes években a diktatúra börtönében sínylődtek Vácott. A műsor Rózsássy Barbara József Attila-díjas költőnek köszönhető, aki elmélyülten foglalkozott a „füveskertiek” költészetével - ő állította össze az estet. Mivel ezek börtönversek, így adta magát a börtönszituáció. A kellék pedig egy szál kötél, amely a börtönt, a diktatúrát és az akasztást szimbolizálja. S amint már kérdésében felvetette, a díszletek, kellékek jelzésértékűek, s amennyiben van rá lehetőségünk, akkor használunk lámpákat, fényeket a színházi hatás kedvéért, de mindig a költészet és a szöveg az első. Az ’56-os műsorban én egy olyan embert játszok, aki a börtönben raboskodik, míg Mariann többnyire az angyalt, az anyát, a szeretőt, de néha az ávóst alakítja olyan éteri figura, aki a börtönlakó képzeletében születik meg, de nagyon is valóságos. Amikor versszínházzal kezdtek el foglalkozni, nem volt állandó játszóhelyük. A Pinceszínház irodalmi referense, tehát ez a fix helyük? - A Pinceszínházban is játszunk néha, de nincs állandó játszóhelyünk. A bemutatókat a Magyar Írószövetség székházában tartjuk. Az írószövetség támogatásával valósultak meg az elmúlt évek előadásai. Sőt még abban is segítenek, hogy a műsorainkat iskolákba, és a határon túlra is elvigyük néhány alkalommal. Azután persze nekünk kell egyengetni előadásaink sorsát... Iskolákban 1956-ról Reklámozzák a versszínházi produkciókat? - A reklámra nincs sok energiánk, ezért „klasszikus” módon, szájról-szájra terjed a hírünk, és így hallanak estjeinkről. Ha újságokban írnak rólunk, az is figyelemfelhívás s azért használjuk az internetet és a közösségi oldalakat is. Az egyiken van egy Ketten a versben című oldalunk leírásokkal, képekkel, kritikákkal előadásainkról. És pályázunk, főleg ha iskolákba szeretnénk eljutni - bár ebben két-három alkalommal segít az írószövetség -, s felvesszük a kapcsolatot az oktatási intézményekkel is. Talán a legfontosabbnak ezeket a rendhagyó irodalmi órákat tartjuk, hogy élményszerűen átadjuk a magyar költészet kincsestárának egy-egy darabját a diákoknak, s úgy érezzük sikerül megszólítanunk őket, s a fiatalokkal való találkozás bennünket is sok energiával tölt fel. Az ’56-os műsorunk kapcsán tapasztaltuk, hogy nagyon megérintette őket az a drámai forma, ahogyan ezeket a verseket átadtuk, de az is kiderült a beszélgetésekből, hogy sokan nem ismerik a forradalom eseményeit, az ötvenes évek korszakág volt, aki azt sem tudta, mi az az AVO. A diákokat nem igazán lehet lekötni órákon keresztül versekkel. Erre is ügyeltek? - 35-45 perces műsorokat készítünk, és arra is ügyelünk, hogy utána jusson idő a beszélgetésekre, mert az interakciót alapvető fontosságúnak gondoljuk, hogy megbeszélhessük a látottakat-hallottakat, kérdezzenek, mondják el a véleményüket. S ha már a diákokat említettük, Ferencvárosban vezetek egy ifjúsági programot. A Ferencvárosi Ádámok és Évák program szakmai vezetője vagyok, és a Magyar Kultúra Napja alkalmából nagy sikerrel mutattuk be Arany János Toldi című elbeszélő költeményét a költő születésének bicentenáriumára is emlékezve, hét ferencvárosi iskola ötvennégy diákja és hat felkészítő tanára részvételével Szabó Gyenes Szilvia munkatársam projektkoordinálásában. A fiatalokkal végzett munkáimban azt tapasztaltam, hogy ha partnerként szólítjuk meg őket, akkor nagyon nyitottak. A határon túli közönség másként viszonyul estjeikhez, mint az anyaországi? - A határon túl tartott esteknél a magyar nyelvnek plusz ereje, kisugárzása van. A Békesség-óhajtás című, szakrális estünkkel egyszer Magyarkanizsán, Délvidéken léptünk fel. Ott és akkor más dimenziót kapott az előadás. Könnyes szemekkel figyelték játékunkat, hallgatták a költeményeket, hiszen valamilyen módon mindenkit érintett a harmadik délszláv háború s megérintett a békesség elementáris óhajtása. Az ’56-os műsorral Partiumig jutottunk, de például Nagybányán vagy Aradon, ahol ma már csak 10%-ot tesz ki a magyarság aránya rendszeresen fellépünk s mindig valódi ünneppé emelkednek estjeink. Arccal a földön a Huszadik Század! című estünk kapcsán készültünk a forradalom erdélyi vonatkozásaiból is, s az előadás utáni nyilvános beszélgetésekben személyes történetek, tra- Tallián Mariann színművésszel a Békesség óhajtás c. szakrális műsorban Magyar ForfíM 2017. március 9.