Magyar Hang, 2023. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)
2023-07-21 / 29. szám
Magyar Hang 2023. JÚLIUS 21-27. MAGAZIN • INTERJÚ 23 Nem fenyeget ilyen veszély, de ha megtörténne, elolvasnám a forgatókönyvet mindenképpen. Ha látok benne fantáziát, és esélyt az alkotói autonómiára, természetesen elgondolkoznék. Nem zárkózom el, de kicsi az esély arra, hogy egy forgatókönyv nekem tetsszen. Az is lehet, hogy teljesen átírnám a saját szájízem szerint, amit bizonyára a producer nem venne jó néven. Ettől még nem érdemes olyanokat mondani, hogy „semmit”, „soha” vagy „mindig”. Mennyire fenntartható alternatíva, hogy az állami támogatási rendszeren kívül készüljenek filmek? - Örömteli, hogy vannak ilyenek, de szerintem alapvetően periferikus, elzárt eseményekről van szó. Nem vagyok optimista, nem látom reálisnak, hogy kisarjad majd egy virágzó, államtól független filmes szcéna. Egyrészt nem mindenkinek vannak olyan ötletei, amelyeket le lehet forgatni kevés pénzből, másrészt nem mindenkinek van meg az a céges háttere, ami ezt lehetővé teszi. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell mindent megpróbálni és csinálni bárhogyan, amíg lehet. - Külföldi produkcióban nem gondolkozik? - Igen, felmerült az ötlet, de azért ez sem nem olyan egyszerű. Talán Enyedi Ildikónak sikerül, aki nemzetközileg is széles körben ismert sztárrendező, de az ő helyzete kivételes, egy-két hozzá mérhetően elismert magyar rendezőn kívül a többieknek ez sötét, átláthatatlan bozótos. Ez azért van így, mert nemzeti filmkultúrák vannak Európában, mindenhol más a kontextus, mások a kulturális sajátosságok, és ezek elég zárt rendszereknek tűnnek, Amerika meg egy még bonyolultabb világ. Ha azt mondanád egy magyar költőnek, hogy holnaptól írjon franciául verseket, az sem menne olyan egyszerűen. Ettől függetlenül próbálkozni kell minden úton, menni kell a bozótban előre. - Van olyan filmes, aki elmegy színházba rendezni, más könyvet ír. Akadnak önnél is mellékprojektek? -A Vígszínháznak írunk egy előadást Bíró Bence barátommal Petőfi életéről a halála után, az ál-Petőfik jelenségéről. Csomóan Petőfinek adták ki magukat a szabadságharc után, a nők vagy az élelem miatt. Nagyon sokféle szála van ennek, ott van például a Bajkál-tó partján talált női koponya, aki egyesek szerint Petőfi Sándor volt valaha. Ha összejön, akkor másfél év múlva lesz bemutatható. Nagyon hálás vagyok, hogy írhatunk. -De a színház sem életbiztosítás. - Alapvetően nagyon gyenge állapotban van a magyar színház. Az előadások jelentős része alacsony színvonalú. Amióta huszonéves koromban elkezdtem sűrűbben színházba járni, azóta zuhant mindennek a minősége. Sötéten látom a helyzetet. Független társulatok szűnhetnek meg, kőszínházak szegényednek el, ezáltal emberi sorsok mennek tönkre. A sajtóban legtöbbször a politikáról és a művészeti kérdésekről van szó, de én ennek az egész folyamatnak az emberi oldalát látom a legszomorúbbnak, akár a színház, akár a film tekintetében. Egy színházi vagy filmművészettel foglalkozó alkotó évtizedekig erre tette fel az életét, aztán egyszer csak kirántják alóla a talajt, azt mondják, nincs rád szükség. Ez pszichésen, mentálisan nagyon megterhelő. Látom magam körül az eltört vagy eltérőben lévő sorsokat. Van, aki az alkohol felé fordult kilátástalanságában, mások depressziósak lettek, gyógyszert kell szedniük, családok rendülnek meg. Nagyon fájdalmas, ha nem csinálhatod azt, amit szeretsz, amiben hiszel. Pethő Tibor Az emlékezés sohasem egyenes vonalú, „természete nem olyan, hogy szépen tagolt mondatokban emlékezünk, hanem a féltudat ismeretlen vonzástörvényei szerint alakul, emlékek csúsznak egymásra, szavak és félmondatok fonódnak össze”. A hazai közönség nagy többsége Lator László nevét hallva (az idézet Kelevéz Ágnesnek adott interjújából való) az emlékező emberre asszociál, aki kivételes műveltséggel és rendkívül élvezetesen beszél akár a televízióban, a Lyukasórában író- és költőtársakról, Weöres Sándorról, Pilinszkyről, az Európa kiadó szerkesztőjeként szerzett tapasztalatokról, kultúrhistóriai érdekességekről akár egy-egy vers születéséről. Pedig Lator László elsősorban költő volt, mégpedig az Eötvös collegiumi társ, Fodor András diákköri naplójának szavait kölcsönvéve „költő a javából!” ígéretesen induló pályáját a politika törte kis híján keresztbe. Szintén Fodor András naplójában olvashatjuk, hogyan zárták ki az Eötvös Collegiumból, mert a kollégistáknak rendezett „népgyűlésen” nem követelte Rajk László felakasztását. Egy ideig műfordítói munkát sem kaphatott, Fodor András vagy Kormos István nevén fordított. Már hosszú évek óta az Európa Könyvkiadónál dolgozott, amikor 1969-ben az első kötete napvilágot láthatott. Hatalmas mesterségbeli tudását utóbb az egyetemi katedrán is kamatoztathatta. Ahogy a Literának öt évvel ezelőtt adott interjúban felidézte, „úgy kezdődött, hogy a kiadóban nagyon sok fiatal fordítójelölttel, versfordítóval foglalkoztam, [...] aztán a világirodalmi tanszékén azt gondolták, miért nem csinálom én ezt az egyetemen is. Fordító-, azaz műfordító-szemináriumként indult, de aztán nem azt csináltam belőle, hanem olyan stílusgyakorlatot, amilyet Négyesy hajdan csinált. Ott szokhatták meg akkori tanítványaim, hogy meg lehet mondani a legnyersebben is, hogy mi jó, mi nem jó, ezt a szabadságot ott alakítottam ki, adtam tovább a hallgatóimnak is”. Tanítványai közé tartozott Ferencz Győző, „Mozdulatlan vihar” Lator László halálára Tóth Krisztina, Szabó T. Anna, Lackfi János. A szemináriumon Szabó T. Anna visszaemlékezése szerint „Lator a költői mesterségről beszélt, soha nem magáról, de mindent, amit mondott, égetően személyesnek és fontosnak éreztünk. Számára a vers nemcsak megformált szöveg - persze az is, hiszen lehet és szabad játszani vele -, de tétje van, »a Létezés egyetlen ősképletét akarja fölírni a halál fekete táblájára«, ahogyan Domokos Mátyás jellemezte.” A létezés ősképlete - tanúskodik erről maga Lator is - töredékeiben ha megragadható: az „égi jel / a zsugorodó létre nem felel”, de „rabul ejt az embertelen űr” (Zugliget). A „halál fekete táblájára” felírt sorokban ugyanakkor szikár, megkapó tömörséggel érinti a létezés alapjait: „okádja konokul jeltelen / teremtményeit itt valami katlan, / egyszerre van s együtt minden jelen” (Az áthevült bádogtető alatt). A mindenség lényege pedig talán annyi, „hogy egy alantas léthez idomulva / a föld homályos tisztítótüzében/ egy isten konok kényszerére újra / öntudatlan feltámadásra égjen.” (Nem a halál). „Mozdulatlan vihar” - olvashatjuk több versében. „Hús-szirmain halvány ereivel, / forró bibéjével, porzóival / mozdulatlan vihar: / egy valószínűtlen virágkehely” - szerepel A kertben - ahogy Szabó T. Anna mondja - a megújuló teremtés győzelmeként, egyben pedig nyilván az alkotás metaforájaként. Másutt egyértelműbb: „A kopár szerkezet, a váz - / de körein éteri áram, / vakító ívfény-ragyogás / forr mozdulatlan viharával” (Fehér-izzáson szénsötét). Eltérő szóhasználattal, ám ott van a mozdulatlan vihar a Már látod-ban („Ó, ez a csend, ez a forró/ templom a mozgást érzi magában”) és a Holtágban is: „A tüskebozót alvadt viharában / egy képtelenül fénylő égdarab / örvénye édes szőlőhéj-sötétben.” A Holtágról egykor hosszabban is írt a Holmiban: „Azt szerettem volna, ha, innen kezdve, egymást erősítve, egyszerre volna benne a versben a valamennyi érzékünket magára vonó matéria és az, amit az anyag természetéről sejtünk, tudunk, képzelünk. Valami földhözragadt transzcendencia.” A földhözragadt transzcendencia és a mozdulatlan vihar közti közeli rokonságot nehéz lenne nem észrevenni. „Behúzott fékkel felpörgetett motor”, mondta Tellér Gyula szociológus, műfordító arra utalva, hogy Lator az elemi erőket ellentéteikkel ellenpontozza. A létezés ősképletének keresésén túl mást is sejthetünk a mozdulatlan vihar mögött. Lator László szinte élete végéig dolgozott versein, utolsó, 2007-es gyűjteményes kötetébe, Az egyetlen lehetőségbe pedig csak azokat vette fel, amelyeket időtállónak talált. Arra törekedett, nyilatkozta egyszer, hogy csupán az jelenjen meg, amiről tényleg úgy véli, jó. „Ehhez járul még, hogy nem írok könnyen, néha szoktam töredékeket feljegyezni, de nem ez a jellemző. Goethe szavával élve azt vallom én is, hogy »a vers szorgalom«, kínlódni kell, csinálni, mint az asztalosnak az asztalt. Szerintem nem kell mindent megírni, a költészet a legfontosabb dolgok kifejezésére való, természetesen ezek a legelemibb, legalapvetőbb dolgok” - nyilatkozta a Literának. A mozdulatlan vihar lényegi vonása Payer Imre költő szerint, hogy az életműben a „hirtelen lökéseket” rendre apályos évek váltják, amikor akár a teljes elhallgatás veszélye fenyeget. A mozdulatlan vihar jelensége azt a benyomást keltheti, „mintha egy közvetetten megszemélyesített lírai én olyan misztikus megvilágosodásait olvasnám, amelyek élete folyamán kegyelemként érték, s amelyek között hosszú, néma esztendők teltek el”. Lator László költészete szemléletileg és poétikailag a nyugatos és újholdas lírahagyományt követi. Ahogy Payernél olvashatjuk, Lator már életében klasszikussá vált, „biztos befutó a szépirodalom végtelen, soha le nem zárható versenyén”. „Lator valamit zár. Méltóképpen. Mondjam azt, ki teljesít?” - ezt már Tandori Dezső írja róla. Ferencz Győző szerint Lator László az eltelt bő évszázad „egyik legnagyszerűbb költői életművét hozta létre”. Tartózkodóbban írt Vári György irodalomtörténész a 2007-es, Az egyetlen lehetőség apropóján, de ő is arra a konklúzióra jut, hogy példaszerű pályát bejárt ember szép verseskötete látott napvilágot. Lator László halála sokaknak A klinikán még egyszert juttatja eszébe. A megrendítően fájdalmas, búcsúzó szerelmes verset, amelyet felesége, Pór Judit halála ihletett. „A klinikán még egyszer látni kellett / amit de másképp néhány napja volt csak / hogy emelkedik süllyed pőre melled / gép segítette, hogy légszomjad oltsad / simogattam kék folttal tele ványadt / karodat s ingerült fájdalmam alján / túlfelén a reakcióhiánynak / éreztem mégis ott a fiatal lány / s kívántalak iszonyú szerelemmel.” Érdemes hozzáolvasni a Régi fénykép című verset is: „Fejük körül forog a fényes ünnep. / Beleolvadnak és elkülönülnek. / Még kortalanok mind a ketten. / Nem is tudják, hogy milyen gyönyörűek / abban a szinte észrevehetetlen, / megnyíló-összezáruló közegben.”