Magyar Futár, 1858 (3. évfolyam, 185-287. szám)

1858-05-23 / 224. szám

mérsékelteket Azonban, leszámítva a neveket, hihető, hogy van valami a dologban.­ A bud­get, mint egy belépillantás mutatja, csalárd számításokon alapszik, az egyensúly hazug­ság, a hivatalnokok számát 1000-rel szapo­rították, államadósságlevelek kibocsátása e­­zen évben az állam által fizetett kamatokat 25 —30 millióval fogja szaporítani. A papírávak visszaadása által, az állam a legfontosabb jövedelem­forrástól esett el. A zavarból még csak két eszköz, az adók és a függő adós­ság növelése által lehet szabadulni.—Toledo, az egykori császári város, annak, ki a moz­donyt először kapuja elé fogná vinni, 70000 piaster ajándékot ígért. 2-dikán Salamanca, a vaspályával a városhoz ért és a mayor, a város nevében, átadta neki az ígért összeget. Madridi tudósítások jelentik, hogy tegnap a cortes-gyű­lés ülései 1858-ra bezárattak. Herrera követ belügyiministerré neveztetett ki. Montenegro. Párisból f. hó 16-ról jelenti, a „Moniteur“, hogy a szétvert török hadse­reg romjai nagy rendetlenségben vonultak vissza Trebinjébe (Hercegovina főhelye). Ar­ról is értesít a hivatalos lap, hogy „Algesi­­ras“ és „Eylau“ linea-gőzösök f. hó 14-kén Toulont elhagyták s az adriai tengerre vi­torláztak. Azt is tudatja később a hivatalos lap, hogy a szultán végre Franciaország ta­nácsainak engedve, f. hó 14-dikén parancsot adott az ellenségeskedések megszüntetésére.­­ A Wiener 7. tekintve a Danilo fejdelem által Fr. országtól kapott ösztönzéseket, meg­jegyzi, hogy ha csakugyan egyesség jó létre, azért az érdemet Fr. ország magának jogo­san nem tulajdoníthatja. — Egy triesti máj. 17-diki telegramm szerint raguzai magánh­í­­rek jelentik, hogy a montenegróiak egy ré­sze, miután a prédát elosztották, hegyeikbe vonultak, de egy banda Vukalovics vezérlete alatt, egyesülve boznai és grahovoi lako­való, mint a kis tyúktolvaj. A második sze­mélyiség, kit nem akarok mellőzni, „magyar őrnagy“ volt, a­mint magát nevezte és min­denkinek bemutatta. Egyiknél szivart kért s nem mulasztá el a mellett elmondani, hogy ő Bem vezérkarában őrnagy s a nagy ma­gyar követje volt; azután másikhoz ment szivarját meggyujtani, magát ugyanazon sza­vakkal mutatva be, és ha egy hajó­ inassal találkozott, azt is elfogta és valami utasítást kért tőle, tudtára adván, hogy ő magyar őrnagy, oly férfin, minő még soha sem utazott a „Humboldt“-on. Az egyiket kérdezte: várjon látta a nagy bábhoz? a másikat, ha tudja-e ki volt követje a magas Portánál? Képzel­­j­ünk egy közép­nagyságú férfiút, apró, szúró szemekkel és kiálló pofacsontokkal, ki szün­telen kezeit dörzsölte, ha magát alázatosan nagynak csinálta. Jóllehet csak magyar őr­nagynak adta ki magát, mindazonáltal erő­sítette, hogy ő, bár minek nézzék is, született lengyel és van egy nagy­bátyja, ki orosz szolgálatban államtanácsos és kinek kegyét forradalmi működései által annyira elvesztette, hogy többé mit sem akar róla tudni, noha az Uraiban aranybányák felett rendelkezik. Minthogy akkor a Koth-láz még mindenütt hevesen dúlt és — mint már megjegyeztük — a „Humboldt“ csak rövid idő előtt vitte át a nagy magyart, tehát a lengyel úr is hasznosabbnak tartotta, mint magyar őrnagy utazni s a mellett az uralgó rokonszenveket a legjobban kizsákmányolni. Katli ingyen ha­józott átgondolta magában, miért ne én is, én, ki Konstancinápolyban második én­je voltam! És igy Havreban a kapitánytól a konzulhoz, a konzultól ismét a kapitány­vagy ügynökhöz futott s mindeniknek elbe­szélte bámulandó élettörténetét, mig végre az ügynököt meglágyította és ez, hogy tőle sza­baduljon, a hajóbért neki 800 frankról 200-ra szállította. E 200 frankot aztán egy New- Yorkban lakó schweizi kereskedő-segédtől kölcsönözte, ki roppant megtiszteltetésnek tartotta, hogy az őrnagy ur, az odaadó cso­dálat e gyenge jelét tőle elfogadta. Miután az őrnagy nem tudott angolul és a schweizi segéd oly késznek mutatkozott, tehát felhasz­nálta ezt az őrnagy ur — és a segéd soha sem mulasztotta el, az őrnagyot e címmel szólítani—a jelenlévő ameriaiaknak tolmá­csolni a fényes tetteket, melyeket állítólag Bem alatt, Erdélyben elkövetett. Ámbár áta­­lában megvetéssel beszélt a németekről még­­­is — ha nem csalódom — a közönséges német Beck volt az ő neve. Már egészen arra vol­tunk készülve, hogy valamely régi lengyel vagy magyar nemes nemzetiség nevét halljuk és azért nagy volt kiábrándulásunk. Mégis az ő címjei­ és irományaival a legkiterjedtebb utazásokat tette, azokkal, mint a mesterle­gény szolgálati könyvecskéjével, keresztül ha­tott Törökországon; az amerikai fregat„Mis- ‘­sissippi“-n szabad átkelést nyert Franciaor­szágba és aztán Marseille-től Párisig abra- ■ kolta magát velök, sehol nem mulasztva el­­ a forradalmi érzelmű hatóságoknál tiszteletét tenni, míg végre szerencsés volt az ottani amerikai követség egykori titkárának rokon­­szenvét megnyerni és azt, két év alatt, ereje szerint kizsákmányolni. December 2. — a­mint mondotta — végre elvette kedvét a Párisban tovább maradástól és akkor elhatározta, ugyan­azon előnyös feltételek alatt, megkísér­leni az átutazást Amerikába. Elutazása előtt a város celebritásaihoz futott és azoktól, rimánykodá­­sai által, az új világ legtekintélyesebb sze­mélyeihez egész három ajánló­levelet szerzett. Sokan, például Cousin, elég gyengék voltak kérését teljesíteni, vagy barátjaik által telje­sítetni. Ha ő emberét a fenebbi körülmények közlése által eléggé meglágyítva gondolta, akkor sírni kezdett, állítván, hogy nejét a kozákok kezei között kellett hagynia és még hírt sem hallhat felőle. Azután pedig kinyi­totta a magával hordott piszkos és kierősza­kolt papir-csomagot. E rongy-papirok, me­lyeket az „őrnagy ur“ előmutatott s mint e­­reklyéket őrzött, minden kivétel nélkül na­gyon tökéletlen német vagy francia nyelven voltak fogalmazva úgy, mintha egy szoba­leány bizonyítványait olvasta volna az ember. Ha valaki mégis kétkedni látszott, akkor az őrnagy, egy trónnal irt papírszeletet vont ki irományai közül, átadta a körü­láll­óknak és erősítette, hogy az egészen és valóban Ruth saját keze által van irva s nagyon bizalmas diplomatiai küldetést foglal magában. A­mint a papír kezembe jutott, úgy találtam, hogy az meglehetős piszkos megbízásra vonatko­zik. Ez iromány nyilvánossá tételének, az őrnagy számítása ellenére, nem volt oly sikere, min­t attól várt. Dacára a magyar iránti vakbuzgóságnak, mellyel a jelenlévők több­sége még áthatva volt, rész néven vették, hogy ő ily titokkal akar tőkepénzt csinálni. Mi engem illetett, nekem okaim voltak gya­nítani, hogy ez is, mint az őrnagy többi összes papír-rongyai, saját gyártmányai vol­tak. De elég erről. ... A tenger hasonlít egy forró égövi kí­gyóhoz, mely darabig nyugodtan hever a napfényen, aztán egy kanyarodással, egy moz­zanattal vészthozólag felpattan. Egyik perc­ben úgy­''mosolyog reánk, mint a földre hullott égboltozat, mint az örökkévalóság meg nem zavart tükre, míg a másikban min­den szörnyeit a mélységből a felszínre veti. Ezt nem sokára alaposan kellett tapasztal­nunk.­­ Már 15-dik délutánján és a legtün­­döklőbb napfénynél fehér szélvészmadarak (Möwe) mutatkoztak, melyek a ,,Humboldt“-ot baljósló szellemekként zsibongták körül. A jártasok már tudták, mit jelentettek azok és a kapitányt szokatlan eréllyel láttuk paran­csokat osztani s mindenütt személyesen jelen lenni. Éjjel a hajó mozgásáról éreztük, mily hatalmasan kifejlődött már a vihar s a mint végre ki­virrado­tt, a vendégek fele a reggelitől elmaradt. Ha a vihar keresztülvonuló lett volna, mint ezen évszakban szokott lenni, akkor ne­hezen említeném meg is. De tizennégy nap­ és tizennégy éjjig tartott és előttem e percig annyira elfelejthetlen, még füleimben is, mint már majd hat év előtt. (Folyt, köv.) sokkal, a környék török falait kirabolta és leégette, Klobukot is blokádozza. — Hussein pasa kezébe Danilo biztosának egy írása ke­rült, miből kitűnnek, hogy 13-dikán a mon­tenegróiak fegyverszünet alatt tették táma­dásukat, mikor a törökök Grahovóból éppen Klobuk felé­ vonultak volna vissza. Bozniában is a keresztények több helyt összegyülekeztek. A mozgalom terjedőben van. Triest, máj. 15. Raguzából ide érkezett újabb magántudósítások szerint a montene­­gróiak f. hó 13-kán, napfeljöttekor a törö­kök háta mögött egy élelmi szállítmányt meg­támadtak, melyet, miután az egész őrkí­­séret levágatott, hatalmukba kerítettek. E közben a török tábor parancsnoka a slira ködöt fel akarta használni, s állomásáról visz­­szavonulni, azonban a montenegróiak, kik ezen mozdulatot észrevették, a török csapa­tokat túlszárnyalták, két osztályra szakasz­­tották , s Klobuk s Korcenich felé nyom­ták. Feruk-pasáról azt beszélik, hogy meg­öletett, vagy elfogatott. Trebinjében nagy ré­mülés uralkodott. — Máj. 16. Raguzából kelt újabb magán­­tudósítások jelentik : Ferik Husszein pasa Trebinjébe érkezett, hol eddig elő mintegy 2000 főnyi rendes csapatokat gyűjtött össze. A törökök vesztesége hír szerint körülbelől 1,000 főre ment a rendes csapatokból; egy pasa is a holtak közt lenne; a basibozu­­kok veszteségéről semmi közelebbi részle­tet sem tudhatni. Trebinje elleni megtáma­dástól nem félnek, s a törökök megvereté­­sét a montenegróiak árulásának tulajdonít­ják.­­ Hir szerint Husszein pasa nem akar tovább visszavonulni, s a legújabban jött 3500 főnyi erősítések rövid időn megérkezését várja. Angiidban minister­ crisis van. De azért a fen­­álló ministerium nem látszik veszélyben forog­ni, mert nem igen van, ki helyét elfoglalja.­­London. A Mellemet Bey (Bangya) elle­ni per irományai Londonba megérkeztek. Az Aberdiben f. évi jan. 20-kan a Cserkesz­földön szolgál­­ó lengyel légió haditörvényszé­ke által kimondott ítélet — így hangzik: Mellemet Bey (alias ilosfalvai Bangya János) ez­redes vallomásának, mely a jan. 2, 3, 4, 5, 6, 7 és ll-diki ülésekben felolvastatott, tekintetbevétele és a tanuk jan. 9-diki kihallgatása után, a hadi törvényszék, mai ülésében, Mellemet Beyre, saját és a tanuk vallomása alapján, a honárulást és az ellenséggel titkos levelezést bebizonyultnak és öt elvetemültnek (infame) nyilvánítja, rangjától meg­fosztja és egyhangúlag halálra ítéli. (Aláírva :) Be­cker János, közember. Turteltaub Filep, bomba­­vető. Bedneszeck Mátyás, altiszt. Linowski Otto, tüzér. Stock Ferenc, alhadnagy. Kryskiewitz Antal, alhadnagy. Zawadski Leo, tüzér, Tanczkowski Sta­nislaus, őrvezető. Hamaniski János, altiott. Michiki Sándor, őrnagy, Wistocki Kázmér, alhadnagy, Ara­­noski József, hadnagy, Stankiewitz Péter, száza­dos, Lapinski Teophil, ezredes. A tanú, Mustapha Natkhuazból, ki Ban­­gyától a kozák tábornok Philipsonhoz Ana­­pába többször vitt volna leveleket és ettől vissza feleleteket, utolsó alkalommal Philip­­sont nem találta meg, a levelet visszavitte és az előtte gyanússá vált közlekedést felje­lentette. A levél tartalma ez : „Nem állna-e Oroszország érdekében, Cirkassiával megbékélni ? Lehet, hogy a síkságot egy pillanatra és tetemes erőfeszítéssel meghódíthatni, de soha nem a he­gyeket, e természetes szikla­erődöket. Az orosz ágyúk többé nem teszik a régi benyomást. A cser­kesz tüzérség elegendőleg fog felelni az orosznak. A cserkeszek többé nem azok, a­mik öt év előtt voltak; egy kisded, rendes hadierő által támogat­va, oly jól vívnak mint az oroszok s vallásuk és hazájukért az utolsó emberig fognak vívni. Nem lenne-e jobb, a szabadságnak legalább szinét en­gedni nekik ? Cserkeszföldet benszülött fejedelem és e fejedelmet orosz véduraság alá állítani ? Rö­viden Cirkassiát talán azzá csinálni, a­mi Geor­gia ? Ha a cserkeszföld egyszer szorosan össze van kapcsolva Oroszországgal, akkor az utak, Anató­lia és India felé, az oroszoknak nyitva állanak.

Next