Magyar Hang, 2023. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)

2023-09-15 / 37. szám

Magyar Hang | 2023. szeptember 15-21.__________________ ______________________________MAGAZIN- VETÉSFORGÓ 25 Nagygéci KovÁcs József A címben olvasható mon­dat nem Petőfi verseiről szól, hanem - feltehe­tően - a költő írta. Az 1844 júliusától majdnem egy éven át a Pesti Divatlap segédszerkesz­­tőjeként dolgozó Petőfinek a kor­rektúra elvégzése és „versek írása” volt a feladata (így szólt a megál­lapodás Vahot Imrével, a kiadóval), de vélhetően munkaköréhez tarto­zott a laphoz beküldött írásművek véleményezése is, illetve a szer­zőik értesítése a kéziratok sorsá­ról. A Petőfi Sándor összes prózai munkái akadémiai kiadása a „nem hiteles” írások közé sorolja ezeket a szerkesztőségi közleményeket, és ezt joggal teszi, azonban az olvasó - mint oly sok más esetben, ha Pe­tőfiről van szó - eljátszhat a gon­dolattal, és elképzelheti, amint ül a költő, és a rá jellemző stílusban üti-vágja, ostorozza vagy épp fi­nom kardvágásokkal dekorálja ki a tehetségtelen szerzőket. Ez utób­bi eljárása miatt, ahogy arról az - ezen a hasábokon már tárgyalt - Úti rajzok című munkájában írja, még rossz álmai is vannak. Az álom sze­rint rabló támad rá útközben, mire ő elmondja neki, hogy szegény segédszerkesztő, akinek semmi vagyona, mire „a megtámadó ifjú ezt felelte hideg vérrel:­­ Nekem nem kell hitvány erszényed... ne­kem életed kell, ármányos életed! Tudd meg, hogy én azoknak az ifjú lángelméknek egyike vagyok, kik verseket küldtek a »Pesti Di­vatlap«-ba, s akiket te galádul kizártál az irodalomból... mert ér­tésünkre esett, hogy az uj nevek versei a te kezeden mentek keresz­tül. Én magam küldtem be hozzá­tok vagy százötven költeményt, s te mind halálra ítélted... ezért te is meghalsz! A pisztoly durrant, én meghaltam, és... fölébredtem” - folytatja Petőfi. „Megvallom, hogy ez az álom egész utamon ijesztge­tett. Hátha beteljesedik, gondoltam aggódva, mert nincs dühösebb nép a megbukott poétáknál.” Arról pedig, hogy milyen az ő kritikusi eljárása, egy - egyébként nem különösebben kiemelkedő - versben is beszámol. APÁM MESTERSÉGE­S AZ ENYÉM Mindig biztattál, jó apám, Kövessem mesterségedet, Mondtad, hogy mészáros legyek... Fiad azonban író lett. Te a taglóval ökröt ütsz, Tollammal én embert ütök - Egyébiránt ez egyre megy. Különböző csak a nevek. Pest, 1845. január Üt tehát, hol elegánsan, hol ke­vésbé, de mindig egyenesen. És elfo­gultsággal sem vádolható, barátjá­ról, Kazinczy Gáborról, annak szónoki beszédeit dicsérve rajongva beszél: „olyanok, mint ő, talán lehetnek, de nála különbek nem. Csak az alkalom kell, hogy Mirabeauja legyen Ma­gyarországnak - de aztán így foly­tatja: - És ha ír? stílusa épen olyan botrányos, mint Kuthy Lajosé”. A Pesti Divatlap szerkesztőségi üzeneteit böngészve találunk vis­­­szafogottakat: „a D. F. által fordí­tott Utazó gondolat inkább való a homályos, titokszerű dolgokat kedvelő németnek, mint az egy­szerűséget szerető magyarnak”, „S. urnák Tűz című regéje nem állja ki a próbatüzet”, „B. Nagyvá­radon című versezete komoly köl­teménynek kissé nevetséges”, és olyat is, ahol nem végleg mond le a szerzőről a szerkesztő: „Usz­y M. valamennyi verse, és a Versfüzérke cím alatt beküldött dalok (egyéb­iránt ezen visszautasítás még nem dönti el, vájjon szerzőben van-e tehetség vagy nincs, ez egyiknél hamarabb, másiknál későbben fejlődik ki).­­ A »Legátus« című életképen iskolai szag érezhető, mi divatlapba nem való.” De akadnak keményebbek is: „S-di versei nem sokat érnek.­­ Cz. beszélye még kevesebbet”, és van, ahol tömör és radikális az ítélet: „Z. K. verseiben se nyelv, se poézis”. Bizonyos válaszokban egészen szabadjára engedi gondolatait a kri­tikus. „B. Dániel urat kérjük szépen: ne alkalmatlankodjék többé oly sü­letlenségekkel mint a Bájdal; ily versért a postabért fizetni, s még azt végig is olvasni, kétszeres boszuság, noha lehetetlen volt kacaj­ra nem fa­­­kadnunk verse­nyezén kifejezésein: Hányat fordult álomkirály, komoly tél / Belegyezi, beringatja Marczi­­szél, / Tavaszodik, engedődik az idő, / Kodkodával gömböt toj a kakas­­nő.” Az alábbi üzenetben nagyon nehéz nem Petőfit felfedezni, és nem csak a „toldias” kifejezés mi­att: „Cz... népdalait, Kerényi, Pá­­jer, Samarjay és Csobáncz néhány költeményeit s többek epigramjait kivéve,­­ a mai napig hozzánk be­küldött 45 versezetből egy sem kö­zölhető, sőt vannak ezek között oly isszonyú rosszak, hogy nem a vers, de magok a szerző urak érdemel­nének egy kis nyomást, például egy amolyan toldias kéznyomást, hogy többé versírás végett tollat ne ve­hetnének kezükbe. ” Ez a határozott és pimasz, gún­­nyal teli hang meglehetősen petőfis, mintha az ebben a sorozatban már szintén emlegetett Úti levelek klas­­­szikus részéhez tartozna, amelyben kortársait, a korabeli irodalmi köz­vélemény szerint elismert, de ál­tala dilettánsnak tartott szerzőket ostorozza. A sárba ragadt szekérke­rekekről és a sárral szembeni hősies küzdelemről írja ezt az utazó költő: „Meg kellett állnunk s lovasvilláz­­ni a küllőkről a gáncsoskodó fekete i­ósvajat... hogy kenné kenyerére az, akit gondolok, s fúradna meg tőle!... ne félj, olyat gondoltam, akiért nem kár: egy rossz poétát. Oh barátom, van-e szánalomra és irgalom­ra méltatlanabb állat, mint a rossz poéta? Nincs. Rossz kritikusaimnak úgy bocsásson meg az isten, amint én megbocsátok; de a rossz poétá­nak se én, se az isten meg nem bo­csátunk. A legalávalóbb, a legelve­­temedettebb gonosztevő megtérhet idővel, de a rossz poéta marad, ez javíthatatlan, ez gyógyíthatatlan, ez úgy hal meg, amint született: földöncsúszó nyomorúságban, ma­gának kínjára és szégyenére, má­soknak unalmára s így legóriásibb bosszúságára. És a szegény ma­gyar hazára, melyet török, tatár és sáska annyit pusztított, a balsors még ezen csapást is rámérte, ami irtózatosabb töröknél, tatárnál és sáskánál... küldött nyakára rossz poétákat. De talpán ez már az utosó csepp, a seprő, a keserű pohárban, s így remélhetjük a szebb jövendőt. Szeretném hazánk ezen individuu­mait sorra elszámlálni Sujánszky Antaltól kezdve holmi Benevölgyi­­eken és Bangó Pétereken keresztül le egész Császár Ferencig; de restellek belekezdeni, mert bizony isten holt­ra fáradnék, annyian vannak.” Személyes kedvencemet hagy­tam a végére, mert soha nem gon­doltam versírásra, ám, ha mégis megtörténne, az ítélet a múltból már készen van: „K. J. versei sem külforma, sem béltartalom tekin­tetében nem kielégítők.” PETŐFI, PIROS, ALMA „C Jövő számban egy tucat verset fogunk visszautasítani” Petőfi, a kritikus ÉLET És­­ IRODALOM ww FIZESSEN ELŐ! Gadó Gábor: Horthy-redivivus * Dobrovits Mihály: Rendbe teszi-e Kína Afganisztánt? * Sidó Árpád: „Miért akarnánk megoldani?” - Menekültválság Szlovákiában „Megtagadtuk a keresztény értékrendünket” - Puskás Pannival beszélget Károlyi Csaba Az ÉS könyve szeptemberben - Kőszeg Ferenc: „Csörögnek a zászlók” (Rainer M. János) * * Terézapu Soproni Tamás Teréz­városról, a nagypolitikai szerepvállalásról és persze Győzikéről Boltfán eltüntetnék a konkurensei az egyik legnépszerűbb taxis szolgáltatást Önkormányzati ingatlanok ingyenes átadása az egyházaknak Kultusz kell a NER-nek, bármi áron: mosdatják Horthyt ezerrel VIP-listáról a börtönbe: a győri rendőrkapitány letartóztatásának története Rossz hírek Zebegényből Új Blur-lemez Várady Szabolcs két kötete Interjúk: Göndör László , Nanni Moretti­t Radák Eszter KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! ÓSZLENG Hruscsovka és brezsnyevka Pethö A­lekszej Szundukov orosz képzőművészről szóló cikket olvasok az Arca­num jótékony segítsé­gével. Szundukov a szovjet élet politikától ölelt mindennapjait festette vászonra a nyolcvanas években. A Magyar Ifjúság 1989. márciusi riportjában arról beszélt (mint a monumentális-dekoratív művészeti kombinát dolgozója), hogy munkája szűk megélhetést biztosít ugyan, ám ő nem elé­gedetlen. „Nemcsak alapvetően optimista alaptermészete miatt, hanem azért sem, mert a közel­múltban jutott hozzá egy ön­álló műteremhez. Egy kedélyes hruscsoba (a hatvanas évek ele­jén épült ház) kissé rozoga föld­szintjén.” Hruscsoba: a sztálinföld és az al­­tomáré után erre vesszük az irányt a kiveszett politikai fordulatok nyomán született szavaink közti kutakodásban. A hruscsovka vagy hruscsoba a hatvanas évek szovjet lakótelepeinek gyűjtőneve. Szójá­tékon alapul, a truscsodára, azaz a nyomortanyára rímel. Nem csodálkozhatunk: az olcsó kivi­telezésű házak apró lakásainak belmagassága alig érte el a két és fél métert, a csövek a falakon kívül húzódtak, a lukakhoz 6-9 négy­zetméteres hálószoba és 5 négy­zetméteres konyha is tartozott. Hruscsov 1964-es bukásával a típusházak is változtak. Jött a valamivel tágasabb brezsnyevka, amelynek feljavított változatából jutott az angyalföldi lakótelepre is. Brezsnyev 1982-e halála után Andropov jött­­ és vele az andro­­povka. Ez azonban nem tömbház volt, hanem a Szovjetunió legnép­szerűbb vodkája, amely a KGB-ből érkező szovjet pártfőtitkár idején került a boltokba.

Next