Magyar Grafika, 1977 (21. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám
Elektronikus színbontás lézersugaras rácsozással* Búzás Ferenc Nyomdaipari Egyesülés Technológiai Fejlesztési Laboratórium /. RÉSZ Az elektronikus színbontók az 1950-es években jelentek meg Európában. Az angol Crosfield cég a Scanatront, a nyugatnémet Hell cég a Colorgraphot hozta forgalomba. Az elmúlt két évtizedben a színbontókat gyors ütemben fejlesztették, és ma már az elektronikus méretváltoztatás mellett az árnyalatokat elektronikus program alapján lézersugár segítségével bontják rácspontokra. Jelen cikknek nem témája az elektronikus színbontókkal elvégezhető műveletek ismertetése, mivel az egy cikksorozatot igényelne. Bevezetőül - mint történelmi érdekességgel - ismerkedjünk meg az elektronikus színbontás fejlődésének néhány állomásával, amelynek kezdete a második világháború előtti időre nyúlik vissza. Az első kísérletek az amerikai Eastman Kodak cég laboratóriumában kezdődtek és a működőképes kísérleti gép 1939-ben készült el. Az elért eredményekre támaszkodva a kutatást a Spingdale Kutatóintézet folytatta. Az ipari elterjesztést a második világháború kiszélesedése, majd a háború befejezése után kialakult gazdasági helyzet hátráltatta, így az első elektronikus színbontók gyakorlati alkalmazásba vételére csak 1950-ben került sor. Az első gép a TIME és LIFE folyóirat-kiadónál került felállításra Time - Life - Color - Scanner néven. A további elektronikus színbontókat a PDI - Scanner Stúdiókban (Printing Development incorporation) kerültek felállításra és álltak a nyomdák rendelkezésére. Az elektronikus színbontók fejlesztésével párhuzamosan foglalkoztak az elektronikus klisévéső gép fejlesztésével is. A vésőgép prototípusa 1947-ben készült el az amerikai Fairchild cég kutatólaboratóriumában. Európában az 1950-es években jelentek meg az első elektronikus színbontók, amelyek még elektroncsövekkel működtek. A második generációs színbontók 1960-ban, míg a harmadikhoz tartozók 1970-ben jelentek meg a piacon, amelyek az integrált áramkörökön túlmenően magtárolókkal is rendelkeztek és az analóg jeleket digitális jelekké alakították át. Ezeknél a színbontóknál a méretarányváltoztatás elektronikus módszereit alkalmazták. A fejlesztésnek ebben a fázisában nyílt lehetőség arra, hogy az árnyalatoknak rácspontokra bontásából az elektronikától idegen érintkezőrácsot kiiktassák, és helyette a színbontás utolsó fázisába - a levilágítás folyamatába — a lézersugaras elektronikus rácsozást beiktassák. Ezt a módszert jelenleg a nyugatnémet Hell cég a Chromograph DC 300-as és az angol Crosfield cég a Magnascan 460-as gépénél alkalmazza. A lézersugár ipari alkalmazásának területei egyre jobban szélesednek, ezért megragadom az alkalmat, hogy jelen cikk első részében a lézersugár elméletének néhány kérdésével foglalkozzam. Teszem ezt azért is, hogy a szakemberek képet alkothassanak maguknak a működésről, és ennek alapján majd könnyebben eligazodjanak a felhasználás egyre szélesedő területein. A lézersugár megértéséhez okvetlenül szükséges, hogy a fénysugárzással kapcsolatos ismereteinket felfrissítsük, és azokat kiegészítsük a kvantummechanika néhány megállapításával. A cikk korlátozott terjedelme nem teszi lehetővé, hogy minden kérdéssel részletesen foglalkozzunk, ezért bizonyos részleteket el kellett hanyagolni, illetve a könnyebb megértés érdekében egyszerűsítésekhez kellett folyamodni. Ezek azonban a fizikai vagy műszaki tényeket nem hamisították meg. 1. A lézersugár A XX. század első éveiben hatalmas lépést jelentett Max Planck német fizikusnak a Berlini Tudományos Akadémia Fizikai Társulat 1900. december 17-én tartott ülésén tett bejelentése, hogy sikerült megoldani a hőmérsékleti sugárzás elméletében felmerült nehézségek egyikét. Bár elképzelése akkor igen szokatlan és furcsa volt, de mégis ebből a gondolatból nőtt ki az a kvantummechanika, amelyik egy teljesen új világot, a nagyon kicsi atomok, atommagok és elemi részecskék világát nyitotta meg az emberiség számára. Nem sokkal később, 1905-ben a svájci Szabadalmi Hivatalnak egy teljesen ismeretlen tisztviselője, Albert Einstein közzétette elméletét a Physikalische Rundschau folyóiratban a fémek fotoeffektusáról, amellyel Planck feltevését igazolta. A lézersugár elméleti alapjait Einstein ebben a munkájában körvonalazta. A valóságos lézersugárhoz azonban csak az atom felépítéséről nyert pontosabb ismereteket nyújtó hosszadalmas kutatómunka után jutottak el. A „LASER” szó eredetileg a „Light Amplification by Stimulated Emission of Radiation” amerikai kifejezés rövidítése (A magyar nyelvben a LASER rövidítést ettől eltérően lézernek írják.) A lézer rövidítés értelme: a fény felerősítése indukált emisszió útján. Az indukált (vagy stimulált) emisszió elve * A MTESZ-ben 1976. április 13-án megtartott előadás kibővített változata