Magyar Futár, 1858 (3. évfolyam, 185-287. szám)
1858-06-03 / 227. szám
nélkülözheti a pénzről gondoskodó zsidót és míg a zsidó ott van, a paraszt anyagi és erkölcsi emelkedésére sem lehet gondolni. Sz. Péter porrót egy máj. 28-diki telegramra jelenti, hogy az egész Kis Csecsna (Kaukázusban) 12—15,000 népességével a muszka csapatok védelme alá adta magát és kész Oroszországba telepedni. Minden auljaik le vannak égetve, Samnyi azonban új haderőket gyűjtene. • Törökország. A bosznyák határról hallatszik, hogy a Bécset megjárt és Szerajevóba visszaindult bosznyák küldöttséget, miután átkelt a Száván, egy basibozuk csapat erőszakkal Tuslába kisérte, hol a pasa és a hozmai bégek (török földesurak) a követeket halállal fenyegetés által kényszeritették, herceg Kallimachinak Kiani pasához, a porta meghatalmazottjához, küldött ajánlólevele átadására. A levelet egy e végre hasonlóképp kényszerített franciskaimsnak kellett feltörni és tartalmát (hihetőleg franciául volt írva) a bégeknek megmagyarázni. A követek később az eredetihez hasonló iratot kaptak, csakhogy ez törökül és a bégek szellemében volt írva. E tetten nem csodálkozhatunk, miután az ilyen barbárságok Boszniában éppen nem ritkák. Egyébiránt az ország nagy izgatottságban van s a törökök a bairam-ünnep után keresztény vérfürdővel fenyegetőznek. A montenegrókik utóbbi győzelmüket a törökökön csakugyan árulásnak köszönhetik. Danilo ugyanis francia titkárát, az exjournalista Delaruet, egy sajátkezű irattal küldötte a török parancsnokhoz, melyben azon biztosítással ajánlotta annak a visszavonulást, hogy a feketehegyiek részéről semmi bántódása nem leszen. Delarue jóhiszemben visszatért, a törökök is ugyanabban kezdettek visszavonulni, midőn egyszerre, váratlanul, minden oldalról a hegyi lakók roppant sokaságától látták magukat körülvéve. Veszteségük iszonyú volt. Az új herceg Mirko „az egyesült csapatok főparancsnoka“ hivatalos bulletinjében fejdelmi testvérét így szólítja meg: „Nagy győző a vitéz feketehegyiek fejdelme!“ Sohasem volt, mondja a többek közt Mirko, a Csernagorának ily gazdag aratása dicsőségben és borostyánban! — E jelentések szerint m. hó 11-dikén a törökök 208 halottat, nem számítva a sebesülteket, hagytak a csatatéren, ők maguk csak 55 halottat és 10 sebesültet vesztettek. Mégis tovább állítja, hogy „520 levágott török tej maradott a csatapiacon“, tehát 312 sebesültnek és fogolynak vágták volna el nyakát utólagosan. 13-dikán a 13,000 főnyi mozlem indulva, a mint valók, iram: „Kérem önt, azonnal hozzám a szobába lőni és magát igazolni amiatt, hogy engem tíz dollár előre lefizetéséért oly szobába tett, melynek falait még ugyanazon éjjel bontatja, anélkül hogy tudósítana, vagy más szállást mutatna ki számomra. Ha nem jelenik ön meg, akkor nem fogom elmulasztani, önnek megmutatni, hogy én nem vagyok, mint talán ön gondolhatja, annyira greenhorn, és járatlan az angol nyelvben, hogy magamnak tökéletes elégtételt ne szerezhetnék.“ A szobaleánynak megparancsoltam, e levelet rögtön gazdájához vinni s podgyászaimat továbbig illetetlenül hagyni. A dörömbölés most megszűnt s egy negyedóra eltelte után, feltett kalappal, kezében levelemmel és az ajtót végre nyitva hagyva, a vendéglős lépett szobámba, e kikerülhetlen szavakkal: „What do you want, sir?“ Én a levélre mutattam, mely kívánságomat foglalta magában és hozzátettem, hogy ő oly gorombaságot követett el ellenem, a minőnek még itt is hallatlannak kellene lenni; hacsak én itt bolondok házában nem vagyok, vagy hogy neki már előre célja volt, engem pénzemért rászedni, mivel egyszerű bevándorlónak tartott, kivel a lakást hotelében, a tett fizetés után, meguntatni akarta.—A vendéglős csak ekkor kezdett bocsánatot kérni és engem biztosítani, hogy az egész történet puszta mistake (tévedés); a falak berontását már megszüntette, míg más szobába költözhetem. E volt fogadtatásom New-Yorkban, azon vendéglőban, melyet akkor a legjobbak egyikének tartottak. Ha nem tudtam volna magam védeni, egészen sorsomra hagytak volna, legkevésbé sem kísértve meg további tartózkodásomat a hotelben lehetővé tenni. Mivel az amerikai átalában megseregből alig menekült volna meg 300. A nemes csernagorcok 7000 török fejet vágtak ekkor le egész kényelmesen; 8 ágyút, 500 sátort, 1200 egészen felszerelt lovat „és annyi fegyvert és annyi zsákmányt foglaltak el, hogy annak számát és becsét oly hamar meghatározni sem lehetett.“ E második affaireban a feketehegyiek ismét csak 47 halottat és 60 sebesültet vesztettek volna. Egyik török pasának a „hős kapitány“ Ilin Djukanov, a másiknak a fejdelmi testőrség zászlóvivője vágta le fejét. E második jelentés vége így szól: „Dicsőség csapatainknak! dicsőség Istennek! dicsőség fejdelmünknek! Mihelyt a zsákmány el lesz osztva, azonnal fenségedhez fogok menni.“ (Már bizony, akár árulás akár nem, de ha így megy a törökök dolga az ő birodalmukban, úgy ők ott nem lesznek sokáig otthon. Szerk.) A montenegrói ügy elintézése egyébiránt a stambuli diplomatiára volna bízva. A porta a határ kiterjesztésébe, hogy a feketehegyiek szántó és kaszáló helyeket — miben oly nagy szükséget szenvednek—nyerjenek, kész beléegyezni, de csak úgy, ha Montenegro a szultán felsőségét forma szerint elismeri. Keletindia: Kalkuttából szinte bizonyosnak írják az angolok nyári hadjáratát Bahadur khán ellen, ki sietve szabályos kormányt szervez, adót szed és pénzt veret. Az elégületlenek, a főnökök, köztök Nena Sahib, egymásután alája vetették magukat. A khán állítólag, erős lovas sereg és 25 ezer sipaki felett rendelkezik nem számítva a csatlakozott népfölkelést. Ami a gurkhákat illeti, ezek nem kevésbé irtóznak a nyári hadjárattól, mint az európaiak s csak Csung Bahadur, vagy európai tisztek vezérlete alatt küzdenek kitartással, különben a „Times“ tudósítója szerint is, nem lehet nagyon bízni bennök, miután nyíltan mondják: „Korábban ellenetek harcoltunk, most érettetek harcolunk s jövőben talán még egyszer ellenetek fogunk harcolni.“—Bengália keleti kerületeiben a gazdagok gabonát és sót vásárolnak be, mivel azon hir terjedt el ott, hogy a kormány nagy éhséget vár, mikor aztán európaiak által főzött rizst akar adni a benszülötteknek eledelül, hogy így őket kasztoktól megfossza. China: Honkongból ápril 13-ról jelentik, hogy a szucseui cszászári biztos, hogy elkerülje a találkozást a meghatalmazottakkal, Kantonba utazott, ezek pedig elhatározták Sangaiból a Peihe és Tincsinre hajózni (Peking közelébe). Lord Elginnek a Sanghaiban levő brit kereskedők kérelmére adott feleletéből kiviláglik, miszerint neki megbízása és célja: China belsejét a kereskedésnek megnyitni még akkor is, ha ő végre a főváros közelében ugyanazon kényszerítő rendszabályok lennének szükségesek, melyeket Kantonnál alkalmaztak. Bécsi Jürze, május 29.Magyarföldt. köt. 791a; erdélyi 781/1; nemz. kötes. 83'/,2; 5°/n metall.821/25 ab. nemz. bank 32 évi törlesztésű záloglevelei 87'/2; tiszai vasút 100; keleti 43; arany 8*/s; ezüst 5. szokta, minden Európából érkező idegent, — a mint emlitem — behozott baromnak tartani s vele aszerint bánni az az pénzét, a hol lehet elvenni, a nélkül, hogy a megfelelő szolgálatot teljesítené. Európa jó társasága ismeretlen előtte, mert az legfeljebb egyenként jön át, éppen azért kivételt nem is tesz, vagy csak nagyon ritkán. (Folyt. köv.) (Egy spanyol levél). Az „Espana“ 8-ról következő iratát közli Mária Krisztina királynénak, Cortina ügyvédjéhez. Ez irat teszi hozzá a lap — utánozhatlan, és Cervantes nyelvét soha jobban nem alkalmazták, a leggyöngédebb érzelmek kifejezésére“. így hangzik: Roma, mart. 13. Érdemes Cortina, a perc elérkezett, neked írni, hogy köszönetet mondjak az 1854-diki híres parlamenti nyomozás és legújabban leányaim, a királyné és infansnéval való végrendeleti ügyem szerencsésen bevégzett tisztába hozása alkalmával védelmemre tett munkáidért. Várni akartam, mig ezen ügynek is vége lesz. E E nap elérkezett és akarom, hogy ez hat reád nézve egy jele legyen legőszintébb és legbensőbb háládatosságomnak. Te megérdemled azt, önzéstelenséged és a nemes odaadás által, mellyel a keserű napokban, melyeket visszahivni nem akarok, önként siettél nevedet szerencsétlenségemmel egyesíteni ; te megérdemled azt, a tehetség és buzgalom által, mellyel védelmemet folytattad és a végrendelet folyóvátételét bevégzetted; te megérdemled azt, mindig nagylelkű magadviseleted által. De ha ez egy köszönő irat, akkor ennek a barátságos szemrehányások levelének is kell lenni. Képzelheted, hogy soha nem gondolhattam arra, hogy szolgálataidat megfizessem, midőn láttam a nemes módot, mellyel nekem azokat felajánlottad és midőn te ez érzelmektől vezettetve,azon feltételt tetted, hogy szolgálataid ne fizettessenek meg. De azt, hittem, meg lesz engedve : neked, ha minden be lesz végezve, egy gyenge jelt ajánlhatnám, mellyel nagylelkűséged és köszönetemet emlékedbe hozzam. Nem sokára tapasztalnom kellett, hogy nekem még ez engedelmet sem adod meg és hogy kívánod, kérsz, hogy ne gondoljak arra, szinte fenyegetve — mennyiben engem fenyegetni magadnak megengeded — a hála e jelét elfogadni. E tekintetben is engedni akarunk neked, de végre elfáradtam csupa engedelmeket adni, melyek ha gyöngédségednek hízelegnek is, de szivem kivánataival ellenkeznek. Mi azért meg fogunk egyezni és te irántam legalább azon kegyet fogod tanusitni, hogy arcképemet neked átküldjem — egyszerűen és amaz anyagi becs nélkül, mely téged nyugtalanitni, csaknem megharagizni fogna. Nos tehát! Ha én téged a nemfizetés által fizetlek meg, akkor te meg vagy fizetve és mégis te maradsz győztes. Többet nem tehetek, hogy neked kellemes legyek. Te kivánod, hogy ne fizesselek, hogy a nagyon is kiérdemlett díjt ne adjam meg , én beleegyeztem. Te kívánod, hogy ne fizesselek, hogy még csak egy gyenge jelt se adjak neked, mivel az is aztán azon látszattal bírhatna, mintha díjért szolgáltál volna nekem ; erre is reáállottam. Még csak azon csekélységre lett volna tehát szükség, hogy azt kívánjad, miszerint szolgálataidat szivem legbensőbb köszönete által se ismerjem el Valóban! jól tetted azt nem kívánni, mert azt már kereken megtagadtam volna. Mária Krisztina. Felelős szerkesztő VIDA KÁROLY. Nyi 11 tér. «) Közhasznú. A bajorországi nagyon olvasott „Frauendorfer Blätter“-ben, az oly gyakran emlegetett korneuburgi barompor felett, a szerkesztő s a bajor királyi kertmivelő-társaság elnöke, Fürst Jenőhöz intézve, következő íratott találunk: Tisztelt elnök úr! Indíttatva érzem magam, a nekem küldött kornenburgi barompor felett. Önnel némelyeket közleni. Az 1857-dik év tavaszán, Ön jósága által egy csomagot kaptam az említett porból. Barombetegségeknél kísérlettétel végett felajánlom azt különböző falusi gazdáknak, de senki sem akart azzal próbát tenni. Úgy történt itt is, mint csaknem mindenütt ; az uj nehezen talál bemenetelt, még akkor is, ha előreláthatólag a legnagyobb haszon következik abból. Darab idő múlva barátaim egyike meglátogatott, kinek gazdaságában egy kecskéje is volt, mely nem akart enni, tejet nem adott a főként minden jel rajta arra mutatott, hogy nem fog sokáig élni. Ez okból átadtam barátomnak a port, melyet ő a közlött használati utasítás szerint alkalmazott is; mintegy 14 nap múlva tudatta velem, hogy az kitűnően jó és kecskéje nemcsak fris és vidám, hanem ismét rendesen is eszik és több, mint háromszor annyi és igen jó tejet ad. Ő a port többé nem engedi elfogyni. Egy itteni falusi gazda, kinek istálójában egy beteg tehén volt, meghallotta az eredményt és kért: szerezzek neki is port, mire öntől második csomagot kértem, mely azután a legjobb sikerrel is használtatott fel. Sokan csak azt sajnálják, hogy a közelben nem lehet port kapni, különben az sokkal gyakoribb használat- és erős keletre találna. Kraisdorf, Ebern mellett Würzburg közelében apr. 16. 1858. Hammer C. József, tanító. A szerkesztőség megjegyzése.**) A kitűnő siker, melyet a korneuburgi barompor beteg házi állatoknál nyilvánít, kétségtelen, dacára némely pártos ellenállításnak. Azonban hol a világon nem kénytelen minden jó, magának fáradalmasan pályát törni? A szász királyságban a por már meg van engedve és a bajor k. államkormány is remélhetőleg attól , mint halljuk, már kért bemenetelt Bajorországba, nem fogja megtagadni. A korneuburgi pornak, mint házi szernek, egy gazdaságból sem lenne szabad hiányozni. (Beküldetett.) *) Az e rovatalattiakért a szerkesztőség semmi felelőssége, nem vállal magára. Szerk. **) A „Fr. blatter“ é nem a M. Fatáré.