Magyar Hang, 2019. január (2. évfolyam, 1-4. szám)

2019-01-11 / 2. szám

Magyar Hang2019. JANUÁR 11-17. Százhuzonkét év és 164 nap LAKNER DÁVID L­áttunk már számtalan nagy formátumú csalást, olyat vi­szont még nemigen, ami megrengette volna mindazt, ami az emberiségről tudható. Eddig legalábbis bizonyosnak tűnt, hogy a 120 éves életkor elérése több elvi lehetőségnél, konkrét példa tanús­kodik róla. Az 1997-ben 122 éve­sen és 164 naposan elhunyt francia Jeanne Calment stabilan tartja a va­laha volt legidősebb ember pozíci­óját, a közvetlenül utána következő Sarah Knauss „mindössze” 119 évet és 97 napot élt. Az amerikai nő idén két évtizede hunyt el, tehát hiába az átlagéletkor kitolódása, az elmúlt két évtizedben nem találkozhat­tunk e téren kirívó példával. Per­sze a közösségi oldalakon rendre felbukkannak az indiai jógik, akik minimum 135 évesnek tartják ma­gukat, bizonyítani viszont még egy ilyen esetet sem sikerült. Marad­nak azok a szépkorúak, akik élet­évét a Guinness-rekordok könyve vagy a Gerontológiai Kutatócsoport is elismeri. A jelenlegi legidősebb ember a japán Tanaka Kane, aki 1903. január 2-án született, tehát most töltötte a 116-ot. Az év elején a tizedik helyen álló, szintén japán Nakacsi Sigejo február 1-jén éri el a 114-et, tehát azt sem mondhatjuk, hogy az élbolyban mindenki közel állna a 120 betöltéséhez. Szemben a verhetetlen Jeanne Calment-nal, ő 1875. február 21-én született, és 1997. augusztus 4-én halt meg. Vagy mégsem? A rangidős francia nő rekordját az utóbbi hetekben két orosz ku­tató, Valerij Novoszelov és Nyikolaj Zak kérdőjelezte meg. Igaz, kéte­lyek már 2000 környékén is fel­merültek. Akkor Natalja Gavrilova és Leonyid Gavrilov beszéltek arról, hogy a lista első és második helye­zettje közti életkorbeli különbség olyan aránytalanul nagy, hogy ez vitatottá teszi a legelső hitelessé­gét. Láthatjuk, hogy ez 18 év alatt szinte semmit nem változott: a Knauss és Calment közti három év továbbra is rendkívülinek tűnik. Zak és Novoszelov pedig egyene­sen arra jutottak, hogy a nő hihe­tetlen kora mögött valójában egy közel százéves csalás állhat. Esze­▲ Jeanne Calment 20 és 122 évesen. Már ha ő az m­nt Jeanne Calment valójában már 1934-ben, azaz 59 éves korában elhunyt mellhártyagyulladás kö­vetkeztében, helyét viszont lánya, Yvonne vette át. Emögött anyagi ér­dek állhatott, ugyanis ekkoriban 35 százalékos örökösödési adót kellett fizetni a nagyobb vagyontárgyak­ra. Mivel alig valamivel korábban halt meg Jeanne anyja és apósa is, a család úgy dönthetett, hogy az újabb anyagi terhet már nem sze­retné vállalni. Eddig úgy lehetett tudni, hogy 1934-ben Yvonne halt meg, ugyanakkor számos különös körülmény szól ez ellen. A kutatók szerint az időskori Jeanne szemé­nek színe is eltért a fiatalkoritól, továbbá az él­es asszony olyan em­lékeket idézett fel, amelyek jóval inkább a lányáéi lehettek. A szü­lőváros Arles polgármestere, to­vábbá a Calment-ról könyvet író Jean-Marie Robine ugyanakkor ne­vetségesnek tartja az állításokat, és úgy vélik, az idős hölgy korát két­séget kizáróan bizonyították már. A konkrét eset valóságtartal­mától eltekintve arra voltunk kí­váncsiak, mennyire lehetséges ma elérni ezt a rendkívüli kort, illetve esélyes-e, hogy néhány évtizeden belül már több 120 évest köszönt­hessünk. A Debreceni Egyetem professzora, Fábián Gergely arról számolt be megkeresésünkre: a 120 éves kor elérése nem tűnik le­hetetlennek, legalábbis a geneti­kai és biogerontológiai kutatások eredményei erre utalnak. Ez akkor is így van, ha eddig nemigen volt rá konkrét példa, és ha a geneti­kai kutatások alapján ez az életkor nem is lesz nagyon meghaladható. Fábián szerint a várható élet­tartam kitolódását illetően a ta­pasztalatot a statisztikai adatok is kezdik alátámasztani. „Ha példá­ul csak Magyarországot vesszük figyelembe, azt látjuk, hogy míg 1900-ban az átlagos élettartam 36-38 év volt, addig 2000-re ez elérte a 67-75 évet, 2017-re pe­dig a 72-78 évet. Azaz száz év alatt nagyjából 40 évvel nőtt az átlagos élettartam. Ehhez még azt is hozzá kell venni, hogy vannak országok, részben az Unióban, de ilyen Japán vagy Kanada is, ahol ez az érték már elérte a 82-84 évet. Ez a nö­vekedés igaz a világ kevésbé fejlett országaira is, csak esetükben még messze vagyunk a 80 évtől, rá­juk inkább az 58-67 év jellemző, de korábban ez jóval alacsonyabb volt” - fejtette ki a szocioló­gus. Más kérdés, hogy ezt az időt mennyire tudjuk jó egészségben leélni. Az európai országokban a legkedvezőbb helyzet Skandiná­viában és Máltán tapasztalha­tó, ott az idősek átlagosan 71-72 éves korukig egészségben élnek. A legrosszabb a helyzet Szlováki­ában, és érdekes módon Észtor­szágban, nagyjából 52 éves korral. Calment esetében kételyként merült fel az is, hogy rendkívü­li egészségben élt szinte haláláig: demencia nem mutatkozott rajta, segítség nélkül tudott leülni, és izomzata is eltért a hasonló korú asszonyokétól. Amennyiben va­lóban csalás történt, úgy Yvonne 99 éves korában halt meg, ami szintén rendkívüli, de messze van a rekordtól. Ne felejtsünk el inni! Manapság ritka az a kutatás, amely arra a megállapításra jut, hogy az alkohol jó is valamire, nemcsak egész közösségeket a pokolba taszító méreg (és itt nem a sebfertőtlenítésre gondolunk). Pedig úgy tűnik, hogy a kis mennyiségű elfogyasztott szesz bizonyos mértékig védhet a demencia ellen. Ez azért is tűnik tabudöntés­nek, mert a gyerekeket azzal próbálják (kis eséllyel) elriasztani szüleik az alkoholfogyasztástól, hogy az öli az agysejteket. NAGY PÉTER M­ég mielőtt harcos absz­tinenciapárti olvasóink felpaprikázva klaviatúrát ragadnának, sietve tesz­­szük egyértelművé, hogy a túlzott mértékű alkoholfogyasztás pon­tosan annyira mérgező, mint a dohányzás. Számos májbetegség és rák írható a számlájára. Ma­gyarországon 700 milió forintos kár keletkezik évente a kétmillió alkoholista munkaképességének, egészségi állapotának romlásából, amelyet­­ a közhiedelmekkel el­lentétben - messze nem ellensú­lyoznak a szeszeladások után be­szedett jövedéki adók. Szóval nem ajánlatos alkoholt inni­­ sokat semmiképp sem. Ahogy azonban a toxikológia atyja, a XVI. században élt svéd Paracelsus megállapította: „dó­zis teszi a mérget”, vagyis a hatás szempontjából esszenciális jelen­tőségű, hogy mennyit viszünk be szervezetünkbe a kérdéses vegyü­­letből. Vannak mérgek, amelyek már kis dózisban is halálosak, más vegyi anyagok azonban mérsékelt mennyiségben akár ellentétes (te­hát pozitív) hatást is kifejthetnek. Az alkohol megítélése rendkívül ellentmondásos a társadalomban. Miközben a dohányzás a megcáfol­hatatlan tudományos bizonyítékok hatására (jogosan) üldözendő és visszaszorítandó ártalomnak mi­nősül ma már, az italokat a legtöb­ben a kultúra, a történelmi hagyo­mányok szerves részének tekintik. Tájegységek marketingjének fon­tos elemei a helyben készített ita­lok, a vígjátékok részeg szereplőit sem megátalkodott bűnösökként, inkább szeretni való, vicces figura­ként ábrázolják. Ennek ellenére az alkohol egészségügyi hatásait vizsgáló tu­dományos tanulmányok manapság egyre sötétebb képet festenek az ivás ártalmairól. Angliában nem­régiben úgy módosították az alko­holra vonatkozó közegészségügyi ajánlásokat, hogy gyakorlatilag csak az alkohol teljes kerülése mi­nősül biztonságosnak, a legkeve­sebb elfogyasztott szesz is növeli bizonyos betegségek (bár főként viszonylag ritka daganattípusok, például a nyelőcsőrák) kockázatát. Az új minősítés fényében II. Erzsé­bet királynő a maga naponta elfo­gyasztott négy pohár koktéljával már nagyivónak számít. Ilyen előzmények után nem cso­da, hogy mindenki felkapta a fejét a New York-i Rochester Egyetem Az új minősítés fényé­ben I. Erzsébet ki­rálynő a naponta elfo­gyasztott négy pohár koktéljával már nagyi­vónak számít eredményére, miszerint az enyhe alkoholfogyasztás hátráltathatja a demencia, illetve az Alzheimer-kór kialakulását - legalábbis egerek­ben. Ezt már korábban is tudták, hiszen keveset (nagyjából egy korsó sört vagy egy közepes pohár bort) ivók kevésbé vannak kitéve az idő­skori demenciának, mint a teljesen absztinensek, illetve a keményen ivók. Az okról azonban mindeddig fogalmuk sem volt a kutatóknak. A titok nyitja az agy salak­­anyag-eltávolító rendszerének, az úgynevezett glimfatikus rendszer­nek működésében keresendő, leg­alábbis erre utalnak Iben Lundgaard és munkatársainak eredményei, amelyeket az Európai Idegtudo­mányi Társaságok Szövetségének berlini konferenciáján tártak elő­ször a tudományos közvélemény elé. A glimfatikus rendszert hat éve fedezték fel, és afféle csőve­zetékrendszerként kell elképzelni. Folyadékot áramoltat az agysejtek környezetében, és mintegy „át­mossa” a neuronokat, amelyek leadják a folyadékba a salakanya­gaikat, például az Alzheimer-kór kialakulásáért felelősnek tartott béta-amiloid fehérjéket. E fehérjék lerakódva plakkokat képezhetnek az idegsejtekben, amelyek ezáltal nem képesek normális működésre. A Rochester Egyetem kísérle­tében mikroszkóppal kimutatha­tó festékanyagot fecskendeztek a különböző mennyiségű alkohollal kezelt egerek agyába. Fél órával később eltávolították a festéket, és azt vizsgálták, hogy mennyi jutott be belőle a glimfatikus rendszer csövecskéibe (ezáltal azt figyelhet­ték meg, hogy milyen intenzíven végzi a salakanyag-eltakarítást a rendszer). Az eredmények szerint a kevés alkoholt kapott egerek (amelyek­ben annyi szesz volt, mintha egy ember egy korsó sört kapott volna) glimfatikus rendszere 40 száza­lékkal több festéket távolított el, mint a szeszt nem kapott egereké. Mielőtt nagyon örülni kezdenénk, fontos tudni, hogy a sok alkohol hatása pont ellentétes volt: a na­gyon berúgott egerek glimfatikus rendszere 30 százalékkal gyengéb­ben muzsikált az absztinensekénél. A jelenség hátterében rejlő me­chanizmusról még csak találgatni tudnak. Talán az alkohol szívrit­musemelő hatása gyorsítja a folya­dékáramlást a csövecskékben. Persze egy szubsztancia általá­nos megítélésekor minden, egy­más mellett jelentkező, gyakran ellentétes megítélésű hatását is figyelembe kell venni. Ilyen tekin­tetben talán a szesz nem jön jól ki a dologból (a sok negatív hatást nem kompenzálhatja a kevés jó), de e kérdést nem e cikk fogja eldönteni. 99 MAGAZIN 23

Next