Magyar Grafika, 1981 (25. évfolyam, 1-6. szám)
1981 / 6. szám
„Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós.. (BESSENYEI) A felvilágosodás a maga eszméinek a terjesztése érdekében, ahogy Európa-szerte mindenütt, hazánkban is erőteljesen támaszkodott a nyomtatott szó propagandisztikus és agitatív erejére. Bessenyei és társai a nemzeti nyelvű irodalom és az önálló hazai s világi szellemű tudomány megteremtését, továbbá a közhasznú ismeretek terjesztését a polgári és nemzeti haladás elengedhetetlen feltételének tartották, s ehhez felhasználták a különböző kiadványfajtákat: a könyveket, a röpiratokat és az időszaki sajtótermékeket egyaránt. Fejlődött a nyomdászat, a könyvkiadás és a könyvkereskedelem, gyarapodott az olvasóközönség, de gyarapodott a kiadványtermés is, s ezen belül megnőtt a világi szellemű és a nemzeti nyelvű munkák száma és aránya. Kedvezett a könyvkultúra általános fejlődésének a felvilágosult abszolutista uralkodók (Mária Terézia uralkodása végén és II. József) sajtópolitikája. Enyhült s szervezetileg is átalakult a korábban nagyon szigorú cenzúra. Mária Terézia a világi művek ellenőrzését kivette a jezsuita cenzorok kezéből, II. József pedig Bécsben központosított cenzúrahivatalt szervezett, amely hivatva volt németesítő törekvéseit is szolgálni, de világi személyek vezetésével működött, s liberálisabban ítélte meg az ország nyomdáiban készített és a külföldről Magyarországra behozott műveket egyaránt. Uralkodása idején a Habsburg-birodalom területén 23 új hírlap és folyóirat indult, köztük a legelső magyar nyelvű időszaki sajtótermékek: 1780-ban Pozsonyban a Magyar Hírmondó című hírlap Rát Mátyás szerkesztésében, 1788-ban pedig Kassán a Magyar Museum című folyóirat Kazinczy Ferenc, Batsányi János és Baróti Szabó Dávid szerkesztésében. II. József utódai újból szigorúbb cenzúrarendelkezéseket vezettek be. Különösen a Martinovics-mozgalom elfojtása után - amelynek a budai Landerernyomda egyik alkalmazottja, Landerer Mihály is vádlottja és 10 évi börtönbüntetésre ítélt áldozata volt a forradalmi káté és más engedély nélküli nyomtatványok előállítása miatt - szigorította meg a cenzúrát I. Ferenc. A felvilágosult politikai, kulturális mozgalmak nyomán fokozódó érdeklődés hatására a cenzori szigor ellenére is jelentékenyen emelkedett a magyarországi nyomdák száma. II. József uralkodása idején (1780-1790) kb. 30 nyomda működött Magyarország és Erdély területén, s számuk az 1820-as évek elejére kb. 50-re emelkedett. Az ország akkori legnagyobb és legteljesítőképesebb nyomdaüzeme a jezsuita rend feloszlatása (1773) után állami tulajdonba került és 1777-ben az egyetemmel és könyvtárával együtt Budára helyezett Egyetemi Nyomda Sághy Ferenc igazgatósága idején (1804-1838) számos haladó kortárs magyar író (pl. Batsányi János, Kazinczy Ferenc, Verseghy Ferenc, Révai Miklós stb.) műveinek a kiadója, de egy ideig (1823-1824) itt készül az új polgári írónemzedék első jelentős orgánuma, a Kisfaludy Károly szerkesztette Aurora című almanach is. Jelentős kiadói tevékenységet folytatott a pesti Trattner-nyomda az ifj. Trattner János Tamás vezetésével. A kor nyomdász kiadói közül ő áldozott legtöbbet a korabeli magyar irodalomért, közreadta például Kazinczy összes műveit 9 kötetben, a Kulcsár István szerkesztette Hazai és Külföldi Tudósításokat és az első jelentős hazai tudományos folyóiratot, a Tudományos Gyűjteményt. A nyomdák mellett a felvilágosodás korában s majd a reformkorban is - 18. századi csekély előzmények után - a 18-19. század fordulóján önállósuló könyvkereskedők folytatnak kiadói tevékenységet. Előfordul még, hogy a szerző maga kénytelen közreadni alkotását; ha tehetősebb egyén, a maga költségén, ha nem, előfizetésgyűjtés révén igyekszik az ehhez szükséges összeget előteremteni, vagy gazdag mecénás fedezi a kiadási költséget. Könyvkultúránk fokozatos polgárosodásának a jele azonban az is, hogy a reformkorhoz közeledve a feudális időszakra jellemző mecenatúrát lassan felváltja a fejlődő olvasóközönségből verbuvált előfizetőkre, illetve vásárlókra alapozott könyvkiadás. „A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma." (SZÉCHENYI ISTVÁN) A nemzeti függetlenség kivívása és a polgári jellegű társadalmi és gazdasági fejlődés megvalósítása volt a reformkori politikai, szociális és művelődési törekvések központi célkitűzése, s e törekvéseket szolgálta a könyvkultúra is a maga eszközeivel. A reformkor vezető politikusai, tudósai és írói (pl. Széchenyi István, Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós, Vörösmarty Mihály, Kölcsey Ferenc, Táncsics Mihály, Petőfi Sándor stb.) a „haza és haladás” érdekében elengedhetetlennek tartották a közműveltség általános fejlesztését, a kiművelt emberfők számának a gyarapítását minden eszközzel, a különböző kiadványok biztosította propagandisztikus és szervezési lehetőségek igénybevételével is. Érdekükben állt te- 60 MAGYAR GRAFIKA