Magyar Hang, 2023. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)
2023-09-08 / 36. szám
24 MAGAZIN • RIPORT 2023. SZEPTEMBER 8-14. ; Magyar Hang Szita Péter Tiszakécske a déli csücske egy Kecskeméttel, Cegléddel és Szolnokkal alkotott közös rombusznak. Jellemzően egyszintes házakból álló falusias település. Geomorfológiai értelemben pont annyira lapos, amilyennek Petőfi Sándor úr szerezte a tájat. A Tisza egy nagy kanyarulatát öleli körül, a jobb parton, Bács-Kiskun megyében. Jóformán ennyivel le is írható a város topográfia és településszerkezet szempontjából. Szociográfiája persze jóval bonyolultabb, ám mivel ez a szöveg csak hírlapi műfaj, ezt röviden kell elintézni. A XIX. század közepéig-végéig nagyjából kopírozható a története valamennyi alföldi településnek: tatárok, törökök, kihalás, betelepítés, gyarapodás, polgárosodás, társadalmi tulajdonba vétel, újrakezdés. A felszabadulásig keservesen, de céltudatosan araszoltak előre, a szocializmus ideje mindennek az inverze. Ez a történet az 1930-as években, Móriczcal indul. A főképp az Alföldet keresztül-kasul bejáró író figyelmét riportjaiban és publicisztikáiban mindig a pozitív események ragadták meg. Eltökélten kereste a mintaszerű példákat. Ha némiképp kegyeletsértő is, talán helytálló a párhuzam, hogy Móricz, a pitypangos színházi rendező útmutatását idézve, ha kinyílott, nyomban megírta. Igazságtalanok lennénk azonban, ha nem rögzítenénk azt a tényt is, hogy akkoriban egy önérzetében megráncigált, tartásában megroggyant ország próbált nem csekély erőfeszítéssel talpra állni, amely fáradozáshoz Móricz teljes szívvel és lélekkel nyújtotta tollát és tehetségét. Hogy aztán ugyanez az ország, alig egy évtized múlva, kollektíve beleszédüljön egy olyan förtelmes pöcegödörbe, aminek a következményeiből azóta is csak ímmel-ámmal vagyunk hajlandók tanulni. Ókécske remek médium volt az üzenet számára. A református település működése a protestáns kiskáté életvezetési sorvezetőjének is bevált volna: a szorgalmas, beosztó, főleg a szőlő- és gyümölcstermesztésben működő gazdálkodó parasztok hamar a polgárosodás útjára léptek. Összetartó, gyarapodó közösségüket az író három jelzővel ragadta meg: nyugodtak, önérzetesek és szerények. Amit létrehoztak, azt önerőből teremtették meg: a villanyvilágítást, a vízvezetéket, a kikövezett utat, a saját takarékpénztárat, a hitelszövetkezetet, a községházát, a templomot, benne a padokkal, a díszes ablakokkal és az orgonával. Sorolni is tereli. Annyira meghatározta a város életét ez a négynapos Móricz-látogatás, hogy még a települési értéktár is három helyütt nyilvántartja, főképpen a megjelent írást magát. Az ókécskei községházában, amely most helytörténeti gyűjteménynek ad otthont, látható az ágy is, amelyben Móricz Zsigmond aludt, amikor a Szendrey családnál vendégeskedett. A tiszakécskei általános iskolások hon- és népismereti tankönyve is kiemelt helyen, fotóval Tisza partján Duna Aszfalt Kötődés kliensrendszerben Móricz Zsigmondot, a kor egyik leghíresebb literátorát az 1930-as években meghívták egy alföldi településre. Móricz boldogan ment, mert családi költségvetését jórészt a hírlapírói működéséből fedezte, és amúgy igyekezett is kihasználni minden lehetőséget új olvasók toborzására. Móriczot megetették, megitatták, és bankettet is adtak a tiszteletére, majd a virilisták elégedetten dőltek hátra, amikor egy, már-már az ájulásig tömjénező cikk jelent meg a településről Ókécske - a Boldog falu címmel a Pesti Naplóban. Ókécskét azóta egyesítették Újkécskével Tiszakécske név alatt, és mára már városi rangot is kapott. Ha Móricz megállapításai túlzónak mondhatók is, riportja azért egy eléggé rátarti, öntudatos, valamint tehetős település képét rajzolta meg az olvasóknak. Eltelt majdnem száz esztendő, ami kiváncsivá teszi az embert: előre mentünk-e ez idő alatt, vagy hátra illusztrálva tárgyalja a Pesti Napló közlését. Mi több, az általános iskola és gimnázium Móricz nevét viseli, miközben az Ókécskéhez több szálon is kötődő, Karinthy Frigyes keze által megsemmisülő Szabolcska Mihálynak viszont csak egy utcanév jutott - igaz, a település leghosszabb utcájáé. A ma utazója budapesti közlekedési híreket hallgat a csinos Tisza-parti szabadstrand közelében. A térsort a Nyúl, az Őzike, a Fácán és Fogoly utcák nyitják, majd egy körforgalomnál belefutnak a Vadász utcába. Szemben egy építészeti öszvér a 90-es évek elejéről. Ha onnan nézzük a dolgot, hogy az egész üdülőtelepet jórészt a hetvenes évek fusistílusa uralja, akkor ezt a böszme házat akár még előrelépésnek is nevezhetnénk. A zsebkendőnyi telkeken úgy férkőztek-zsúfolódtak a házikók, mint a falusi lagzik tiritarka, itt-ott már megrogyott sütikockái. A turisztikai szortiment két véglete FOTÓ: VÉGH LÁSZLÓ között a négycsillagos termálvizes Barack Resort Tiszakécske és a közeli, húsz éve pusztuló üdülőtelep - érzékelhető a csendes leépülés és a verejtékes igyekezet a talpon maradásért. A porták rendezettek, jórészt méltósággal öregszenek, de semmi sem utal arra, hogy a piaci környezet fényes és ragyogó jövőt ígérne a többnyire földutakkal szabdalt telepnek. A lomha, lassú folyású Tisza a város metaforája: ha változna is valami, az lehetőleg történjen kiszámítottan és észrevétlenül. Az egyre forróbb nyarak fojtogatják a vendéget, de a kiadó házakon alig-alig látni légkondicionálót. A legkiegyensúlyozottabbnak a holland ingatlantulajdonosok tűnnek. Sztoicizmusuk megsüvegelendő, legyen szó melegről, porról, rovarokról vagy szomszédokról. Már nemcsak az elhagyatott tanyákba invesztálnak, de egyre többen telepszenek meg a városban. Ennek viszont helyben mintha csak fél szívvel örülnének. A polgárőrség vezetője például amondó, hogy a tanyasi élet reneszánsza alaposan megnövelte a felügyeleti területet, amit az ötvenes átlagéletkorú állomány fegyelmezetten tudomásul vesz, de azért hallani megjegyzéseket is. Különösen, hogy bejelentés nélkül, rendszertelenül bukkannak fel a tulajdonosok, a vagyonvédelmi elvárásaikat azonban elég határozottan képviselik. László Imre, a polgárőrség alapítója és vezetője szerint a 2000-es évek eleje óta itt komolyabb bűncselekmény nem történt. Kivéve talán azt a többek által is „nagyon szerencsétlen”-nek nevezett esetet, amikor 2016-ban két helyi legény agyonverte a negyvenéves izraeli turistát, Ofir Grosst. Ez a reflexszerű felejtés felidézi a Móricz-riport végét is, amikor az író így zárta tudósítását: „Ennek a községnek is megvannak a maga belső fájó problémái. Ezekről most nem akarok beszélni, csak arról, amit helyeselni kell.” A sejthető fájó problémák aztán csak később ütöttek vissza, amikor a háború után nem sokkal megkezdődött a gazdag ókécskei gazdák kuláktalanítása. A gyümölcsöseiket és szőlőiket betagosították a közösbe, és azok az újkécskei zsellérek, proletárok diktáltak nekik, akiket annak idején ők fogadtak fel napszámba. Még évtizedek múlva is fájó sebként lüktetett bennük, hogy a két település egyesítésekor minden hivatal az újkécskei részre került, amivel meg is kezdődött az „önérzetes, nyugodt és szerény” Ókécske emlékének elhomályosulása. Pedig lenne itt látnivaló most is. Az első világháborút követő falusi polgárosodás jele az építészetben jobbára Ókécskén, de Újkécskén is hangsúlyosan megjelenő szecesszió volt. Nincs még egy kistelepülés Európában, ahol ilyen mennyiségben építettek volna a XIX. századi modernitás stílusában. A majdnem 50 épület állaga és minősége változó, de egyvalami biztos: a Szabolcska és a Kossuth utcán folyton-foly- Móricz Zsigmondi egy *parasztlánnyal beszélget "í’w * E HÁZBAN SZALiT MEG ES 1 IRTA A BOLDOG FALU C MŰVÉT 1 MÓRICZ ZSIGMOND 1936 BEN TISZAtóCSVH 11 BIZOTTSÁGA 108 K * • ▲ A Móricz Zsigmond látogatására emlékeztető tábla. Négy önfeledt nap FOTÓ: VÉGH LÁSZLÓ -4 A Pesti Napló cikkének illusztrációja. „Csak amit helyeselni kell” 4 A kécskei Tisza-parton. Megsüvegelendő sztoicizmus