Magyar Futár, 1858 (3. évfolyam, 185-287. szám)

1858-03-28 / 208. szám

Kolozsvár 301. ti. negyedévre 3 pfttalMl«!! FUTUS (Harmad­évi folyam.) Megjelenik e lap hetenként kétszer vasárnap és csü­­törtökön. Előfizethetni minden postahivatalnál bér­mentes levélben vagy helyben a szerkesztői szál­láson k. torda utczai 13 sz. alatt, egy évre 13. félévre A hirdetések négyszer hasábozott sorának ára 4 pengő krajcár s ezenkívül mindenkori beiktatásért 1 *) pkv. kincstári adó. Vidéki hirdetésekkel egyszersmind a díj is beküldendő. Az úrbéri törvényszékek hatásköre Erdélyben. (Folytatás.) *) A tagosítás és a birtokok uj felosztásának tárgyalása, az urb. tszék előtt, az idevonat­kozó rendeletek szerint, következő stádiu­mokban mozog : 1) Folyamodás a tagosítás és a birtokok új felosztásának eszközléséért. Az utasítás 155. §-a szerint, minden első folyamodásu urb. tszék, életbe lépte után a­­zonnal, egy hirdetmény által, a járásbeli volt földesurak­ és jobbágyoknak tudtul adja, hogy elérkezett az idő, ha földdarabjaik ta­gosítása érdekükben ál, e végre az 1854. jun. 24-diki legf. pat. (hírod. t. lap. 151. sz. 58. §.) értelmében folyamodásukat, kereset alakjában beadni, ellen esetben a tagosítás csak mindkét rész közös kívánságára, az emlí­­tett patens rendeletei szerint, fog végrehajtatni. A tagosítás eszközlése iránti folyamodással egyszersmind a legelők felosztása és az er­dőhasználatok szabályozására vonatkozó fo­lyamodást is össze lehet kötni (urb. pat. 60. §.) A tagosításért beadott folyamodás mellé a járáshivatal azon bizonyitványa melléklendő, hogy a tagosítást az 1854. jun. 24-diki legf. pat. szerint az érdeklettek mindnyájan kí­vánják, vagy hogy a tagosításért folyamodók, a határ kétharmadának birtokában vannak. Ha egyes esetekben e bizonyítvány nem lenne mellékelhető, akkor az 59. §-ban meg­határozott feltételt, más hitelt érdemlő mó­don is be lehet az azb.­tszék előtt bizonyí­tani. Az 1854. jun. 21-diki pátens 59. §­-ában nélkülözhetlennek nyilvánított kimutatás utó­lagos felterjesztésére, szükség esetében, to­vábbi határidő engedtethetik, azonban ez ál­tal az említett pátens 66-dik §-ában kijelölt határidőt átlépni nem szabad forb. pat. 58. g.) A 66-dik §-ban kijelölt határidő, a ta­gosítás meg- vagy nem engedhetősége, feletti tárgyalás terminusa. A tagositás iránti folyamodásnak, tartal­mánál fogva, két alkatrészből kell állnia. 1) Azon tények előterjesztése­ és bebi­zonyításából, melyekből a tagositás követel­­hetése következik. 2) A tagositás és az uj birtok­felosztás megengedését kérő folyamodásból. Mi az első részt illeti, a tagosítás jogszerű megengedhetősége, a volt földesurak vagy jobbágyok egyoldalú folyamodására, feltéte­­leztetik: 1) a folyamodás beadására rendelt ha­táridő megtartásától. Ezen határidő, szabály szerint 1859-dik év június végéig terjed. A később benyújtott egyoldalú folyamodás hi­vatalosan visszautasítandó. Kivételképpen meghosszabbittatik e határidő, ha az uzbá­tszék felszólitását, az illető községben, a járáshi­vatal legfeljebb 1858. június végéig ki nem hirdette­. Ezen esetben, a községre nézve a határidő egy évvel tovább terjed, az utóla­gos hirdetés napjától számítva, az utasítás 156-dik §-sa szerint. 2) A tény felemlítése­ és bebizonyításától, hogy a folyamodó fél a tagosítás követelé­sére jogosítva van. E tény abban áll, hogy, vagy mind a két fél egyetértett, vagy hogy a kérelmes, tulajdonosa a tagosítandó és új­ból felosztandó föld kétharmadának. Vélemé­nyünk szerint, az urb. pátens 59-dik §-ának *) A szebeni hivatalos német lap után, e szavait: „a határ térmértékének kétharma­da“ ilyen értelemben kell venni. A jogosítottságot a járáshivatal bizonyít­ványa által kell kimutatni, mely e végre az érdeklett földesurakat és jobbágyokat maga elébe szólítja és azokat a birtokállás aránya iránt kihallgatja. A bebizonyítás más módon, például, egy nyilvánosan hitelesített birtokállási térkép által is eszközölhető. Sőt ha a határ kéthar­madának leírásáról semmi bizonyítvány sem mellékeltetik is, a folyamodást hivatalosan még sem vethetni vissza, miután lehetséges, hogy az ellenfél a kétharmad leírását nyíltan elismeri, mi­által minden további lépés fe­leslegessé válik, — ha pedig azt kétségbe vonná, akkor az uzb.­tszéknek, tekintettel az utasitás 161-dik §-ára, tanuk kihallgatása, oklevelek előkérése, hivatalos szemle sat. által, a körülményeknek megfelelő módon kell eljárni. (Folyt. köv.) * (111. Napokon császár és Anglia.) (Folytatás.) VIII. A január 14 diki merény alkalmat adott ezen panaszoknak, magukat a nyilvánosság utján érvényesíteni. Midőn megtudták, honnan jöttek a bombák és honnan indultak ki a gyilkosok, visz­­szaem­lékeztek mind­azokra, miket mi most elő­­számláltunk; a korábbi m­erényekre, azok erede­tére, azon kötelékre, melyek által a forradalmi egyletekkel összefüggésben állottak, és a boszura folytonos felhívásra, mmire a gyilkossági meré­­nyek feleletül szolgáltak. Ekkor volt az, midőn tekintet nélkül azon szerencsétlen esetre, mely a különböző országok legszenvedélyesebb menekült­jeit Londonba gyűjtötte és ezen találkozás követ­kezéseire, egy oly szabad és oly szabadszellemű intézményekkel bíró országban, mint Anglia, — az egy kútfőből eredő tények tömege által élénken felizgatott közvélemény kárhoztató a türelmet, mely már hosszú idő óta felébresztő aggodalmait. Jogos felindulásában a bűntény okozói és elkövetői ellen, ezen türelemre háríta a felelősség egy részét, mel­lyel Angliát illetni éppen oly igazságtalan lett volna, mint Belgium-, Lehweit- vagy Piemontot. A közvélemény engedett az ingerült hangulatnak, mely csak a császár iránti ragaszkodás és tisztelet kifolyása volt. Franciaország uralkodójától ezért csak elismerést lehetett volna várni, de meg kell jegyeznünk, hogy ön­magához folytonosan hű ma­radva, egy némileg személyi kérdésben, mely életét és a császárnéját találta, ki vele együtt menekült meg a haláltól, percig sem feledkezett meg a jo­gosságról, mellyel mindenkinek — és a nyugalomról, mellyel önmagának tartozott. Azonban ki kell mondanunk, hogy Franciaországban több a harag, mint az aggodalom ezen menekülő összeköttetések miatt, melyek a császár élete ellen törnek, mivel őt úgy tekintik, mint a társadalmi rend pajzsát és az általános rendetlenség akadályát. Bár azok az egész világ megvetését felébresztik, még­is csak a kislelkűekbe tudnak félelmet önteni; a társaságot és a kormányt meg nem ijesztik. Megjegyzésre méltó, hogy az általunk felszámlált merények kö­zül csak kettő jutott kivitelre és — hála az egek­nek — ezek sem sikerültek; a többiek mind hajó­törést szenvedtek a francia rendőrség erélyes ü­­gyeletén, mely szint oly tevékeny, ha megelőzni kell a vészt, mint a­mily szenvedélyesen működ­nek a forradalmiak annak előidézésére. Mi az an­gol népet illeti, az — a­mint tudjuk — éppen oly élénken nyilvánítja utálását, azon aljas tettek el­len, — melyeket náluk terveznek, hogy nálunk ki­vigyék — mint mi. A nélkül azonban, hogy érzel­meit félreismernék, vagy intézményei függetlensé­gét legkevésbé is csonkítani akarnék, ezen oly gyakran ismételt merényeket, mint intéseket szük­séges tekintenünk és azokban ujjmutatást látnunk, a kormányok nagy kötelességeire. Január 14-dike u­­tán ez okból hangzott csak egy kiáltás egész Fran­ciaországban, két dolog után: hogy a törvény ál­tal elítélt gyilkosokat eltávolítsák a határoktól és tiltsák meg az orgyilkosság nyilvános védelmét a lapokban és meetingekben. E kívánat a nagy ál­lamtestületek beszédeiben, a tanács, községi elöl­járók és a nemzet­őrség által benyújtott feliratok­ban nyilvánult. A dolog természetében fekszik, hogy a hadsereg feliratai élénkebbek voltak s egészen katonai erélylyel fejezték ki a Franciaországban uralkodó hangulatot. E feliratok közül csak né­hány érinthette Angliát kellemetlenül és gr. Wa­­lewski e tekintetben oly nyilatkozatot adott, mely őszintessége által mindent elháríthatott és jóvá­­tehetett. IX. Londonban e dolgot ürügynek használták nemzeti érzékenységek újból felköltésére s a fran­cia kormány magaviselete és céljai elferditésére. Azon képzelődést kívánták felkelteni, mintha Fran­ciaország­, Anglia­ és a szomszéd államoktól a me­nedék­jogról lemondást kívánna, — egy szent jog­ról, melyet Franciaország tisztel és gyakorol, mi­vel több mint 10,000 olasz, spanyol, német és len­gyelnek nem csak menhelyet, hanem azok nagy részének még pénzbeli gyámolítást is ad. Ellenünk­ben tehát a menedékjog nem szorult védelemre. Távol attól, hogy megtámadunk, tiszteljük azt, mint nemzeti hagyományaink egyikét. II. Jakab és kö­vetői, a sorstól elhagyatva, elvesztett hazájukért XIV-dik Lajos vendégszeretetében találtak kárpót­lást. A Cullodennél legyőzött Károly Eduard Fran­ciaországba jött és ha személyében a menedékjog meg is sértetett, az csak azért történt, mivel azt XV. Lajos gyengesége Anglia súlya ellenében töb­bé fen­nem tarthatta. Károly Eduard, az operából kimenetele alkalmával elfogatva, kényszerült ma­gát Olaszországban elrejteni, a­hol meg is halt. Ez egy szégyenteljes kivétel volt, mely mutatta, mily mélyen sülyedtünk volt , mivel — ki kell mon­danunk — Franciaország minden kormány alatt megnyitotta kapuit azoknak, kik politikai okokért távoztak el hazájukból. Nem Napóleon császár az, a­ki megtagadhatná történetünk ezen hagyomá­nyát, mellyel saját sorsának emlékei oly szoros összefüggésben állanak. (3 nem feledheti el, hogy száműzetése alatt élvezte jótékonyságát azon me­nedékjognak, melyet számára Sehveiz oly bátran adott és Andria a viszontagságok napjaiban oly lovagiasan gyakorolt. Nem jut hát eszébe, fellépni egy oly szent jog ellen, mely saját bástyája volt. A korábbi dynastia képviselői kapuink előtt, a szomszédállamokban élnek. A császárnak esze á­­gában sincs, hogy határaink közelében létek felett nyugtalankodjék, vagy eltávolításokat kívánja, mint az 1838-ban vele történt. Ő inkább tiszteli a sze­rencsétlenséget, mint az övét tisztelték. Jelenleg tehát a menedékjog előttünk szentebb, mint vala­ha. Franciaország, mely azt senkinek fel nem ál­dozná, nem kívánja a szövetséges vagy szomszéd hatalmaktól, hogy arról lemondjanak. Csak azt hiszi, hogy joga van más államoktól azt követelni, a­mit érettek tenni , maga is kész. X. De a menedékjogot, mely az elveszett ü­­gyek képviselőit vagy védőt oltalmazza, nem sza­bad egy oly menedék jogával összetéveszteni, mely a gyilkosokat,­ tetteikért a felelősség alól elvonja. Két egymástól ily élesen különböző ügynek össze­zavarása, nem csak az erkölcsiséget sérti meg, de a társaságra nézve is veszélyes. — Mondani fogják talán : az Angliában gyakorlott menedékjog párto­sokat oltalmaz és nem az orgyilkosság indítóit vagy bűntársait. Mi már megmondottuk: honnan jöttek az öszveesküvők, kik a császár élete elleni me­rény­t elkövették. Továbbá megmutattuk: honnan jött a bűnre izgatás és e gonosz tettet melyik or­szágban védik szabadon és nyilván. Ha, mint Gib­son úr mondja, gr. Walewski az angol népet meg­csalta, mivel az orgyilkosság ezen nyilvános vé­­delmezéseit, melyek nemes szivü vendégszereteté­nek türelme alatt naponként ismétlődtek, becsüle­tességének és jó hitének tudtára adta, akkor kár­hoztató ítéletünk kész. De valljon csalódott-e hát gr. Walewski? Helyeket idéztünk, melyek elegen­dők a tények bebizonyítására. Sokszorozhatnék a­­zokat s még több és borzasztóbb szavakat s még borzasztóbb iratokat hozhatnánk fel. De félünk, hogyha ama viszhangjait a legvadabb szenvedé­lyeknek, ama felhívásokat a gyilkosságra, ama ki­gúnyolását a földön legmagasztosabbnak is, fejte­getésünkbe vegyítjük, előterjesztésünk higgadtsága és részrehajlatlansága csorbulást fogna szenvedni.

Next