Magyar Gazda, 1842. július-december (2. évfolyam, 53-104. szám)
1842-10-20 / 84. szám
1333 1334 mivelés nem szerencsejáték, mint a’ kereskedés. Csak a szorgalomnak nyújtja áldását. — Azért is a’ nemzetek jólléte átalában nem egyes nyerészkedő vállalkozásokon, hanem az összes termesztés és vagyonszerzés feleslegén alapúl; — ’s ezen habár lassú de biztos úton elért vagyonosság, nem pedig hús állapot bélyege egy jól rendezett intézményű országnak. — Hol a’ mezei gazdaság virágzik, ott a’ mesterségek , gyárak és kereskedés is emelkednek ; de a’ legvirágzóbb országos kereskedés mellett is nyomoroghat a’ nép, ha a’ földmivelés elhanyagoltatik. — A’ történet maga leghitelesb tanúja ezen állításoknak. — Nem tagadhatni ugyan, hogy a’ kereskedő népek a’ világ piaczán fényes szerepet játszanak, mint a’csupán földmivelők, kiknek nyugodt és biztos állapotjuk mellett is hiányzik többnyire azon feszült erő, vállalkozási szellem,’s azon benső öntudata a’ szabadság nagy becsének, melly nagy tetteket szül s a’ nemzet hatáskörét mind physikai, mind erkölcsi tekintetben szünet nélkül tágítja. De a’tapasztalás bizonyítja, hogy az illy fényes állapot, nem tartós , mert mélyebb alapja nincs. A’ história e’ részben elég adattal szolgál a’ kételkedőnek, s a’ legtartósb hatalmat, a’ legvalódibb jóllétet azon népeknek biztosítja a’ sors, mellyek mesterséget és kereskedést, tudományt és művészetet becsülni és sikerrel űzni elegendő szellemmel bírnak ugyan, de nemzeti gazdaságuk alapjáéi, s foglalatosságuk leglényegesb tárgyáéi a’ földmivelést választják, vagy, ha helyzetük ’s viszonyaik a’ kereskedésre, gyártásra és tengerészetre kedvezőbbek volnának is; még is a’ mezei gazdaságra annyi erőt szánnak, a’mennyit a körülmények megkívánnak. Ne felejtsük, hogy a legnagyobb kereskedő nemzeteknél, Angolországban és Hollandiában a földmivelés is magas fokon áll, valamint az északamerikai egyesült státusok bámulandó virágzása is (intézményeiket nem tekintve) nagy részint onnét ered, hogy vagyonosságuk alapját a földmivelés teszi. Figyelmet érdemel továbbá, hogy olly ország, mellynek jólléte lényegesen a’ mezei gazdaságon alapúl, sok politikai tekintetektől fel van mentve, mellyek iparűző s kereskedő nemzetek szabad mozgását gátolják, minthogy saját szükségeinek legelkerülhetetlenebb részét egyéb nemzetektül függetlenül fedezni képes; és csak olly státus állíthatja, hogy a’ külföldtöli tökéletes függetlenség feltételeit magában egyesíti, melly kenyeret, sót, és tüzelőszert elegendő mennyiségben termeszt. Sőt ha a’ státus magát azon boldog helyzetben látja, hogy termése feleslegéből szomszédja szükségeit fedezheti, e felett némi tekintetben a’ felsőbbségi szerepet játszhatja, — s habár e’ részben vannak is esetek, mellyekben politikai viszonyok más eredményt mutatnak, az eredmény csak mulékony, ’s a’ természetes viszony előbb utóbb bizonyosan helyre áll. A’ földmivelésnek is van szüksége tőkékre , hogy nagyobb virágzásra emelkedhessék; de nem olly nagy sommákban, mint a’ kereskedés, ’s azok is, mellyeket befordít, biztosabbak, mert a’ mezei gazdaság kevésbé van kitéve, mint bármilly más keresetág, a’kereskedői világ bonyolódásinak, a pénzbecse emelkedésének, ’s csökkentének, s meszszelátó vállalatok jó vagy rész sikerének. — Ha a’ státust nagyszerű bukások rázkódtatják meg, a’ megrendült hitel a’ leghatalmasb pénztőzsértől kezdve az utolsó falusi szatócsig minden kereskedőt megráz ; de nem a’ földmivelőt, ki, ha serény és iparkodó, nyugodtan szemléli a’ hiúsult merények szülte görcsöket. Az anyaföld, ha a tunyaság bilincseiben nem nyög, nem köti termékenységét vállalkozási koczkához, hanem tekintet nélkül a’ világ eseményekre nyújtja tisztelőinek legszebb javait. Csak ott lehet mondani, hogy a nép boldogsága (hol az még csak a’ vagyoni állapottól függ) biztos alapon nyugszik, hol értelmi s physikai tőkéje főleg a’ mezei gazdaságnak van szánva; iparűzésre pedig csak az fordítatik, mit a’ mezei gazdaság haszonnal felhasználni nem képes, s csak azon felesleg, mi még ezen is fölül fennmarad, megy át a’ kereskedési mozgás és vállalkozás körébe. Itt egy lépcsőt sem szabad józan státusgazdasági rendszernek átszökni, s minden ellenkező kísérlet szomorú visszahatást szül. Valamint átalában a’ mezei gazdaság körében minden a’ nyugalom és biztosság színét viseli, úgy az általa eszközlött gyarapodó népesedés is nyugodt, egyenlő ’s jótékony léptekkel halad ’s folyvást egyensúlyt tart az ország táplálótehetségével, a’ nélkül, hogy egy könnyen túlnépesedést idézhetne elő, ellentétben azon állapottal, hol az iparnak aránytalan s egyoldalú pártolása bámulatos gyorsasággal szaporítja a’ néptömeget, melly minthogy állandó sajáttal nem bir, s léte csak az őt tápláló iparágtól függ, — minden pillanatnyi crisis, vagy uj divat által könnyen kenyerétől s keresetétől megfosztatik, 's olly nyomorúságra juttatik, melly a’ földmivelésnél tartós balesetek hosszú során is alig képzelhető. ’S ennélfogva a mezei gazdaságon alapuló népesedés soha, az ipar és kereskedés által előidézett ellenben igen gyakran szülhet aggodalmat, mit méltán nevel az iparágakkal foglalkozó alsóbb néposztály erkölcsi jelleme, melly többnyire könnyelmű, pazarló ’s feslett er-