Magyar Hang, 2023. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)

2023-09-08 / 36. szám

24 MAGAZIN • RIPORT 2023. SZEPTEMBER 8-14. ; Magyar Hang Szita Péter T­iszakécske a déli csücske egy Kecskeméttel, Ceg­léddel és Szolnokkal al­kotott közös rombusznak. Jellemzően egyszintes házakból álló falusias település. Geomorfo­lógiai értelemben pont annyira la­pos, amilyennek Petőfi Sándor úr szerezte a tájat. A Tisza egy nagy kanyarulatát öleli körül, a jobb par­ton, Bács-Kiskun megyében. Jófor­mán ennyivel le is írható a város topográfia és településszerkezet szempontjából. Szociográfiája per­sze jóval bonyolultabb, ám mivel ez a szöveg csak hírlapi műfaj, ezt rö­viden kell elintézni. A XIX. század közepéig-végéig nagyjából kopí­­rozható a története valamennyi alföldi településnek: tatárok, tö­rökök, kihalás, betelepítés, gya­rapodás, polgárosodás, társadalmi tulajdonba vétel, újrakezdés. A fel­­szabadulásig keservesen, de céltu­datosan araszoltak előre, a szocia­lizmus ideje mindennek az inverze. Ez a történet az 1930-as évek­ben, Móriczcal indul. A főképp az Alföldet keresztül-kasul bejáró író figyelmét riportjaiban és pub­licisztikáiban mindig a pozitív események ragadták meg. Eltö­kélten kereste a mintaszerű pél­dákat. Ha némiképp kegyeletsér­tő is, talán helytálló a párhuzam, hogy Móricz, a pitypangos szín­házi rendező útmutatását idézve, ha kinyílott, nyomban megírta. Igazságtalanok lennénk azonban, ha nem rögzítenénk azt a tényt is, hogy akkoriban egy önérze­tében megráncigált, tartásában megroggyant ország próbált nem csekély erőfeszítéssel talpra állni, amely fáradozáshoz Móricz teljes szívvel és lélekkel nyújtotta tollát és tehetségét. Hogy aztán ugyanez az ország, alig egy évtized múlva, kollektíve beleszédüljön egy olyan förtelmes pöcegödörbe, aminek a következményeiből azóta is csak ímmel-ámmal vagyunk hajlandók tanulni. Ókécske remek médium volt az üzenet számára. A református település működése a protestáns kiskáté életvezetési sorvezetőjének is bevált volna: a szorgalmas, be­osztó, főleg a szőlő- és gyümölcs­­termesztésben működő gazdálkodó parasztok hamar a polgárosodás útjára léptek. Összetartó, gyara­podó közösségüket az író három jelzővel ragadta meg: nyugodtak, önérzetesek és szerények. Amit létrehoztak, azt önerőből teremtet­ték meg: a villanyvilágítást, a víz­vezetéket, a kikövezett utat, a saját takarékpénztárat, a hitelszövetke­zetet, a községházát, a templomot, benne a padokkal, a díszes ablakok­kal és az orgonával. Sorolni is te­reli. Annyira meghatározta a város életét ez a négynapos Móricz-láto­­gatás, hogy még a települési érték­tár is három helyütt nyilvántartja, főképpen a megjelent írást magát. Az ókécskei községházában, amely most helytörténeti gyűjtemény­nek ad otthont, látható az ágy is, amelyben Móricz Zsigmond aludt, amikor a Szendrey családnál vendé­geskedett. A tiszakécskei általános iskolások hon- és népismereti tan­könyve is kiemelt helyen, fotóval Tisza partján Duna Aszfalt Kötődés kliensrendszerben Móricz Zsigmondot, a kor egyik leghíresebb literátorát az 1930-as években meghívták egy alföldi település­re. Móricz boldogan ment, mert családi költségvetését jórészt a hírlapírói működéséből fedezte, és amúgy igyekezett is kihasználni minden lehetőséget új olvasók toborzására. Móriczot megetették, megitatták, és bankettet is adtak a tiszteletére, majd a virilisták elégedetten dőltek hátra, amikor egy, már-már az áju­lásig tömjénező cikk jelent meg a településről Ókécske - a Boldog falu címmel a Pesti Naplóban. Ókécskét azóta egyesítették Újkécskével Tiszakécske név alatt, és mára már városi rangot is kapott. Ha Móricz meg­állapításai túlzónak mondhatók is, riportja azért egy eléggé rátarti, öntudatos, valamint tehetős település képét rajzolta meg az olvasóknak. Eltelt majdnem száz esztendő, ami kiváncsivá teszi az embert: előre mentünk-e ez idő alatt, vagy hátra­­ illusztrálva tárgyalja a Pesti Napló közlését. Mi több, az általános is­kola és gimnázium Móricz nevét viseli, miközben az Ókécskéhez több szálon is kötődő, Karinthy Fri­gyes keze által megsemmisülő Sza­bolcska Mihálynak viszont csak egy utcanév jutott - igaz, a település leghosszabb utcájáé. A ma utazója budapesti köz­lekedési híreket hallgat a csinos Tisza-parti szabadstrand köze­lében. A térsort a Nyúl, az Őzike, a Fácán és Fogoly utcák nyitják, majd egy körforgalomnál bele­futnak a Vadász utcába. Szemben egy építészeti öszvér a 90-es évek elejéről. Ha onnan nézzük a dol­got, hogy az egész üdülőtelepet jórészt a hetvenes évek fusistílu­­sa uralja, akkor ezt a böszme házat akár még előrelépésnek is nevez­hetnénk. A zsebkendőnyi telkeken úgy férkőztek-zsúfolódtak a házi­kók, mint a falusi lagzik tiritarka, itt-ott már megrogyott sütikockái. A turisztikai szortiment két véglete FOTÓ: VÉGH LÁSZLÓ között­­ a négycsillagos termálvi­zes Barack Resort Tiszakécske és a közeli, húsz éve pusztuló üdü­lőtelep - érzékelhető a csendes leépülés és a verejtékes igyeke­zet a talpon maradásért. A porták rendezettek, jórészt méltósággal öregszenek, de semmi sem utal arra, hogy a piaci környezet fényes és ragyogó jövőt ígérne a többnyire földutakkal szabdalt telepnek. A lomha, lassú folyású Ti­sza a város metaforája: ha változ­na is valami, az lehetőleg történjen kiszámítottan és észrevétlenül. Az egyre forróbb nyarak fojtogatják a vendéget, de a kiadó házakon alig-alig látni légkondicioná­lót. A legkiegyensúlyozottabbnak a holland ingatlantulajdonosok tűnnek. Sztoicizmusuk megsüveg­elendő, legyen szó melegről, porról, rovarokról vagy szomszédokról. Már nemcsak az elhagyatott ta­nyákba invesztálnak, de egyre töb­ben telepszenek meg a városban. Ennek viszont helyben mintha csak fél szívvel örülnének. A polgárőr­ség vezetője például amondó, hogy a tanyasi élet reneszánsza alaposan megnövelte a felügyeleti területet, amit az ötvenes átlagéletkorú ál­lomány fegyelmezetten tudomásul vesz, de azért hallani megjegyzése­ket is. Különösen, hogy bejelentés nélkül, rendszertelenül bukkannak fel a tulajdonosok, a vagyonvédel­mi elvárásaikat azonban elég ha­tározottan képviselik. László Imre, a polgárőrség alapítója és vezetője szerint a 2000-es évek eleje óta itt komolyabb bűncselekmény nem történt. Kivéve talán azt a többek által is „nagyon szerencsétlen”-nek nevezett esetet, amikor 2016-ban két helyi legény agyonverte a negy­venéves izraeli turistát, Ofir Grosst. Ez a reflexszerű felejtés felidézi a Móricz-riport végét is, amikor az író így zárta tudósítását: „En­nek a községnek is megvannak a maga belső fájó problémái. Ezek­ről most nem akarok beszélni, csak arról, amit helyeselni kell.” A sejt­hető fájó problémák aztán csak ké­sőbb ütöttek vissza, amikor a hábo­rú után nem sokkal megkezdődött a gazdag ókécskei gazdák kulákta­­lanítása. A gyümölcsöseiket és sző­lőiket betagosították a közösbe, és azok az újkécskei zsellérek, prole­tárok diktáltak nekik, akiket annak idején ők fogadtak fel napszámba. Még évtizedek múlva is fájó seb­ként lüktetett bennük, hogy a két település egyesítésekor minden hivatal az újkécskei részre került, amivel meg is kezdődött az „önér­zetes, nyugodt és szerény” Ókécs­ke emlékének elhomályosulása. Pedig lenne itt látnivaló most is. Az első világháborút követő falusi polgárosodás jele az építészetben jobbára Ókécskén, de Újkécskén is hangsúlyosan megjelenő szecesszió volt. Nincs még egy kistelepülés Európában, ahol ilyen mennyiség­ben építettek volna a XIX. századi modernitás stílusában. A majdnem 50 épület állaga és minősége válto­zó, de egyvalami biztos: a Szabolcs­­ka és a Kossuth utcán folyton-foly- Móricz Zsigmondi egy *parasztlánnyal beszélget "í’w * E HÁZBAN SZALiT MEG ES 1 IRTA A BOLDOG FALU C MŰVÉT 1 MÓRICZ ZSIGMOND 1936 BEN TISZAtóCSVH 1­1 BIZOTTSÁGA 108 K * • ▲ A Móricz Zsigmond látogatására emlékeztető tábla. Négy önfeledt nap FOTÓ: VÉGH LÁSZLÓ -4 A Pesti Napló cikkének illusztrációja. „Csak amit helyeselni kell” 4 A kécskei Tisza-parton. Megsüvegelendő sztoicizmus

Next