Magyar Futár, 1858 (3. évfolyam, 185-287. szám)

1858-06-03 / 227. szám

nélkülözheti a pénzről gondoskodó zsidót és míg a zsidó ott van, a paraszt anyagi és er­kölcsi emelkedésére sem lehet gondolni. Sz. Péter porrót egy máj. 28-diki telegramra jelenti, hogy az egész Kis Csecsna (Kauká­zusban) 12—15,000 népességével a muszka csapatok védelme alá adta magát és kész Oroszországba telepedni. Minden auljaik le vannak égetve, Samnyi azonban új haderőket gyűjtene.­­ • Törökország. A bosznyák határról hallat­szik, hogy a Bécset megjárt és Szerajevóba vissza­indult bosznyák küldöttséget, miután átkelt a Száván, egy basibozuk csapat erő­szakkal Tuslába kisérte, hol a pasa és a hoz­mai bégek (török földesurak) a követeket halállal fenyegetés által kényszeritették, her­ceg Kallimachinak Kiani pasához, a porta meghatalmazottjához, küldött ajánlólevele át­adására. A levelet egy e végre hasonlóképp kényszerített franciskaimsnak kellett feltörni és tartalmát (hihetőleg franciául volt írva) a bégeknek megmagyarázni. A követek később az eredetihez hasonló iratot kaptak, csak­hogy ez törökül és a bégek szellemében volt írva. E tetten nem csodálkozhatunk, miután az ilyen barbárságok Boszniában éppen nem ritkák. Egyébiránt az ország nagy izgatott­ságban van s a törökök a bairam-ünnep u­­tán keresztény vérfürdővel fenyegetőznek. A mo­ntene­gr­ókik utóbbi győzelmüket a törökökön csakugyan árulásnak köszönhetik. Danilo ugyanis francia titkárát, az exjour­­nalista Delaruet, egy sajátkezű irattal kül­dötte a török parancsnokhoz, melyben azon biztosítással ajánlotta annak a visszavonulást, hogy a feketehegyiek részéről semmi bántó­­dása nem leszen. Delarue jóhiszemben vissza­tért, a törökök is ugyanabban kezdettek visszavonulni, midőn egyszerre, váratlanul, minden oldalról a hegyi lakók roppant soka­ságától látták magukat körülvéve. Vesztesé­gük iszonyú volt. Az új herceg Mirko „az egyesült csapatok főparancsnoka“ hivatalos bulletinjében fejdelmi testvérét így szólítja meg: „Nagy győző­ a vitéz feketehegyiek fejdelme!“ Sohasem volt, mondja a többek közt Mirko, a Csernagorának ily gazdag a­­ratása dicsőségben és borostyánban! — E jelentések szerint m. hó 11-dikén a törökök 208 halottat, nem számítva a sebesülteket, hagytak a csatatéren, ők maguk csak 55 halottat és 10 sebesültet vesztettek. Mégis tovább állítja, hogy „520 levágott török tej maradott a csatapiacon“, tehát 312 sebesült­nek és fogolynak vágták volna el nyakát utólagosan. 13-dikán a 13,000 főnyi mozlem indulva, a mint valók, iram: „Kérem önt, azonnal hozzám a szobába lőni és magát igazolni a­miatt, hogy engem tíz dollár előre lefizetéséért oly szo­bába tett, melynek falait még ugyanazon éjjel bontatja, a­nélkül hogy tudósítana, vagy más szál­lást mutatna ki számomra. Ha nem jelenik ön meg, akkor nem fogom elmulasztani, önnek meg­mutatni, hogy én nem vagyok, mint talán ön gon­dolhatja, annyira greenhorn, és járatlan az angol nyelvben, hogy magamnak tökéletes elégté­telt ne szerezhetnék.“ A szobaleánynak megpa­rancsoltam, e levelet rögtön gazdájához vinni s podgyászaimat továbbig illetetlenül hagyni. A dö­­römbölés most megszűnt s egy negyedóra eltelte után, feltett kalappal, kezében levelemmel és az ajtót végre nyitva hagyva, a vendéglős lépett szo­bámba, e kikerülhetlen szavakkal: „What do you want, sir?“ Én a levélre mutattam, mely kíván­ságomat foglalta magában és hozzátettem, hogy ő oly gorombaságot követett el ellenem, a minőnek még itt is hallatlannak kellene lenni; hacsak én itt bolondok házában nem vagyok, vagy hogy ne­ki már előre célja volt, engem pénzemért rászed­ni, mivel egyszerű bevándorlónak tartott, kivel a lakást hotelében, a tett fizetés után, meguntatni akarta.—A vendéglős csak ekkor kezdett bocsána­tot kérni és engem biztosítani, hogy az egész tör­ténet puszta mistake (tévedés); a falak berontá­­sát már megszüntette, míg más szobába költözhetem. E volt fogadtatásom New-Yorkban, azon ven­­déglőban, melyet akkor a legjobbak egyikének tartottak. Ha nem tudtam volna magam védeni, egészen sorsomra hagytak volna, legkevésbé sem kísértve meg további tartózkodásomat a hotelben lehetővé tenni. Mivel az amerikai átalában meg­seregből alig menekült volna meg 300. A nemes csernagorcok 7000 török fejet vágtak ek­kor le egész kényelmesen; 8 ágyút, 500 sátort, 1200 egészen felszerelt lovat „és an­nyi fegyvert és annyi zsákmányt foglaltak el, hogy annak számát és becsét oly hamar meghatározni sem lehetett.“ E második af­­faireban a feketehegyiek ismét csak 47 ha­lottat és 60 sebesültet vesztettek volna. E­­gyik török pasának a „hős kapitány“ Ilin Djukanov, a másiknak a fejdelmi testőrség zászlóvivője vágta le fejét. E második jelen­tés vége így szól: „Dicsőség csapatainknak! dicsőség Istennek! dicsőség fejdelmünknek! Mihelyt a zsákmány el lesz osztva, azonnal fenségedhez fogok menni.“ (Már bizony, a­­kár árulás akár nem, de ha így megy a tö­rökök dolga az ő birodalmukban, úgy ők ott nem lesznek sokáig otthon. Szerk.) A montenegrói ügy elintézése egyébiránt a stambuli diplomatiára volna bízva. A porta a határ kiterjesztésébe, hogy a feketehegyiek szántó és kaszáló helyeket — miben oly nagy szükséget szenvednek—nyerjenek, kész belé­egyezni, de csak úgy, ha Montenegro a szul­tán felsőségét forma szerint elismeri. Keletindia: Kalkuttából szinte bizonyosnak írják az angolok nyári hadjáratát Bahadur khán ellen, ki sietve szabályos kormányt szervez, adót szed és pénzt veret. Az elégü­­­letlenek, a főnökök, köztök Nena Sahib, egymásután alája vetették magukat. A khán állítólag, erős lovas sereg és 25 ezer sipak­i felett rendelkezik nem számítva a csatlako­zott népfölkelést.­­ A­mi a gurkhákat illeti, ezek nem kevésbé irtóznak a nyári hadjá­rattól, mint az európaiak s csak Csung Ba­hadur, vagy európai tisztek vezérlete alatt küzdenek kitartással, különben a „Times“ tudósítója szerint is, nem lehet nagyon bízni bennök, miután nyíltan mondják: „Korábban ellenetek harcoltunk, most érettetek harco­lunk s jövőben talán még egyszer ellenetek fogunk harcolni.“—Bengália keleti kerületei­ben a gazdagok gabonát és sót vásárolnak be, mivel azon hir terjedt el ott, hogy a kor­mány nagy éhséget vár, mikor aztán euró­paiak által főzött rizst akar adni a benszü­­­lötteknek eledelül, hogy így őket kasztok­tól megfossza. China: Honkongból ápril 13-ról jelentik, hogy a szucseui cszászári biztos, hogy elke­rülje a találkozást a meghatalmazottakkal, Kantonba utazott, ezek pedig elhatározták Sangaiból a Peihe és Tincsinre hajózni (Pe­king közelébe). Lord Elginnek a Sanghaiban levő brit kereskedők kérelmére adott feleletéből ki­világlik, miszerint neki megbízása és célja: China belsejét a kereskedésnek megnyitni még akkor is, ha ő végre a főváros közelében ugyanazon kényszerítő rendszabályok lenné­nek szükségesek, melyeket Kantonnál alkal­maztak. Bécsi J­ürze, május 29.Magyarföldt. köt. 791a; erdélyi 781/1; nemz. kötes. 83'/,2; 5°/n metall.821/25 ab. nemz. bank 32 évi törlesztésű záloglevelei 87'/2; tiszai vasút 100; keleti 43; arany 8*/s; ezüst 5. szokta, minden Európából érkező idegent, — a mint emlitem — behozott baromnak tartani s vele aszerint bánni az az­ pénzét, a hol lehet elvenni, a nélkül, hogy a megfelelő szolgálatot teljesítené. Európa jó társasága ismeretlen előtte, mert az legfeljebb egyenként jön át, éppen azért­­ kivételt nem is tesz, vagy csak nagyon ritkán. (Folyt. köv.) (Egy spanyol levél). Az „Espana“ 8-ról következő iratát közli Mária Krisztina ki­rálynénak, Cortina ügyvédjéhez. Ez irat teszi hozzá a lap — utánozhatlan, és Cervantes nyel­vét soha jobban nem alkalmazták, a leggyön­­gédebb érzelmek kifejezésére“. így hangzik: Roma, mart. 13. Érdemes Cortina, a perc el­érkezett, neked írni, hogy köszönetet mondjak az 1854-diki híres parlamenti nyomozás és legújab­ban leányaim, a királyné és infansnéval való vég­­rendeleti ügyem szerencsésen bevégzett tisztába hozása alkalmával védelmemre tett munkáidért. Várni akartam, mig ezen ügynek is vége lesz. E E nap elérkezett és akarom, hogy ez h­at reád nézve egy jele legyen legőszintébb és legbensőbb háládatosságomnak. Te megérdemled azt, önzéste­­lenséged és a nemes odaadás által, mellyel a ke­serű napokban, melyeket visszahivni nem akarok, önként siettél nevedet szerencsétlenségemmel egye­síteni ; te megérdemled azt, a tehetség és buzga­lom által, mellyel védelmemet folytattad és a vég­rendelet folyóvátételét bevégzetted; te megérdemled azt, mindig nagylelkű magadviseleted által. De ha ez egy köszönő irat, akkor ennek a barátságos szemrehányások levelének is kell lenni. Képzelhe­ted, hogy soha nem gondolhattam arra, hogy szol­gálataidat megfizessem, midőn láttam a nemes mó­dot, mellyel nekem azokat felajánlottad és midőn te ez érzelmektől vezettetve,azon feltételt tetted, hogy szolgálataid ne fizettessenek meg. De azt, hittem, meg lesz engedve : neked, ha minden be lesz vé­gezve, egy gyenge jelt ajánlhatnám, mellyel nagy­lelkűséged­ és köszönetemet emlékedbe hozzam. Nem sokára tapasztalnom kellett, hogy nekem még ez engedelmet sem adod meg és hogy kívánod, kérsz, hogy ne gondoljak arra, szinte fenyegetve — mennyiben engem fenyegetni magadnak meg­engeded — a hála e jelét el­fogadni. E tekin­tetben is engedni akarunk neked, de végre elfá­radtam csupa engedelmeket adni, melyek ha gyön­gédségednek hízelegnek is, de szivem kivánatai­­val ellenkeznek. Mi azért meg fogunk egyezni és te irántam legalább azon kegyet fogod tanusitni, hogy arcképemet neked átküldjem — egyszerűen és amaz anyagi becs nélkül, mely téged nyugtalanit­­ni, csaknem megharagizni fogna. Nos tehát! Ha én téged a nemfizetés által fizetlek meg, akkor te meg vagy fizetve és még­is te maradsz győztes. Többet nem tehetek, hogy neked kellemes legyek. Te kivánod, hogy ne fizesselek, hogy a nagyon is kiérdemlett díjt ne adjam meg , én beleegyeztem. Te kívánod, hogy ne fizesselek, hogy még csak egy gyenge jelt se adjak neked, mivel az is az­tán azon látszattal bírhatna, mintha díjért szolgál­tál volna nekem ; erre is reáállottam. Még csak azon csekélységre lett volna tehát szükség, hogy azt kívánjad, miszerint szolgálataidat szivem leg­bensőbb köszönete által se ismerjem el Valóban! jól tetted azt nem kívánni, mert azt már kereken megtagadtam volna. Mária Krisztina. Felelős szerkesztő VIDA KÁROLY. Nyi 11 tér. «) Közhasznú. A bajorországi nagyon olva­sott „Frauendorfer Blätter“-ben, az oly gyakran emlegetett korneuburgi barom­por felett, a szerkesz­tő s a bajor királyi kertmivelő-társaság elnöke, Fürst Jenőhöz intézve, következő íratott találunk: Tisztelt elnök úr! Indíttatva érzem magam, a nekem küldött kornenburgi barompor felett. Ön­nel némelyeket közleni. Az 1857-dik év tavaszán, Ön jósága által egy csomagot kaptam az említett porból. Barombeteg­ségeknél kísérlettétel végett f­elajánlom azt külön­böző falusi gazdáknak, de senki sem akart azzal próbát tenni. Úgy történt itt is, mint csaknem min­denütt ; az uj nehezen talál bemenetelt, még ak­kor is, ha előreláthatólag a legnagyobb haszon kö­vetkezik abból. Darab idő múlva barátaim egyike meglátoga­tott, kinek gazdaságában egy kecskéje is volt, mely nem akart enni, tejet nem adott a főként minden jel rajta arra mutatott, hogy nem fog so­káig élni. Ez okból átadtam barátomnak a port, melyet ő a közlött használati utasítás szerint al­kalmazott is; mintegy 14 nap múlva tudatta velem, hogy az kitűnően jó és kecskéje nemcsak fris és vidám, hanem ismét rendesen is eszik és több, mint háromszor annyi és igen jó tejet ad. Ő a port többé nem engedi elfogyni. Egy itteni falusi gazda, kinek istálójában egy beteg teh­én volt, meghallotta az eredményt és kért: szerezzek neki is port, mire öntől második csoma­got kértem, mely azután a legjobb sikerrel is hasz­náltatott fel. Sokan csak azt sajnálják, hogy a közelben nem lehet port kapni, különben az sokkal gyako­ribb használat- és erős keletre találna. Kraisdorf, Ebern mellett Würzburg közelében apr. 16. 1858. Hammer C. József, tanító. A szerkesztőség m­e­gj­eg­y­z­é­s­e.**) A kitűnő siker, melyet a korneuburgi barompor be­teg házi állatoknál nyilvánít, kétségtelen, dacára némely pártos ellenállításnak. Azonban hol a vi­lágon nem kénytelen minden jó, magának fáradal­­m­asan pályát törni? A szász királyságban a por már meg van engedve és a bajor k. államkormány is remélhetőleg attól , mint halljuk, már kért be­­menetelt Bajorországba, nem fogja megtagadni. A korneuburgi pornak, mint házi szernek, egy gaz­daságból sem lenne szabad hiányozni. (Beküldetett.) *) Az e rovatalattiakért a szerkesztőség semmi felelőssége, nem vállal magára. Szerk. **) A „Fr. blatter“ é nem a M. Fatáré.

Next