Magyar Hang, 2019. január (2. évfolyam, 1-4. szám)
2019-01-11 / 2. szám
Magyar Hang2019. JANUÁR 11-17. Százhuzonkét év és 164 nap LAKNER DÁVID Láttunk már számtalan nagy formátumú csalást, olyat viszont még nemigen, ami megrengette volna mindazt, ami az emberiségről tudható. Eddig legalábbis bizonyosnak tűnt, hogy a 120 éves életkor elérése több elvi lehetőségnél, konkrét példa tanúskodik róla. Az 1997-ben 122 évesen és 164 naposan elhunyt francia Jeanne Calment stabilan tartja a valaha volt legidősebb ember pozícióját, a közvetlenül utána következő Sarah Knauss „mindössze” 119 évet és 97 napot élt. Az amerikai nő idén két évtizede hunyt el, tehát hiába az átlagéletkor kitolódása, az elmúlt két évtizedben nem találkozhattunk e téren kirívó példával. Persze a közösségi oldalakon rendre felbukkannak az indiai jógik, akik minimum 135 évesnek tartják magukat, bizonyítani viszont még egy ilyen esetet sem sikerült. Maradnak azok a szépkorúak, akik életévét a Guinness-rekordok könyve vagy a Gerontológiai Kutatócsoport is elismeri. A jelenlegi legidősebb ember a japán Tanaka Kane, aki 1903. január 2-án született, tehát most töltötte a 116-ot. Az év elején a tizedik helyen álló, szintén japán Nakacsi Sigejo február 1-jén éri el a 114-et, tehát azt sem mondhatjuk, hogy az élbolyban mindenki közel állna a 120 betöltéséhez. Szemben a verhetetlen Jeanne Calment-nal, ő 1875. február 21-én született, és 1997. augusztus 4-én halt meg. Vagy mégsem? A rangidős francia nő rekordját az utóbbi hetekben két orosz kutató, Valerij Novoszelov és Nyikolaj Zak kérdőjelezte meg. Igaz, kételyek már 2000 környékén is felmerültek. Akkor Natalja Gavrilova és Leonyid Gavrilov beszéltek arról, hogy a lista első és második helyezettje közti életkorbeli különbség olyan aránytalanul nagy, hogy ez vitatottá teszi a legelső hitelességét. Láthatjuk, hogy ez 18 év alatt szinte semmit nem változott: a Knauss és Calment közti három év továbbra is rendkívülinek tűnik. Zak és Novoszelov pedig egyenesen arra jutottak, hogy a nő hihetetlen kora mögött valójában egy közel százéves csalás állhat. Esze▲ Jeanne Calment 20 és 122 évesen. Már ha ő az mnt Jeanne Calment valójában már 1934-ben, azaz 59 éves korában elhunyt mellhártyagyulladás következtében, helyét viszont lánya, Yvonne vette át. Emögött anyagi érdek állhatott, ugyanis ekkoriban 35 százalékos örökösödési adót kellett fizetni a nagyobb vagyontárgyakra. Mivel alig valamivel korábban halt meg Jeanne anyja és apósa is, a család úgy dönthetett, hogy az újabb anyagi terhet már nem szeretné vállalni. Eddig úgy lehetett tudni, hogy 1934-ben Yvonne halt meg, ugyanakkor számos különös körülmény szól ez ellen. A kutatók szerint az időskori Jeanne szemének színe is eltért a fiatalkoritól, továbbá az éles asszony olyan emlékeket idézett fel, amelyek jóval inkább a lányáéi lehettek. A szülőváros Arles polgármestere, továbbá a Calment-ról könyvet író Jean-Marie Robine ugyanakkor nevetségesnek tartja az állításokat, és úgy vélik, az idős hölgy korát kétséget kizáróan bizonyították már. A konkrét eset valóságtartalmától eltekintve arra voltunk kíváncsiak, mennyire lehetséges ma elérni ezt a rendkívüli kort, illetve esélyes-e, hogy néhány évtizeden belül már több 120 évest köszönthessünk. A Debreceni Egyetem professzora, Fábián Gergely arról számolt be megkeresésünkre: a 120 éves kor elérése nem tűnik lehetetlennek, legalábbis a genetikai és biogerontológiai kutatások eredményei erre utalnak. Ez akkor is így van, ha eddig nemigen volt rá konkrét példa, és ha a genetikai kutatások alapján ez az életkor nem is lesz nagyon meghaladható. Fábián szerint a várható élettartam kitolódását illetően a tapasztalatot a statisztikai adatok is kezdik alátámasztani. „Ha például csak Magyarországot vesszük figyelembe, azt látjuk, hogy míg 1900-ban az átlagos élettartam 36-38 év volt, addig 2000-re ez elérte a 67-75 évet, 2017-re pedig a 72-78 évet. Azaz száz év alatt nagyjából 40 évvel nőtt az átlagos élettartam. Ehhez még azt is hozzá kell venni, hogy vannak országok, részben az Unióban, de ilyen Japán vagy Kanada is, ahol ez az érték már elérte a 82-84 évet. Ez a növekedés igaz a világ kevésbé fejlett országaira is, csak esetükben még messze vagyunk a 80 évtől, rájuk inkább az 58-67 év jellemző, de korábban ez jóval alacsonyabb volt” - fejtette ki a szociológus. Más kérdés, hogy ezt az időt mennyire tudjuk jó egészségben leélni. Az európai országokban a legkedvezőbb helyzet Skandináviában és Máltán tapasztalható, ott az idősek átlagosan 71-72 éves korukig egészségben élnek. A legrosszabb a helyzet Szlovákiában, és érdekes módon Észtországban, nagyjából 52 éves korral. Calment esetében kételyként merült fel az is, hogy rendkívüli egészségben élt szinte haláláig: demencia nem mutatkozott rajta, segítség nélkül tudott leülni, és izomzata is eltért a hasonló korú asszonyokétól. Amennyiben valóban csalás történt, úgy Yvonne 99 éves korában halt meg, ami szintén rendkívüli, de messze van a rekordtól. Ne felejtsünk el inni! Manapság ritka az a kutatás, amely arra a megállapításra jut, hogy az alkohol jó is valamire, nemcsak egész közösségeket a pokolba taszító méreg (és itt nem a sebfertőtlenítésre gondolunk). Pedig úgy tűnik, hogy a kis mennyiségű elfogyasztott szesz bizonyos mértékig védhet a demencia ellen. Ez azért is tűnik tabudöntésnek, mert a gyerekeket azzal próbálják (kis eséllyel) elriasztani szüleik az alkoholfogyasztástól, hogy az öli az agysejteket. NAGY PÉTER Még mielőtt harcos absztinenciapárti olvasóink felpaprikázva klaviatúrát ragadnának, sietve teszszük egyértelművé, hogy a túlzott mértékű alkoholfogyasztás pontosan annyira mérgező, mint a dohányzás. Számos májbetegség és rák írható a számlájára. Magyarországon 700 milió forintos kár keletkezik évente a kétmillió alkoholista munkaképességének, egészségi állapotának romlásából, amelyet a közhiedelmekkel ellentétben - messze nem ellensúlyoznak a szeszeladások után beszedett jövedéki adók. Szóval nem ajánlatos alkoholt inni sokat semmiképp sem. Ahogy azonban a toxikológia atyja, a XVI. században élt svéd Paracelsus megállapította: „dózis teszi a mérget”, vagyis a hatás szempontjából esszenciális jelentőségű, hogy mennyit viszünk be szervezetünkbe a kérdéses vegyületből. Vannak mérgek, amelyek már kis dózisban is halálosak, más vegyi anyagok azonban mérsékelt mennyiségben akár ellentétes (tehát pozitív) hatást is kifejthetnek. Az alkohol megítélése rendkívül ellentmondásos a társadalomban. Miközben a dohányzás a megcáfolhatatlan tudományos bizonyítékok hatására (jogosan) üldözendő és visszaszorítandó ártalomnak minősül ma már, az italokat a legtöbben a kultúra, a történelmi hagyományok szerves részének tekintik. Tájegységek marketingjének fontos elemei a helyben készített italok, a vígjátékok részeg szereplőit sem megátalkodott bűnösökként, inkább szeretni való, vicces figuraként ábrázolják. Ennek ellenére az alkohol egészségügyi hatásait vizsgáló tudományos tanulmányok manapság egyre sötétebb képet festenek az ivás ártalmairól. Angliában nemrégiben úgy módosították az alkoholra vonatkozó közegészségügyi ajánlásokat, hogy gyakorlatilag csak az alkohol teljes kerülése minősül biztonságosnak, a legkevesebb elfogyasztott szesz is növeli bizonyos betegségek (bár főként viszonylag ritka daganattípusok, például a nyelőcsőrák) kockázatát. Az új minősítés fényében II. Erzsébet királynő a maga naponta elfogyasztott négy pohár koktéljával már nagyivónak számít. Ilyen előzmények után nem csoda, hogy mindenki felkapta a fejét a New York-i Rochester Egyetem Az új minősítés fényében I. Erzsébet királynő a naponta elfogyasztott négy pohár koktéljával már nagyivónak számít eredményére, miszerint az enyhe alkoholfogyasztás hátráltathatja a demencia, illetve az Alzheimer-kór kialakulását - legalábbis egerekben. Ezt már korábban is tudták, hiszen keveset (nagyjából egy korsó sört vagy egy közepes pohár bort) ivók kevésbé vannak kitéve az időskori demenciának, mint a teljesen absztinensek, illetve a keményen ivók. Az okról azonban mindeddig fogalmuk sem volt a kutatóknak. A titok nyitja az agy salakanyag-eltávolító rendszerének, az úgynevezett glimfatikus rendszernek működésében keresendő, legalábbis erre utalnak Iben Lundgaard és munkatársainak eredményei, amelyeket az Európai Idegtudományi Társaságok Szövetségének berlini konferenciáján tártak először a tudományos közvélemény elé. A glimfatikus rendszert hat éve fedezték fel, és afféle csővezetékrendszerként kell elképzelni. Folyadékot áramoltat az agysejtek környezetében, és mintegy „átmossa” a neuronokat, amelyek leadják a folyadékba a salakanyagaikat, például az Alzheimer-kór kialakulásáért felelősnek tartott béta-amiloid fehérjéket. E fehérjék lerakódva plakkokat képezhetnek az idegsejtekben, amelyek ezáltal nem képesek normális működésre. A Rochester Egyetem kísérletében mikroszkóppal kimutatható festékanyagot fecskendeztek a különböző mennyiségű alkohollal kezelt egerek agyába. Fél órával később eltávolították a festéket, és azt vizsgálták, hogy mennyi jutott be belőle a glimfatikus rendszer csövecskéibe (ezáltal azt figyelhették meg, hogy milyen intenzíven végzi a salakanyag-eltakarítást a rendszer). Az eredmények szerint a kevés alkoholt kapott egerek (amelyekben annyi szesz volt, mintha egy ember egy korsó sört kapott volna) glimfatikus rendszere 40 százalékkal több festéket távolított el, mint a szeszt nem kapott egereké. Mielőtt nagyon örülni kezdenénk, fontos tudni, hogy a sok alkohol hatása pont ellentétes volt: a nagyon berúgott egerek glimfatikus rendszere 30 százalékkal gyengébben muzsikált az absztinensekénél. A jelenség hátterében rejlő mechanizmusról még csak találgatni tudnak. Talán az alkohol szívritmusemelő hatása gyorsítja a folyadékáramlást a csövecskékben. Persze egy szubsztancia általános megítélésekor minden, egymás mellett jelentkező, gyakran ellentétes megítélésű hatását is figyelembe kell venni. Ilyen tekintetben talán a szesz nem jön jól ki a dologból (a sok negatív hatást nem kompenzálhatja a kevés jó), de e kérdést nem e cikk fogja eldönteni. 99 MAGAZIN 23