Magyar Futár, 1858 (3. évfolyam, 185-287. szám)

1858-10-10 / 264. szám

Megkérné t. i. e cs. k. apostoli felségét, hogy e szent célra az utólagos kárpótlásból a fe­­nebbi összeget utalni méltóztassék. c) A 60 legnagyobb alapitó és azok utó­dai az intézet igazgató tanácsát alkotnák és e tisztet egy kisebb, 12 tagú bizottmány által gyakorolná, melyet évenként egyszer Kolozs­várit tartandó közgyűlésében választana. E közgyűlés egyszersmind az évi számadásokat is megvizsgálná. A tanárokat az igazgató ta­nács cső­d­hirdetés útján nevezné ki, és ugyan­az le is tehetné gyalázatos brín esetében. 60 éves korán túl minden tanár nyugalomba lépne. Egy héten 10 óránál többet egy tanár nem tanítana, a többi szabad időt az ifjakkal együtt gyakorlatokra fordítaná. Többre nem terjeszkedem ki. Inkább az eszmének csak vázlatát akarom adni. A di­­rectorium eligazítaná a többit. Lehet, hogy soknak egy s más — különben nem is lénye­ges dolog — e vázlatban nem fog tetszeni. De én olyat akartam javaslani, a­mi lehet­séges és hasznos legyen. Sokan a szegénységet fogják e javaslat ellen allegálni. De hiszen a szegényebbeket az éppen nem is, vagy alig fogja érinteni. A gazdagok viselnék annak egész terhét, de tehernek lehetne-e mondani oly adakozást a haza és önmagunk javára, mely maga is csak egy váratlan, az ország rovására tett aján­dékból telnék ki? E pillanatban senki sem érezné meg nagy földbirtokosaink közül e szép, nemzeti és hazafias cél előmozdítását. El kellene-e még­is mondanom Gőthével: „Es sind noch Könige dadraussen, Doch keiner denkt, es ging’ ihn irgend an.“? Harkdlyi Titus. Tudósítások kormányzó herceg­i magassága Károly-Fejérvár, sept. 27. Az örömhír be­­teljesedett. 25-kén esti 5 órakor érkezett e kerü­let határára Erdély general-kormányzója, herceg Liechtenstein Frigyes­­ magassága. A magas ér­kezőt a vár falairól érctorkú vitézei üdvözlék föld­rengető köszöntéseikkel; míg alant a város Por­tus felöli részén, a kitűnő nap igényeinek megfe­lelő és a herceg családi címerét körülrepeső szi­­nes lobogócskákkal díszített, s „Isten hozott“ fel­irattal ékített diszkaput egy, fiailag hódolatteljes nép állotta körül ,• várva a percet, hogy éljen-vi­­harai egyesülhessenek a vár dörgő szavával Az elfogadási tisztet a kerület határán töb­bek kíséretében a kerületi főnök ö mlga, a város határán az érdemes polgármester végzék. 6 óra­kor számos lovasoktól követve, hosszú zöld faso­rok között ö magassága a városba lépett, innét folytonos ágyudörgések közt a várba, hol a vár­­parancsnok­­ excája a várőrség tisztelgő sorai é­­lén, kivont karddal üdvözölte. V­égezvén a kato­naság fölötti szemlét, egyenesen a püspöki udvar­nak tartott. Itten, a díszes négyszögletű udvart e­­gészen elözönlött népsokaság élét a tanuló ifjúság rendezett sorfala értté, kik közül egy, a magas belépőt köszöntve, szerencsés lehete átnyújthatni azon díszes albumot, mely a tanári kar és az if­júság szerető és hódoló érzelmét magyar, latin és német versekben tolmácsla. E hódolat kegyes fo­gadtatására újból megrendült a kitörő örömnek hangja, melynek szűnni nem akaró zaja a kisded lánykák édes ajkainak hymnuszszerű­, „éljen“ szív­­zöngelmével olvadt össze, a­kiknek angyalserge játszi jutalomként lebegett ott a püspöki díszter­mekben, hol a püspök az ö­nmaga által bemuta­tott papi, katonai és hivatalos személyzeteket el­fogadni kegyeskedett. Másnap 8 órakor e magassága jelen volt a püspök­­ excája által tartott katonai misén. Esti 7 órakor a tanuló ifjúság fáklyás­ zenével és kar­énekkel tisztelkedett.­­ Fényözönben úszott a püspöki udvar. Száznál több ragyogó fénykalász ingadozott a hódolat e magasztos ünnepének csen­des estéjén, melynek sugáriban a tiszta szeretet varázsa tündöklött. A valódi hó és őszinte szivek e ragyogó ünnepén, ott, a csillogó tömérdek fény­pont között feltűnik a tanoda költői lelkű derék igazgatója, s keblének örömlángja a fiai hódolat legszentebb érzelmeitől ihletve, lángszavakban tör elő és páratlan Ügyességű remek beszédével meg­lepően jellemző a helyt a hol, és a személyt, a kinek tiszteletére üli a gyermeki szeretet e ma­­gaszos ünnepélye; mire ő fensége kegyesen vá­laszolni méltóztatott; mely kegyes szavakat a min­denfelől ide tóduló százak meg százak seregével, általános érzelmei kitörésének hangos éljen kiál­tásai követtek. — 27-én a helyi hivatalok vizs­gálata után, püspök ö­nmagával meglátogatta az irgalmas nénikék kolostorát. Délután 2 órakor ö­nmaga­ tovább folytatta körútját. Örömsovár szivvel vártuk jöttédet főméltó­­ságu herceg! — — Fényed sugárinál közös jön az öröm, közös a hódolat, közös a jövőnek vi­­gasztos reményt és ajkainkon átalános az ima, mely hosszas szerencsés életed- s boldogító kor­mányzásodért az Isten előtt könyörögni meg nem szünend. b-f-a. Tor­da, sept. 30. 1858. F. hó 27-kén már folytak a készületek herceg Liechtenstein F­r­i­g­y­e­s kormányzó­i magassága elfogadási ün­nepélyére. Az Aranyosan lévő híd Felvinc felöli homlokzata zöldágakkal bevonatott koszorúkkal ékítve — benn a városba, hol a hid és piacra ve­zető országút elválnak, diszkapu állíttatott fel le­­csüggő virág­koszorúkkal, darab sókkal, tetején, birodalmi felséges uralkodóház s nemzeti színekből készített zászlók lengettek, zöldvirággal bevont magaslaton. Kolozsvár felől az utca végén hason­­lólag egy ily diadalkapu állíttatott fel. A városon átvonuló országút mellette lakó két sor házak tu­­lajdonossaival megsepretett s a por velek elhor­­datott. Ily előkészülettel viradtunk f. hó 28-kára. Ennek reggelén 9 órakor az ó tordai temetőről A londoni city és a new-yorki down town (alsó város) kizárólagos rendeltetése: küzd térnek lenni, melyen a kereskedés tartja lovagjátékait és a szép nők azon lovagnak nyújtják a koszorút, ki kard helyett pénzzel tud a legdiadalmasabban küzdeni. Ki azonban a londoni cityt is ismeri, an­nak, ha a new-yorki down townt méltányolni akar­ja, ki kell törölni a jó nevelés egész maradékát, melyet Angliában a királyság és nemesség a ke­reskedő osztályra önkénytelenül felnyomnak. A város nevezett részéhez közeledve, hol an­nak szív-vére buzog, a tolongás, a sietség, az em­berek és járművek vad zűrzavara egy végtelen, a nézőre nézve semmi esetre sem kellemes eb-haj­­hászattá lesz, melynél mindenki, legkisebb illedel­mes tekintet nélkül a másikra, annyit igyekszik elvadászni, mennyit önzése a legfelsőbb fokban parancsol. Az arcok, melyek mellett itt elrohanunk és a modorok, melyeket kiállani elegendő alka­lom nyílik, a legkimondhatlanabb és legszabályta­lanabb pénz­szomj legfélreismerhetlenebb kinyo­matát viselik. Köszönés és más társasági forma­ságok, mint azok átalában itt csak kivételképpen fordulnak elő, down townban természetesen minden folyamon kívül vannak és egészen érthetlenek. Nem térnek ki sem a járdán, sem a tyúk­létrákon, melyek a házak számtalan hivatalaihoz vezetnek, hanem szembe szaladnak egymással, míg a testek egymás mellett elsurlódnak és ha valaki egy ajtón belép, melyen egy másik kijöni szándékozik, ak­kor ez mindig csak ugyanazon szeretetre méltó módon történik. Azt vélik: függetlenségük vesz­tene, ha a szembejövőnek maguk előtt bármily előnyt engednének, legelőször kitérvén, a­helyett, hogy ahead maradjanak. A gorombaság tehát hallgatólagos szokás és senkinek sem tanácslanám, megjegyzések által magát ennek ellenszegezni. Egy tarack dörgések hirdették az oskoláknak, céhoknak, testületeknek kirendelt helyekre az Aranyos hid­jait innen, az oskolák növendékeinek, bennahidba karják meg ezt, kiállásokat. A hídfőnél a városi elöljáróság, negyven esküdttag foglalt helyet, hit­­felekezetek lelkészeivel. A lovas bandérium Torda, Egerbegy s Aranyosszék részéről elébe lovagolt ö hercegségének kíséretére. Délután 2 órakor kö­zeledését hirdették a tarackok gyakori dörgései, harangok zúgásai, mire az utcák a néptől hem­zsegni kezdettek s minden ember sietett látni e magasságát a főkormányzat. A híd elébe érvén a bandérium közt polgármester Nagy Miklós városunk érdekében alkalomszerű beszéddel fo­gadta. Ezután a fejérbe öltözött leányok közül Miklós Ida e szavakkal: „Főméltóságu herceg kormányzó! Itt állok szende barátnéim élén ez öröm napon idvezlem­ áldott kis hazám főkormányzóját. A népeket lehet kormányozni értelemmel. Ez kétes dolgokban döntő sulylyal bir. A másik kormányzó hatalom jelvénye her­cegséged baloldalán a háborgó ellenség megalá­zására szükséges eszköz. Harmadik kormányzó keblünkben él. A mi nemünk halhatatlan dísze a nagy nőkirály Mária T­h­e­r­é­z­i­a megmutatta a világnak mily varázs ereje van a sziv­ kormányának. E legnagyobb hatalom nevében nyújtjuk fö­­méltóságodnak kölcsönben e koszorút — s evvel egy virágkoszorut átnyújtott. — „Ez csak jelvény — hervatag virágokból van fűzve, de szivünk virágai nem fognak lankadozni. Szépek azon rendjelek is, melyek hercegséged mellén diszlenek — azonban azok közébe egy hon áldása jól fog illeni. Föméltóságod felettünk nap — világoljon so­ká és boldogul — s boldogsága magasából árasz­­szon reánk is vidámitó sugár szálakat!“ Hangos éljen követte. Ezután következett mangyarruhába öltözött if­jak üdvözlete a mit Nagy József egységhivő iskola tanár nagyja következőleg szavalt: „Ki hoz vigaszt Erdélynek bánatában, Midőn egy nagy halottért gyászt visel? Hol van a kéz e gyászoló hazában, Hogy a nép könyvit törölje fel? A föld siratja éji harmatával — A jóktevén leszállt fényes napot; S elszáll a földnek könye-bánatával, Ha a nap újra rávilágított.... Im! itt az uj nap, hajnal bíborában Sugara a dicsőség fénytüzében ég — Egy hon enyhül meg benne — bánatában, S elhallgat egy országos veszteség. Légy üdvözölve őseink honában, Te, a királyi trónnak fényköve — Egy nép kér fel a szent hit mámorában — Légy e hazának bölcseség köve. Hajdan, midőn még gyermek volt e házad — Erdély — vérző sebekkel rakva volt; És népe — mert egy félvilág rá lázzadt — A szent keresztnek mártyr népe volt!... megjegyzésnek azonnal egy fight (verekedés) vagy még roszabb lenne a következése. Ha oly meg­gondolatlan vagyok, hogy szivart szívjak, akkor nem tehetek iíz lépést biztosan a nélkül, hogy valaki azt, minden szó nélkül számból ki ne ve­gye, hogy azzal a magáét meggyujtsa. Boszuság­­ból egy omnibusz vagy a down townba vivő vas­úti taligába hágunk és abban alig találtunk még helyet midőn egy sihedert hasonlóképp béhágni látunk, ki a nélkül, hogy a szomszédoktól helyet kérne, addig dolgozik köröskörül lábaik felett, mig egy hézag képződik, melybe aztán beleesik. Egy embernek sincs szava ez independente mo­dor ellen, mig az udvarias kérésre senki sem tá­gított volna. Ki nyájasan és művelten jelenik meg, azt oly embernek tartják, mint kinek egy fillére sincs; nyiltság, szivélyesség s több effélék azonban balga gyengeségeknek tekintetnek, me­lyeknél minden amerikai, vagy Amerikában lakó, mihelyt azokat a másiknál észreveszi, nem tud egyebet kezdeni, mint abból személyes hasznot húzni. Azért nyilvános alkalmaknál mások iránt soha sem szabad előzékenynek mutatkozni, mivel azért mindig magának kell megfizetni. Sietünk egy delnőnek az éppen elvesztettet az utcán visszaadni, neki helyet csinálni sat, akkor ez elfogadja az udvariasságot a­nélkül, hogy a köszönet csak e­­gyetlen tekintetét is mutatná. Azért szabályként áll: lépj be mindenütt vakmerően és bejelentetle­nül, ne szellőztesd a kalapodat senki előtt és sem­mi alkalommal, soha egy pleaset (kérést) se hall­gat meg, sétálj az emberek lábain keresztül, ro­hanj oldalaiknak, végy fel durva hangot és hatá­­r­ozott, ha lehet goromba öklökkel gyámolitott mo­dort, és bizonyos lehetsz, mindenütt, még a cod­fish aristocr­atia között is szerencsésen keresztül vergődhetni, mig az a ki szorosan az európai sor­ körútjáról. Í T Á K_C A. Képek Amerikából. VII. Down­town, kereskedelmi krízis és szabad verekedés. New-York, 1858 januárban. Ha az én illus­­tratioim amerikai állapotokról azokat legkevésbbé sem tüntetik fel rózsaszínben, úgy a hiba maguk az állapotokban rejlik. Charles Mac­Kay, a „Lon­don Illustrated News“-ról, rövid­ idő óta egyike azon kevés íróknak, kik ráveszik magukat, hogy az Egyesült államoknak dicsérő éneket zengjenek. De ez megfogható. Charles Mac­Kay idejött, hogy néhány veszélyes vetélytársat leszorítson a térről és ama lap pártfogóinak számát szaporítsa. E végre nyilvános felolvasásokat (lectures) tart, személye­sen meglátogatja az ország minden nagyobb ipari telepeit, azokról rajzokat adat magának és a tulaj­donosokat örömre ragadja az ígérettel, hogy ezeket „Illustrated News“-ében közölni fogja. A kivétel, mit neki ezért tenni tetszik, az átalános szabályt csak megerősítheti. És ha a minden árnyéklatú demokraták, kik ez országot és intézményeit meg­nézték, legbelsőbb meggyőződésüket nyilvánítani akarnák, akkor be kellene vallaniok, hogy a leg­gonoszabb csalódásoknak adták át magukat, mivel szóval és tettel oly állapotok bevitelére töreked­tek, melyeknek vészteljes hatását nem voltak ké­pesek megítélni. Szeretném is Kossuth, Kinkel és a többi uraktól kérdeni: miért nem maradtak itt a köztársaságban, melyet akarnak, és másokat, mint Ledru Pollin, Louis Blanc, Mazzini s a töb­bieket, miért nem jönek ide, álmaik alakulását megtekinteni? . . . Ezt előre bocsátva, menjünk down townba.

Next