Magyar Futár, 1858 (3. évfolyam, 185-287. szám)
1858-10-10 / 264. szám
Megkérné t. i. e cs. k. apostoli felségét, hogy e szent célra az utólagos kárpótlásból a fenebbi összeget utalni méltóztassék. c) A 60 legnagyobb alapitó és azok utódai az intézet igazgató tanácsát alkotnák és e tisztet egy kisebb, 12 tagú bizottmány által gyakorolná, melyet évenként egyszer Kolozsvárit tartandó közgyűlésében választana. E közgyűlés egyszersmind az évi számadásokat is megvizsgálná. A tanárokat az igazgató tanács csődhirdetés útján nevezné ki, és ugyanaz le is tehetné gyalázatos brín esetében. 60 éves korán túl minden tanár nyugalomba lépne. Egy héten 10 óránál többet egy tanár nem tanítana, a többi szabad időt az ifjakkal együtt gyakorlatokra fordítaná. Többre nem terjeszkedem ki. Inkább az eszmének csak vázlatát akarom adni. A directorium eligazítaná a többit. Lehet, hogy soknak egy s más — különben nem is lényeges dolog — e vázlatban nem fog tetszeni. De én olyat akartam javaslani, ami lehetséges és hasznos legyen. Sokan a szegénységet fogják e javaslat ellen allegálni. De hiszen a szegényebbeket az éppen nem is, vagy alig fogja érinteni. A gazdagok viselnék annak egész terhét, de tehernek lehetne-e mondani oly adakozást a haza és önmagunk javára, mely maga is csak egy váratlan, az ország rovására tett ajándékból telnék ki? E pillanatban senki sem érezné meg nagy földbirtokosaink közül e szép, nemzeti és hazafias cél előmozdítását. El kellene-e mégis mondanom Gőthével: „Es sind noch Könige dadraussen, Doch keiner denkt, es ging’ ihn irgend an.“? Harkdlyi Titus. Tudósítások kormányzó hercegi magassága Károly-Fejérvár, sept. 27. Az örömhír beteljesedett. 25-kén esti 5 órakor érkezett e kerület határára Erdély general-kormányzója, herceg Liechtenstein Frigyes magassága. A magas érkezőt a vár falairól érctorkú vitézei üdvözlék földrengető köszöntéseikkel; míg alant a város Portus felöli részén, a kitűnő nap igényeinek megfelelő és a herceg családi címerét körülrepeső szines lobogócskákkal díszített, s „Isten hozott“ felirattal ékített diszkaput egy, fiailag hódolatteljes nép állotta körül ,• várva a percet, hogy éljen-viharai egyesülhessenek a vár dörgő szavával Az elfogadási tisztet a kerület határán többek kíséretében a kerületi főnök ö mlga, a város határán az érdemes polgármester végzék. 6 órakor számos lovasoktól követve, hosszú zöld fasorok között ö magassága a városba lépett, innét folytonos ágyudörgések közt a várba, hol a várparancsnok excája a várőrség tisztelgő sorai élén, kivont karddal üdvözölte. Végezvén a katonaság fölötti szemlét, egyenesen a püspöki udvarnak tartott. Itten, a díszes négyszögletű udvart egészen elözönlött népsokaság élét a tanuló ifjúság rendezett sorfala értté, kik közül egy, a magas belépőt köszöntve, szerencsés lehete átnyújthatni azon díszes albumot, mely a tanári kar és az ifjúság szerető és hódoló érzelmét magyar, latin és német versekben tolmácsla. E hódolat kegyes fogadtatására újból megrendült a kitörő örömnek hangja, melynek szűnni nem akaró zaja a kisded lánykák édes ajkainak hymnuszszerű, „éljen“ szívzöngelmével olvadt össze, akiknek angyalserge játszi jutalomként lebegett ott a püspöki dísztermekben, hol a püspök az önmaga által bemutatott papi, katonai és hivatalos személyzeteket elfogadni kegyeskedett. Másnap 8 órakor e magassága jelen volt a püspök excája által tartott katonai misén. Esti 7 órakor a tanuló ifjúság fáklyás zenével és karénekkel tisztelkedett. Fényözönben úszott a püspöki udvar. Száznál több ragyogó fénykalász ingadozott a hódolat e magasztos ünnepének csendes estéjén, melynek sugáriban a tiszta szeretet varázsa tündöklött. A valódi hó és őszinte szivek e ragyogó ünnepén, ott, a csillogó tömérdek fénypont között feltűnik a tanoda költői lelkű derék igazgatója, s keblének örömlángja a fiai hódolat legszentebb érzelmeitől ihletve, lángszavakban tör elő és páratlan Ügyességű remek beszédével meglepően jellemző a helyt a hol, és a személyt, a kinek tiszteletére üli a gyermeki szeretet e magaszos ünnepélye; mire ő fensége kegyesen válaszolni méltóztatott; mely kegyes szavakat a mindenfelől ide tóduló százak meg százak seregével, általános érzelmei kitörésének hangos éljen kiáltásai követtek. — 27-én a helyi hivatalok vizsgálata után, püspök önmagával meglátogatta az irgalmas nénikék kolostorát. Délután 2 órakor önmaga tovább folytatta körútját. Örömsovár szivvel vártuk jöttédet főméltóságu herceg! — — Fényed sugárinál közös jön az öröm, közös a hódolat, közös a jövőnek vigasztos reményt és ajkainkon átalános az ima, mely hosszas szerencsés életed- s boldogító kormányzásodért az Isten előtt könyörögni meg nem szünend. b-f-a. Torda, sept. 30. 1858. F. hó 27-kén már folytak a készületek herceg Liechtenstein Frigyes kormányzói magassága elfogadási ünnepélyére. Az Aranyosan lévő híd Felvinc felöli homlokzata zöldágakkal bevonatott koszorúkkal ékítve — benn a városba, hol a hid és piacra vezető országút elválnak, diszkapu állíttatott fel lecsüggő virágkoszorúkkal, darab sókkal, tetején, birodalmi felséges uralkodóház s nemzeti színekből készített zászlók lengettek, zöldvirággal bevont magaslaton. Kolozsvár felől az utca végén hasonlólag egy ily diadalkapu állíttatott fel. A városon átvonuló országút mellette lakó két sor házak tulajdonossaival megsepretett s a por velek elhordatott. Ily előkészülettel viradtunk f. hó 28-kára. Ennek reggelén 9 órakor az ó tordai temetőről A londoni city és a new-yorki down town (alsó város) kizárólagos rendeltetése: küzd térnek lenni, melyen a kereskedés tartja lovagjátékait és a szép nők azon lovagnak nyújtják a koszorút, ki kard helyett pénzzel tud a legdiadalmasabban küzdeni. Ki azonban a londoni cityt is ismeri, annak, ha a new-yorki down townt méltányolni akarja, ki kell törölni a jó nevelés egész maradékát, melyet Angliában a királyság és nemesség a kereskedő osztályra önkénytelenül felnyomnak. A város nevezett részéhez közeledve, hol annak szív-vére buzog, a tolongás, a sietség, az emberek és járművek vad zűrzavara egy végtelen, a nézőre nézve semmi esetre sem kellemes eb-hajhászattá lesz, melynél mindenki, legkisebb illedelmes tekintet nélkül a másikra, annyit igyekszik elvadászni, mennyit önzése a legfelsőbb fokban parancsol. Az arcok, melyek mellett itt elrohanunk és a modorok, melyeket kiállani elegendő alkalom nyílik, a legkimondhatlanabb és legszabálytalanabb pénzszomj legfélreismerhetlenebb kinyomatát viselik. Köszönés és más társasági formaságok, mint azok átalában itt csak kivételképpen fordulnak elő, down townban természetesen minden folyamon kívül vannak és egészen érthetlenek. Nem térnek ki sem a járdán, sem a tyúklétrákon, melyek a házak számtalan hivatalaihoz vezetnek, hanem szembe szaladnak egymással, míg a testek egymás mellett elsurlódnak és ha valaki egy ajtón belép, melyen egy másik kijöni szándékozik, akkor ez mindig csak ugyanazon szeretetre méltó módon történik. Azt vélik: függetlenségük vesztene, ha a szembejövőnek maguk előtt bármily előnyt engednének, legelőször kitérvén, ahelyett, hogy ahead maradjanak. A gorombaság tehát hallgatólagos szokás és senkinek sem tanácslanám, megjegyzések által magát ennek ellenszegezni. Egy tarack dörgések hirdették az oskoláknak, céhoknak, testületeknek kirendelt helyekre az Aranyos hidjait innen, az oskolák növendékeinek, bennahidba karják meg ezt, kiállásokat. A hídfőnél a városi elöljáróság, negyven esküdttag foglalt helyet, hitfelekezetek lelkészeivel. A lovas bandérium Torda, Egerbegy s Aranyosszék részéről elébe lovagolt ö hercegségének kíséretére. Délután 2 órakor közeledését hirdették a tarackok gyakori dörgései, harangok zúgásai, mire az utcák a néptől hemzsegni kezdettek s minden ember sietett látni e magasságát a főkormányzat. A híd elébe érvén a bandérium közt polgármester Nagy Miklós városunk érdekében alkalomszerű beszéddel fogadta. Ezután a fejérbe öltözött leányok közül Miklós Ida e szavakkal: „Főméltóságu herceg kormányzó! Itt állok szende barátnéim élén ez öröm napon idvezlem áldott kis hazám főkormányzóját. A népeket lehet kormányozni értelemmel. Ez kétes dolgokban döntő sulylyal bir. A másik kormányzó hatalom jelvénye hercegséged baloldalán a háborgó ellenség megalázására szükséges eszköz. Harmadik kormányzó keblünkben él. A mi nemünk halhatatlan dísze a nagy nőkirály Mária Therézia megmutatta a világnak mily varázs ereje van a sziv kormányának. E legnagyobb hatalom nevében nyújtjuk föméltóságodnak kölcsönben e koszorút — s evvel egy virágkoszorut átnyújtott. — „Ez csak jelvény — hervatag virágokból van fűzve, de szivünk virágai nem fognak lankadozni. Szépek azon rendjelek is, melyek hercegséged mellén diszlenek — azonban azok közébe egy hon áldása jól fog illeni. Föméltóságod felettünk nap — világoljon soká és boldogul — s boldogsága magasából áraszszon reánk is vidámitó sugár szálakat!“ Hangos éljen követte. Ezután következett mangyarruhába öltözött ifjak üdvözlete a mit Nagy József egységhivő iskola tanár nagyja következőleg szavalt: „Ki hoz vigaszt Erdélynek bánatában, Midőn egy nagy halottért gyászt visel? Hol van a kéz e gyászoló hazában, Hogy a nép könyvit törölje fel? A föld siratja éji harmatával — A jóktevén leszállt fényes napot; S elszáll a földnek könye-bánatával, Ha a nap újra rávilágított.... Im! itt az uj nap, hajnal bíborában Sugara a dicsőség fénytüzében ég — Egy hon enyhül meg benne — bánatában, S elhallgat egy országos veszteség. Légy üdvözölve őseink honában, Te, a királyi trónnak fényköve — Egy nép kér fel a szent hit mámorában — Légy e hazának bölcseség köve. Hajdan, midőn még gyermek volt e házad — Erdély — vérző sebekkel rakva volt; És népe — mert egy félvilág rá lázzadt — A szent keresztnek mártyr népe volt!... megjegyzésnek azonnal egy fight (verekedés) vagy még roszabb lenne a következése. Ha oly meggondolatlan vagyok, hogy szivart szívjak, akkor nem tehetek iíz lépést biztosan a nélkül, hogy valaki azt, minden szó nélkül számból ki ne vegye, hogy azzal a magáét meggyujtsa. Boszuságból egy omnibusz vagy a down townba vivő vasúti taligába hágunk és abban alig találtunk még helyet midőn egy sihedert hasonlóképp béhágni látunk, ki a nélkül, hogy a szomszédoktól helyet kérne, addig dolgozik köröskörül lábaik felett, mig egy hézag képződik, melybe aztán beleesik. Egy embernek sincs szava ez independente modor ellen, mig az udvarias kérésre senki sem tágított volna. Ki nyájasan és művelten jelenik meg, azt oly embernek tartják, mint kinek egy fillére sincs; nyiltság, szivélyesség s több effélék azonban balga gyengeségeknek tekintetnek, melyeknél minden amerikai, vagy Amerikában lakó, mihelyt azokat a másiknál észreveszi, nem tud egyebet kezdeni, mint abból személyes hasznot húzni. Azért nyilvános alkalmaknál mások iránt soha sem szabad előzékenynek mutatkozni, mivel azért mindig magának kell megfizetni. Sietünk egy delnőnek az éppen elvesztettet az utcán visszaadni, neki helyet csinálni sat, akkor ez elfogadja az udvariasságot anélkül, hogy a köszönet csak egyetlen tekintetét is mutatná. Azért szabályként áll: lépj be mindenütt vakmerően és bejelentetlenül, ne szellőztesd a kalapodat senki előtt és semmi alkalommal, soha egy pleaset (kérést) se hallgat meg, sétálj az emberek lábain keresztül, rohanj oldalaiknak, végy fel durva hangot és határozott, ha lehet goromba öklökkel gyámolitott modort, és bizonyos lehetsz, mindenütt, még a codfish aristocratia között is szerencsésen keresztül vergődhetni, mig az a ki szorosan az európai sor körútjáról. Í T Á K_C A. Képek Amerikából. VII. Downtown, kereskedelmi krízis és szabad verekedés. New-York, 1858 januárban. Ha az én illustratioim amerikai állapotokról azokat legkevésbbé sem tüntetik fel rózsaszínben, úgy a hiba maguk az állapotokban rejlik. Charles MacKay, a „London Illustrated News“-ról, rövid idő óta egyike azon kevés íróknak, kik ráveszik magukat, hogy az Egyesült államoknak dicsérő éneket zengjenek. De ez megfogható. Charles MacKay idejött, hogy néhány veszélyes vetélytársat leszorítson a térről és ama lap pártfogóinak számát szaporítsa. E végre nyilvános felolvasásokat (lectures) tart, személyesen meglátogatja az ország minden nagyobb ipari telepeit, azokról rajzokat adat magának és a tulajdonosokat örömre ragadja az ígérettel, hogy ezeket „Illustrated News“-ében közölni fogja. A kivétel, mit neki ezért tenni tetszik, az átalános szabályt csak megerősítheti. És ha a minden árnyéklatú demokraták, kik ez országot és intézményeit megnézték, legbelsőbb meggyőződésüket nyilvánítani akarnák, akkor be kellene vallaniok, hogy a leggonoszabb csalódásoknak adták át magukat, mivel szóval és tettel oly állapotok bevitelére törekedtek, melyeknek vészteljes hatását nem voltak képesek megítélni. Szeretném is Kossuth, Kinkel és a többi uraktól kérdeni: miért nem maradtak itt a köztársaságban, melyet akarnak, és másokat, mint Ledru Pollin, Louis Blanc, Mazzini s a többieket, miért nem jönek ide, álmaik alakulását megtekinteni? . . . Ezt előre bocsátva, menjünk down townba.