Magyar Futár, 1941 (1. évfolyam, 1-31. szám)

1941-05-29 / 1. szám

AZ ÚJ EURÓPA A nagy férfiak világosan és erőtelje­­s haladást, új szükségletek gyúrták új lét­ben, fanatikus hittel, férfias bátorsággal formákba az emberi életet: a pogány hőst és ösztönös egyszerűséggel képviselik a felváltotta a keresztény lovag, a rabszolga­korszükségleteket és a mélységekből feltörő tartót a várúr, a várurat a bankár és a vágyakat. Az eszmék, a vezető gondolatok gyáros, a társadalmi rend átalakult, osztá-és az életformák, a fejlődés titokzatos tor­­lyek születtek új és új formákban, betör­vényének nyomása alatt, időnként orszá­­goni rendeltetésüket, de minden megmére­gekat és világrészeket megrázkódtató vál­­vedett, megállott formát és rendet kó­ságba jutnak s ezekben a kihűlő és újra nyörtelenül felváltott a történelmi tavasz, forrón buzgó korszakokban, csak a nagy vezető sze­mélyiségek szerencsés fel­bukkanása és élretörése mentheti meg a világot a lelketlen számítás és, a vak indulat minden érté­ket elpusztító küzdelmétől. Évezredes alapjai van­nak az emberi kultúrának! Nem igaz, hogy minden rossz, ami régi, nem igaz, hogy minden jó, ami új és fordítva sem igaz ez a vál­ságba belebódult, korlátolt állásfoglalás; — de a törté­nelem hatalmas tanuságté­­telével igaz, hogy vannak idők és korok, amikor a mult, a régi összetételében halált jelent s amikor a sa­laktól megtisztított emberi értékeket új rendszerbe kell összefogni, erélyes, gyors, tervszerű alkotásokkal, a­­ fejlődőképes, dolgozó népek boldogulására. Vannak el­hanyatló ko­rok, amikor a régi, dicső­séges jelszavak egyszerre csak üresen konganak s az élet értelmébe és nagysá­gába vetett hit hulló fale­velek módján szétpereg az őszi avarba. A történelmi tél megcsúfítja az emberi kul­túra dús lombozatát, s hiába sírják a vének az öncsalás énekét arról, hogy nyár van és áldott, meleg napsütés... Hiába tolonganak az udvaroncok a mese­beli király körül s dicsérik hangosan re­­mekbe készült díszruháját, mert előrekerül valahonnan a nyíltszemű inasgyerek, aki elkiáltja, hogy nincs is ruha a mesék kirá­lyán s abban a pillanatban mindenki látja az eltitkolt valóságot. Mély bölcsesség szülte a legendákat a hitnek és a látás­nak változásairól. Hősök harcoltak hűséggel a pogány istenekért, a rabszolgaságért, a hűbériség uralmáért s a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméiért És fejlődött tovább a világ, új hitek forrósága lendítette előre A nagy emberek hivatása felismerni a múlt menthetetlenségének pillanatát s előkészíteni új világszemlélettel és élet­szervező akarattal a jövendőt. Irtózatos felelősség terheli a kor irányát és a végső döntést elhatározó hősök vállait. A kaland és a történelmi hivatás között keskeny és mély a szakadék s csak a zseniális ösztön és az ezerszer megvizsgált lelkiismeret óvja a lépést... És mégis vállalni kell a bukás vagy a dicsőség nagyságát, népek, országok, nemzetek nevében, mert ha már valóban kihűlt a múlt, ha úrrá lesz emberek és viszonyok fölött a tanácstalanság, a két­kedés s a lelketlen veszett harc a koncert, akkor nincs többé lehetőség visszamene­külni a megromlott múltba s felgyújtani az áldozatosság tüzét a porbahullott bál­ványok körül, akkor csak előre vezet az út, az új hitek, erők és hűségek új világa felé!... Európa lelki, gazdasági, politikai és társadalmi életében, már a világháború előtt ott kísér­tett a történelmi válság a fényben, a ragyogásban, a fegyverkezésben és az osz­tályharcok földalatti mora­jában. Az okok és a követ­kezmények romboló erejét, — ahogy azt a legnagyobb élő angol író mondotta, — nem a királyi hatalom és a demokrácia összeütközése váltotta ki, hanem az a szé­gyenteljes tény, hogy a ki­rályi erőt megbénította s a demokráciát felfalta a pluto­krata világhatalom!... Az arany és a pénz beszélt, ren­delkezett, parancsolt, sajtót teremtett és dirigált, ellent­mondott az előrelátásnak,­ az észnek és az erkölcsnek,­* megcsúfolta a tömegek hi­tét, lenézte vágyakat, siral­massá tette életüket s fel­verte mély álmából a láza-t­o­dás szellemét. A világháborúban a re­akciós mult, a plutokrácia győzött s a levert nemze­tekre rákényszerítette útit és erkölcstelen hatalmát. A páriskörnyéki béke­­parancsok szégyenteljes ki­hirdetése óta, egy negyed­évszázados kínlódás és ver­gődés volt az európai nem­zetek élete! Nemcsak hatá­rokat diktáltak a győztes demokráciák, hanem reak­ciós idejétmúlt gazdasági és társadalmi rendet, tőkés kizsákmányolást, tisztesség­telen versenyt, népi gyűlölködést, örökös bizonytalanságot s áldatlan életet a dolgo­zóknak! Szuronyok hegye védte a védhe­­tetlent, külpolitika segítette a nemzetközi kapitalizmust, álhírek. Szervezett bandák rontották a nemzeti pénzrendszerek érté­két s a munka díját elrabolta a spekuláció. Európa feltartóztathatatlanul csúszott le­felé a lejtőn s csak az általános elszegénye­dés vámszedői ragaszkodtak görcsösen a Versailles­ rendszerhez...

Next