Magyar Hang, 2019. november (2. évfolyam, 44-48. szám)

2019-11-15 / 46. szám

8 PUBLICISZTIKA Puzsér Róbert A­mikor a gyorskölcsönök hirdetései elözönlik a reklámblokkokat, érez­hető, hogy a válság már az ajtón dörömböl. A profitmaxi­malizálás logikája felülírja a józan értelmet és az elemi erkölcsöt, oly mértékű fogyasztásba hajszol­ja a társadalmakat, amelyre vég­képp nincs fedezet. A gyorskölcsön olyan „termék”, mint a fékmente­sen árusított autó vagy az adago­lási leírás nélküli gyógyszer, szinte garantálja a katasztrófát. Az egyet­len kérdés, hogy az ügyfél gyorsan meghal-e, vagy marad-e még esé­lye a nulláról, esetleg annál is mé­lyebbről újrakezdeni az életét. Aki megtekinti a legagresszívabb jelenleg futó kampányt, amelynek hirdetései úgy zúdulnak a keres­kedelmi tévécsatornákból, mintha nem lenne holnap, az azzal szem­besül, hogy a marketingkreatívok egyetlen pillanatig sem próbálnak megbízhatóságot, korrektséget vagy eleganciát sugározni. Néhány évtizede még a pénzügyi szolgál­tatások általánosan érvényesített szabálya volt, hogy a pénz, a hitel, a megélhetés komolyságot követel, így a marketingesek ennek szelle­mében fazonírozták a reklámkam­pányokat. Még ma is létezik ez az iskola: az elegáns, felső kategóriás autókat és a banki szolgáltatások zömét továbbra is így pozícionálják - mert ugyan mennyire volnának hatékonyak azok a gyógyszerrek­lámok, amelyek viccet csinálnak a betegségekből, könnyed humor­ral viszonyulnak az érszűkülethez meg az impotenciához? A Cofidis Magyarország nevű uzsoraháznak a Szeszélyes Évsza­kok legkínosabb pillanatait idéző gyorskölcsön-hirdetésében - ahol a pénztermő fa abszurditása áll párhuzamban az uzsorahitele­ket folyósító cég kihagyhatatlan ajánlatával­­ a reklámot gyártó „kreatívok” egyszerre játszanak a legprimitívebb humor és a leggát­lástalanabb hazugságok húrjain. Szégyenteljes, ahogy reklámfilm­jükben a magyar parasztokat olyan milliárdosokká teszik, akik természetesen képtelenek élni a vagyon adta lehetőségekkel. Lám, a bugris parasztja ugyanazt csi­nálja, amit a meggazdagodása előtt: pálinkát főz és kártyázik­­ csak milliárdokból. Ez volna a humor. A hazugság a hirdetés vé­gén hangzik el: „pénzfák nem te­remnek”­­ pedig dehogynem. Épp az ország szeme láttára ültetik el: épp ezekkel a reklámokkal szok­tatják rá a társadalmat arra, hogy a fogyasztási hitel és az azzal járó adósrabszolgaság természetes. A fák persze egyedül az uzsorá­soknak teremnek vagyont - az ügyfeleknek csakis nyomorúságot. Mit jelent a „gyorskölcsön” fogalma? Jár neked az egzotikus nyaralás meg a nagyobb képernyős tévékészülék - hisz megérdem­­led. Nem tudod kitermelni az árát? Nem is kell, mi odaadjuk neked a pénzt itt és most. Már mehetsz is, megveheted és élvezheted. Hidd el, hogy ez jár neked! Fizesd visz­­sza nekünk az árát harmincszor a teljes további életedben! Mi kész­séggel tönkreteszünk, és ezt nagy­szerű lehetőségnek hazudjuk úgy, hogy közben még jól is szórakozol Meggyőződésem, hogy csakis a reklámok átfogó tilalma a járható út a túlfogyasztással szemben - ez volna az egyetlen hatékony módja annak, hogy az emberek szorongását, diszkomfort érzetét és a mentális betegségek terjedését valamelyest csökkenteni lehessen azon, hogy mennyire hülye vagy. Senki nem véd meg - ez a vadke­let. Az államot lobbistáink már ki­vásárolták mögüled, a politikusok többé nem neked, hanem nekünk felelnek - őket is érdekeltté tet­tük abban, hogy tönkremenj. Senki nem nyúl utánad, amikor az utca kövére zuhansz. Mi, uzsorások gazdagok vagyunk, és még gaz­dagabbak akarunk lenni - ennek pedig az az ára, hogy te elveszítsd mindened. Igazán megértheted, hogy mi megfizetjük ezt az árat a te sorsoddal. Te is ezt tennéd a he­lyünkben - mi tudjuk: a magunk helyében vagyunk, és ezt tesszük. „Adósságrendező hitel” - ezt a ki­fejezést is érdemes ízlelgetni egy kicsit. Hogyan kell eladósodást eladósodással rendezni? Tartozol? Rendezd, és tartozz nekünk - ha lehet, még rosszabb feltételek­kel! Mi az életed felszámolásában megbízható partnereid leszünk, készséggel zsigerelünk téged, míg az aluljáróba nem költözöl - ránk bízhatod, ez a szakmánk. Az, hogy a marketingesek az uzsorások halálcsapdáját Ihos Jó­zsef humorába csomagolták, nyil­vánvalóvá teszi, hogy a társadalom legkevésbé tájékozott, legkiszol­gáltatottabb csoportjait célozzák. Nem tesznek úgy, mintha ez ko­moly üzlet, felelősségteljes köte­lezettség volna, ehelyett infantili­­zálják az aktust, hisz egy kicsit is értelmes és képzett ember számára az uzsora, a szemérmetlen mértékű kamat, a kölcsönből kölcsönbe ver­gődő, pénzügyileg tudatlan ember cseppet sem vicces - viszont an­nál jövedelmezőbb. Alig több mint tíz év telt el a legutóbbi hitelválság óta, s ahelyett, hogy a hazai elit szembenézne és a társadalmat is szembesítené annak tanulságaival, a reklámszakma máris gőzerővel dolgozik azon, hogy a magyarok még a krízis emlékét is elfelejtsék. A korszerűtlen és pénzhiányos ok­tatási rendszerrel óriásplakátok, kereskedelmi tévék és rádiók hir­detései állnak szemben. Meggyőződésem, hogy csakis a reklámok átfogó tilalma a járható út a túlfogyasztással szemben - ez volna az egyetlen hatékony mód­ja annak, hogy az emberek szo­rongását, diszkomfortérzetét és a mentális betegségek terjedését valamelyest csökkenteni lehes­sen. A politikai hirdetések tilalma vezetheti vissza a társadalmakat a demokratikus vitákhoz, a pártszu­verenitástól a népszuverenitáshoz. A céges hirdetések tilalma vethet gátat az emberi tudat üzleti célú felparcellázásának és gyarmatosí­tásának. Ez ma még bizonyára túl merész álom, amely túl sok érde­ket sért, a társadalmak immun­­rendszere pedig túl erőtlen - még­is úgy hiszem, hogy egy nap ez lesz a fenntartható kapitalizmus első lépése: visszatérés a piac fogalmá­nak eredeti jelentéséhez, ahol ter­mékek és szolgáltatások a maguk ára és minősége, s nem hirdetéseik hazugságainak vonzereje által ver­sengenek. Bármilyen távol is le­gyen azonban a reklámmentesség napja, az általános hiszékenység és pénzügyi képzetlenség profit­tá formálását, emberek millióinak módszeres tönkretételét addig is tiltani kell. Persze csak ha emberek vagyunk, és nem vadak - ha tár­sadalmakat alkotunk, és nem for­­mátlanul hömpölygő tömeget. Az uzsora humora Dévényi István E­ljött a ti időtök - mond­ja féltávoli ismerősöm a késő Kádár-kor tanács­elnökeinek demokratás­­kodó odahajlásával az aurámba ékelődve, hogy túl közelről látom az arcára hazudott, vállon vere­­getős, cinikus vigyort, miszerint mostantól minekünk (kinek is?) lesz aratás, tudja ő, hogy megy ez, egyszer fent, egyszer lent, de megérte kiböjtölni, mert minden hét szűk esztendő után megérke­zik a Kánaán. Ó, hogy mennyire rühellem ezt az ócska cselédmentalitást! Tény­leg soha, de soha nem mászunk már ki belőle? És itt most hetyke pontokba szedett, „a független polgári új­ságírás feladata a NER utáni po­litikai átrendeződésben” prog­ramnyilatkozat következhetne, de nem fog, egyrészt, mert ki vagyok én, hogy ilyeneket írogas­sak, másrészt, mert épp ugyanaz, mint eddig, harmadrészt pedig, mert hozzáfogni sem volna ked­vem. Elvitte a közösségi média közösségi része. Már megint. Tu­ A középen levés gyönyörűségéről nem­ tudom, de ez van, képtelen vagyok lejönni a szerről. Nos, az történik éppen, hogy lassan kiderülget: azon kívül, hogy a NER korántsem a létező vi­lágok legjobbika, kevés dologban értünk egyet. Ami lehetne akár a nemzetért való demokratikus aggódás leggyönyörűbb ünnepe, hogy lám, mennyifélék vagyunk, és mégis, csak az bonyolult. Ma­­cerás. El kéne fogadni a másik igazságát. Belegondolni, hogy ő miért látja másként. És­­ hoppá, vigyáztam, veszélyes dolgok kö­vetkeznek - megfontolni, hogy miben lehet igaza. Mondom, mi van. Majdnem azt írtam, hogy mi mindannyian, de mivel ez mégsem szerkesztősé­gi cikk, inkább a magam nevében (legfeljebb a főszerkesztő majd ideírja megjelenés előtt, hogy nyu­godtan lehetett volna mi), szóval mélységesen kiakadtam, hogy a NER-kényszerű összefogásban lendületet vett baloldal szinte azonnal rehabilitálta Draskovics Ti­bort és Atkári Jánost, és van még jó pár, a dicstelen múlt ködéből elő­­sejlő figura, akinek nehéz örülni. Meg is írtam. Meg is kaptam a ma­gamét, hogy az urak micsoda kivá­ló szakemberek, és persze, amikor a Fidesz nevez ki ezt-azt ide-oda, az nem baj, meg egyébként nekik is kell élniük valamiből, plusz a legjobb csavar: véget kell vetni an­nak a fideszes gyakorlatnak, hogy bárki politikai okokból ne kaphas­son funkciót. Ja, és ne verjem már szét az összefogást, nyilván. Értem én, komolyan. Nem bosszú ez, szó sincs róla, még csak elégtételvétel sem, ha meg kéne fogalmazni, talán így mu­tatna sokak friss közéleti lelkiál­lapota: „Ha nekik bármit szabad, nekünk miért ne, hát nem ez­ az egyensúly?”. Hát nem. Furcsamód akkor len­ne egyensúly, ha a szélsőségesen Fideszbe kilengett inga megállna középen moccanástalan. Ezért ir­galmatlanul fontosak a szimboli­kus ügyek, a kinevezések, a nem lemondások, a szerződések, a po­zícióosztások. Ha ez a hajó elmegy, jó darabig nem tér vissza. Amiben nem az a baj, hogy akkor majd el­tűnik az MSZP, és kiszorul Gyur­­csány, hanem hogy újból, sokad­­szorra, örökkön örökké megkapja a nép a fájdalmas leckét: ezek mind ugyanazok. Nincs különbség. Ha pedig nincs különbség, mi értelme van váltogatni köztük? Nos, ez a demokrácia valódi halála. Hatalmas tét, ugye? Kicsit na­gyobb, mint hogy a régi, jó ká­derek újból nyeregbe kerülnek-e vagy sem. Legalábbis innen, kö­zépről nézve. Jut eszembe, vagy szebben, utóirat: Czeglédy Csaba ripsz­­ropsz megbízásairól sem feled­keztem ám meg. Olyat penderí-Értem én, komolyan. Nem bosszú ez, szó sincs róla, még csak elégtételvétel sem tettem róla a Facebookon, hogy az érintett személyesen adott hangot szomorúságának, de a legjobb, ha ideteszem a beszélgetésünket: „Czeglédy Csaba, nem csodál­koznál ezen, ha ismernél. Főleg az ezen a területen való munkámat Szombathelyen. De hát mit érde­kelnek téged a tények... Én, bocsánat, ez most nagyon keményen fog hangzani, és ha nekem írnának ilyet, én se lennék boldog tőle, de ez úgymond nem rólad szól. Arról szól, hogy van egy nagy nehezen összetákolt el­lenzéki összefogás, aminek a leg­fontosabb feladata az lenne, hogy a gyakorlati működésével és a szim­bolikus intézkedéseivel is azt mu­tassa: lehet a NER-nél korrektebb a közélet. Ehhez képest néhány nap alatt sikerült lerombolniuk egy rakás ember ellenzékbe vetett hitét, és ebben a te neved is ben­ne van. Ha az összes vád alól fel­mentett volna valamennyi bíróság, még akkor is csínján kellene bánni egy ilyen villámgyors szerződés­sel ott, az ellenzéki oldalon, mert csupán leheletvékonyságú bizalmi háló veszi körül az együttműkö­dést. Ha kiveszed magad az egyen­letből (nyilván nem nagyon lehet, de ha mégis), akkor politikusként szerintem te is hasonlót gondolnál. Czeglédy Csaba: ez egy korrekt vélemény, tiszteletben tartom.” Úgyhogy bajban vagyok, nem lettem elküldve a francba, ami egyértelműen gyurcsányista el­hajlás. Pedig ne etesd a trolit. 2019. NOVEMBER 15-21. Magyar Hang

Next