Magyar Forum, 1943 (2. évfolyam, 1. szám)
1943-03-01 / 1. szám
Korsy Ernő: UJ CSITTVÁRI KRÓNIKA A magyar nép egy lattal több hazugságot sem leiret mint amennyivel eddig megterhelték. Legyen elég, hogy 1848-nak és, igen, 1849-nek értelme meghamisították. Vagyunk egynéhányan, akik teszünk róla, hogy 1918 értelmét ne hamisítsák meg. Károlyi Mihály, "Egy egész világ ellen“. Első közlemény: AMERIKA A VYX-JEGYZÉK ELLEN A magyar kommün kitörésének politikai háttere Ma talán odahaza se tudja már mindenki, mi volt a Csittvári Krónika. De aki emlékszik Jókai “És mégis mozog a föld”-jére, a rajongó szívekben és forró agyakban megszületni akaró magyar irodalom és színház nagy romantikus regényére, talán nem felejtette el, hogy a Csittvári Krónika miatt csapták ki a Debreceni Kollégiumból Jeney Kálmánt, akiben Jókai Kisfaludy Károlyt és Katona Józsefet írta meg és Barkó Pált, aki nem más, mint Körösi Csoma Sándor. A Csittvári Krónika pedig az elnyomott szegény nép fel-felszakadó sóhaja: egy nagy könyv, amibe mindent beleírtak Dózsa Györgytől Vak Bottyánig, amit a Habsburgok Magyarországában suttogni igen, de kinyomatni nem volt szabad. A mi Új Csittvári Krónikánk más lesz. Mi itt szabad földön azt írjuk a mi Csittvári Krónikánkba, ami már ki van nyomva, de amiről odahaza még suttogni sem szabad. Közzéteszünk mindenki okulására egy pár fontosabbat azokból az okmányokból, amelyek a háború utáni magyar külpolitikát, ezt a minden magyar szem elől féltve őrzött titkok titkát, igaz színben tüntetik fel. Első okmányunk 1919 márciusában kelt. Egy levél és két emlékirat, Tasker H. Bliss tábornok, Amerika párisi békedelegációjának tagja intézte őket Woodrow Wilsonhoz, az Egyesült Államok elnökéhez és békedelegációjának vezetőjéhez. Mindháromban a Vyx-jegyzékről van szó. Ez az a jegyzék, melyet a Legfelsőbb Tanács nevében 1919 március 19-én nyújtottak át Károlyinak s amelyet a Magyar Népköztársaság elnöke nem fogadott el. Elsősorban ennek a jegyzéknek következtében tört ki a Magyar Kommün. Nem túlzás elmondani, hogy a Vyxjegyzék már húsz esztendőre eldöntötte Magyarország történetét. Az okmányokból, melyeket alább talál az olvasó, nem kisebb dolog derül ki, mint hogy ez a jegyzék már február 26-án készen volt, három héttel március 19 előtt. De kiderül más is: ez a jegyzék vakmerő és nagyralátó politikai és katonai koncepció része. A Magyar Kommün meg sem érthető, ha kizárólag társadalmi forradalomnak fogják fel, ismernünk kell ezt a tervet is. A Magyar Kommün nemcsak alulról tört fel, hanem ki is törették azt, és pedig nemcsak keletről, hanem nyugatról is. Mi ezúttal a versaillesi, a nyugati akcióval foglalkozunk, erre vetnek fényt okmányaink. Megismerjük a szerepet, amelyet a Magyarország sorsát eldöntő párisi tanácskozásokban Amerika képviselői játszottak. A szerep tiszteletreméltó: Amerika delegációja, az akkor még erős Wilson vezetése alatt, tudatában volt hivatásának és nem vett részt abban a frivol játékban, amelyet a békekonferencia háborús pártja akart játszani Magyarországgal. A békekonferencia háborús pártja? Volt olyan is. Akadtak emberek, akik 1919 januárjában ki akarták tolni a leszerelést, hogy folytatni lehessen a háborút Oroszország ellen. A békekonferencia első ülésén, amely tulajdonképen még a Legfelső Haditanács ülése volt, a szövetséges haderők főparancsnoka, Foch tábornagy azt javasolta, hogy küldjenek ki rögtön egy főleg amerikai katonákból és amerikai vezérlet alatt álló hadsereget Lengyelországba. A lengyelek akkor Lemberg alatt heves harcban állottak az ukránokkal. Az expedíció célja a bolsevizmus letörése lett volna. Foch azt kívánta, hogy valamennyi még Németországban lévő orosz hadifoglyot, aki erre hajlandó, küldjék haza harcolni a bolsevizmus ellen. Wilson keményen elleneszegült ennek a tervnek. Azt mondta, nagyon kétséges, hogy a bolsevizmust le lehet-e törni fegyverrel. De Foch és társai nem nyugodtak. Amikor Bliss tábornok, a Legfelső Haditanács amerikai tagja, a német hadsereg rögtöni leszerelését követelte, leszavazták, mert a német hadsereg leszerelése a szövetséges hadseregek leszerelésének kérdését vetette volna fel és Foch és társai éppen erről nem akartak hallani. Fochnak napóleoni álmai voltak. Oroszország leverésére, talán meghódítására gondolt. Valóban, a konferencia első napjaiban hivatalosan és azután még többször magánúton (és Foch mögött nagy erők álltak) azt indítványozta, hogy az angol kivételével jobbára még le nem szerelt hatalmas hadseregeket, egyebek között a két millió Amerikából jött még fiatal katonát, Németországon át küldték az oroszok ellen. Clemenceau ellenezte ezt, ő beérte az Oroszország körül vonandó “cordon sanitaire”-rel, egészségügyi vesztegzárral. De február 19-én egy anarchista Clemenceaura lőtt és a tigris ágynak dőlt. Foch, akit csak Clemenceau tudott megfékezni, mindjárt hatalmasan előretört. Ugyanakkor Wilson Amerikába utazott, hogy ádáz és semmitől vissza nem riadó ellenzékével szembenézzen és megbirkózzék — e vállalkozás tudvalevőleg a világ és Amerika kárára tragikus kudarcot vallott — és csak március 4-re jött vissza Párisba. Clemenceau és Wilson távollétében próbálta a háborús kárt először keresztülhajtani a Vyx-jegyzék elküldését, de ez első nekiiramodásra nem sikerült. Amikor a második kísérlet, március 16-án, meghozta a várt eredményt, bekövetkeztek Magyarországon azok az események, amelyeket mindnyájan ismerünk.