Magyar Futár, 1858 (3. évfolyam, 185-287. szám)

1858-02-25 / 199. szám

Koloszvár 199. Csütörtök febr. 25. 1858. r f­s* ■ —r Megjelenik e lap hetenként kétszer vasárnap és csü­­törtttkön. Előfizethetni minden postahivatalnál bér­mentes levélben vagy helyben a szerkesztői szál­láson k. tordautczai 13 sz. alatt, egy évre 12. félévre tt. negyedévre 3 pfttal A hirdetések négyszer h­asábozott sorának ára 4 pengő krajcár s ezenkívül mindenkori beiktatásért 12 pkr. kincstári adó. Vidék hirdetésekkel egyszersmind a díj is beküldendő. (N­ a 1 m a XI -évi folyam.) Egy úrbéri kérdés. (V. Z.) Az 1854. évi jun. 21-diki 1. f. pátenst a közelebb lefolyt években a szak­értők és nem szakértők egész serege jól, ro­­szul értelmezte. A­míg ezen fejtegetések e­­gyesek véleménye gyanánt láttak világot a sajtó útján, az érdekelt felek is egyes jogász vagy törvénytudós egyéni elmélkedésének nézhették; ámde midőn a törvénymagyarázó fejtegetéseit — bár szinleg is — félhivatalos ruhába öltözteti, akkor a magyarázat igen sok embert vezethet félre még akkor is, ha az illetők a félhivatalos szint befavouírozzák. Azért legjobb, ha a törvénymagyarázó, kivált ha a napi sajtó útján nyilatkozik — az ol­vasót előre figyelmezteti, hogy csak „egyéni“ véleményt fejez ki. Némely gyakorlati törvénytudósok, kik előtt mi különben tisztelettel hajolunk meg, Erdély úrbéri viszonyai iránt egyátalában nincsenek tisztában, különben lehetlen volna, hogy a székelyföldet éppen oly úrbéri földnek vallják, mint Erdély vármegyéi ré­szeit ; különben nem mondhatnák, nem állít­­hatnák, hogy a székelyföldi z­s e 11 a­v­ felsza­­badult jobbágy! Erdély legrégibb törvényei és intézményei értelmében a székelyföldön csak szabad szé­kely birtok állhatott fen; a székelyföldön a praesumtio mindig az eredeti törvényes jog mellett volt és a kivételeknek csak kétségbe nem vont királyi adományozások esetében volt helye. A székelyföld minden részeiben mindig sokan voltak, kik zsellérek lettek, de nem királyi adományozás, hanem a megmű­velésre nyert földért teljesítendő önkéntes kötelezettségek következtében. A székelyföl­dön tehát szabály és törvény szerint nem voltak jobbágyok“, hanem „zsellérek.“ A székelyföldön (kivéve ott, hol a donatio a birtok címekint érvényesíthető, ezt pedig a volt székelyföld legfölebb 10 helységében lehetne kimutatni) nem volt „úrbéri“ föld. Már most némelyek ezen „kivételt“ „sza­bály“ gyanánt akarják felállítani és a zsel­lér meg úrbéres közti különbséget össze­zavarni, a 1. f. pátenst ily értelemben ma­gyarázni és 1846/7 országgyűlési mondákra alapuló és azokból merített, de a sarkalatos törvényekkel merőben ellenkező jogelvek­kel fellépni. Maga az idézett 1. f. pátens (28. §.) nyil­vánosan parancsolja, hogy a tulajdonképpi székely­ örökségek a régibb törvények sze­rint megítélendők, minthogy a föld eredeti tulajdonságát nem vesztette el; a székely­földi zsellérek ügyei (a donationalis helység­beliek kivételével) a 1­1. pátens 16. és 28. §§. szerint tárgyalandók. (Kanton bevétele) Az első lépés China megnyitására meg van téve; az an­golok és franciák egyesült serege Kantont be­­vette; az ostromot a „Times“ levelezője kö­vetkezőleg írja le: Hétfő, dec. 28. Reggeli 5 óra van, egyiptomi sötétség uralkodik, erős északi szél üvölt a kötél­zeten keresztül. Szemem még semmit sem tud ki­venni a szürkületben, de a matrózok örömrival­­gása tudatja velem, hogy a fejér lobogót az „Ac­­taeon“-on, a sárgát pedig a „Phregeton“-on lehúz­ták (annak előre meghatározott jele, hogy a bom­bázás kezdődni fog). A tüzelés valóban meg is kezdődött. Lassan és kimérten hangzik az ágyuk moraja egymásután. A hajók sortüzeléséről még szó sincs, mert a parancs szerint, csak előre ki­­jelölt pontokra szabad lőni s ezen felül az első napon minden ágyú csak 60 lövést tehetett. Las­sanként virrad és a Gough erőd ellen intézett el­ső lövés a Duch-Folly-erőd egyik mozsarából jö. Az ágyúzás tompa moraja immár minden félben­­szakadás nélkül folytonosan tart. Pontosan kimért időközökben hallatszanak a lövések, melyek nagy elővigyázattal a város falait érik úgy, hogy a­men­nyire lehet, magát a várost ne bántsák. A legtöbb golyó célját éri, de a bombák közül egyik sem találja a város belsejében lévő magaslati erődöket; a távolság felette nagy és a fekete erődök nyu­godtan néznek az ágyazott városra alá. Sőt ma­guk a lakosok a dörgéshez már hozzá szokva lát­szanak lenni. Kedélyesen csomnakáznak a folyón fel s alá, a golyókat fejek fölött egykedvüleg hall­ják fütyölni, sokan a parthoz állanak, hogy ezen játékban gyönyörködhessenek, vagy pedig — mint a legmélyebb béke idején — papír-sárkányok le­vegőbe eresztésével mutatják magukat. (Most 10­ és 11 óra közt­ az ágyunaszádok elhagyják állás­pontjukat, a csapatokat befogadják és gyorsan vi­szik a folyón lefelé, a Kupár-kikötőhöz, mint a partra­ szállás végett kijelölt helyre. Egy erős osz­tály csak hamar szárazon van és távcsövemmel világosan kivehettem Straubenzee tábornokot és táborkari tisztjeit, kisérve egy sereg kék és véres egyenruhástól. A többi csapatok partra szállása is sebesen megy végbe; a tbk. kémleli a keleti (Linus) erődöt; az ágyúzás egyre tart. A város semmi je­lét nem adja a megadásnak. Kedd, dec. 29. Tovább folytatom tegnap fél­beszakadt tudósításomat. A tbk oly nagyon köze­ledett az erődhöz, miszerint azt hivom, hogy senki sincs benne. De nem így volt ám. A tábor­noknak ezt tudnia kellett, mert balról ágyukat állított fel, egy csapat tengerész-katonát pedig az erődtől jobbfelé fekvő faluba rendelt. Embereink­nek jó fedezete volt és csatárosaink jó puskáink­kal nem egy ellenséges tüzért takarítottak el az erőd ágyúi mellől. Mindazonáltal ezek derekasan szórták a gólyákat, mig kilenc fontosaink állomást nem foglaltak és az erődöt csekély távolságból lö­völdözni nem kezdették. Most már egy roham­osz­lop jön alakítva, de a chinaiak már az eddigivel is beérve, a rohanókra még egyszer lőttek, az e­­rődből eltűntek és a dombon fölfelé a Gough­­erődbe menekültek. Egy perccel azután két kato­na tűze a védfalra az angol és francia lobogót. Hogy mi történt ezután ben az erődben, nem lát­hattam. Egy órával ezután levegőbe repült. Kato­náink a domb másik oldalán vonultak le, és ezen­túl egészen a­lig besötétedett, csak puskatüzelést hallok, úgy hogy azt lehetett volna hinni, hogy az utcákon heves harc folt. Az éj beállott, de minő éj! A bombázás majd merőben megszült, de az egész város lángba borultnak látszik. Ámde ez csak látszat volt. A bombák és röppentyűk igen meghatározott terv szerint gyújtottak. Lege­lőbb is az északnyugati város kapuja melletti nagy őrház állott lángban, azután a keleti fal hosszában egymás mellett lévő ház­sorban három ponton égés támadott, a­hol éppen ostromolni kellett. E ház­sor nem állott sokáig ellent a bombáknak és mert az égés félkörben támadott, úgy látszott, mintha az egész város lángok martaléka volna.— Pedig elég csodálatos — az égés csak is ezen félkörben dü­höngött, a­nélkül hogy a város közepéig elhara­pózott volna. A rakélák egész éjen át reggelig egyre repültek a város ellen; akkor a mozsarak ismét kezdék, még­pedig megkettőztetett erélylyel, játékukat. A lángok eltűntek és a felkelő napot nem homályosító füstfelleg. A mozsárütegeknél e­­rősebb töltést kellett most használni, mert a go­lyók ma hatalmas körben a városon uralkodó magas erődökbe repülnek. Egy vérgolyó a Gough­­erődben pattan szét, egy másik az erődön túl csap le. A hajók tüzelése szűnik. A roham kezdő­­d­ik. Két óra hosszant csak zavaros füstöt lehet látni, csak puskalövéseket és az ostromlók kiabá­­lását hallani. Miképp harcolnak ott, ki van lege­löl, ki esik el, azt innen kivenni nem lehet. 8 ó­­rakor elvégre a falnál vannak és angol meg fran­cia matrózokat látok ennek hosszában északi irány­ban mintegy versenyt futni. A Gough-erőd ágyúi (?) dörögnek ellenök, de úgy látszik, hogy a mieink jól vannak fedezve. Még félórai szünet, ekkor e­­lőrohannak, úgy hogy az ellenség ágyúi nekik már nem árthatnak, a magaslat köré húzódnak és az erődöt hátulról megtámadják. Az öt emeletes pago­dát (téglákból épült négyszögletű épület) szurony­nyal veszik be, ormáról az angol és francia lo­bogók egyidőben lengenek. A Gough-erődből most a pagodára tüzelnek, de a mieink már kűn van­nak, s a fák meg házak közül előtörve az úgyne­vezett „raktár-dombot“ a város kulcsát) rohammal elfoglalják, melynek tetejéről néhány perc múlva szintén a szövetségesek zászlói lobognak. Ezen pontról ágyúink az egész városon u­­ralkodhatnk. A város bevétele e szerint a fő­dologra nézt megtörténtnek mondható. A veszte­ségekről még nem írhatok bizonyost. Nem lesznek ezek tetemesek, mert a tbk intézkedéseinél nagy tekintettel volt mind saját katonái, mind a város lakosai iránt. Eddig csak annyit tudunk, hogy Ba­te és Hackett kapitányok elestek és hogy lord Gilford karján sebet kapott. A városban sem se­besültek meg sokan. Ott igen jól tudták, mikor kezdődik a támadás, így mindenki eleve érkezhe­tett rá, a fenyegetett városrészekből kivonulni.“ A hiv.­sürgönyök szerint az angolok és fran­ciák vesztesége csekély volt. Kanton városa — mint a fenebbiekből kitetszik, nincsen egészen el­foglalva, hanem a szövetségesek a városon ural­kodó pontok birtokában vannak, melyeknek biz­tosításával — az utolsó tudósítások szerint — el vannak foglalva. A franciák, mint sokkal keve­sebb számuak, a becsületi állomásokat kérték volt ki maguknak és legelsők hágták meg a fa­lakat. K­á­r­ol­y-P­e­­­é­r­v­ár, febr. 11. A minap említett indítványom ide rúg ki; derék honi köl­tőnk Szász Károly „Hazámhoz“ című a „Vasár­napi újság“ idei első számában megjelent költe­ményét oly gyöngéd és kedvesnek találom, hogy lehetlen nem kivánnom, miszerint nótája is legyen. Ennek létesítésére ezennel egy ezüst forintot kül­dök a­­­zerkesztő úrnak azon kéréssel: méltóz­­tatna előfizetőit hasonlóra felszólítani, s mihelyt negyvenkilencen a forintot beküldötték, az ötven forintot 10 arannyá változtatni és cifra nagy be­tűkkel e pályázást kihirdetni: „Ki Szász Károly „Hazámhoz“ című költemé­nyére legjobb dallamot négyes karénekre, vala­mint egyes énekre zongora kísérettel szerkesztend, l­z cs. aranyat nyerend. A bepecsételt, idegen kéz által letisztázott és jeligés levéllel ellátott munká­latok május végére e lapok szekesztőségéhez be­küldendők. A pályadíjt egy a szerk. ur által meg­határozandó jótékony ügy javára rendezendő zene­estély kolozsvári közönsége tetszését leginkább ki­érdemlő dallam nyerendő. A pályadíjt nyerendő szerző munkáját a kolozs­vári és károly-fejérvári gymnasium tulajdonául engedi át.“ Kecsegtet a remény, hogy indítványom nem hangzana el a pusztában. íme már írása közben átnyújtja forintját N. J. barátom, pedig nagyon fél a levelezőktől, hogy újságba írják, mert egyszer vadaknak találta mondani. Se­baj, édes borbándi sárkány, a­­ki ily szívesen járul valami szépnek előmozdításához, azt a „vad emberek“ nem bánt­ják, ha újságba írják is. Ön pedig t. szerkesztő úr, meg fog engedni, hogy önnek — ki hazánknak munkás fiakat kí­­ván és joggal kíván — ezzel újból panaszra szol­gáltatok okot. Mert én úgy vélem, egész napot vagy hetet folytonos munkával tölteni nem lehet; egy kis respiratiora is van szükség. És e respira­­tiot talán mégis jobb egy kis versfaragásban, vagy éneklésben keresni, mint kártyában, írásban Bat. S aztán hányszor nem kénytelen az ember éne­keket hallani, melyek szövege Venust és Babhust ünnepli; ezeknél csak jobb a „Hazám,“ kivált ha a pályázók a népies hangot eltalálandják. Azon­ban én nem akarok önnel polémiába elegyedni; a mesterrel nem illik kikötni, csak némileg igazol­ . A borbándiak egykor holdvilágos éjjel az Ompoly vizében csillávaló rothadt fűzfát sárkánynak nézvén, roppant ké­születekkel indulának hősies elpusztítására. Azóta a „sár­kány“ nevezet.­­. . • •

Next