Magyar Gazda, 1842. július-december (2. évfolyam, 53-104. szám)
1842-08-04 / 62. szám
97S 977 akár az illy erényeknek üdvös gyümölcsein legyen alkalmunk örvendeni, akár az ellenkezőnek szomorú eredményein sajnálkozni legyünk kénytelenek. És mind ezt ignorálni, mind ezt okoskodásaik és számolásaik sorából kihagyni akarják a’ puszták népesitésének ellenségei; ső s illő volna pedig megemlékeznünk azon üdvös igazságok és életszabályokról , mellyeket mint gyermekek tanultunk, és mellyekre gyermekeinket tanitatjuk, mindenkor, midőn a’ tettleges élet valódi tárgyaira alkalmazzuk cselekvéseinket; melly igazságoknak, ha körünkben helyt adunk, és különösen az emberek gyarapodásában létező kölcsönös viszonhatást emlékezetünkben tartjuk, ne látszassunk ignorálni, hogy azt és az általánelőmenetelünket pusztai gazdaságunk viszonyaiban is emberek nélkül csakugyan nem eszközölhetjük , életbe nem hozhatjuk; és ne látszassunk ignorálni, hogy a’ megszállítás mind ezzel a’ legszorosb következetességben áll. Mondja talán valaki ,hogy mindez igen sokat és igy semmit sem bizonyít.“ minthogy végtére az élvezeti anyag szaporításában maga az élvezet megszűnnék, és mindenki csak másnak gyarapítására törekedvén, öngyarapodásában magamagát kijátszaná; azonban oszlani fog az ellenvetésnek látszatos jelentősége, ha figyelmezünk , mikép mindezt mértéken túl is lehet venni, és mint a’ közmondás tartja, a tulságok összeérnek; — az pedig, hogy önélvezetünk ellenében mennénk majd túl a kellő határon , talán még is a’ legkevésbé veszedelmes. Mit mondanánk arról, ki gyermekét azért, hogy hazug ne legyen belőle, nem akarná beszélni tanítani? A’ megszállásban is, hol a’ véghatár hazánkban legalább még láthatlan távolságban létezik, habár az emberi ész, találékonyság és tehetség jó anyaföldünkre alkalmazva, ha chemia és mechanica és a’ táplálás tudománya, mellyre a szakács, birkás, és gulyás mestersége tán egyszer még is emelkedni fog, illy határt magának kitűzni engedne is, a’ megszállásban mondom, és népesítésben illy túlzástól félni az óvatosságnak ugyancsak legnagyobb tulsága volna; ez csak az érintett példához és ahhoz volna hasonlítható, ki éhezvén és szomjuhoz van, nem merne az előtte levő étel és italhoz nyúlni, hogy magát torkossághoz ne szoktassa. Mondja talán egy másik, hogy „hiszen ember nélkül most sincs a puszta, s a számos cseléd, robotos, napszámos, részes és tudja isten miféle munkások szintén ott élnek , és azon szép theoria ezekre is mind alkalmazható“; — de az nem figyelmez, hogy mind ezen emberek, ámbár minden élelem-, ’s ruházatbeli, és egyéb szükségeiknek csakugyan a’ pusztából kell kiteremniük, a’ pusztának növelésében csak szakmányképen és minden egyenes és személyes érdek nélkül dolgoznak ; és ha az illyen tulajdonos részéről rendkívüli belátással, tudománnyal és tapintattal igazgatott munka és művelés (mi azonban a’ legtöbb esetben nem igen történik) a’ puszta javítására , annak tőkebeli értéke és termési képessége öregbítésére némileg szolgál is, milly távol, milly alant, s mennyire minden hasonlításon kívül áll az azon munkától, javítástól és mindennemű beforditástól, mellyel a szabad tulajdonú földmivelő önt saját földjébe, kit önérdeke készt és kényszerit minden tehetségének megfeszítésére , hogy földjét magas és biztos állandóságu termékenységre emelje; holott a’ béres és szakmányos csak a maga megerőltetését kerüli, és az előtte csekélynek látszó béréért olly keveset akar fáradni, izzadni, mint csak lehet; számba vevén még itt azt is, hogy ha nem igen erősen dolgozik, kevesebb eledelre van szüksége, ruháját, szerszámát kevésbé használja el, stb. s ez részben is nyereség reá nézve, ha erejét minél inkább kíméli. — Ellenben szükséges, s igényei mindig nagyobbak, feltétlenebbek, mint azé, ki maga gazdája; azoknak kielégítésében pedig ő kevesbbé rendes és takarékos , mint emez, és a kürülállásoktóli függést kevesbbé tűri el. A’ ki maga gazdája, például az, drága leven a’ gabonának egyik neme, másféléből készíti, s a’ nélkül, hogy sintené, jóizűen eszi kenyerét ; a’ másik ellenben, kinek évnegyedes gabonájának egyformán ki kell járni, az illy gazdálkodásra nem igen hajlandó , és megütközni sem lehet rajta, hogy ez igy van; mert igen természetes, hogy a’ feláldozott, a’ legjobb helyzetben is keservesen nélkülözött önállás, függetlenség helyett az ember némi pótlékot iparkodik magának, hol és miben csak lehet, szerezni. A’ nélkül, hogy e’ dolgot bővebben fejtegetnénk, igen világos , hogy illy viszonyok között tetemes gyarapodás sem a’ cseléd, sem a’ gazda részéről nem leend, s ennélfogva a viszonhatás is sokkal gyengébb fog lenni, mintha a pusztának birtokosa földjének egy részét önálló gazdáknak szabad tulajdonképen adván által, ezek és ö , mint egymást segítő, egymást serkentő, mint egymás előmenetelét feltételező szomszédok szerzik és élvezik a’ gyarapodás kölcsönös viszonhatásának gyümölcseit. Igen távol vagyok attól, hogy azon számos néposztálynak, melly a’ béres cselédi életet választja vagy kénytelenségből fogadja el a sorstól, mint földi pályáját, lelkületi, erkölcsi, szóval emberi becsét el ne ismerném; sőt ha azt a’ gazdáikéval