Magyar Futár, 1858 (3. évfolyam, 185-287. szám)

1858-09-12 / 256. szám

Kolozsvár 356. Vasárnap sept. 12­ évre 3 pfttal M111U nm (Harmad­évi folyam.) Megjelenik e lap hetenként kétszer vas­ár­nap és csU-t Urttfkttn. Előfizethetni minden postahivatalnál bér­ment­e­s t­évéiben vagy helyben a szerkesztői szál­láson a kis Szamos mellett, az úgy nevezett B­á g­e­r­­kert 413 sz.alatt, egy év­re 19. félévre 0, negyed­ff. A Se­­­rile te­se rá négyszer hasához olt sorának ára 4 pengő krajcár s ezenkívül mindenkori beiktatásért 1& pkr. kincstári adó. Vidéki hirdetésekkel egyszersmind a díj is beküldendő. Az October—decemberi utolsó évnegyedre előfizethetni helyben a szerkesztői szálláson vagy L­t­ein J. könyvárus urnát, vidéken minden cs. kir. postahivatal által bérmentes levelekben. Évnegyedi előfizetési dlij 3 ftp. Ministeri rendelet. A pénzügyministeriumnak egy t­. é. September 1-jén kelt és minden koronaországra kiható kibo­­csátványa, közzé teszi azon határozatokat, a­me­lyek a régi conventiós értékű 10, 50, 100 és 1000 f­tos bankjegyek beszedését és austriai értékre szó­ló 10, 100 és 1000 ftos új bankjegyek kibocsá­tását szabályozzák; — a kibocsátvány imez : Az 1858 augustus 30-kán kelt császári ren­delet következtében, a­mely megparancsolja a con­ventiós pénzre szóló bankjegyek beszedését és austriai értékre szóló bankjegyek kiadását, elha­tározta a szabad, austriai nemzeti bank igazgató­sága, 10, 100 és 1000 ftos, austriai értékre szóló, új bankjegyek kiadását, továbbá a forgalomban levő, conventiós pénzre szóló bankjegyek besze­dését, a nemzeti bank 1858 September 1-jén kelt, következő hirdetménybe foglalt eljárás szerint. A bankjegyek beszedésére nézve a közpénztáraknál eddig szokásos elv, hogy a régi bankjegyek a pénz­tárak egymás közt teljesítendő fizetéseiknél három hónappal tovább használhatók, miután a magán­­forgalomra nézve a kiszabott beszedési határnap eltelt, ezennel oda változik, hogy a nemzeti bank­tól beszedésre kijelölt régi bankjegyek, az 1855 augustus 30-ai császári rendelet 6­é-kében minden egyes fajta megszabott beszedési határnapon túl, csak még egy hónapig lesznek a közpénz­tárak egymásközt teljesitendő fizetéseinél használ­hatók. b. Bruck s. k. A fennebbi kibocsátványban említett Hirdet­ménye a nemzeti banknak a következő: Az 1858 augustus 30-kán kelt legfelsőbb ren­delet (B. T. L. 131 sz.) következtében, a­mely megparancsolta a conventiós pénzre szóló bank­jegyek beszedését, és austriai értékre szóló bank­jegyek kiadását, a szabad, austriai nemzeti bank igazgatósága, a magas pénzügym­inisterium jóvá­hagyásával, elhatározta a következő intézkedéseket: 1. A 10, 50, 100 és 1000 ftos conventiós­­pénzre szóló bankjegyek, a következőben kijelölt határidőkig beszedetnek és a forgalomból kihúzatnak. 2. Az 1000 ftos bankjegyek t. i. minden bank­pénztárnál, úgy Bécsben, mint Linzben, Salzburg­ban , Innsbruckban, Prágában, Reichenbergben, Brünben , Olmützben , Troppauban , Krakkóban, Lembergben, Pesten, Debrecenben, Kassán, Temes­­vártt, N. Szebenben, Brassóban, Zágrábban, Fiu­méban, Triestben, Klagenfurtban, Laibachban és Grácban, az 1858 április 27-ki nyilt parancs 10 és 13 .§-kei határozatai értelmében (B. T. L. 63. sz.) csak 1859 május 31-kéig lesznek elfogadhatók fizetés utján, 1859 május 31-dike után az elfogadhatásnak csak Bécsben lesz helye; de 1859 junius 30-kán túl e rendbeli bankjegyek becserélése iránt köz­vetlenül a bankigazgatósághoz kell folyamodni. 3. A 100 és 50 ftos bankjegyeket a bécsi és a felnevezett bankpénztárak az 1858 április 27-ki nyilt parancs határozatai szerint, 1859 julius 31-kéig fogadják el fizetés útján. Augustus havában csak a bécsi bankpénztárak fogadják el. De 1859 au­gustus 31-kén túl, becserélésekért közvetlenül a bankigazgatósághoz kell folyamodni. 4. A 10 ftos bankjegyek minden felnevezett bankpénztárnál az 1858 április 27 -i nyilt parancs határozatai értelmében 1859 September 30-káig használhatók fizetésre. 1859 October havában csak még a bécsi bankpénztárak fogadják el fizetések­ben. De 1859 October 31-kén túl a még netalán forgalomban levő 10 ftos bankjegyek iránt hason­lóképp közvetlenül a bankigazgatósághoz kell fo­lyamodni. Az 1858 augustus 30-ai legfelsőbb rendelet értelmében a nemzeti bank már 1858 Septem­ber 6-kán kezdi Bécsben az austriai értékre szóló bankjegyek kiadását, egyelőre csak az austriai értékre szóló váltók le­számítolásának üzletágában, különben a szabályzat által kiszabott határozatok szerint. Mikor és mily sorban fog úgy Bécsben, mint a bank­fiók leszámítolási intézeteiben minden bank­­ü­zlet kivitele austriai értékben kezdődni, arra néz­ve későbben külön hirdetmény fog megjelenni. Az austriai értékre szóló bankjegyek három kategó­riában mennek a forgalomba i. i. 10, 100 és 1000 forintosban. Bécs, September 1-jén 1858. Pipitz, bank­kormányzó. Sina, bankigazgató. Egy kis alamizsnát a szegény nemzetnek, mig van mód és idő reá! 1. Wir sind gewohnt, dass die Menschen verhcSnen, Wass sie nicht verstehn, Dass sie vor dem Guten und Schönen, Das ihnen oft beschwerlich ist murren; — (Göthe Faustja.) Tarkószeg, sept. 8. Tekintetes szerkesztő ur! A kitűzött motto első felével körülbelől azt akartam önnek megfejteni, miért fogták reám minapi levelemért, hogy mágnás faló vagyok, önre pedig, hogy tularistokrata—talán valami indiai brahmin és maharadzsa — sőt mind a kettő egyszerre, mert mint felelős szerkesztő, ön kénytelen viselni a lapjára a­­kármely oldalról hulló menyköveket. A motto másik felében sejtelmem van kifejezve az iránt, a­mit alább akarok előadni. Ezt nem azért teszem, hogy e vagy ama kedvező véleményt keltsem fel magam iránt a közönségben, vagy ő vagy amaz ártalmas elfogultságot orvosol­jam meg. Sokkal nagyobb dolog az, a mi darab idő óta egész valómat elfoglalja s most miután bennem érettségre jutott, nem nyug­hatom, mig azt hazámfiai elé nem terjesztem. Azonban mielőtt az eredményről szólanék, kénytelen vagyok itt azon elmélkedés fona­lát is felvenni, mely arra vezetett. A forradalom Erdélyban nem csak a ki­váltságoknak vetett végett, hanem közvetve a magyar nemzetiség életfájára is intézte az irtó fejszét. Mert e nemzetiség az ország na­gyobb felében, az úgy­nevezett magyar me­gyékben nagy kisebbségben és csak spora­dikus állapotban létezvén, csak a politikai hatalom monopóliuma alatt virágozhatott, el­lenkezőleg Magyarország némely vidékeivel, hol ezen politikai hatalom elvesztése után is biztosságban fogja magát találni. A székely­föld, hol a nemzet egy kis része egy tömegbe van öszpontositva s a melyről nagy képze­letekkel vannak eltelve a kik nem ismerik, meggyőződésem szerint nagyon kevés súllyal bir nemzetiség dolgában. Ott e tekintetben a legtökéletesebb indifferentismus uralkodott eleitől fogva. A székely nép örökké kivált­ságok után vágyott, örökké azokért harcolt és örökké elnyomás miatt panaszoskodott. Oka mindig bőven volt reá. A magyar kirá­lyok, azok vajdái, a fejdelmek és rabonbán­­jaik egyaránt megfosztották kiváltságaitól, melyeket ha némely kegyesebb pártfogóik egy egy fris szolgálatért visszaajándékoztak is, mindig csak rövid ideig bírhattak, mert saját főnökeiknek is a volt minden törekvése, hogy magukat saját véreik felett urakká tegyék: innen a lázzadások, hazaárulások és véres boszuállások szakadatlan lánca. A forradalmat megelőzött évtizedekben is­ minden törekvés és politikai izgalom a székelyföldön ugyan­azon egy­ vágyban öszpontosult, mely a régi, hagyományos vagy írott, de ritkán élvezett kiváltságos jogok visszaszerzésében állott. A székely mind nemes volt a törvény szerint és szülő­földén kivüli annak is tekintették, de otthon csak az előkelőbbek élvezték a kiváltságot: a tömeg adózó szabad paraszt, vagy fegyverviselő nem szabad ember volt. Oly nagy volt a sovárygás a nemesi kivált­ságok általános helyreállítása után, hogy mi­dőn ez több országgyűlési, nem is egész ő­­szintességgel, tett próbák után sem sikerül­hetett s a „felséges“ gubernium a kedélyek némi megnyugtatása végett legalább egy morzsát akarván adni, talán 1842-ben egy határnapot tűzött ki, meddig minden„«ma/w­‘­­sal biró, de nemesi kiváltságait tettleg nem gyakorló székely, azok visszaszerzése végett a „méltóságos“ Királyi Táblán pert mozdítson, — csupa armalis levelekkel megrakott sze­kerek indultak M. Vásárhelyre. A k. tábla az uj productionalis pereket csak hamar el is látta és akkoriban számos fegyveres és adózó székely nyerte vissza nemesi kivált­ságait, hogy nem sokára mind egy tömeg­ben essenek a revolutio torkába. E kivált­ság-vágy egyébiránt az általános szegénység­nek is következése, mely a székelyföldön min­dig otthonos volt. Igen de ott, a­hol még vagyonosabbakat is a mindennapi kenyér gondja foglal el egészen, nagy gondolatok nem tenyészhetnek, vagy legfeljebb mint homályos vágyak tengődhetnek a le nem győzhető anyag korlátlan uralkodása alatt. E kiváltságvágy a forradalom előtt némileg melegágygyal szolgált a vármegyei magyar­ságra nézve, mert minden székely fiú, kinek módja volt valamely felsőbb tanintézetet vé­gezni, ha csak életrevaló volt és a legva­gyonosabbak közé nem tartozott, a várme­gyén keresett magának hazát s e plánta-is­kola nélkül ma a vármegyében csak a régi nagy birtokosokat, a mágnásokat és utódaikat találnék. De ma már e kiváltság nem vonja a székely fiút a vármegyére: a­mit itt kap­hatna, azt otthon is megtalálja; az a tudo­mány is, melyet a forradalom előtti és mos­tani iskolákban szerzett, most már nem elég­séges arra, hogy a volt vármegyében ma­gának állást és leendő családjának telepet alkosson vele: a hazában nyert oktatás alig egyebet, mint papi és iskolamesteri állomást nyit meg előtte s még e pálya is — par le temps qui court — hova­tovább mind inkább összeszorul. A székely azért most inkább mint valaha tódul be a két oláh fejdelem­­ségbe, mert azt hiszi, hogy ott az itthonhoz képest még kiváltságos állapotban fog élni, s tekintve a csekély adót, az áldott földet és az austriai konzul alatti valóban kivált­ságos állását, némileg igaza is van benne. Ez oldalról tehát az erdélyi magyar elem nagyon csekély gyarapodásra számíthat, ön­magában pedig a növekedő elszegényedéssel a rothadás fermentumát hordozza, — mert a magyar nem tartozik azon fajok közé, me­lyek a nyomorban tenyésznek legbujábban — a miről még bővebben akarok közelebbről szólani. Harkályi Titus: Úti emlékek X. Pest, aug. 10. Kedves barátom! Ha igaz is, hogy a külvilág egy nagy viszhang, mely több­nyire azt hangoztatja vissza, mi belvilágodban ho­nol , mindazáltal nem minden, mi kívüled van, hat egyformán belsődre. Ha Bécs nagyszerű, ha Ba­den és Grác vidéke bájoló, ha a gőzösön tett út Bécstől Pestig a Duna mellékeinek szépsége által elragadó, ha Esztergom ősi időkbe visszanyúló em­lékeivel egy szép, dicső múltba andalít: Buda­pestet kedvesnek fogod találni. A magyar nemzet

Next