Magyar Gazda, 1860 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1860-07-10 / 28. szám

434 békát fogad el, s bölcsen elhallgatja, mit ért az 1-ső 2-ik 3-ik és 4-ik minőség alatt, ha csak azt nem feltételezi, hogy minden apró cseprő selyemtenyésztő a „Magyar gazdaság könyve“ 4-dik kötetének selymészeti tanát kis ujjában viseli. A köztelki filancia és az érintett gazdasági könyv gyártmányi minőségben némi rokonságban lévén, lássuk mit mond a szóban forgó könyvjelesül fordítsunk a 365-ik lapra, s ott ezt találjuk: „ha azt találjuk, hogy egy fontra 250—270 gubó ment, úgy gubónk első osztályú, ha 300—320 darab nyomott egy fontot, úgy középszerű, ha 400—450, úgy felette csekély s igen keveset ér“. A 367-ik lapon ismét ez áll: „a gubó kiszáradás által nyers állapotbani súlyából felette sokat veszt, annyira, hogy a fojtás után már 5—6 nap múlva egy mázsa csak 30—33 fontra apad; — a száraz gubó eladásánál igen megcsalja az olyan tenyésztő magát, ki száraz gubóját, azon áron adja, melyen a nyers gubó kél. Ezért mondtuk fennebb, hogy a nyers gubó eladásával minden tenyésztő siessen, különben is, ha azt kérdezi valaki, mennyi selyemőgubót termelt, mindig nyers gubója súlyát kell mondania stb. Midőn arról van szó, hogy két a selyemgubó fontja, mindig nyers selyemgubóról beszélnek. Mi már most a következés mindebből? Körülbelül az, hogy a steierországi társulat az 1-ső rendű gubóért 27%-al, a 2-ad rendűért 54%-al, a 3-ad rendűért 80%-al, a 4-ed rendűért 164% százalékkal fizet többet, sem mint a köztelki filanda, azonkívül hogy még egy 5-ik osztályt is állít fel, melynek fontjáért fojtva 1 ft. 21 krt fizet, holott a pesti filanda a 4-ik minőségűért is csak 50 krt ad. Ha pedig tekintetbe vesszük azt, hogy egy font motólált selymet 8 font elsőrendű fojtott gubó megad, s hogy az ilyen selyem jelenleg legalább is 20 frton, fontja, eladható, úgy a köztelki filancia 10 ft. 24 krnyi gubóból igen jelentékeny hasznot húz, mert alig hiszem, hogy 8 font gubóról egy fontnyi szál selyem lemotólálása 3—3% forintnál többe kerül, minélfogva hat forintnyi haszna volna a filanciának, természetesen a gubótermelők rövidségére. De kinek mi köze ahhoz, van-e s mi haszna a köztelki filanciának? Szabadjon ezen ellenvetésre egy rövid megjegyzést tennem. Távol van tőlem, hogy bármi vállalatnak nyereségét korlátozni kívánjam, azért vállalat, hogy hasznot hajtson, — ehelytt azonban a dolog egészen máskép áll azért, mert a selyemtenyésztés újabb serkentése, jutalmakkal ösztönzése,bogártojással felsegélése a gazd. egyesület kezeibe van letéve, s mi, kik filléreinket annak idejében szintén odavittük a köztelek növelésére, azt várnók, hogy ezen mindnyájunkra áldást hozni rendelt intézet köréből gyámolítást nyerjünk, s minthogy a filancia épen a közteleken van, visszásnak tetszik, hogy épen ott szabatnak selyemterményünkre oly árak, melyek például a steierországi selyemtenyésztő társaság áraihoz képest felette alacsonyak, s a nyers gubót is elutasítják. De feltűnt azon ellenmondás is, mely a m. gazdaság könyvében foglalt selymészeti tan és tanácsadás, s a köztelki filancia gyakorlati eljárása közt van. Úgy hiszszük e tekintetben szenvedélytelen felvilágosítás igen helyén lenne,— mi tán oly eszmecserét eredményezhet, mely a filancia ez idő szerinti minőségének más alakot, alapot készíthetne, mindenesetre olyat, mely a nélkül, hogy egyesek áldozatkészségét zsákmányolná ki, a selyemtenyésztés ügyének hasznos szolgálatot tehetne. K. M. A FÖLD-TERMÉKENYITÉSRŐL. (Folytatás). A mezei üzlet hasznosodásának egyik főbb feltéte például az, hogy a birtok tagositva legyen, mert e nélkül az üzlet nagy időveszteséggel jár, az idő pedig nálunk is úgy pénz, mint bárhol egyebütt. A birtok munka kímélést czélzó beosztása azonban nem oly könnyű feladat tagosított birtokban is, mint egyelőre látszik, főleg ha már a kihasítás is e részből hátrányosan történt; ki nem telhetik az oly gazdától, aki a mértan alapfogalmait nem ismeri, s ezek irányadása mellett a téri felosztás előnyeit nem tanulmányozta.