Magyar Gazda, 1842. július-december (2. évfolyam, 53-104. szám)

1842-08-04 / 62. szám

97S 977 akár az illy erényeknek üdvös gyümölcsein legyen alkalmunk örvendeni, akár az ellenkezőnek szomorú eredményein sajnálkozni legyünk kénytelenek. És mind ezt ignorálni, mind ezt okoskodásaik és számolásaik sorából kihagyni akarják a’ puszták népesitésének ellenségei; ső s illő volna pedig meg­emlékeznünk azon üdvös igazságok és életszabá­lyokról , mellyeket mint gyermekek tanultunk, és mellyekre gyermekeinket tanitatjuk, mindenkor, mi­dőn a’ tettleges élet valódi tárgyaira alkalmazzuk cselekvéseinket; melly igazságoknak, h­a körünk­ben helyt adunk, és különösen az emberek gyara­podásában létező kölcsönös viszonh­atást emlékeze­tünkben tartjuk, ne látszassunk ignorálni, hogy azt és az által­ánelőmenetelünket pusztai gazdaságunk viszonyaiban is emberek nélkül csakugyan nem esz­közölhetjük , életbe nem hozhatjuk; és ne látszas­sunk ignorálni, hogy a’ megszállítás mind ezzel a’ legszorosb következetességben áll. Mondja talán valaki ,hogy mindez igen sokat és igy semmit sem bizonyít.“ minthogy végtére az élvezeti anyag szaporításában maga az élvezet megszűnnék, és mindenki csak másnak gyarapí­tására törekedvén, öngyarapodásában magama­­gát kijátszaná; azonban oszlani fog az ellenvetés­nek látszatos jelentősége, ha figyelm­ezünk , mikép mindezt mértéken túl is lehet venni, és mint a’ köz­mondás tartja, a tulságok összeérnek; — az pedig, hogy önélvezetü­nk ellenében mennénk majd túl a kellő határon , talán még is a’ legkevésbé veszedel­mes. Mit mondanánk arról, ki gyermekét azért, hogy hazug ne legyen belőle, nem akarná beszélni taní­tani? A’ megszállásban is, hol a’ véghatár ha­zánkban legalább még láthatlan távolságban léte­zik, habár az emberi ész, találékonyság és tehet­ség jó anyaföldü­nkre alkalmazva, ha chemia és m­e­­chanica és a’ táplálás tudománya, mellyre a sza­kács, birkás, és gulyás mestersége tán egyszer még is emelkedni fog, illy határt magának kitűzni engedne is, a’ megszállásban mondom, és népesí­­tésben illy túlzástól félni az óvatosságnak ugyan­csak legnagyobb tulsága volna; ez csak az érintett példához és ahhoz volna hasonlítható, ki éhezvén és szomjuhoz van, nem merne az előtte levő étel és italhoz nyúlni, hogy magát torkossághoz ne szoktassa. Mondja talán egy másik, hogy „hiszen ember nélkül most sincs a puszta, s a számos cseléd, robotos, napszámos, részes és tudja isten miféle munkások szintén ott élnek , és azon szép theoria ezekre is mind alkalmazható“; — de az nem figyel­­mez, hogy mind ezen emberek, ámbár minden éle­lem-, ’s ruházatbeli, és egyéb szükségeiknek csak­ugyan a’ pusztából kell kiteremniük, a’ pusztának növelésében csak szakmányképen és minden egye­nes és személyes érdek nélkül dolgoznak ; és ha az illyen tulajdonos részéről rendkívüli belátással, tu­dománnyal és tapintattal igazgatott munka és mű­velés (mi azonban a’ legtöbb esetben nem igen tör­ténik) a’ puszta javítására , annak tőkebeli értéke és termési képessége öregbítésére némileg szolgál is, milly távol, milly alant, s mennyire minden ha­sonlításon kívül áll az azon munkától, javítástól és mindennemű beforditástól, mellyel a szabad tulaj­donú földmivelő önt saját földjébe, kit önérdeke készt és kényszerit minden tehetségének megfeszí­tésére , hogy földjét magas és biztos állandóságu termékenységre emelje; holott a’ béres és szakmá­­nyos csak a maga megerőltetését kerüli, és az előtte csekélynek látszó béréért olly keveset akar fáradni, izzadni, mint csak lehet; számba vevén még itt azt is, hogy ha nem igen erősen dolgozik, kevesebb eledelre van szüksége, ruháját, szerszá­mát kevésbé használja el, stb. s ez részben is nye­reség reá nézve, ha erejét minél inkább kíméli. — Ellenben szükséges, s igényei mindig nagyobbak, feltétlenebbek, mint azé, ki maga gazdája; azoknak kielégítésében pedig ő kevesbbé rendes és takaré­kos , mint emez, és a kürülállásoktóli függést ke­vesbbé tű­ri el. A’ ki maga gazdája, például az, drága leven a’ gabonának egyik neme, másféléből készíti, s a’ nélkül, hogy sintené, jóizű­en eszi ke­nyerét ; a’ másik ellenben, kinek évnegyedes gabo­nájának egyformán ki kell járni, az illy gazdálko­dásra nem igen hajlandó , és megütközni sem lehet rajta, hogy ez igy van; mert igen természetes, hogy a’ feláldozott, a’ legjobb helyzetben is keservesen nélkülözött önállás, függetlenség helyett az ember némi pótlékot iparkodik magának, hol és miben csak lehet, szerezni. A’ nélkül, hogy e’ dolgot bő­vebben fejtegetnénk, igen világos , hogy illy viszo­nyok között tetemes gyarapodás sem a’ cseléd, sem a’ gazda részéről nem leend, s ennélfogva a vi­­szonhatás is sokkal gyengébb fog lenni, mintha a pusztának birtokosa földjének egy részét önálló gaz­dáknak szabad tulajdonképen adván által, ezek és ö , mint egymást segítő, egymást serkentő, mint egymás előmenetelét feltételező szomszédok szerzik és élvezik a’ gyarapodás kölcsönös viszonhatásának gyümölcseit. Igen távol vagyok attól, hogy azon számos néposztálynak, melly a’ béres cselédi életet választ­ja vagy kénytelenségből fogadja el a sorstól, mint földi pályáját, lelkü­leti, erkölcsi, szóval emberi becsét el ne ismerném; sőt ha azt a’ gazdáikéval

Next